Észak-Magyarország, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-11 / 266. szám

T933. november TIpéntek ÉSZALMAGYARORSZAG 5 SPORT SPORT SPORT I Kezdődik a nemzetközi bajnokság is; rag ® sper iija rája a ' A miskolci városi sport­csarnok előtti téren a szellő vígan lengette csütörtök dél­előtt a zászlókat. Az első csúcs már megvan: soha nem vett még részt magyar nem­zetközi asztalitenisz-bajnók- ! ságon 20 ország! összesen 187 sportoló várja a rajtot ’ izgatottan, közöttük az ab­szolút esélyes Kínai NK ver­senyzői. A magyarok a szerdai si­ll keres Szuper Liga mérkőzést követően nem sokat pihen­hettek a babérjaikon, tegnap ! délelőtt Bérezik Zoltán gya­korlást rendelt el. A miein- i ken kívül ott láttuk az an- : gólokat is az - asztalok mel- i lett, de egy rövid ízelítőt a kínaiak is adtak tudásukból. A mai program fél kilenc­kor kezdődik, az érdeklődők a női, illetve férfi csapat- mérkőzéseket tekinthetik meg. Délután negyed három­tájiul kor kezdődnek az egyéni se­lejtezők, este 8 órától pedig a csapatdöntők következnek. Utoljára négy évvel ezelőtt, 1979-ben rendezlek magyar nemzetközi bajnokságot, ak­kor a férfiaknál Franciaor­szág (Secretin, Martin és Bi- rocheau összetételben) együt­tese, a nőknél pedig Magyar- ország győzijtt. A szakértők szerint ez most kisebbfajta csodát jelentene, hiszen az abszolút favorit kínaiak el­len vajmi kevés eséllyel lép­het asztalhoz bármelyik or­szág gárdája. Dr. Lakatos György, az ETTU és a MOATSZ elnö­ke szerint a sportág nagy napjai kezdődnek ma dél­előtt Miskolcon. Kilenc asz­talon folynak majd a csatá­rozások, remélhetőleg az ér­deklődés is megélénkül a szurkolók részéről az ese­mény iránt. Sportműsor PÉNTEK Asztalitenisz. Magyar nemzet­közi bajnokság. Miskolc, városi sportcsarnok, 8 óra 30. Röplabda. NB II, férfi: Bor­sodi Bányász—Sátoraljaújhely. Ózd, 16 óra. KVSE—HCM. Ka­zincbarcika. 16 óra. SZOMBAT Asztali1 cnisz. Magyar nemzet- ’ közi bajnokság. Miskolc, városi .sportcsarnok, 8 óra 30. Vívás. Csokoládé Kupa, férfi 7 és női tőr-, valamint kard ver­seny. Miskolc, 42-es számú Alt. Isk., 10 óra. Torna. Előkészület) verseny. Miskolc, Zrínyi Gimnázium, 9 óra. Tollaslabda. Avas Kupa, Hon­véd Kupa, és Pajtás Kupa — országos versenyek. Miskolc, ‘ Egyetemi csarnok 10 óra. Röplabda. NB IX. női: Mező­kövesd—DUSE. Mezőkövesd, 10 óra 30. Miskolci VSC—Sátoralja- • iijhely. Miskolc, MVSC-csamok, 11 óra. Miskolci Spartacus— Nyírbátor. Miskolc, Egészségügyi Szakközépiskola, 11 óra. NB II férfi: Miskolci EMTE—Szolnoki Vegyiművek. Miskolc, Vörös­marty Alt. Isk., 10 óra. Teke. NB I, női: Ózdi Kohász —Bakony Vegyész. Özd, Kohász »porttelep, 11 óra. Labdarúgás. Területi bajnok­ság. Honvéd Papp József SE— Borsodi Bányász. Miskolc, Hon­véd sporttelep, 13 óra. Kálmán. Sajóbábony—Balassagyarmat. Sajóbábony, 13 óra. Montvai. Borsodnádasd—PetŐflbánya. Bor- jfodnádasd, 13 óra. Enreiter. Me­gyei bajnokság: Miskolci EMTE 1 —Mezőkövesd. Miskolc, Népkerti sporttelep, 11 óra. Lénárt. MVSC —Sajószentpéteri Üveggyár. Mis­kolc, MVSC-sporttelep, 13 óra. K urmal. M EÁFC—Szuh a völ gy. Miskolc, 13 óra. Balogh. NB-s ifjúsági és serdülő mérkőzések: Kazincbarcikai Vegyész—Kecske­mét. Kazincbarcika, 11 óra. VASÁRNAP Asztalitenisz. Magyar nemzet­közi bajnokság. Miskolc, városi sportcsarnok, 8 óra 30. Tollaslabda. Avas Kupa, Hon­véd Kupa és Pajtás Kupa — országos versenyek. Miskolc, Egyetemi csarnok, 8 ór^ 30. Vívás. Borsod Expressz. Mis­kolc, Egyetemi csarnok, 9 óra. Labdarúgás. NB I: Bp. Hon­véd— DVTK. Budapest, Kispest, 10 óra 30. NB II: Bakony Ve­gyész—Ózdi Kohász. Veszprém, 13 óra. Kazincbarcikai Vegyész —Sopron. Kazincbarcika, 13 óra. Területi bajnokság. Edéién y— Nagybátony. Edelény, 13 óra. Marosvári. Olefin SC—Püspökla­dány. Lenin város. 13 óra. Me­gyei bajnokság. I-Iejőcsaba—Sa- jószöged. Hejőcsaba, 13 óra. Heves m. Miskolci Üveggyár— Mákvölgyi Bányász. Miskolc, 13 óra. Pccze. Rudabánya—Putnok. Rudabánya, 13 óra. Mozgó. Bor- sodszirák—Ernőd. Borsodszirák, 13 óra. Lén árt. Sáta—Ormosbá­nya. Sála, 13 óra. Bozsik. Forró —Felsőzsolca. Forró, 13 óra. Csa­nádi. Szerencs—Sátoraljaújhely. Mezőzombor, 13 óra. Szabolcs m. Gönc—Prügy. Gönc, 13 óra. Bodnár. Alsózaolca—Encs. Alsó- zsolca, 13 óra. Lója U. Bodrog- halom—Hollóháza. Bodroghalom, 13 óra. Kalas. Tokaj—Mezőcsát. Tokaj, 13 óra. Szabolcs m. Elcserélném központi fütéses, kótszoba-öss7v- ,komfortod lakásomat hasonlóra MAV-dol- gozóval. Érdeklődni: 18 óra uián, Csécsi Mik­lós. Miskolc, Zó ja tér J. 3/2. __________________ E ladó egy 4- kétszer félszobás OTP-örökla- kás. Kp. 4- OTP-átvál- Jalassal. Érd.: Miskolc, Ifjúság u. 4. sz.,_l/5._ Avas! pince, 60 mé- *er hosszú, felette szo­ba eladó. ,,Arnót-sor 163 451” jeligére a Fel­szabadulás téri Hirde­tőbe.__________________ M ályi-tó partján Jit'es telket, vagy fé­lig kész vikenclházat, esetleg kisebb készet Vonnék. Ajánlatokat: »8-218. Kétszobás szövetke­zeti lakás azonnali be­költözéssel eladó. Kp. 4- OTP. Miskolc n. kér.. Testvérvároso k útja 34. VHI/4. Etrd.: T? óra után: Miskolc íll. kér., Nagy-Erényö, P»loiaIvy L. u. 19. Eladó Sajószentpéte­ren, tulajdonomat ké­pező lakásom, mely több helyiségből áll. 5x4 m szoba. 3x2.5 ni­es konyha, valamint különálló szoba-kony­ha, megvásárláskor azonnal beköltözhető. Érdeklődni leli el.: Sa- jószentpéter, Tárna u. 0. JA. ________________ Alsózaovca* Lévay j. u. 1. háromszoba-kom­fortos családi ház 200 négyszögül telekkel eladó. Érdeklődni dél­után :: óraiéi. 300 l\)ö forinttal la- kásni cgóltiást keresek. Minden megoldás ér­dekel. Kalocsai Géza. 8100 Várpalota. Liszt F. U. 52.______________ Eladó 1,5 szobás, 35 négyzetméteres OTP- 1 a kás a Győri kapu­ban. Érdeklődni: 72- 798-as telefonon. Eladó 14-2 félszobás szövetkezeti lakás kp. 4- OTP. Érdeklődni: Középszer 11. 9/2., 17 órából.__ E ladó a tiszti telepen, társasházban, 38 négy­zetméteres, komfortos lakás. Érdeklődni: a 15-276-06 telefonon. Vállalatok, tsz-etc, szövetkezeteit részére kiadó Baiatonszeme- sen, vasútállomáshoz, vízhez közel, 4 szobás ház üdülőnek. Érd.: Konyicsákné Csontár Kornélia 2400 Dunaúj­város, Bocsikai u. 7/A. V/l. Levélben vagy személyesen. 400 négyszögöl, kert­be telepített szőlő, pin­cével együtt, sürgősen eladó, a bodrogkeresz- túri állomás mellett. Érdeklődni: ugyanitt, Mónokéknál. _______ P ince borházzal el­adó. Cím: Nagyavas. Felsősor, 455. Érdek­lődni a helyszínen, szombatodként dél­után. vagy a szomszéd­ban bármikor. ráadó a belvárosban., f öldes Ferenc utca 17. s^. aiait, másfél szo­bás lakás. 50 négyszög­öl területen. Ara: 166 ezer Ft. A Papszer ut­cából nyílik. Eladó ?. szobás, par­kettás, távfűtése». 51 négyzetméteres, szö­vetkezeti lakás, rész­letfizetéssel. Érdeklőd­ni lehet, 5 óra után. AMskoVc, Hoff mami o. ff. TV A. Párizsban átadták a legjobb európai góllövöt jutalmazó „Arany- cipőt”. Képünkön: az idei díj nyertese az FC Porto 27 éves csa­tára, Fernando Gomes. (A magyar Dobány 23 góljával holtver­senyben a 7-10. helyen végzett). T úrák MVSC. Találkozás vasár­nap reggel 9 órakor Lillafü­reden, az 5-ös számú autó­busz végállomásán. Az út­vonal: Hollóstető — Gyer­tyán-völgy — Dorongós — Lófőtisztás — Bükkszentke- reszt: Túra vezető: Klusócz- lri Gyuláné. DVTK. Találkozás vasár­nap reggel fél kilenckor a Majális-parkban lévő autó­busz-megállóban. Az útvo­nal: Csanyik-gerinc — Kő- lyuk-barlang — Csókás-for­rás — Barátság kert — Visz­szafolyó — örvénykő — Kö- püs-forrás — Ömassa. Túra­vezető: Hallgató Ferenc. MISKOLCI IIELYIIPAR. Találkozás fél kilenckor a Majális-parkban. Az útvonal: Vadas Jenő-forrás — Fehér- kőlápa — Áfonyás — Orosz- lcút — Bársonyos-forrás — Lillafüred. A távolság 12 ki­lométer. Túra vezető: Móré Orsolya. A szakosztályok vendége­ket szívesen látnak. Csak röviden... November T. tiszteletére síversenyt rendeztek Miskol­con, a Honvéd Papp József SE műanyagpályáján. A győz­tesek, nők: Sándor, Kovács, Mogyoródi, Tavassy (vala­mennyi H, Papp J. SE). Fér­fiak: Deák, Szala, Tóth, Kriston (valamennyi H. Papp J. SE), Chlepkó (MÉMTE). * A szabadfogásé éfttörő- olimpia megyei döntőjének győztesei 35 kg-tól felfelé: Szilágyi (21. sz. Iskola), Bod­nár (Kazincborcika, toöacpoo- tí iskola). Ülés (35c ml. Isko­la), Irinyi (30. se. Iskola), Ináncsi (18. sz. Iskola), Ja­kab (17. sz. Iskola), Szsatroá- ri (2. sz. Iskola), Balogh (X s*. Iskola), Bajti (Kazincbar­cika, kertvárosi iskola). Saa- la (Kazincbarcika, kertvárosi iskola). ♦ A hét végén két rangos vrvórotaenyt rendeznek Mis­kolcon- Szombaton kerül sor a Csokoládé Kupa férfi és női tőr-, valamint kardver­senyre, melyen az előzetes nevezések alapján 26 csapat vesz részt. Jelezte érkezését Szatmár és Kassa gárdája ». Kezdés: 10 órakor a 42. se. Általános Iskolában. határnap a Borsod R»- preaai nemectkőri női tűr­és km-dfcraepyt láthatják a sportág kedvelői. Az ese­ményre az egyetemi körcsar­nokban kerül sor, 9 órától. WtaiA, Kfesml ML. mám alatti családi ker­tes hár. eladó. Érdek­lődni lehet: 172-es tele­fonon vagy a helyszí­nen. Effy éve átadott OTP- garzon at Avas HL ütemben, másfél évig lakottan, 230 ezer fo­rint kp. 4- 15 000 Ft OTP-átvállalással el­adó. Cím: Hajós I. u. 34. 1/3. este fi óra után. Eladó nagyméretű borospince a Kitúrva­son. Miskok: Ber­talan u. M. Eladó Ixivtnvárosban, a Lenin u. 5. 1/S. sz. alatti, 2,5 szobás, nugy- könyhés, 63 m’-es szö­vetkezeti lakás, kevés OTP-hátralékkal, kp.- tizetési kedvezmény­nyel, azonnali beköltö­zéssel. Érdeklődni le­het: a helyszínen, na­ponta. munkaidő után. lehetőleg 17—19 óra kö­rött. Miskolc-Tapolcán, a Nagy szén tbenedek te­tőn, 220 négyszögöl te­lek, 26 négyzetméteres faházzal eladó. Érdek­lődni; a 48/14-912-es telefonon, vagy ..Pano­ráma 135268” jeligére a kiadóba. ________ A vason, pince bor­házzal, udvarral el- adA- Érdeklődni: Kis, fA ■Am után. Dcrkovíts ét ##. AMSMMdl bdcPHgmé* sei o’.octo I» sraobóa. 79 rwyryv-etmétenos szövet­kezeti tekás. Készpém* 4-OTP-flzetört kedvez­ménnyel. Érdeklődni: mindennap 18 órától, u 17-725-öa telefonon Böc* község központ­jában 214 négyszögöl beépíthető telek eladó. Villany, gázvezeték van. Érdeklődni; Nagy László. Bocs. Ifjúság u. 6. sz. Pllszírozás rövid ha­táridővel, minden mé­retben. Nagyobb tétel­nél árengedmény. Pos­tán, utánvéttel is szál­lítok. Márton né, Mis- kolc-Heiöcsaha, Igaz­ság u. l/a._____________ E SKÜVŐRE n<M és féí*iirubák nagy válasz­tékát kínálja kölcsön- zőboltunk 1 Debrecen, Dimitrov n. 31. (Mis­kolc, Arany J. u. 33., új telefonszám: 87-226.) Szobafestést, mázo­lást, tapétázást válla­lok. Komplett : tkás előnyben. Címfelvétel: 75-501. __________ C sótányirtáa garan­ciával. Megrendelés es- • «tán. telefon: 38­A Ifi>dÉ megyei Ál­lami Építőipari Válla­lat kap&dtást keres, debreceni és hajdúszo- boszlói munkahelyek­re, asztalos, festő, hi­degburkoló, műköves, Üveges, tetőfedő-szige­telő, bádogos szak­mákra. Érdeklődni le­het: a szakipari fő­üzemben Debrecen. Kálvin tér H. sz. Tele­fon : 10-777/145-ös mel­lék, 14-301. GyDmötcofAk, rózsa- tövek, elsőrendű mi­nőség, őszi szállítás postán, kérelemre ár­jegyzéke? küldök. Tóth kertészet 2315 Szigethalom. pf. 7. Matematikából, fel­vételi vizsgákra, érett­ségire előkészítés, fo­lyamatos korrepetálás. Ságvári utca 13. IV/3. Szobafestést, máso­lást. tapétázást, fólia­takarással, bútormoz­gatással. árenged­ménnyel. Telefon: 77-514. Légszigetelés. par­kettacsiszolás, -lakko­zás. világosra Is. Sző- nyegtisftítás. Telefon; 11-744. 31-744. GMK én kisiparosok részére telelőn ügy el e- tet vállalok. 8—14 órá­ig. Telefon: 37-473. Naptár 1983. november 1 h, péntek A nap kelte 5.42. nyugta 16.14 órakor A hold kelte 12.50. nyugta 21.33 órakor Névnap: Márton Évforduló ______ S záz évvel ezelőtt. 1883. november 11-cn született, és 60 éves korában, 1943 januárjában halt meg Horváth Ernő tanár, a hazai repülés úttörője. időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: észak fa­lói felszakadozik a felhőzet, és egyre több helyen megszű­nik a köd. Számottevő csapadék nem lesz. A megélénkülő északi szelet gyakran kisérik erős széllökések. — Picasso, a század festője és a Látogatás Marc Chagall- nál című filmeket vetítik no­vember 14-én, délután 4 óra­kor Miskolcon, a Herman Ot­tó Múzeum előadótermében. A filmeket a Francia Inté­zettől kapják a múzeumok, s elsősorban a francia nyel­vet tudók és tanulók érdek­lődésére számítanak a vetí­tésen. — Két rendezvényt tart az Áfor Vállalat szakszervezeti bizottsága, illetve KISZ-bi- zottsága november 12-én; délelőtt 11 órakor kezdődik a nyugdíjasok találkozója a Hámor étteremben, majd a délutáni, illetve esti órákban ugyanott szüreti bált rendez­nek. — Az ortopéd sebészet lesz a témája annak a tudomá­nyos ülésnek, amelyet a Bor­sod megyei Kórház tudomá­nyos bizottsága rendez no­vember 15-én, délután 2 óra­kor a megyei kórház kultúr­termében.. Az ülésen előadá­sokat vitatnak meg a témá­ban illetékes szakemberek. — Eddigi legmagasabb re­kordjukat is megdöntötték a Lenin Kohászati Művek hen­germű gyáregységének csi­szolóüzemi brigádjai. No­vember 7-e tiszteletére az A-, B-, C- és D-műszakos kollektívák ugyanis 627.8 ton­nás napi eredményt értek el felülettisztításban. — Üj típusú körkéses sza­bászgép gyártását kezdték meg a Csepel Művek Jármú- és Konfekcióipari Gépgyárá­nak sárospataki gyáregysé­gében. Az új berendezés na­gyobb teljesítményű, a gép késének élettartama hosz- szabb, mint elődjéé, és jobb minőséggel dolgozik. Az új gépek nagy részét a Szov­jetunióba exportálják. — Csttfőrfökőn reggel a Híd­építő Vállalat 120 tonna te­herbírású úszódaruja helyé­re emelte a háromszorosára szélesedő Árpád-híd utolsó, sorrendben 95. elemét, és ez­zel teljesen elkészült a híd új — 8400 tonna összsúlyú — acélszerkezete. Az eredeti ütemtervhez képest kéthória- pos előnyt szereztek a híd­építők, akik délután a ha­gyományos szertartással, hordógurítással ünnepelték meg a teljes hídszerkezet el­készültét. Közületek, vállalatok, figyelem! A Szikszói Állami Gazdaság csobádi kavicsbányájában levő E—10 011 típusú, vonókanalas KOTRÓGÉPÜNKET 1983. novembertől 1984. március 1-ig BÉRBE ADNÁNK. Érdeklődni lehet: a gazdaság központjában, Szikszó, Bethlen Gábor utca 1. Telefon: 243, 244 — Ma tartja alakuló ülését az a koordináló bizottság, amelyet a társadalmi össze­fogással létesülő új megyei vérellátó állomás érdekében hoztak létre. Az ülés dél­után 2 órakor kezdődik a me­gyei tanács épületében. — Gazdasági életünk idősze­rű kérdéseiről szervez fog­lalkozást november 15-én a szakszervezeti bizalmiak klubja a miskolci Megyei Művelődési Központban. A foglalkozás délután 3 órakor kezdődik Bogár Lászlónak, * megyei tanács osztályvezető- helyettesének az előadásáéi. — A kártevők, a betegsé­gek, a gyomnövények min­den évben sok gondot okos­nak a kiskertekben. Ezek ei­len csak úgy vehetjük M eredményesen a harcot, ha — életmódjuk alapos isme­retében — a biológiailag legérzékenyebb időpontok­ban védekezünk. Ehhez ágé­in os olyan eljárás és méaH szer áll rendelkezésre, —e-| lyek külön-külön vagy együttesen jó eredményt aé- nak. Nem a méreg az egp|»4 dűli üdvözítő el járás. — Az 1984. évi hambargi, ré­sért kiállítási és kongresmaai programról csütörtökön mjtő-j tájékoztatót tartott a rendez­vényeket szervező hanaMrgl cég vezérigazgatója, Hans-j Joachim Hoerenz a hnd>4 pesti Átrium Hyatt SzáRÓ-j ban. Különösen részletesen szólt két jelentős rendes- vényről: a postai berendel zések IMP A elnevezésű nun ■ zetközi kiállításától és M SMM hajógép- és teagMt*} szeti-technikai szakkiálMán-j róL — A 80-as évek vfléggandi sági és pénzügyi helysetérS Budapesten, november 14-én nemzetközi konferencia kez­dődik, amelyen 15 ország mintegy 150 szakembere vasa részt. A kétnapos tanácsko­zást a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésével foglalkozó Duna—Európa In­tézet (Donaueuropäische« Institut) szervezi, a buda­pesti székhelyű Közép-euró-í pai Nemzetközi Bank RtJ közreműködésével. — A Közalkalmazottak Szak-’ szervezete IX. kongresszusán hozott határozatok végrehaj­tásának eddigi tapasztala­tait, az utóbbi három évben végzett munkát tárgyalta meg a szakszervezet közpon­ti vezetősége, csütörtöki ülé­sén. Állatorvosi ügyel©* Miskolc város területén HJffi. november 11-én (péntek) 15.31- tol 1983. november 14-én (hét­főd 7.30-ig ügyeletes: dr. Göneai Károly, körzeti állatorvos. La­kása: Miskolc. Szebenl út 'f.: Telefon nincs. Bctegbejelentés t —9 és 13—14 óra között a Mis­kolc, Csaba vezér út 53. szám alatt levő állatorvosi rendelőbeau. Telefon: 34-145.

Next

/
Thumbnails
Contents