Észak-Magyarország, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-26 / 21. szám

Debrecen külterüíetén Súlyos vasúti—közúti baleset r Tegnap súlyos közúti bal­eset történt Debrecen külte­rületén. Az ÉRDÉRT Válla­lat debreceni fatelepét a 33- as főútvonallal összekötő műút és a Debrecen—Tisza­füred vasútvonal sorompó nélküli, jelzőtáblával védett, jól belátható kereszteződésé- . ben figyelmetlenül a sínek­re hajtott és utasok nélküli személyvonattal ütközött a tiszagyulahózi Barátság Ter­melőszövetkezet IFA-típusú tehergépkocsija, amelyet Gé- gény Gábor 24 éves újtikosi lakos vezetett. A tehergép­kocsi két utasa, Smiger Jó­zsef tiszagyulaházi és Hor­nyuk Béla újtikosi lakos a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség a kórházban ápolt gépkocsive­zetőt őrizetbe vette és szak­értők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Házitnéli-nemesííés T A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem kutatói, szo­ros együttműködésben a Za- laapátiban levő méhészeti szakiskolával, megvetették a hazai házi méhállomány ne­mesítésének tudományos és gyakorlati alapjait. Tízéves munkára tettek most pontot; az ország szinte valamennyi településéről származó mé- [ hek közül félmilliót vizsgál­tak meg, így megfelelő ada­tokkal rendelkeznek arról, hogy az ország melyik részén találhatók a legegészsége­sebb, legmunkabíróbb, bioló­giailag legaktívabb méhcsa­ládok. A kutatók ezeket a populációkat ajánlják a mé­hészeknek az állományuk felfrissítésére. Az eljárás egyszerűnek látszik: méh­anyacserével oldják meg a nemesítést. Egyévesek a Tarjányi ötös ikrek Y Egyévesek Tarjányi Sán­doréit ötös ikrei, akik tavaly áprilisban háromhónapi gon­dos orvosi kezelés, ápolás után egészségesen tértek ha­za az Orvostovábbképző In­tézet szülészeti és nőgyógyá­szati klinikájáról. A kiskunfélegyházi csalá­di házban — amelyet a vá­rosi tanács vásárolt a szá­mukra — jó körülmények között, megfelelően fejlődik mind az öt gyermek. Miként édesanyjuk elmondta: mind­annyian jól érzik magu­kat, egészségesek. A gyer­mekek testsúlya, magas­sága némileg, különböző, bár mindegyikük jó ét­vágyú, a gyümölcsféléket különösen kedvelik. Szilvia és Melinda több mint hét és fél kiló, Sándor súlya meg­haladja, Erikáé és Hajnal­káé megközelíti a hét kilót. Egyiküknek 8, a többieknek 5—6 foga bújt ki. Jósvafőn A jósvaföi Tengerszem-tó barlangból érkező vize birja a hideget. A tó szebb látványt is mutat, mint a korábbi években, hiszen több millió forint értékű munka során megtisztították az iszaptól, hor­daléktól. A sokáig elhanyagolt tájék az utóbbi időkben sokat vál­tozott, látszanak a rendezés, építés nyomai, és várhatók a továb­bi, jótékony változások, (priska) Bradosept Uj orvosi fertőtlenítőszer gyártását kezdték meg a szegedi Universal Ipari Szö­vetkezetben. A Bradosept ne­vű vegyszer — saját szak­embereik találmánya — a helyi orvostudományi egye­tem szívsebészeinek kísérle­tei szerint hatékonyabb az importból beszerzett anya­goknál és tovább megőrzi baktériumölő tulajdonságát. Kipróbálták az ország más egészségügyi intézményeiben is, s a kedvező tapasztala­tok alapján az idén már a szövetkezet látja el fertőtle­nítőszerrel az egész országot. lij tápok szohinfBtot Gazdagabban virágzik a muskátli és a fokföldi ibo­lya, gyorsabban fejlődik a fikusz, a íilodendron, a pálma és a többi szobanö­vény a Veszprémi Nehéz­vegyipari Kutató Intézetben kidolgozott új tápok hatá­sára. Az Agrotek (Mezőgaz­dasági Termelőeszköz Keres­kedelmi Vállalat) kezdemé­nyezésére a kutatók Vita­flóra néven új tápcsaládot kísérleteztek ki, amelyben valamennyi novénycsalád ré­szére optimális összetételben van jelen a nitrogén, a fosz­for, a kálium és 12-féle mik­roelem. A magyar lakóházak legnépszerűbb virágára, a muskátlira megkülönbözte­tett figyelmet fordítottak, annál is inkább, mert en­nek az igénye eltérő a többi növény- és virágcsoportétól. Tavasszal már 100 ezer 75 milliliteres flakonnal az üz­letekbe kerül, s a jövőben az igények szerint a becsült hazai szükségletet ki tudják elégíteni az új tápokból. I------------------:------------------— ' :—~ —— j | Ma este a képernyőn; ! itt az otthonod Henry Fonda — ő látható a képen, középen — játssza a főszerepét a ma este 20 órakor az első műsorban je­lentkező amerikai tévéfilm- hek, amelyet Janet Majerus regényéből Delbert Mann rendezett. Az Itt az ottho­nod az örökség és a va­gyon okozta dráma, amely egy apjától megszabadulni igyekvő férfi terveit és az apa — egy megöregedett farmer — unokájának rokon- szenvét, meg e két ellenté­tes törekvés okozta feszült­ségeket mutatja be. Különleges biztonsági intézkedések mellett :i A Szépművészeti Múze­umból ellopott hat festmény­nyel a fedélzetén szerdán landolt a Ferihegyi repülő­téren a MALÉV különgépe, s 13 óra 45 perckor végre visszaérkeztek a múzeumbd páratlan értékű műkincse­ink. A képeket, amelyeket azonnal megfelelő körülmé­nyek közé, úgynevezett tem­perált szobában helyeztek el — kiegészítve a hetedik, itt­hon megtalált alkotással — bemutatták a sajtó képvise­lőinek. Borbarát Béla rendőr ez­redes, a Budapesti Rendőr­főkapitányság főosztályveze­tője — aki a belügyi kül­döttség vezetőjeként most tért haza Görögországból — a műkincsek megtalálásának körülményeiről szólva meg­vid idő alatt nem zárulhat tott le. így az ügyben várj ható jogerős bírósági döiH tésig megőrzésre adták ót s! nagykövetnek a műkincse-, két, és módot adtak haza-j szállításukra is. Garas Klára főigazgató % sajtótájékoztatón elmondta,' hogy az eddigi, egyelőre csaló futólagos vizsgálatok alapjául úgy tűnik: a képek állapo-j tóban nincs helyrehozhatat-j lan károsodás, a múzeum restaurátorai képesek lesznek! eltüntetni a kisebb sérülése­ket. A képek állapotát pon-1 tosan felmérni azonban csaki az aprólékos szakértői vizs-j gálát során lehetséges majdi az eddig felfedezett sérülé-ff sek nem nyújtanak teljes** képet a kár mértékéről —> tette hozzá. Csoszog! Gyalogátkelőhely Miskolcon. A túloldalra tartva erős cso­szogó hang üti meg fülemet. A hang a hátam mögül érke­zik. Átvillan agyamon: szegény. idős nénike. vagy bácsika, még elcsúszik a síkos villamossínen! így hátrafordulok, hogy segítsem bizonytalan lépéseit. De mit látok? öreg nénike, bácsika sehol, viszont látok egy 15 év körüli fiúcskát, ki öregembereket, vagy magát (?) megszégyenítő cipőtalpkop- tatást végez menet közben. S meglátom dzsekijén a követ­kező cirádás feliratot, mely fennen hirdeti, hogy ö SPORTS­MAN, azaz sportember! Hát, hogy is mondjam? Minél több sporismanl a hazának, de ne ilyen csoszogi-félét! ntn-i ELSÜLLYEDT TEHERHAJÓ Tovább tombol a tél Nagy-Britanniában és a szigetországot körülvevő vi­zeiken. A mostoha időjárás legújabb áldozata egy libé­riái teherhajó, amely ked­den éjszaka a La Manche- csatornán. léket kapott és az orkán által felkorbá­csolt, hatalmas hullámok­ban néhány óra alatt el­süllyedt. A helyszínre ér­kezett brit mentőhajónak a legénység 26 — Fülöp-szi- geti és indiai — tagja kö­zül mindössze kilencet si­került fedélzetére vennie. SZERENCSÉTLENSÉG A DÉL-KINAI-TENGEREN Kína megerősítette, hogy ki ember a tájfun áldozata lett a Del-kínai-tengeren. Mindannyian a „Glomar Java Sea” olajfúró-kutató­hajón tartózkodtak, amikor ektdber 26-án heves tájfun tört a vidékre, a hajó el­sodródott, majd a fúróhely­től 275 méterre elsüllyedt. A 81 személyből 46 külföl­di, főleg amerikai volt, a többiek kínai állampolgá­rok ANTARKTISZI KÖVÜLETEK Évmilliók előtt élt álla­toknak az Antarktiszon nemrég talált kövületei is azt az elméletet erősítik meg, hogy a hatodik kon­tinensen egykor enyhe ég-' hajlat uralkodott. Dam Turner amerikai tudós, aki nemrég tért vissza egy An- tarktisz-expedícióról, a chi­lei Punta Arenasban szá­molt be a leleteiről, 40—100 millió évvel ezelőtt élt em­lősállatok kövületeiről. A legszebb kép, Raffaello Es­terházy Madonnája egyelőre vattapólyán nyugszik, mint egy kisded. erősítene a mór ismert té­nyeket: Ejion görög város­kában egy kolostor templom- kertjében, egy bőröndbe rejt­ve bukkantak rájuk. Hozzá­tette: a görög partnereiktől kapott információkból az is kitűnt, hogy a múlt hét pén­tekére virradó éjszaka érke­zett a helyi rendőri szervek­hez egy névtelen bejelentés, amely e kolostor kertjét je­lölte meg a festmények rej­tekhelyéül. Ennek nyomán, mintegy négyórás kutatás után találták meg a bőrön­döt, s benne papírokba cso­magolva a képeket. E papí­rokat egyébként jelenleg a Kriminalisztikai Intézetben vizsgálják, esetleges ujjle­nyomatokat, vagy más nyo­mokat keresve. A képek visszaadásának egyik feltétele az volt, hogy nagykövetünk a magyar ál­lam nevében hivatalos ok­mányban kérje az igazság­ügy-minisztertől a képek ki­adását. Ez megtörtént, annak ellenére is, hogy az ezzel kapcsolatos eljárás ilyen rö­zött március elsejétől forga­lomba állnak a Rigában ki­fejlesztett ER—200 típusú expresszvonatok, amelyek óránként 200 kilométeres se­bességgel száguldanak majd. Az új szerelvények eleinte 5 óra 20 perc alatt teszik majd A restaurálási munkába a! tervek szerint külföldi szak-j tekintélyeket is bevonnak. < A helyreállítást követően a! múze.um - külön kiállításon!^ mutatja be a megkerült ké-l pékét, ehhez mielőbb tgye-| kéznek megteremteni a szük-j séges feltételeket — hang-) zott el a sajtótájékoztatón. , * *3* A festményeknek a nagy-: követség épületéből az athe* ni repülőtérre történő szál­lítására szerdán különleges biztonsági intézkedéseket tettek. A mintegy 20 kilómé,-! teres útvonalat a rendőrség és a csendőrség fegyveresei biztosították; a gépkoesioszi lop élén és végén rendöH autó haladt. A konvoj l'a- leo Psziehikóból, a görög főváros nagykövetségünk-, nek otthoni adó negyedéiből 35 perc alatt ért a liellenH kon repülőtérre. A repülőtéren a Magyar Népköztársaság különrepü-i lőgépét géppisztolyos cscncH őrök vették körül, a beto­non két rendőrségi gépágyús páncélautó cirkált. A külön- repülőgép helyi idő szerinl 13 órakor emelkedett a magas-; ba. meg a két város közötti,' több mint 600 kilómétól eS távolságot, jőve év eleiéig azonban már 4 órára csök­ken ez az idő. A Vonatok1 egyelőre a pályák és a >eH zőberendezések minőség*5 miatt nem érhetik el tervei zett sebességüket. Szupcrexpressz-vonilök Moszkva és Leningrad kö­ESZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zem pl én megyed Bizottságának lapja. Főszerkesztő! WIRTH LAJOS. Szerkesztőség! Miskolc. Bajcsy-Zs. út 15. — 55271 Postacím: Miskolc. PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, Ipari rovat: 16-035. belpolitikai revat: 16-480. kultúrrovat: 16-067, sportrovat: 16-049 levelezést rovat oa-> naszügyefc: 16-048. Kiadja: a Borsod »egye? Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky ót 15. — 8527. Postacím: Miskolc. PL 178. Felelős tdadő: VERES MIHÁLY Telefon! 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi ót IS—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlankézbeHtőknél Az etőf’zeJ >ée dija egy hónapra! 84 Ft, negyedévre: 102 Ft, <xsy évre 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült e Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: K1LIÄN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents