Észak-Magyarország, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

1983. október 1., stomSaí ÉSZAK^AGYARORSZAG 7 szakaszra. Onnan már kanyarodik a me­der, a horgonyőrnek hát résen kell len­nie, ha fölbukkan a hajó, nyomban kurblizza a telefont, jelezvén, készülhet­nek a híd nyitására. Ha a beszélőt leteszi, a zászlóért megy. A jókora fehér vászon felvonása közli a hajóval, hogy észrevették, haladhat nyugodtan, a híd rendben várja, mire pár perc múlva odaér. A horgonyőr éppen az akasztófát mu­tatná — bár valódit még nem láttam, gondolom, ez szakasztott mása lehetne — mikor megáll a szó, s távcsövei; fog. Honnan sejti, hogy a kanyarból pilla­nat múlva hajó úszik elő, nem tudom. Ez lehet az a bizonyos hetedik érzék. Míg távcsövét a kanyarulat irányába állítja, jómagam a horgonyőr német vizslájával belehallgatunk a csöndbe. Rozi tán már érzi a hajómotor dohogá- sát, de el nem vakkantaná magát, leg­feljebb ősz szemöldökének rezdülése jelzi: hajó közeledik. A telefon következik, aztán végig­nézhetjük a zászlófelvonást. Az akasztó­fán éppen csak meglibbenti a vásznat a folyóról fújó szél, mikor elrikkantja magát a hajókürt. A kapcsolat létrejött, a többi már a hídnál dolgozók feladata. Hát ennyi a horgonyör tiszte. Nem nagy munka, meleg, verőfényes őszi napon még kellemes foglalatosság is, jut idő .a ház előtti tenyérnyi kiskertre, ahol a dinnyétől a paradicsomig a hor­gonyőröknek minden megterem. (Mert a horgonyőrök hárman vannak, har­madnaponként kerül mindegyikükre sor, igaz, akkor huszonnégy órára.) A ház körül mindig akad reparálni való, meg nappal a forgalom is nagyobb, szunyókálni sem igen lehet, legfeljebb úgy, mint a Rozi, aki egy-egy percre elbóbiskol a félárnyékban, de mindun-, tálán szemeit nyi lógatja, komótosan körbepillog. Az ősz vége a legcudarabb. Köd, sűrű hóesés nem ad felmentést az őrködés alól, ilyenkor, ha lehet, még éberebbnek kell lenni, ha csábító is a tenyérnyi szo­bában a kályha duruzsolása. Aztán, a hosszú hajnalok után csak megvirrad. A váltótárs Tiszadobról jön, a házzal szemközt, a folyóparton ös­vény jelzi az erdőben az útját. Átevez, felváltja a szolgálatost, Rácz Benjámin meg csónakba száll. Rozinak se kell füttyenteni, bár ha meleg a Tisza, szí­vesebben úszik a túlpartig, hogy a par­ton aztán percekig rázogassa bundájá­ból a vizet. A horgonyőr már eltűnt az erdőben, amikor a kutya utánaered. Két napig egyikük sem gondol híddal, folyóval, hajókkal. • - - - Csendes Csaba A művészetek szolgálatában Mint Ariadné fonala, ezúttal a tele­ki fonvezeték az útikalauzunk, Tiszalúc határában, a Tisza jobb partján a még zöldellő ártéri galériában a horgonyőr házát keressük. A fehérre meszelt, ap­ró őrház eltűnik a sűrűben, helyét csak a gát koronájáról a fák fölött húzódó vezeték sejteti: két szál drót. Mindössze ennyi, ami Rácz Benjámint a világhoz köti huszonnégy órás szolgálata alatt. Foglalkozása horgonyőr, s első hal­lásra magam is egy vízbe bocsátott jó­kora vasmacskára gondoltam, ezt őriz­heti itt egész nap.. Am a folyóparton vasmacska sehol, legfeljebb egy ladik, kikötve. A horgonyőr a Tiszalúc—Ti- szadob közötti pontonhidat vigyázza, pontosabban a Tiszán közlekedő hajó­kat. A két megye, Borsod és Szabolcs— Szatmár között ugyanis pontonhíd bo­nyolítja le a forgalmat ezen a partsza­kaszon. Itt a hajók csak úgy tudnak át­haladni, ha ilyenkor a híd középső ele­meit szétnyitják, aztán, ha elhaladt a hajó, megint összeszerelik. A horgonyőr háza a hídtól két, két és fél kilométerre áll, a magas partról megfelelő a kilátás az előtte lévő folyó-, A német művésiet története 1350-1470 című kötet sitrv- pompós címlapja Ernst Arthur Seemann 125 éve, 1858 szeptemberében nyitotta meg Idádé és könyvkereskedő üzletét a Rajna-vidéki Essenben. Már első kiadványa, Az épít­kezés története jelzi ki­adói szándéké'.: a művé­szetekkel való foglalkozást. A cég három év múlva át­költözik a könyvkiadás európai fellegvárába, Lip­csébe. Sok egyéb mellett a század végén jelenteti íreg ötkötetes művészettörténe­tét. 1911 és 1950 között je­lennek meg az alapvető tu­dományos értékű, 43 köte­tes Thieme/Becker, majd 1953—60 között a Voümer művészeti lexikonok Álta­lános képzőművészeti lexi­kon az ókortól napjainkig címmel. Fennállásának 125. evlordulóján az időközben megsokszorozódott ismere­tekkel bővítve a cég meg­kezdi új enciklopédiájának kiadását. Budapesten, az NDK Tá­jékoztatási Központ nagy­szabású kiállítás keretében mutatja be a 125 éves Seemann kiadó munkássá­gát. Az évfordulóra jelent, meg A német' művészéi; tor- . lén elének 3. kötete, az NDK művészetének 1960— 80 közötti korszakáról. A munka sokrétűségéről ta­núskodnak az ugyancsak az idén kiadott A díszítő­művészet kézikönyve, a re­neszánsz híres mesterének. Raffael születésének 500. évfordulója alkalmából ké­szült monográfia, vagy A XVIII. század szász búto­rai című mű. A Seemann könyvkiadó szoros kapcsolatban áll a szocialista országok hason­ló profilú kiadóival. A ma­gyar Corvina Kiadóval ed­dig 30 közös kiadványt je­lentetlek meg. köztük Bod­regi Afrikai művészet. In­donézia művészete é* P«- cár.y A XX. század ma­gvar festészete című mü­veket. A kiállítás legfőbb érdé- | kessége az a pazar tárlat, ' amely a kiadó festmény- ! reprodukcióit mutatja be a 1 látogatóknak. A képek csa- ciáiatos szinhűségét. szinte az eredetivel vetek vő lát- S ványosságát megtekintve nem csodáljuk, hogv ed- d’g 84 bekerült az UNES­CO katalógusába, mint a világ legszebb nyomata. A német nyelvterület egyik legrégibb kiadójának ? magyarországi kiállítása t valóban érdemes a megte- ' kiütésre. G. L [■ Hajó közeledik. A horgonyör fehér zászlóval jelzi: szabad az üli Gyógyító virágillat Már félmillió pácienst fogadott az a — méltán híressé vált — bakui gyógyintézet, ahol a vilá­gon elsőként alkalmazták gyógyításra a virágillatot. Naponta mintegy ezer ba­kui keresi fel a vár os köz­pontjában levő intézetet. Az itt dolgozó szakembe­rek az Azerbajdzsán Tu­dományos Akadémia Bota­nikai Intézetének tudósai­val közösen végezték el kí­sérleteiket. Tizenöt fajta növényt választottak ki, melyeknek illata jótéko­nyan hat az emberi szer­vezetre. Kintről lódobogős © hallatszott. Hát ez vajon ki lehet eb­ben az ítéletidőben?! — kapta fel a fejét Fazola. Kis idő múlva kopogtat­tak az ablakán. Kinyitotta az ajtót. A hóvihar havat söpört be, meg egy beha­vazott csuklyás alakot... — Jó estét, Fazola úr! Kérem, tegye biztonságba Kriston Béía: a lovamat, mert a közel­ben farkasok ... de takar­ja is be ... — mondotta a váratlan jövevény izga­lomtól ziháltan. — Kihez van szeren­csém? — kérdezte megle­petten Fazola. — Az istenért, • ne kér­dezzen semmit! Tegye, amit mondtam! De vigyen ma­gával puskát is! — utasí­totta a titokzatos ismeret­len. Fazola lekapta fruskáját a falról, és kiment. A hívatlan vendég ez­alatt ledobta magáról a be­havazott csuklyát, megiga­zította szőke baját, ruhá­zatát, végigjártatta kíván­csi tekintetét a szobán. Az ágyhoz lépett, kezével vé- gigsimított a párnán, az­után az asztalhoz ment. belekukkantott a tervraj­zokba, majd felemelte a fe­dőt, a lábasba. Felfedezte az asztalon az ezüstszelen­cét, arca felderűit, egy pil­lanatra a szívéhez szorí­totta, és visszatette. Azután á kályhához sétált, és el­gémberedett kezeit melen­gette. Odakint lövés dördült. Fazola pár pillanat múlva visszatért, rátekintett a jö­vevényre. és szinte megkö­vült a felismeréstől: — Tekla! Hát kegyelmed lenne az? — Szép. hogy megismer... — Az isten szerelmére, hogy csöppent ide egyes- egyedül ebben a hóvihar­ban? Tudják otthon? , — Hogy képzeli? Szök­tem .... — felelte Tekla és leült a kályha melletti székre. — Reggelre újra a szobámban kell lennem ... Fazola a meglepetéstől összecsapta kezeit: — Hát ez aztán az őrült­ség! Egy jól nevelt úrile- ány csak úgy fogja magát és éjnek évadján, neki­vág lóháton a bükki éjsza­kának ! És. mi ért ? — Hogy teljesítsem ko­rábbi óhaját... Emlék­szik? Ott Egerben azzal a feltétellel adta ide a be­tétrács tervét, ha elkészü­lök a gobelinemmel, mód­ját ejtem, hogy kegyel­mednek megmutassam ... Az estélyemen szerettein volna... ezt szántam a meglepetésnek ..., de nem jött el... Tessék ,.. El­hoztam ... — mondotta, és kis csomagból kibontotta a kézimunkát, majd két ke­zét széttárva tette hozzá: — íme! Tekintse meg! Fazola az őszinte elra­gadtatás hangján dicsérte: — Gyönyörű! Remekmű! — Örülök, hogy tetszik! Én ezt akkor most Rt ha­gyom! Majd akassza az ágya fölé, s ha rátekint, gondoljon az alkotójára — mondotta, és ráterítette a megvetett ágyra. — Nem, ezt nem fogad­hatom el... hisz’ ez egy drága kincs! — És a zenélőórája ta­lán nem az? Kimondha­tatlan örömöt szerzett ve­le ... Minden ütésnél az­óta is kegyelmedre emlé­kezem — mondotta a le­ány, majd odalépve Fazo- lához, rátéve két karját annak vállára, félénken folytatta: — Nagyon szeretem, Hen­rik ... Lehet, hogy ez őrült­ség, de így igaz... Fazola azt hitte, hogy nem jól hall: — Hogy mondotta. Tek­la kisasszony? Azt mond­ta ... hogy kegyed...hogy kegyed szeret engem? Nem, ez nem lehet igaz... Ezt csak álmodom ... — Nem álmodja... ez a valóság — felelte a leány, és hozzátette: — Nagyon vártam az estélyemen __ B oldogtalan voltam, hogy nem jött el... Megmonda­ná az okát. miért? Fazola ödakisérte a le­ányt az almáriumhoz, meg­mutatta neki a kovácsolt rózsát: — Tessék, itt a bizony­ság. hogy el szándékoztam menni... de egy vendég lebeszélt — és elmondotta Zoltánnal való találkozá­sát, mire Tekla arca láng­ra gyűlt: — Ö, a nyomorult! Hogy is vetemedhetett ekkora al­jasságra?! Hisz semmi oka nem volt rá! Sohasem hi­tegettem. sohasem biztat­tam! És kegyelmed elhitte neki... Mondja meg, ho­gyan bizonyítsam, hogy szeretem ha nem elég bi­zonyíték az, hogy most itt vagyok? Fazola hosszan nézte s leányt, aki ebben a va­donban. erdei lakja kellős közepén, az olaj mécs me­legsárga fényénél, kibon­tott szőke hajával olyan volt. mint egy álomkép! Csalfa látomás! Karjaiba kell kapnia, mielőtt még az álomkép szertefoszlik... De nem tette. Két karját mellén keresztbe fonva így szólt: — Arra, hogy valóban szeret, és nem csak ját­szik velem, csak egyetlen bizonyíték van. — Halljam, mit kíván? Mindenre kész vagyok — vágott közbe a leány, ar­cán hősi elszántsággal, és feszült figyelemmel várta a feltételt. — Isten akaratából fele­ségem megboldogult.. nyugodjék békében, öz­vegyember lettem, és na­gyon magányos. Itt a he­gyek között meg sokszor őrjítő a magány. Ha iga­zán szeret, tudja mit?! Le­gyen a feleségem! Nos? Itt a bizonyítási alkalom. És most halliam. mit fe­lel a kisasszony? ... Tekla felcsillanó szemek­kel lépett Fazolához. rá­tette ismét két kariát a vál­lára, s így válaszolt: — Ó, Henrik! Ha ez valóban igaz, és nem ál­modom. akkor a környező hegvek tanúsága előtt fo­gadom. hogy szerető, hű­séges hitvese leszek .. Henrik ... Enricó ... Szö­vetségesem. Szeress . . na­gyon szeress... — karjai kúszó hínárként fonódtak 9 férfi nyaka köré. * (Részlet a szerző regé­nyéből, amely a közelmúlt­ban jelent meg.) A megszállott* i i i i I; ä 125 ÉS ten ÉiyviÉÉ Mezey István rajza fiú madárral

Next

/
Thumbnails
Contents