Észak-Magyarország, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1983, november 9„ szerda A képernyő előtt A Fekete Császár A ..tudományos” jelző szerencsére elmaradt Gáspár Mar­git játéka, A Fekete Császár elől, nem sci-fiként, nem tu­dományos-fantasztikus miiként hirdették a műsorújságban, egyszerűen „fantasztikus történet” alcímmel illették, amely („Majdnem olyan fantasztikus, mint a valóság”). Mert ha valami távol állt ettől az időben meglehetősen túlmérete­zett játéktól, az éppen a tudomány' volt, noha állandóan arról beszéltek. Arról a tudományról, amit valami szerrel ki kell iktatni az emberek tudatából, illetve még szőkéb­ben: egyfajta tudományos ismereteket kell bizonyos „kettős alfa” gázzal megsemmisíteni a szakemberek tudatában, hogy azok a tudományos adatok eltűnvén, ne lehessen bizonyos tömegpusztító eszközöket gyártani. A jó szándék, a jövő és a béke féltése elvitathatatlan ettől a műtől, s valóban ían- lasztikus az az alapötlet, hogy olyan csodagáz találtassák fel, amely a tudomány embereinek agyában képes külön­választani a különféle ismereteket, a károsakat megsemmi­síti, a másikat nem. Ebből aztán az is következhet, amire már a filmben példa is adódott, hogy a Fekete Császár há­ziorvosa nemcsak azt felejti el, amit kell, hanem gazdája lábsebét is pókháló rátételével akarja gyógyítani. A jövő­ben játszódó fantasztikus filmek általában mindig a jövő féltéséről, az emberiség jövőjét fenyegető veszedelmekről szólnak. Ez a film is azért aggódik, hogy bizonyos tudomá­nyos felfedezések olyan korán jutottak az emberiség birto­kába, amikor az még nem érett annak jó irányú felhasz­nálására, hanem pusztító eszközként kívánja hasznosítani, hacsak meg nem születik a Professzor, aki kidolgozza az .előbbi tudományos ismeretek megsemmisítésére való csoda­gazt. Világos: el kell felejtetni a tudósokkal, amit erről a károsan is felhasználható valamiről tudnak, s már tettünk valami nagyot a világért. Ám, van egy titokzatos szervezet valahol a földgolyón és annak főnöke, a Fekete Császár mindenféle eszközzel meg akarja szerezni ezt a csodagézt, kiraboltatja a feltalálót. A többi megy a szokványos és ke­vésbé szokványos sci-fi történetek sablonjai szerint, több mint száz percen át. Mihályfi Imre rendezése nem tudta ezt a történetet igazán vonzóvá tenni. Míg a film első fe­lében, ha kissé vontatottan haladt is, de mondandója ér­dekes volt, a továbbiakban az ordítóan műtermi díszletek között a sci-fi históriák sablonjai sorjáztak. Elsősorban a színészvezelés jelezte, hogy a korábbi művei alapján igen igényes rendezőnek ismert Mihályfi Imre fémjelzi ezt a játékot. Jóllehet, indokoltan félünk a tudomány újabb és újabb felfedezéseinek az emberiség ellen való alkalmazásá­tól, mégsem a tudományt kell „megszüntetni”, az ismerete­ket kiiktatni, hanem azokat, akik ezt bűnös módon akarják felhasználni. Gáspár Margit nevének olvastán igényesebb, • maga fantasztikus voltában is elfogadhatóbb, „politiku­sabb" történetet vártunk. Kálmán György, a feltaláló sze­repében hitelesnek tűnt, Szabó Sándor a címszerepben sok „gonosz főnök” vonásait villantotta feL A film sokáig he­verhetett dobozban, mint azt Ráday Imre szereplése elárul­ja, hiszen a kitűnő színész elég régen elhunyt. Ha valami megemlítendő a szereplők kapcsán, úgy az az apróság, hogy Andorai Péter, az örök komor, soha el nem mosolyodó szí­nész, a filmbeli főmérnök alakítója, végre egyet nevetett a kamera előtt, igaz, narkós állapotban. Gáspár Margit és Mihályfi Imre vállalkozása jó szándékú, emberi töltésű volt, ám a film messze elmaradt a vállalkozás mögött. Hall­ható, bogy Gáspár Margit e témáról regényt is írt, amely mostanában jelent meg. Érdemes esetleg elolvasni, hátha más. __ * I smételgetünk. Érdemes és érdemtelen adásokat egyaránt. Mondhatnánk, ezzel is telik z műsor, de mondhatjuk azt V«, hogy mindig vannak új tévénézők, akik bizonyos koráb­bi műsorokat nem láttak, s vannak olyan műsorok is, ame­lyekre bizonyos idő elteltével érdemes Visszatérni. Igaz, ez már nem is tekinthető egyszerűen ismétlésnek, hiszen a lé­nyeg itt az újabb adalékokon van, s nem a régi adáson. Ilyen például Vitray Tamás újabb sorozata, az Ismét.... mert a sok-sok évvel korábban megismert egyes riportala­nyok sorsának további fordulatai igenis érdekesek lehet­nek. Így például bizonyára sokan nézték érdeklődéssel, mi lett Almásy Zsuzsiból, a korcsolyareménységünkből, s nem volt érdektelen azt sem látnunk, hogy a napjainkban igen gyakran emlegetett és szereplő dr. Burgert Róbert tíz év alatt nemcsak arcvonásaiban lett markánsabb, hanem mun­kássága m kiszélesedett, hajdani interjújában vallott el­képzelései miként valósultok meg. Kedd esténként ismét pereg egy sorozat: az Elátkozottak «árosa, ügyelőre annyi mondható róla, hogy az ír nemze­tiségű film újdonság számunkra, meg talán még az, hogy «* a flbn aligha lesz annyira vitatéma, mint a csehszlovák Kórház a város szélén, vagy más sikeres sorozat volt Benedek Miklós Polgári véifeimi kiállítás Mezőkövesden Polgári védelmi kiállítás nyílt Mezőkövesden, a bel­városban levő Juharfa utcai általános iskolában. A vá­rosi-járási polgári védelmi parancsnokság által rende­zett kiállításon tablókon mu­tatják be a támadás eszkö­zeit, illetve az ellene való RBV-védelem egyéni mód­ját, a távolsági védelem le­hetőségeit, valamint a kol­lektív védőlétesítményeket, óvóhelyeket, árokóvóhelyeket. A kiállításon az érdeklő­dők megtekinthetik a polgá­ri védelem szervezetében használatos, valamint a la­kosság által is elkészíthető egyéni védőeszközöket és fel­szereléseket. A jól összeál­lított anyag a valós helyzet ismertetésével szemlélteti az egészségügyi, a tűzvédelmi és egyéb eszközök használatát, továbbá képet ad a polgári védelem szervezetében hasz­nálatos radioaktív sugárzás­mérő műszerekről is. A kiál­lítással egy időben az álta­lános iskolában bemutattak egy újonnan kialakított szaktantermet is, amely a tanulóifjúság honvédelmi ne­velésében játszik majd nagy szerepet. A városi-járási polgári vé­delmi kiállítást Zsebesi László ezredes, a polgári vé­delem megyei törzsparancs­noka nyitotta meg. A meg­nyitón jelen volt Farapó Ká­roly, a megyei tanács elnök­helyettese, továbbá dr. Be­nedek István, a megyei párt- bizottság munkatársa is. A kiállítás november 30-ig tart nyitva. (Folytatás az 1. oldalról) hangsúlyozta, hogy a szak- szervezeti mozgalom csak ab­ban az esetben képes a meg­növekedett igényeknek meg­felelni, ha a múlt tapaszta­latait, tanulságait is haszno­sítja. Ezért került sor—mon­dotta — ennek a kiállításnak a megrendezésére. Ezt követően Biszku Béla, a Szakszervezetek Országos Tanácsa Számvizsgáló Bizott­ságának elnöke nyitotta meg a kiállítást. Utalt az MSZMP KB legutóbbi ülésének fon­tos megállapításaira. „A Köz­ponti Bizottság nagy érdeme — mondotta többek között —, hogy az 1956 után megújult szakszervezeti mozgalomról, szakszervezeti munkáról hi­teles értékítéletet alakított ki. A kiállítás ehhez kíván segítséget nyújtani; ismerd meg hiteljesen múltadat, hogy jobban eligazodj a mában, hogy kevesebbet hibázz a jö­vőben. Az érdem a kezde­ményezőké, a rendezőké, a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsáé és a Szakszer­vezeti Országos Levéltáré.” A kiállítás 35 nagyméretű tablóján dokumentumok. írás- másolatok, fényképek segít­ségével ismerheti meg a lá­togató a felszabadulás utáni, tehát már az 1944-es eszten­dő utolsó hónapjaiban kibon­takozott szakszervezeti moz­galmat és az azt követő ne­gyedszázadban megtett fejlő­dést a szakszervezeti élet minden területén. A kiállítás december 5-ig tart nyitva 10 órától 18 óráig. Szépen magyarul — szépen emberül A Gpiyi lei a lidiinl Állok a dunántúli kisváros postahivatalában (igen, így, rövid o-val, így van kiírva a nemzetiszín címeres táblá­ra is, habár nemcsak itt a sorban állók, de a Magyar Rádióban is postát monda­nak; míg írok, az egyik ve­zető riporter jelentkezik Moszkvából, s a szovjet „pós- taügyi” miniszter olimpiai nyilatkozatát idézi), szóval állok a kis postahivatalban, s nemcsak fülemet, de sze­memet is megütik akarva- akaratlan a helyi furcsasá­gok. A távirati űrlapon ott * friss mintájú szöveg: „A Gyöngyi szült, fiú neve Ri- chárd”. Hogy is mondta He­mingway? írj úgy, mintha távirati szöveget írnál, s minden szavadért fizetni kel­lene. De hát ilyen nagy örömben ki gondol egy-két forintra?! Mindenesetre Gyöngyi neve elől ezt a név­előt meg lehetett volna ta­karítani. Ha Gárdonyi nem figyel­meztetett volna rá, akkor fcj tudnám, hogy a Dunántúlon vagyok. De figyelmeztetett: „Dunántúli magyarság az ilyen: a János, a Péter, a Naca”. A Gyöngyi ... Mert abban is igaza van az író­nak: „A névelő a magyar­ban nem egy a der, die, das- sxaL A mutatóujjat helyetto­i----------------------------------------­siti nálunk. A németnél el­lenben a der, die, das min­den szónak elmaradhatatla- nul előzgető kiskutyája”. Az a névelő szépen átván­dorolhatott volna a fiú elé: „Gyöngyi szült, a fiú neve Richárd”. De ha mindenáron meg akart volna takarítani egy névelőt a boldog távira­tozó, így is írhatta volna: „Gyöngyi szült, fia neve Ri­chárd”. Mivelhogy a birtokos szer­kezetben a birtokszó végén levő szeméiyrag maga is ki­emel, rámutat — s így fölös­legessé válik az újabb ki­emelés, rámutatás (az a bi­zonyos „mutatóujj”). Pedig itt sem takarékos­kodunk mindig. „Üj részle­tek Balassi Bálint szerelmes verseinek a történetéhez” — olvashattuk a Magyar Nem­zetben. Holott a névelő itt tel­jesen fölösleges. Mennyivel gördülékenyebb így: „Üj részletek Balassi Bálint sze­relme« verseinek történeté­hez”. Ha Hemingway tanácsa szerint az író úgy fogalma­zott volna, mintha táviratot ima, bizonyára elhagyta vol­na a fölösleges a-L Nem ár­tana fontolóra venni a he- mingway-i tanácsot! Az ol­vasók — és a nyelv! — min­denesetre nyerne általa. Sz-R Jó étkek — művészi tanácsra Szakácsművészetről és sza- kácsmüvészckröl már sok mű jelent meg. Művészsza- kácsokról viszont aligha­nem most az első. A Ze­neműkiadó gondozásában a közelmúltban került a könyvboltokba egy kötet, melynek címoldalán Gregor József operaénekes éppen hagymát szeletel. A könyv címe: Zenei ki mit főz?, alcíme pedig: Muzsikus sza­kácskönyv. ■ Meg kell mondanom, egy­egy művész munkássága megítélésénél egyáltalán nem tartom fontosnak, va­jon magánéletében milyen háziasszony, vagy ha férfi, miként segít otthon a ház­tartásban. Ezzel szemben az is igaz, hogy az ízletes ét­kek receptjeinél sem tar­tom elutasítás okának, ha az történetesen ismert sze­mélyiségtől, adott esetben zeneművésztől származik. Nos, ez a kötet recepteket kínál elsősoron. Olvasható benne egy bevezető Wil- heim András tollából a ze­ne és az étkek kapcsolatá­ról, egy nagyobb tanulmány — Palvy Zoltán munkája — meg A vendéglátás ze­néje Magyarországon a 17 —19. században címmel ad érdekes ismereteket, tehát aki az elmélet iránt érdek­lődik, az is megtalálja a maga olvasnivalóját. De a lényeg alighanem a nyolc klasszikus, a hatvankilenc élő művész és a kötet há­rom szerkesztőjének csak­nem ötszáz — ha jól szá­moltam: 494 — receptje, ami minden háziasszony­nak, illetve főzni szerető embernek gazdag tartalmú tanácsadóként szolgál. Bi­zonyára nagi/on sokan fog­ják e receptek nyomán gaz­dagítani az otthoni ételvá­lasztékot. S hogy a recep­tek éppen ismert művészek­től származnak, az étkek élvezete közben aligha za­var. S talán, ha a későbbiek­ben valamelyik művészsza­kács újabb produkciója va­lamiért nem tetszik, nem mondjuk majd azt, hogy inkább főzzön, mint szere­peljen. (hm) Hanpversenykrénika Hangversenyekben gazdag időszakot tudhattak a ma­gukénak Miskolc zenebará­tai : nyolc nap alatt hat kon­cert zajlott a városban. Is­mét elkezdődtek a múzeumi hangversenyek a Hennán Ottó Múzeum Képtárában; az évadnyitó rendezvényen Manfredini két trombitára írott versenyművét és Mo­zart hegedű—brácsa kettős- versenyét hallhattuk. A triumfáló trombitaszóiót Ara­nyosi György és Zobai Béla játszotta tiszta intonálással, fénylő hangszínnel; a Mo- zart-kompozíció hegedűszó- larhát Gál Károly, a brá­csáét Bonyhai Lajos tolmá­csolta, s különösen az első tétel kadenciájában kama­toztatták elképzeléseiket. A zenekari kíséretet a Zene- művészeti Főiskola Miskolci Tagozatának együttese látta el — érezhetően tanév ele­ji diffúz állapotban, amiben a* is szerepet kapott, hogy karmester nélkül játszottak. * Három Beethoven-kompo- zició szerepelt azon az es­ten, amelynek vendégszólis­tája Rániá Dezső volt. El­sőként a III. Leoaora-nyi- tányt hallhattuk: Kovács Já­nos a tőle megszokott mű­gonddal és felkészültséggel irányította a Miskolci Szim­fonikus Zenekart, dinami­kai árnyalatokban gazdag tolmácsolás született a Mis­kolci Nemzeti Színház szín­padán. Bár kétségkívül az Op. TI-es, c-moll versenymű hor­dozza a zeneileg-eszmeileg tartalmasabb mondanivalót, mégis a fiatalabb Beetho­ven zongoraversenyét, az Op. 19-es B-dúrt játszotta befejezésül Ránki Dezső — bizonyára a koncert zárásá­nak derűsebbé tétele, s a mű feszültséget jobban oldó hatása miatt. Ezáltal viszont a hangverseny súlypontja középre került, a c-moll koncert megszólaltatása volt az október 24-i program leg­szebb fejezete. Az első né­hány hang óvatlan kemény­sége után Ránki azonnal megzabolázta hangszerét, s olyan finomságú billentéssel, olyan pregnáns ritmussal keltette életre a három té­telt, ami a legkiválóbb in­terpretációs értékekkel azo­nos. Valamivel sápadtabban szólt viszont a B-dúr ver­senymű, elsősorban a máso­dik tétel némileg túladagolt pátosza miatt, melyet a zá­ró Rondó sem tudott iga­zán feledtetni, noha kétség­telen, hogy ráadásként játsz­va izgalmasabbnak, lendüle­tesebbnek bizonyult. * Ritkán adatik meg leírni a következő szavakat, de a Modern Rézfúvós Együttes október 27-én megtartott hangversenyére igazán ille­nek: tomboló siker a Zene­palota Bartók-lermében. A Geiger György—Somorjai István—Szabó László—Keve- házi Jenő—Höna Gusztáv— Egressy Károly—Szabó Vil­mos alkotta szeptett a 16. századtól napjainkig, a ze­neirodalom szinte minden állomását képes volt egy másfél órás koncert (s egy közel félórás ráadás-blokk) keretei között érzékletesen felidézni. Bravúros virtuozi­tás, fúvóshangszerektől rit­kán hallható diszkrét hang­zások, a hallgatósághoz ma­radéktalanul eljutó zenei já­tékosság — és szellemes ma­gyarázó koníeransz. Lehet-e ennél többet nyújtani 1? Eb­ben a közegben érthetően mérsékeltebb sikert aratott a két szólódarab erejéig közreműködő zongoramű­vésznő, Failoni Donatella. * Október 28-án nyitott a Miskolci Űj Zenei Műhely. A megyei könyvtárban az elmúlt évad kiemelkedő produkcióiból elevenítettek fel néhányat. Mefano, Lu- toslawski, Donáti, Varése és Castaldi egy-egy alkotását hallhattuk a Salmeczi György által vezetett együt­tes, valamint Bruckner Ad­rienne, Komoróczy Zsuzsa és Zs. Nagy Mária tolmácsolá­sában. Ezen a nyitó hang­versenyen arról is értesül­hettünk, hogy az elkövetke­ző évadban új vonással gaz­dagodik a Műhely profilja,1 a korábbi évszázadok mu­zsikájának olyan forduló­pontjait is felelevenítik, amelyek — közvetett módon, s egy hosszú történeti fo­lyamatban fejtve ki hatásu­kat — napjaink zenekultú­ráját is determinálják. így Bach Das Musicalisches Op- ferjét tűzték műsorra, vala­mint szerepel egy Mozart- est is a programban. * Érdekes módon ezúttal épp a barokk kompozíciók tolmácsolásában tűnt kevés­bé meggyőzőnek a Magyar Barokk Trió (Csetényi Gyu­la fuvola, Bartha Zsolt gor­donka, Végvári Csaba esem- i baló, zongora). J. S. Bacli c-moll partitája, s a Zemp­lént Mária közreműködésé­vel előadott J. Chr. Bach Koncertária hallatán aligha gondoltuk volna, bogy a Ne­hézipari Műszaki Egyetem könyvtáréban megtartott hangversenyen olyan izzóan szép interpretáció fültanúi lehetünk, mint amilyen — ugyancsak Zempléni Mária közreműködésével — Ravel Madagaszkár! dalainak elő­adása. Hatása még a befe­jezésül megszólaltatott, We- ber-mű, a lektűr-szerű g- moll trión is jótékonyan át­sugárzott. D. Szabó Ed« i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents