Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-04 / 209. szám
E5ZÄK-MAGYARORSZAG 4 ;1S£3. szeptember 4., vasárnap Elsősök • Tanévnyitó a Tanítóképző Főiskolán A lói. évad elé Holnap délelőtt, évadnyitó társulati ülésre hívja a csengő a Miskolci Nemzeti Színház tagjait. Megkezdődik a nagy múltú teátrum százhatvanegyedik évada. Jóllehet, magában az öreg színházépületben helyenként még szakiparosok is dolgoznak, holnaptól a színpadon már folynak a próbák, aztán elkezdődik a munka a Kamaraszínházban is, és a jól előkészített terv alapján megindul a folyamatos felkészülés, hogy néhány hét múlva, a színházi élet lüktetése, pezsgése, nem utolsósorban pedig a nézők sokszázas tömege töltse be az épületet. Holnap délelőtt a színház igazgatója és művészeti vezetője, minden bizonnyal igen részletesen ismerteti majd a tagsággal a feladatokat, az elkövetkező tíz hónap munkájához szükséges tudnivalókat, bemutatja a színház.néhány új tagját, egyáltalán, elindítja az éves munkát. Vajon, el kell-e újra indítani? Lassan közhelynek tűnik, ha mondjuk, vagy leírjuk, hogy szeptemberben a Miskolci Nemzeti Színház nem kezd új életet. Szeptemberenként csak folytatja az előző évadban végzett munkáját, felfrissülve, kipihenlen, új erővel, tettrekészen. Egy évvel ezelőtt a színházi évadot köszöntő cikkünknek azt a címet adtuk: „A negyedik folytatás”. Tulajdonképpen, ha nem lenne unalmas, most azt írhattuk volna: „Az ötödik folytatás”, de már a folytatást emlegetni is közhely. Négy évad teli: el a színház vezetésében és vezető . művészi gárdája összetételében bekövetkezett változások óta, és ez a négy évad, noha eleinte a közönség nehezen barátkozott meg egyes tendenciákkal, a színház dinamikus felemelkedésének időszaka volt. Voltak évadok, amelyeket nehezített a nyári átépítések kései befejezése, ennek ellenére a Miskolci Nemzeti Színház évről évre több olyan produkcióval gazdagította az egyetemes magyar színházművészetet, amelyre az egész ország színházbarát közönsége és a szakma egyaránt felfigyelt. Sőt, nem egy produkciójának országhatáron is túl- hangzott a jó híre. Lehet, hogy hat bemutató a nagyszínházban kevés, sőt nemcsak lehet, biztosan kevés. Ám tagadhatatlan, hogy például az elmúlt évad hat bemutatója figyelmet érdemel. S közülük nem is egy olyan volt, amelyre hosszú évek múltán is nagy örömmel emlékezünk. Mint például a — minden bizonnyal még ebben az évadban is többször látható — Peer Gynt, vagy a Koldusopera előadására. De ugyanígy a kamaraszínházi és stúdiószínpadi produkciók között is több olyan van, amelynek messzehangzó a sikere, sőt ott ez volt a többség (Mindenkit megnyúzunk, Black Comedy, Mandragora, A kör négyszögesítése). Vállalta a színház az elmúlt évadban új magyar darab színpadra segítését is, kár; hogy ez a vállalkozása nem sorolható a sikerek közé. És az elmúlt évad hozta meg az operett visszatérésének lehetőségét is a miskolci színpadra, amit a közönség igen hálásan fogadott. Színházi témájú országos jellegű beszélgetéseken, öröm miskolciként jelen lenni. A Miskolci Nemzeti Színház néhány év alatt ismét régi fényében ragyog és az ország legjobb együttesei között tartják számon. S ez nagyon jó. Hallani ugyan olykor színházon belüli elégedetlenségről, a rendezőcentrikus színház ártalmairól, a színészfoglalkoztatási egyenetlenségekről, mindez azonban a színház belső ügye, amelynek nehézségei felett úrrá lenni a társulat művészeti, állami, párt- és tömegszervezeti vezetésének együttesen kell lenniük. A nagy- közönség számára a végeredmény, a színpadon a látható produktum, azok sora és összképe a fontos. Most lényegében változatlan társulattal kezd a színház. Szerencsére, nem volt nagy .színészmozgás: az eltávozott négy színészt sajnáljuk, szerettük őket. a helyettük érkezőket bizalommal és érdeklődéssel fogadjuk. A műsorterv már ismert, s tudomásunk szerint a bérlettulajdonos közönség jelentős hányada már bizalmat szavazott annak a bérletek megvásárlásával. Az évi hat bérleti nagyszínházi bemutató — jóllehet változatlanul alacsonynak tartjuk ezt a számot — megoszlásában érdekes, hiszen két új magyar darabot, egy magyar klasszikust, egy világklasszikust, egy orosz költői játékot és egy Lehár-operettet kínál. Sokféle igényt elégít hát ki, s noha a már ismert darabok mind igen értékesek, valamivel több derű is kívánkozott volna még a színpadra. Bízzunk benne, hogy a még készülő Táncdalfesztivál ’66 című szatirikus zenés játék némileg pótolja a humor hiányát. ígéretes a gyermekdarab, a Kipling regénye alapján készült Maugli és őszinte érdeklődéssel várhatjuk a Kamaraszínházban A néma leventét, Heltai Jenő örökszép verses vígjátékát, meg a több ezer év távlatából minden bizonnyal kellemes szórakozást kínáló Arisztophanész-komédiát, a Madarakat. A Játékszín programja — Gyurkó László: A búsképű lovag és Wedekind: Lu- lu — ugyancsak ígéretes. A közönség természetesen elsősorban a nagyszínházi produkciókra figyel, hiszen az a vonzóbb, az az. „igazibb színház” és az éves színházi munka szempontjából is az ott bemutatott produkciók a döntők, különös tekintettel a két kisszínház befogadóképességére. A nagyszínházban a Rómeó és Júlia, a Cigányszerelem, Az ember tragédiája, Aki a. pofonokat kapja, a Táncdalfesztivál '66 látható majd, s az évadot ismét egy új magyar mű. Gáli József történelmi játéka, a Daliás idők nyitja. Ez a játék a felszabadulás kezdeti heteinek egyik történelmi mozzanatát dolgozza fel. Ennek próbái már holnapután megkezdődnek és minden bizonnyal, mire a szöveekönyvből élő előadás lesz. még sok dramaturgi, rendezői csiszoláson esik át a darab. Ma is érvényes, minden bizonnyal, a színház művészeti vezetőjének az a korábbi álláspontja, hogy új magyar darabot csak akkor érdemes műsorra tűzni, ha találnak igen jót, és nem a statisztika kedvéért mutatják be. Az elmúlt évadban ezt nem tudták maradéktalanul realizálni. A félmunkát meg az-iáért is el kellene kerülni. Sokat változott a színház az elmúlt évadban a korábbi évhez képest; közeledett a közönséghez például olyan tekintetben is, hogy lecsiszolódtak az oktalan durvaságok, nyelvi és látványbeli ízléstelenségek, és a színház arra törekedett, hogy az egyes művészek, rendezők önmegvalósítási szándékait és a közönség igényeit, a lehetőség határain belül, mindjobban egyeztesse, közelítse. Az új évad kezdetén, illetve amikor színházunk előző évi munkáját folytatja, ennek az előző évben már markánsabban jelentkező, a miskolci közönséget is hívebben szolgálni kívánó színházpolitikának a továbbvitelét várjuk, és ennek jegyében kívánunk az együttesnek. sikerekben gaz’dag, új évadot. Benedek Miklós ' CFolytatás az 7. oldalról.) képzési program céljainak megvalósításáért. A pedagógus-személyiség formálása, a hivatástudatra nevelés fontos, sőt megkülönböztetett feladata a képzés egészének — mondotta —, utalva arra, hogy a főiskola hallgatói tanulmányi munkájukkal, a közéletben való részvételükkel példamutató módon állnak helyt. Az idei tanévben három hallgatójuk nyert Népköztársasági ösztöndíjat. A r önkéntes épltőtábori munkában, a különböző szellemi és sportversenyeken igen szépen álltak helyt a pataki főiskolások. A tanítóképző intézetek közül Sárospatakon volt a legmagasabb a felvételi pontszóm — s ez reményt nyújt arra, hogy az elsőévesek folytatni tudják majd az» idősebb évfolyamok munkáját. Bizony, nemegyszer ott „lógott” a megszűnés veszélye a női kórus feje fölött. Az elmúlt harminc esztendő java bizony nem volt éppen leányálom, de azért hozott •sok örömöt is. Most például ilyen örömteli esemény hozott össze Medveczky Gézá- néval, a Miskolci Háziipari Szövetkezet elnöknőjével. Igaz, a női kart a szövetkezet tartja fenn — a megyei szövetség segítségével persze —, de az elnökasszonnyal nem mint a „fenntartóval”, hanem mint a kórus oszlopos tagjával ültünk asztalhoz. Három évvel ezelőtt ugyanis — nem először — megint ott voltak a válaszút előtt; vagy csinálnak valamit, vagy megszűnik az énekkar. Akkor jelentette ki: „Mától én is kórustag vagyok. S aki úgy érzi, hogy tartozik valamivel a szövetkezetnek, s van hangja, az utánam jön...” És megindult a próbaterem felé. A történeten mosolygunk egy kicsit. Van ok az örömre. A közelmúltban a kórus megkapta — az aranykoszorús minősítés mellé — a Szocialista kultúráéit kitüntetést. Ez tulajdonkeppen az ok, amiért beszélgetünk. Arról ugyanis, hogy ez a kórus létezik, bizony, kevésszer esik szó. Mondhatnánk úgy is — a megyén túl talán jobban ismerik őket, mint a megyehatárokon belül. Bár az utóbbi időben azért itt is jutott néhány fellépés nekik. A Vándor Sándor kórusfesztiválon, az országos szövetkezeti fesztiválon. De azért érzik, kevés az, ha csak a szövetkezeti rendezvényeken lépnek közönség elé, s évente egyszer- kétszer a rádió Kóruspódium című műsorában hangzik fel énekük. Ügyhogy gondoltak egy nagyot és merészet — a szövetkezeti dalostalálkozó megrendezését magukra vállalták. De ez a jövő, ha a nagyon közeli jövő is. — Beszéljünk egy kicsit a kórus múltjáról! — Harminc évvel ezelőtt itt alakult meg a mi szövetkezetünkben, azután beleolvadt a KISZÖV vegyeskarába. Az az időszak egy nagy kínlódás volt. Alig lehetett összeverbuválni a dalosokat. így azután egy elnökségi ülésen bejelentették — feloszlik a vegyeskar. Egyszerűen fájt a szívem. Az mégis elképzelhetetlen, hogy egyetlen szövetkezeti kórus se legyen, amikor ennek hagyományai voltak. Jelentkeztem, hogy ml visszavesszük a kórusunkat ... — Simán ment? — Először megkérdezték, hogyan gondolom, hiszen három embert sem tudott adni a szövetkezetünk. Ami igaz is volt. De szerencsénk volt, akkor avattuk az új üzemházunkat, együtt voltak az asszonyok ... — Sínre kerültek eszerint ... ' — Kezdetben, de azután jött a lemaradozás. Akkor léptem be ... Szóval volt idő, amikor szó sem volt válogatásról, Boldogan fogadtunk bárkit, csak jöjjön. Azért most már válogatunk is ... Rangja lett kórustagnak lenni. Azt hiszem, a fiatalokat is jobban érdekli, ha látják, hogy a vezetők is benne vannak. Ha érzik, hogy valami szívügy... — Szóval számít a kórustagság? — Ügy gondolom, . ez a mozgalom fontos. Mozgalmi tevékenységnek is fontos, hiszen a kórusmozgalom hagyományai messze nyúlnak vissza. November 7-én például mindig értékeljük, ki, hogyan dolgozott a kórusban. Ezt egyébként most is megtesszük majd, ha az első próbára összejövünk. Kell, hogy érezzék, figyelünk arra, hogy a sikerért ki, menynyit tett. — Nehéz ma fenntartani egy kórust? — Nehezebb, mint régen, az biztos. De nem lehetetlen. — Nemcsak anyagiakra gondolok. A kórusban többségében asszonyok vannak. — Igaz. De azért el tudják intézni a férjekkel, hogy ez ne legyen nagy gond. A próbát műszakváltáshoz igazítottuk, szerepelni meg legfeljebb háromszor-négyszer utazunk el: Olykor a férjek is eljönnek. Szurkolni értünk ... — Van kívánsága? — Szeretném, ha a miskolciaknak is emlékezetes lenne majd a dalostalálkozó, amelynek októberben mi leszünk a házigazdái. (csutorás) Az elsőévesek után azokhoz szólt dr. Földy Ferenc, akik munkájuk mellett voltak három esztendőn keresztül a főiskola hallgatói. Az augusztus végi államvizsgákon a levelező tagozaton 74- en szereztek tanítói oklevelet, illetve egy hallgató óvónői diplomát. Nehéz, de felelősségteljes munka vár rájuk, hiszen az ifjúság nevelésében és oktatásában csak akkor érhetünk el eredményeket, ha biztos alapokra helyezzük tudásukat. Ez az alsó tagozat feladata. Az ünnepi beszéd elhangzása után — a hagyományokhoz híven — az ünnepi főiskolai tanácsülés nyilvánossága előtt tették le a főiskolai esküt az elsőéves hallgatók, majd sor került a diplomakiosztásra. A pataki tanévnyitók hagyománya az idős pedagógusok köszöntése is. Nyolcvanöt idős pedagógusnak állítottak Ma ©ste a képernyőn: ki — egy munkás élet elismeréseként — díszoklevelet ebben az évben. Többségük egykori iskolájában vette át az új diplomát. Hatvannégyen kaptak arany, 12-en gyémánt, 6-an vas, hárman pedig rubin diplomát. Közülük öten kaptak meghívást a tanévnyitó ünnepségre. Nevükben dr. Esz- terhás Ferenc aranydiplomás tanító mondott köszönetét az alma maternek, aki a fiatalokhoz szólva, embertársaink megbecsülésére, a könyv szeretetére és a pedagógushivatás szeretetére figyelmeztetett. Az ünnepség befejező részében kitüntetések és jutalmak átadására került sor. Szocialista Kultúráért kitüntetést vett át Debreczeni Zoltán festőművész, tanszék- vezető főiskolai tanár. Tizenkilencen vették át a törzsgárda jutalmat 10—35 éves főiskolai szolgálatukért. Irodalmi életünk nagy öregje, de alkotókedvét, munkásságát, aktivitást tekintve ma is egyik legszorgosabb és legtermékenyebb alkotója Illés Endre. A Drámaírók műhelyében című sorozat ma este 21.50-kor — az első műsoron - az ő alkotóműhelyébe látogat el, hogy bemutassa, miként lett kritikusból drámaíró, és mi köti első drámája bemutatása óta is olyan szenvedélyesen a színházhoz. Erről beszél majd maqa az író, őróla pedig Huszti Péter, aki több drámájának hősét keltette már életre, s ugyancsak beszél az íróról a régi barát, Borsos Miklós szobrászművész. A műsort szerkesztette és vezeti Ungvári Tamás, az egyes drámarészleteket pedig egy sor kiváló színész jeleníti meg. A képen: Illés Endre. A Háziipari kórusa Illés Endre drámaírói ilielfien
