Észak-Magyarország, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-17 / 297. szám

T§S3. cfeccmlSer TT., «otnbcrf gSZAK-MAOYARORSZAS 7 Tíx©mharmadszor Négy esztendei kihagyás után jár újra a hegyen. Két hétre szói a szakszervezeti beutaló, november-december fordulójára. Nem a megszokott üdülőbe utalták most be, hanem annak fiókjába, vagy ötszáz méterrel távolabb, egy csendes erdei ut­cácskába. Lassan két évtizede kezdődött szerelme a heggyel. Amikor először itt pihent, egy korai tavaszt ígérő februárban, nagyon megszerette ezt a vidéket, a meredek he­gyi utakat, erdei sétányokat, a hegyvidé­ken szétszórtan lakó embereket, akik.szin­te falusiak módjára ismerték egymást — a kisvasúti mozdonyvezető például megvár­ta a lihegve közeledő idős asszonyt, mond­ván. Szakács néni az unokájának viszi a tejet, nem hagyhatjuk itt —, a hét végeken idezúduló turistákat, meg a téli sportok .imádóit Megszerette a hegy hangulatát a kisvasút úttörő-vasutasait a kis, rozoga mozit ahol mindig több esztendős filme­ket vetítettek, s nem utolsósorban az üdü­lőt ahol kellemes környezet figyelmes sze­mélyzet jó ellátás tette teljessé a kikap­csolódást. Tizenkétezer töltött már ott két-két he­tet — igaz, egyszer sem főidényben! —, a mostani beutalásával együtt az éppen fél esztendő. Mintha fél évig élt volna a he­gyen. A hegy iránti vonzódása az évek so­rán csak növekedett erősödött Lassan is­merősévé lett minden ház, fa, bokorcso­port, sok-sok ember, még a zord házőrző kutyák némelyikével is megbarátkozott. Jól érezte itt mindig magát. Akár a fele­ségével járt itt, akár alkalmi ismerősök­kel. Sok-sok kilométert sétálgatott, a kör­nyéken, mindig társaságban, legalább ket­tesben. Nem volt babonás, tizenharmadszor is eljött, még ha a beutalója nem is kedvenc üdülőjébe szólt A november vége kegyetlen volt hozzá. A hegy már levetette őszi ruháját az ezer­színű erdőpalást tovatűnt legfeljebb zör­gő, kopársárga avarrétegként van jelen, árnyékosabb helyeken hófoltokkal. Zord a hegy, barátságtalan. A hétvégi házak le­lakatoltam állnak, csak egy-két házőrző kutya jelzi, hogy itt máskor élet van. Zár­va a sok elárusító bódé és elegánsabb pa­vilon. Emlékszik némelyikre. Hajdan egy alkalmi asztalon, vagy ládán kezdte az árus, most ugyanott elegáns pavilonban árúsít édességet, meg szörnyű giccs em­léktárgyakat, de ' ilyenkor nem érdemes nyitva tartani boltocskáját. A kisvasúti ét­terem üres, az unatkozó pincérek fel sem néznek, a bisztrónak keresztelt ivóban két fiatal építőmunkás — feltehetően az egyik, viszonylag közeli építkezésről — a játék­automatát zörgeti. Az úttörő-vasutasok a pénztárablak mögött leckéjüket írjákrta- nulják. Amikor a szerelvény indul, elő- írásszerűen tisztelegnek az. üres vonatnak. A parkerdő szélén játszótér, hatalmas páva-mászókával: mesterien faragott libi­kókák. egyéb, művészi értékű, faragott já­tékok. Üres, elhagyatott ez is. Körbejár­ja, Keres valami táblát, emlékeztető jel­zést, hogy ezt a játszóteret lelkes miskolci fafaragók készítették az itteni gyerekek­nek, de nem talál ilyet. Legszívesebben bekarcolná valahová. Kihalt a hegy. Körbejár néhány ked­ves, ismerős helyet. Ember sehol. Hamar rásötétedik. A közvilágítás elég gyatra. A nemzetközi jellegű szálloda környéke is csendes. Mindössze hét kocsi áll előtte, mind hazai rendszámmal. Lehet, hogy a személyzeté? Az étlap árainak ismereté­ben feltételezi, hogy kevés hazai vendég járhat ide rendszeresen étkezni. Napközben fel-feltűnnek a „régi” isme­rősök. A környék állami csecsemőottho­naiból kihallatszik a sírás, a bölcsődés korúak meg egymás kezét fogva sétálgat­nak a kanyargós utcákon, mint amikor először erre járt. Igaz, az akkori gyere­kek már régen felnőttek. Lehet, hogy a mostaniak között már az ő gyerekeik is ott vannak? Hiányoznak a kedves móku­sok is. (Egyáltalán, a mókusok mit csi­nálnak télen?) A feketerigók örök. régi jó barátok, de mintha kevesebben lenné­nek, mint máskor. Az öreg kuvasz, meg a kölyke unottan nézi a drótkerítés mögül az arra járót. A kerítésen belül tábla: a tulajdonos kéri, hogy ne etessék a kutyá­kat. Egy másik háznál a tehén nagyságú bernáthegyi is régi ismerős, de az még a fejét is lusta mozdítani. A kedves öreg orosz agár egy távolabbi telekről hiány­zik. Vajon mi lett vele? Átalakult és átalakul a táj. Az erdő­ből, a parkokból a környéken újabb, meg újabb darabokat harap le az építkezés. Betonépítmények erdeje váltja fel sűrű foltokban a természetet. Társasházak és kacsalábon forgó kis palotacsodák terem­nek az erdőben. A kis üdülőt most csendes, szolid há­zaspárok népesítik be. Ö az egyetlen ma­gános. Nem tud mit kezdeni magányával. Járja a hegyet, az ezerszer megjárt uta­kat — egyedül. Korábban mindig volt tár­sa a sétákhoz, akivel beszélgethetett, akit kalauzolhatott, akivel szót válthatott. Igaz, ilyen időtájt, amikor ónos, meg havas eső áztatja a vidéket, amikor a sűrű ködben húsz méterre sem látni, majd hirtelen elő- búvik a nap és dermesztő hideg vacogtat- ja a környéket, egy reggelre megőszűi a hegy, fehér hótakaró lep el mindent, hogy néhány óra múlva lábtöréssel fenyegessen a járkálás, amikor ennyire szélsőségesen változó az idő, még nem járt itt, de eoy- nyire egyedül sem volt soha. A táj egyre barátságtalanabb, a hegy egyre idege­nebb. Csontig ható szél alakjában küldi előre néha üzenetét a közelítő kemény tél... Órákon át mászkál és nem talál­kozik emberrel. Le-leballag egy másik, la- kottabb hegyre, hogy újságot vegyen, meg bemegy az ABC-be, haszontalan dolgokat vesz, csak azért, hogy emberek közt le­gyen, mozgást lásson. Ám visszafelé a kap­tatón már kjsvonaton jön. Ez a hegy nem­csak egyre idegenebb, hanem egyre fá­rasztóbban magasabb is ... Számolja a napokat. Máskor így: „Jaj, már csak ennyi van hátra!?” Most: „Jaj, még mindig ennyi van hátra?!” Fogadko- zik: nem jön ide többé. Legalábbis no­vemberben nem. Vége a szerelemnek a heggyel?... Le­het, hogy a tizenharmadik üdülés egyben búcsú is?... Kérdéseire — egyelőre — nincs válasz... Nem várta meg a turnus végét. Három nappal korábban elutazott... Benedek Miklós r? Özek Torna Azt mondja minap az egyik tévébemondónő: — És most, kedves nézőink, tor­názzunk! A villa megállt a kezemben. Jaj. eszem a lel­két. de aranyos 1 Hogy ő meg én? Szóval mi, ketten? No, nem bánom, de csak az ő kedvéért! Félre is toltam tíz tojás­ból készült rántottámat, igyekeztem megfeledkezni a kilencven kilómról meg a nem éppen tizenéves ko­romról. s nekigyürkőztem a gyakorlatoknak. Szakadt ró­lam a víz, dongott az alat­tam lakók mennyezete, re­csegett a térdem, a hátam, a vállam ... de nem tágítot­tam. A befejező légzőgya­korlatot már a parkettá*» elnyúlva, lógó nyelvvel hö­rögtem el. Amikor végre feltápász- kodtam. s balga fejjel együttérző szánakozást re­méltem, láttam ám. hogy az én kis bemondónőm üdén mosolyog a képembe. A ha­jában levő, az ötperces tor­na idején készített, friss bo- dorkák huncutan adták tud­tomra, hogy engem bizony alaposan lóvá tettek. Becsa­pott lélekkel, sajgó tagokkal vánszorogtam vissza tojás- . rántottén» mellé, s tünte­tőén, a bemondónő szeme láttára faltam fel az egész maradékot! Biwp Aranka Miskolc belvárosának © egyik legforgalma­sabb útvonala a Sze­mere utca. A Kazinczy, valamint az előbb említett utca 1794-es esztendőtől fokozatosan kezdett kiépül­ni. Az 1973-ban megjelent, Miskolcról szóló könyvben ezt olvashatjuk: „A Szeme­re utca szép széles, világos Régi miskolci házak Síéiért utca 14. útvonal. Házaira a matt század eklektikus stílusa nyomta rá bélyegét.” Épü­letei, melyek az elmúlt évek során végzett szaná­lásoktól megmenekültek, valóban, szépek és a régi építészetet őrzik. A XVIII. század végén épült fel a Szemere utca 14-es számú ház! A ma már műemlék­ként számon tartott egy­emeletes lakóépületet Kiír Vencel építész tervezte. Az L-alakú, barokk stílusú há­A XVII!, szcuadi műemlék épület A hör udvari része a függőfolyosóval so» a szép kosáríves záró­dás ú kapubejárat felett, ikerablak díszíti az orna­mentikát. Érdemes besétál­ni a ház udvarára. Innen, szemügyre vehetjük az épü­let délnyugati sarkához megépült függőfolyosót és a hozzá tartozó kovácsolt­vas mellvédrácsot. De nem­csak a folyosó díszes rácsa gazdagítja az udvari hom­lokzatot. a folyosó falán el­helyezett kovácsoltvas lám­patest is a múlt építészeti stílusáról tanúskodik. A ré­gi Szemete utcai ház szom­szédságában élt. 33 éven át munkálkodott, tervezett és épített Klir Vencel építész, aki városunk legszebb há­zait tervezte. Munkásságá­val sok helven találkozha­tunk Miskolcon. Például a Herman Ottó Múzeumon 1790-től 1793-ig végzett el épület megerősítési munká­kat. valamint emeletráépí­tési. Számos magánépület is őrzi munkáját. Köztisz­teletben álló polgára volt Miskolcnak. s az akkori városatyák névsorában az ő neve is szerepeli Ismert építészként, nagyra becsült polgárként halt meg váro­sunkban. 1809-ben. Miskolcon egyetlen utca sem őrzi nevét. Fojíán László Az anyag Egy hivatalban jártam minap. Gyakran járok hiva­talokba. mert annyi belőlük! hogy bármerról indul el az; ember. mindenféleképpen? hivatalba ütközik. A hivatalban, ahol a má-| nap jártam, a gépirólánnyaí beszélgettem éppen, amikor; belépett a szobába valakLÍ egy köteg teleírt papírral a| kezében. — Elkészítettem az anya-' got — mondta. — Hová 1 gyem? — Egyelőre sehová, Ko­vács szaktárs — válaszolt i gépirónő. — Most egy má­sik anyagot csinálok — és a gépe mellett fekvő papír- halomra mutatott. Aha, gondoltam — így készül az Anyag. De hiszen ez akkor maga a teremtési Micsoda nagy misztériumba! csöppentem én bele. Kovács| szaktárs anyagot csinál, és! Mancika is. De lehet, hogy, amit Mancika teremt mostf éppen, antianyag. És ha áss; anyag, meg az antianyag'-' találkozik, rendkívüli ener­giák szabadulnak fel. Atfu-' tottak agyamon a képletek, amiket a hajdani fizikaórá-’ kon tanultam- A Kovács szaktárs kezében , levő pa- pírköteg legalább másfél kiló. Ami a gép mellett van,' az is majdnem annyi. Ha ezek találkoznak, itt akkor* robbanás lesz. hogy ahhoz kénest egy közönséges hid-' rogénbomba dugós gverek- puska. Kivert a hideg ve­ríték. Szerencsére Kovács szaktárs nem tette le a pa­pírjait. hanem ahogy jött, távozol t. — F.z.úttal a robbanás el-' maradt — töröltem mes a homlokomat, és megjelent előttem az Űr. Lucifer és az angyalok kíséretében. — ..Te anvagot szültél, én tért nverék” — zennte Lu­cifer öblös mepafonhapeon. — Mit fecsegsz te itt ősz-' sze. Lucifer? Nem csinál­tam én semmiféle anvamt. Avagv látsz egyetlen érv gőnfrót az angvalok kö­zött? — dörgött, ha lehet,’ még öh1 ásphben az Ur hang; ja. — Én világot teremtet-? tem. Azon nersze maid lesz­nek híva,telek, és honunk fog kérzfUn! nz Am-oy-- ..F.l isién színétől n-n-f­á tkozotf Hozsánna pz fjr­nnk. ki törvénvt hozott” _: s zavalta lelkesen az aneya-. k>k kara. M. A; '■

Next

/
Thumbnails
Contents