Észak-Magyarország, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

1984. március 6,, kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 5 Az előzmérryek: A Fényképész Szövet­kezet és a Társa­dalmi ünnepségeket Szer­vező Iroda (TÜSZI) évek­kel ezelőtt szerződést kö­tött, amelyben rögzítették, hogy az iroda által szer­vezett ünnepségeken a szövetkezet fényképészei készítik a felvételeket. Az együttműködés évekig za­vartalan volt, mígnem a miskolci TÜSZI vezetése úgy határozott, hogy időn­ként kisiparos fényképé­szeket is megbíz ezzel a munkával. Tavaly egyre kevesebb megrendelést kapott a szövetkezet, az utóbbi néhány hónapban pedig már csak elvétve Kit fogad kegyeibe a TÜSZI? Verseny a megrendelő zsebére villant ,,állami vaku" az esküvőkön és névadókon. A módszert kezdik átvenni a megye más városaiban működő irodák is, ami annyit jelent, hogy a Fény­képész Szövetkezet fiókjai lassan kiszorulnak erről a piacról. SZÖVETKEZET: EZ AZ EGÉSZ ÜGYESKEDÉS A szövetkezet elnöki iro­dájában érthetően ideges a hangulat a téma hallatán, több ok miatt is. Ezeket Er­délyi György, a Fényképész Szövetkezet elnöke sorolja. I — Először is szerződéssze­gés történt, mivel az iroda eddig hivatalosan nem kö­zölte velünk, hogy a ma­szekokkal kíván dolgoztatni. A megállapodásunk szerint ezt múlt év október 1-ig be ■kellett, volna jelenteniük. Ez-m történt meg. Másodszor: olyan ver­senyt. akar ránk erőszakolni a TÜSZI, amelyre elsősorban a megrendelő fizet rá, hi­szen mi albummal együtt 340 forintért készítünk ti­zenkét darab 0x13 centimé­teres színes fényképet, amíg a maszekok eltol va­lamivel nagyobb méretű, ké­peket 500 forintért áruinait. A szövetkezet éppen két év­vel ezelőtt szállította le 500 forintról 300 forintra szára­kat annak érdekében, hogy letörje a konkurrenciót és kedvező áron, darabonként 25 forintért adhassa minden megrendelőnek a felvétele­ket. Harmadszor pedig, s ez a legbosszantóbb, az egész ügyeskedésnek a lakosság issza meg a levét. — Pontosan mire gondol? — Ügyeskedik a TÜSZI. mért annak adja a megren­delést, akitől százalékot kap Az a helyzet ugyanis, hogy amíg velünk dolgoztattak addig csak 20 forintot, vet­tek fel a megrendelőtől, azt is egyszerű adatrögzítésért. Most pedig konkrét össze­— iroda tartsa be a szerződést, azt követően pe­dig hirdessen versenytárgya­lást. Ez esetben egyezkedhe­tünk — mondta befejezésül Erdélyi György. TÜSZI: A SZÖVETKEZET AKAR DIKTÁLNI get kapnak a maszektól csu­pán azért, mert őket hívják a v rendezvényekre. A kisipa­ros szintén ügyeskedik, hi­szen nem titok, hogy töb­ben nálunk készíttetik el a felvételeket, darabonként po­tom tíz forintért, ugyanis a szövetkezet ennyiért hív elő egy darab amatőr színes ké­pet. — önök nem ajánlottak százalékot a TÜSZI-nck? — Megkérdezték tőlünk, hogy mi hány százalékot fi- zetnérik nekik. Mondjak egy összeget? Akkor a kisiparos­tól többet kérnek. Mi nem egyezkedünk, de nem is le­hetnénk, mivel ebben az év­ben a tavalyihoz képest egy­millió forinttal lesz maga­sabb a költségvetésünk. Ha az erre az évre tervezett 10 százaléknyi nyereségünkből leadunk valamennyit a TÜ­SZI-nek, akkor mi marad nekünk ? ■ • — Igp viszont a megfen ­delök egy részét elveszítik. Ez milyen anyagi veszteség­gel jár? — Nézze, mindenképpen tetemes összeggel lesz keve­sebb a bevételünk: De nem ez a lényeg, mert azért meg tudjuk keresni a kenyerün­ket. Ebben az ügyben az iroda magatartása a furcsa. Nem hiszem, hogy a maszek annyival jobb képeket tud adni, mint amennyivel több pénzt kér. Mi automata gé­pekkel dolgozunk, ők viszont tálakban lötykölik a képe­kei, vagy beadják mihoz- zánk előhívatni. — A szövetkezet milyen megoldást javasol? Miskolcon, Váradi Lászlón TÜSZI vezetője. Egy éve vég­zi ezt a munkát. — Miért döntött úgy az iroda, hogy ' ezentúl a kis­iparos fényképészekkel dol­goztat a különböző rendez­vényeken? — Ne/n végleges dolog, hogy a jövőben csak kisipa­rosokat foglalkoztatunk, a szövetkezettel való együtt­működés elől sem zárkó­zunk el. Amennyiben a meg- rendelőnk azt kéri, akkor szövetkezeti fényképész ké­szíti el a lel vételeket. — Az viszont tény, hogy Miskolcon az elmúlt hónapok során elsősorban kisiparoso­kat kértek fel. Miért? — Nagyon sok reklamáció érkezett a szövetkezet mun­kájára. ami nálunk csapódott le. hiszen ügyfeleink hozzánk jöttek panaszukkal. Emiatt már a múlt évben néhány esetben kisiparosokat is föl­kértünk. — Az ö munkájukra keve­sebb a panasz? :— Lényegesen. Azonkívül a kisiparos házhoz szállítja az albumot, ez pedig a szol­gáltatás bővítését jelenti. — Az áraik ttgj/anakkoe marjasabbak .. , — Egy sorozatot 450 és 550 forint között készítenek el, amiben a tizenöt kép mel­lett az album ára is szere­pel. Számolja ki‘, nem nagy az árkülönbség. Bár az ügy­fél többet fizet, de legalább elégedett. Nekünk pedig az a legfontosabb, hogy amiért a megrendelő ide bejön és fi­zet, azért megfelelő ellenér­tékét kapjon. — A szövetkezet szerint a TÜSZI megszegte a megálla­podási. — Ez tévedés. A szerző­désben olyan kitétel nem szerepel, ami szerint más céggel nem dolgoztathatunk. Nem mondtuk fel a szerző­dést, hiszen még ma is fény képeznek szövetkezeti alkal­mazottak az ünnepségeken. — Próbáltak egyezkedni á szövetkezettel? —Felajánlottuk, hogy ők is fizessék meg azt a 10 szá­zalékot, amit a kisiparosoktól kap az iroda. Megadták vol­na abban az esetbén, ha a maszekokat teljesen kizárjuk a munkából. Ezt nem fogad­hattuk el, mivel a kisiparo­sokra a biztonságos háttér miatt volt szükség. A szö­vetkezet dolgozói például nem hajlandók temetésen fényképezni. Valakinek pe dig ezt a munkát is el kell végeznie. Az a helyzet, hogy a szövetkezet diktálni akart nekünk. Ezt nem engedhet­tük. MILYEN VERSENY EZ? Az eddigiekből kitűnik, ez egy újabb rosszul értelmezett verseny. Hasonlóval már a taxisoknál, a vendéglátósok­nál is találkozhattunk. A lakosságnak vajmi kevés haszna származott belőle. A központi intézkedések célja pedig egyértelmű. Biztosíta­ni a kisipari tevékenység ki- szélesítésének lehetőségét, bővíteni a szolgáltatások kö­rét, javítani színvonalát, és úgy élesíteni az' állami és kisipari vállalkozások közöt­ti versengést, hogy a lakos­ság kevesebb pénzért jobb árut, jobb szolgáltatást kap­jon. Szemlélelbeli problémák következménye, hogy a na­gyobb bevételért folyó ver­senyben figyelmen kívül hagyták az állampolgár ér­dekeit, sőt a TŰSEI hasznát is vele fizettetik meg. Félő, hogy a versenytárgyaláson sem lefelé szorítják majd a szolgáltatás árait, hanem a megrendelők zsebére folyik majd a licit. Fónagy István Készül a kerítésfonat Pácolt húsaruk húsvetra A Toktaközi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tciktabáji drótfonó üzemében közel harmincon készítik két műszakban horganyzott acéldrótból a keritésfonatot. Képiirikön: Németh Dávid munka közben. (Nijtán László felvétele) Milyen a zselcai svabszalonna? Évente 2000—2300 sertést dolgoznak fel a felsözsoicgi Lenin Termelőszövetkezet húsüzemében, álról az el­múlt esztendőben 000 má­zsa töltelékárut állítottak elő. A tájjellegű, háziasán fűsze­rezett termékeket a szövet­kezet h Borsod megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Val­iidat. az UN1Ö Afész és a Miskolci Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat boltjai­ba szállítja. Alapvelő felada­tának azonban a húsüzem a helyi lakosság ellátását tart­ja, a tagságéi, a zsolcaiakét, arnótlakét, sajópálfalainkét. Tizennégy évvel ezelőtt, amikor a húsüzem megkezd­te munkáját, havonta csupán hatvan mázsa serlés feldol­gozására vállalkoztak, most a kapacitás teljes kihaszná­lásával már 200—300 mázsá­ra is. A több mint kétezer sertés egy része a termelő­szövetkezel telepéről, a lob­bi a 'háztáji gazdaságokból kerül a feldolgozóba. A tő­kehúsoknak, a karajnak, az oldalasnak nem kell külön piacot szerezni, de keresett az itt sütött zsír és a teper­tő is. A feldolgozó ezekben a be­tekben már a húsvéti idő­szakra készül, a „szalagon" most a pácolt áruk sorakoz­nak. Szép sonkákat kerekí­tenek, szalonnahasábokat ké­szítenek élő. Hurka, kenőmájas (házias ízesítéssel), szalonna kenyér mellé, ínycsiklandozó csá- szárhús vár elszállításra. A már ismert termékek mellett a közeli jövőben új­donságot kínál majd a bol­toknak,’ rajtuk keresztül a vásárlóknak az üzem: meg­kezdték a svábszalonna ké­szítését. aminek fogadtatását kíváncsian várják A húsfel­dolgozóban adódó sokféle munkát tizenegyen végzik, heten közülük szakmunká­sok, de ahogyan Eperjesi Imre, a húsüzem vezetője mondja, ők a környék leg­jobb böllérjei, hentesei. A füstölőben a rudakon több kilométert kitevő kol­bász szárad, amelynek na­gyobb része .rövidesen ott lesz a miskolci és a Mis­kolc környéki boltokban, ahol a tapasztalatok szerint már nem szikkad sokáig. A húsüzemben arra számíta­nak. hogy hasonló sikere lesz majd a zsolcai svábszalon­nának 1« (na*y) SPORT SPORT Tollaslabda IBV Bronzérmesek: Nagy és a Nagy—Balajti duó MISKOLCI SIKEREK. Az Egyetemi csarnokban befe­jeződött a X. Tollaslabda Ifjúsági Barátság Verseny. Férfi egyesben Nagy Attila, a Honvéd Papp József SE sportolója a harmadik helyet szerezte meg. Férfi páros­ban szombaton este értek Véget a küzdelmek. A Nagy, Balajti duó ugyancsak a do­bogó harmadik fokára állha­tott fel. A két tehetséges fi­atal csapatban is tagja volt a bronzérmes magyar A- együttesnek, így a három­napos viadalon nem akár­milyen mérleget zártak: Nagy Attila három, Balajti Attila pedig két érmet szer­zett! EREDMÉNYEK. Férfi pá­ros: 1,. Antropov, Kaviladze (szovjet), 2. Hankiewícz, Czerniewiecz, (lengyel), 3. Nagy, Balajti (magyar) és Abraham, Hundorf (NDK- beli). Női páros: 1. Kursina, Ivanova I. (szovjet), 2. Sie- mieniecz, Rogula (lengyel), 3. Engler, Schlotte (NDK- beli) és Balcerova, Viktori- nova (szovjet). Férfi egyes: 1. Antropov (szovjet), 2. Hankiewícz (lengyel), 3. Nagy (magyar) és Kaviladze (szovjet). Női egyes: L Sie- mieniecz (lengyei), 2. Kur­sina (szovjet), 3. Ivanova I. és Ivanova II. A FŐTITKÁR ÉRTEKE- LESE. A versenyek után vil­lámértékelést kértünk Rázsó Páltól, a Magyar Tollaslab­da Szövetség főtitkárától: — A külföldiek is elismerték, hogy az IBV-k történetének legszínvonalasabb körülmé­nyeit biztosították a miskol­ciak — köszönet érte. Kifo­gástalan feltételek álltak a sportolók rendelkezésére és ugyancsak kifogástalan volt a rendezés is. Ezúttal a szín­vonal igen magas volt, re­mek labdameneteket, látvá­nyos csatákat nézhettünk vé­gig. A támadójátékra került a hangsúly, azok szerepellek a legeredményesebben, akik ..űzték-haitották” ellenfelü­ket. A résztvevőket jól fel­készítették. többségük nagy­szerű fizikummal rendelke­zett és technikailag is töké­letesen képzettnek bizonyult. Tudtuk, hogy a szovjetek és a lengyelek kiemelkednek majd a mezőnyből. Elsősor­ban a szovjeteket kell di­csérnem, hiszen rendkívül Balajti Attila csapatban és féifl párosban szerzett bronzérmet labda biztosak voltak, gyor ­san és keményen játszottak. A mieinkről: még sohasem szerepeltek ilyen jól, mint ezúttal. Nagy Attilát sze­mély szerint is ki key emel­nem, három érme önmagáért beszél. Most, az öröm pilla­nataiban mi már egy kicsit előre tekintünk. Tehetséges fiatalokkal rendelkezünk, a legjobbakhoz képest jelen­tek télén a lemaradásunk. Ha intenzívebben foglalkozunk velük és "jobban menedzsel­jük őket. mint az elmúlt esztendőkben, sok sikert ér­hetnek majd el. KÜIjÖNDIJAK. A legered­ményesebb edző: Nyikolaj Pesehenov (szovjet). A leg­eredményesebb magyar játé­kos: Nagy Attila. Legered­ményesebb miskolci játékos: Balajti Attila. A jutalmakat a KISZ Borsod megyei Bi­zottsága ajánlotta fel. A zá­róbanketten dr. Szádeczki Zoltán, az MTSH elnöke és Nagy László ezredes, a H. Papp J. SE elnöke köszön­tötte a versenyzőket. K. T. Eredményekről - SOfOkÉB KOSÁRLABDA. Miskolci EAFC—Miskolci Postás 102- 75 (51-27). Miskolc, NB II. férfi. Ld.: Gallyas (22), Fo­dor (18). Somodi, Balázs (14 -—14), illetve Kakds (21), Ti­sza (15), Kerekes (14). Nagy­körös-Miskolci Postás 59-43 i 1! '.-»).- Nagykőrös, NB II. férfi. Ld.: Kakas (13), Tisza (10), Kerekes (8). TEKE. Miskolci ÉMTE— Nyíregyházi Taurus 7-1 (2720 -2570). Miskolc, NB II. fér­fi. Egyénileg: Juhász 485, Németh 475, Lipták 471, Szé­kely 445, Zambó 444. Úzdon került sor a Bor­sod megyei egyéni bajnok­ságra. Eredmények, nők: l. Bogdán (Ózdi kohász) 815, 2. Bakos (ózdi Kohász) 792. 3. Tóth (Ózdi Kohász) 775. Férfiak: t. Nagy (Ózdi Ko­hász) 913, 2. Juhász (MÉM- TE) 907, 3. Zambó (MÉM- TE) 899. SAKK. A Borsod megyei csb A-csoportjában lejátszot­ták a 3. fordulót. Eredmé­nyek: JVIMSE—BÉM 5.5—8,5, M. Spartacus—SÜMSE fi.5— 7,5, Sátoraljaújhely—ÓKSE 7,5—6,5. Az élcsoport: 1. SÜMSE 25, 2. ÓKSE 23, 3. BÉM 21.5. TORNA. Encsen úttörő körzeti bajnokságot rendez­tek. A győztesek,' csapatban: Móricz Zs. Általános Iskola, Szikszó (három számban), encsi általános iskola (egy számban). Egyéniben: Gyón- gyössv (Encs) és Kelemen (Encs). Edelényben meg­hívásos kisdobos versenyre került sor. A győzelmet a kazincbarcikai Kertvárosi Általános • Iskola szerezie meg. CSELGÁNCS. Miskolcon úttörő II—III. korcsoportos versenyt rendeztek. Az MVSC júdósai közül Bartók, Antalfi. Varga, Varga I. és Pásztor, a MEAFC sportolói közül pedig Bikki szerzett első helyezést. ÖKÖLVIVAS. Borsodi Bá­nyász-Paksi SE 20:8. NB Il-es csapat ba jnoki mérkő­zés. Sajószentpéter. 700 néző. A hazaiak továbbra i; száz­százalékosak! vezetik baj­noki táblázatét Gy.: Bárá­ny!. Iváncsik. Nyitrai Isa- szegi. Gulyás. Zsíros. Barn, Mészáros, Simon, Csépányi.

Next

/
Thumbnails
Contents