Észak-Magyarország, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-16 / 296. szám
ESZftK-MÄG¥»«ORSZAG 2 T983. december T6., péntek A dolr fogságában Kétnapos tanácskozás kez- «dödött csütörtökön a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskoláján abból az alkalomból, hogy 25 esztendővel ezelőtt Az MSZMP művelődési politikájának irányelvei címmel jelentős pártállásfoglalás jelent meg. Szabó József, a főiskola rektora nyitotta meg a tanácskozást. Ezután több előadás hangzott el. A tanácskozáson részt vett, » a vitában felszólalt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Szólt a művelődéspolitikánk alapját, legfőbb céljait máig érvényesen meghatározó7 dokumentum létrejöttének körülményeiről. Ma elsősorban azt szükséges áttekintenünk — mondotta —, hogy mi az, ami teljesült ebből az állásfoglalásból, s még inkább: me. lyek az ebből adódó változatlanul időszerű feladataink, illetve a negyedszázada még nem látott, a fejlődés szülte tennivalóink. Utalt arra a hatalmas átalakulásra, amely e 25 esztendő alatt a művelődés feltételeiben, a kultúra egészében, az életmódban végbement. Ma változatlanul igaz, s minden eddiginél időszerűbb az,, a művelődéspolitikai irányelvekben is tükröződött felismerés: a szocializmusban a nepizet sorskérdése, hogy az emberek tanuljanak, műveltek legyenek. Attól függött, s attól függ ennek az országnak a jövője — az ipar, a mezőgazdaság, az infrastruktúra fejlődése, az élet minősége —, hogy a következő nemzedékeket menynyire képes kulturált, képzett emberekké nevelni. E tényt kell szem előtt tartanunk művelődéspolitikánk mai törekvéseinek meghatározásakor — hangoztatta.' Az értelmiség szerepéről szólva Aczél György kiemelte, hogy e réteg, amelyről negyedszázada még úgy beszéltünk, mint szövetségesünkről, mára a társadalom egészéhez szervesen hozzátartozó, annak egyenrangú részévé vált. A művelődéspolitikának, a művelődési intézményeknek kötelességük a jelenleginél nagyobb figyelmet fordítani .arra, hogy az elmúlt évtizedekben gyarapodott az emberek szabad ideje, a lehetőség arra, hogy kulturálódjanak, hogy színvonalasan szórakozzanak — mondotta. Nagy a felelősségünk abban, hogy kellő segítséget adjunk a szabad idő valóban tartalmas eltöltéséhez. A Központi Bizottság titkára a továbbiakban arról szólt, hogy a 25 éve elfogadott dokumentum nyomán alakult ki, s erősödött meg a művészeti műhelyek önállósága, az alkotói szabadság tiszteletbeli tartásán és a vitán,' meggyőzésen alapuló elvi politikai irányítás gyakorlata. A párt arra szövetkezett a kultúra munkásaival, az értelmiségiekkel, hogy szebb, értelmesebb, gazdagabb életet teremtünk az embereknek. A kultúra emberformáló hatása, a műveltség ki- teljesedése nélkül ez nem lehetséges. Ezért játszik semmi mással nem pótolható szerepet a kultúra mai életünkben, s fejlődésünkben egyaránt — hangoztatta Aczél György. A tanácskozás pénteken folytatja munkáját. ‘ SKP-kongresszus Az egység helyreállításáért 'Ä párt egységének helyre- állításához világos, a tömegek számára is követhető, elvi politikára, a múlt hibáival való őszinte Szembenézésre van szükség. Ez az igény uralta a Spanyol Kommunista Párt kongresszusának csütörtök délelőtti vitáját. Miután regionális csoportokban szerda este külön- külön megvitatták a Központi Bizottság beszámolóját, a csütörtöki plenáris ülésen a csoportok álláspontját egy- egy küldött ismertette. Szerdán, késő este a csoportokban szavaztak a beszámolóról. Ennek során a küldöttek közül 373-an támogatták, 365-en elutasították a referátumot, 35-en pedig tartózkodtak a szavazástól. A plenáris ülés éles véleménykülönbségeket tükröző vitájában többen hangsúlyozták, hogy amíg a pártvezetés elvi alapon nem néz szembe az elkövetett hibákkal, addig nem lehet helyreállítani a megbomlott egységet. Madridban tartja kongresszusát Spanyolország Kommunista Pórija. Képünkön: Dolores Ibárruri, a párt elnöke (balra) a tanácskozás egyik szünetében. Eseményekről röviden NAGYKÖVETI BEMUTATKOZÓ LÁTOGATÁS ® Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Milovan Zidar-t, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, MITTERRAND BELGRADBAN • Csütörtök délelőtt háromnapos hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett Francois Mitterrand francia' köztársasági elnök. A magas rangú vendéget a belgrádi repülőtéren Mika Spiljak, a jugoszláv államelnökség elnöke, a kormány több tagja, más hivatalos személyek üdvözölték. Mitt:errand-t útjára elkísérte a párizsi kormány több minisztere is. Uj feladatok várnak a tanácsokra " A járások január 1-én bekövetkező megszüntetésével kapcsolatos tanácsigazgatási feladatokról országos munkaértekezletet rendeztek a tanácselnökök részére csütörtökön, Budapesten, az Álamigazgatási Főiskolán, 3orbándi János, a Minisz- ertanács elnökhelyettese mondott bevezető előadást. Iangsúlyozta: bármilyen je- entős a járások megszűnésével járó szervezeti változás, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kialakulóban 'evő körzeti struktúra csupán keretet ad a munka minőségi átalakításához, amelyet azután tartalommal kell megtölteni. A helyi tanácsok közül a nagyközségekben, a közös tanácsok többségében és az önálló tanácsú községek jelentős részében is kialakultak azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyi problémákat maguk oldják meg.' Fokozatosan megváltozik a helyi tanácsok irányításának módszere is. Ma már kevesebb operatív beavatkozásra van szükség. Közigazgatási rendszerünk január 1-től bevezetésCsúcsforgalom a postánál (Folytatás az 1. oldalról) hogy hogyan borítsuk bo a dobozt papírral, hogy miként kössük át, hogy hová írjuk a címet, a feladót. Pedig most máy mód van az egyszerűsítésre, hat és tíz forintért olyan, erősebb fazonú kartondobozokat ad a posta, aminek a cfmzete elő van ^nyomtatva, amit egyszerűbb kezelni otthon is, a postán is, az úton is. A díjszabások változása óta tízezer forintos értékig adhatjuk fel Csomagjainkat. Ötezer forinton felül zárpecsétjegy is szükséges: a négyzet alakú ragasztóval az összekötéseket, nyílásokat látják el, ami elősegíti a csomag sértetlenségének megállapítását. De mit írjunk értéknek egy, Bórsodból az Alföldre küldött fenyőfa csomagfeladójára, a finom ünnepi itó- kávál teli demizsonra, hegyaljai borral teli flaskára, mit egy meglepetésnek szánt ajándék dobozának fedelére? A legszerencsésebb, ha a valós értéket. Ezt kérik a postások is, ha tanácstalanul, hasonló kérdésekkel fordulunk hozzájuk. Meg azt, hogy szívhez szóló jókívánságainkat ne a hízott liba mellé gyűrjük be a csomag aljába, adjuk fel azt is elegánsan. Csengetnek, a legkisebb gyerek siet ajtót nyitni. Vele szemben a csomagkihordó áll egy jókora pakkal a ke-, zében. re kerülő új eleme nem elsősorban az államigazgatásra jellemző hierarchikus kapcsolatokra épül, hanem a települési érdekviszonyokra, az együttműködésben rejlő lehetőségekre. Éppen ezért a járásokat felváltó új területi struktúra egyaránt szolgálhatja a szocialista demokrácia erősödését, a helyi önállóság és vele együtt a tanácsok önkormányzati-képviseleti jellegének kibontakoztatását és a központi irányítás hatékonyságának növelését is, A megyei Irányításban közreműködő 139 tanács zöme városban van. Közülük 12 település 1984. január 1-ével kap városi státuszt, 34 pedig városi jogú nagyközség. Egyaránt új feladatok várnak rájuk: színvonalasan el kell látniuk megnövekedett feladataikat, megfelelő Irányítási és együttműködési kapcsolatokat kell kialakítani a hozzájuk tartozó községi és nagyközségi tanácsi szervekkel. Végezetül Borbandi János hangsúlyozta, az Ilyen jelenAniol—maiyar Az angol—magyar kereskedelmi kapcsolatok történetének egyik legjelentősebb egyedi megállapodását írták alá Londonban a Wellcome Foundation LTD. illetve a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat és a Chinoin képviselői. A megállapodás tős változás lebonyolítása sok gonddal jár, lényeges azonban, hogy emiatt még átmenetileg se legyen fennakadás a tanácsi gazdálkodásban, a lakosság ellátásában. Ezt követően dr, Papp La. jcs államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke tartott előadást a közigazgatás fejlesztésének időszerű kérdéseiről. Kihangsúlyozta, hogy az új irányítási rendszer azzal az előnnyel jár, hogy szinte teljes körűvé válik a községekben elintézhető ügyek száma, így az ügyintézés még közelebb kerül a lakossághoz. Befejezésül arról szólt, hogy az átszervezéssel megszaporodnak a feladatok, növekszik az önállóság, a felelősség, ezért javítani akarják a munkakörülményeket, az erkölcsi és anyagi elismerést, A községekben viszonylag jelentős béremelésre kerül sor és lehetőség nyílik majd tanácsi cím adományozására is. megállapodás 1984-re mezőgazdasági vegyszerek és közbenső vegyi termékek kölcsönös szállítását irányozza elő, mintegy 15 millió angol font értékben. Ez majdnem egytlzede a két ország idei várható teljes kereskedelmi forgalmának. A dollár mindinkább a nyugat-európai gazdaságok legveszedelmesebb ellenfelévé válik. Árfolyama olyan, rohamosan emelkedik a legfontosabb tőkés valutákhoz képest, hogy már a hetvenes évek elejét idézi ereje, pedig hát akkoriban merőben más világpolitikai és gazdasági viszonyok uralkodtak. A második világháború óta, a dollár a tőkés világgazdaság kulcsvalutája: a legtöbb nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi ügyletet dollárban bonyolítják le. Ha a dollár árfolyama kiugróan magas és folyamatosan emelkedő, akkor persze mindenki — magánemberek és cégek egyaránt — dollárt keres, hiszen as* birtokolva, hasznot remélhet, míg más valuták birtokában veszteség fenyegeti. Ha viszont nagy a kereslet, ae persze tovább növeli a dollár árát. A töke, ahelyett, hogy Európában befektetnék, átmegy Amerikába. Ez a jel«*- ség évek óta tart, s a döntő oka az, hogy az Egyesült Államokban kiugróan magasak a kamatlábak. Az európai tőkés országok gazdasági pangása már hosszabb ideje ezen a zátonyon vesztegel, egyre magasabb munkanélküliséggel. A drága dollár és a tartósan magas amerikai kamatok tehát egyszerűen megbénítják a nyugat-európaiak gazdaságát, s a remélt fellendülés ilyen pénzügyi kényszerpályák miatt késik. Ráadásul a hatalmas katonai kiadások miatt az amerikai állami költségvetés ijesztően deficites. A washingtoni kormány ezt maga s a hitelpiacokon felvett pénzekkel pótolja — tovább fokozva a keresletet a hitel iránt. Reaganéit azonban bizonyosan nem fognak elállni fegyverkezési terveiktől. Pénzpolitikájuk pedig ösz- szességében külföldi kereskedelmi vetélytársalkat jobban sújtja, miért lenne hát változtatás? Így várhatóan a dollár továbbra is erős marad, és fogságban tartja a fellendülésre szomjazó nyugat-európai gazdaságokat. Gennagyij Kiszeliov látogatása hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására december 13—15. között látogatást tett hazánkban Gennagyij Kiszeljov, az SZKP KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára találkozott a szovjet vendéggel. Fogadta Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára is. Horn Gyula, a KB külügyi osztályának vezetője, és Kólái Géza, a külügyi osztály helyettes vezetője megbeszélést folytatott Gennagyij Kl- szeljovval a nemzetközi élet és a két párt kapcsolatainak néhány időszerű kérdéséről. Egyeztették az MSZMP és a* SZKP 1984—1985-re szóld kétéves együttműködési tervét. A pÉlyakezli fiatalokért Csütörtökön az ifjúsági szövetség székházában ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Ballai László, az MSZMP KB osztályvezetője, Hoós János, az országos tervhivatali államtitkár és Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke. A testület tagjai meghallgatták Fej ti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KB december 7-i üléséről, majd Szórádi Sándornak, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatták a pályakezdő fiatalok élet- és munka- körülményeiről szóló jelentést. A KISZ KB úgy értékelte, hogy az elmúlt Időszakban összességében javultak a pályakezdő fiatalok életkörülményei. Ugyanakkor tapasztalhatók nemkívánatos jelenségek is. A fiatalok egye« csoportjainak életpálya-esélyei — elsősorban a lakáshoz jutás nehézségei miatt — romlottak. Nőtt a különbség a pályakezdők és n többi keresők átlagos kereseti szfnvo- nala között, a gyermeknevelés költségei pedig a társadalmi juttatásokat meghaladó mértékben emelkedtek. A KISZ KB szükségesnek tartja és közreműködik n>- ban. hogy a pályakezdő fiatalok élet- és munkakörülményeinek javítására középtávú program készüljön. A Központi Bizottság kezdeményezi, hogy 1984-ben kerüljön sor a fiatal házasok áruvásárlási kölcsönének gmelésére, az igénybevételre jogosultak körének bővítésére. , Ezt követően a testület tagjai elfogadták a Központi Bizottság jövő évi munkatervét. A MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ SKÁLA-COOP MATYÓFÖLDI ÁRUHÁZÁNAK Férfiingparádé, 30-40 százalékos árengedménnyel Színe« lepedők 129 Ft helyett 90,50 Ft-ért Rojtos faliszönyegek 400 Ft helyett 200 Ft-ért. <9 900 Ft 13 900 Ft 990 Ft 1 670 FI Bőséges áruválasztékkal várja kedves vásárlóit A MATYÓFÖLD! ÁRUHÁ? MŰSZAKI ÚJDONSÁGAINK: Panasonic képmagnó CB-rádió, hordozható és telepíthető Videokazetták Műsoros videokazetták