Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-25 / 227. szám
1983. szeptember 25., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Drága fotók lesznek! Sorompó... Alig akad ember, akinek ne Kecskemét, Lökösháza, Siótok, vagy eppen Székesfehérvár jutna az eszébe, mert a sorompó egy idő óta az országot, a közvéleményt foglalkoztató üggyé, témává vált. Az elmúlt évben a közúti közlekedési baleseteknek 1548 halálos áldozata volt. A sorompóknál — mondjuk tíz év átlagát figyelembe véve — átlagosan — harminc-harmincötén veszítették életüket. Végül is nem a számok a fontosak. Mert a statisztikák ugyan könyörtelen pontossággal vezetik a fekete krónikákat, de a számokkal általában hadilábon álló közember még fel sem ocsúdik a döbbenetéből, amikor már egy újabb híradás rázza meg, s végül emlékezetében egymásba gabalyodnak az események, s csak arra emlékszik, azt tudja biztosan, hogy az emberi felelőtlenség miatt valahol, valakik ismét meghaltak Nemrégiben több fórumon is közöltük a tényt: 1988. augusztus 8-án a Zala megyei Rendőr-főkapitányság a vasúti átjárókban felszereltette az első. olyan fényképezőgépeket, amelyek gyors- fotót készítenek a fénysorompó tilos jelzése idején áthaladó járművekről. Egy-egy ilyen fényképhez 10 ezer forintos (a szabálysértés bírságának ez a felső határa) csekket is mellékelnek. Borsod megyében pontosan 127 fél- vagy egész sorompóval ellátott vasúti kereszteződést tartanak számon. s közülük nem egy mór tragédiák színhelye volt. A legbalesetveszélyesebbnek ezek közül is a Mályiban, a Nyéklódházán és a Mezőkövesden levők számítanak, jóllehet az elmúlt esztendő fekete krónikája történetesen nem ezeket rögzíti. Eni- lékezetidéző: az edelény— szendrőládi kereszteződésnél motorkerékpáros hajtott a sínekre a piros jelzés ellenére, kislányával együtt a helyszínen szörnyethalt. Ti- szalúcnól vontató ütközött a személyvonattal, s utolsó pillanatait élhette az a kerékpáros is, aki Szendrőnél merészkedett a sínekre ... Nem szükséges tehát különösebben indokolnunk a kérdés fontosságát, amellyel Pónus Ferencet, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési alosztályának vezetőjét felkerestük — megyénkben várliató-e ennek a berendezésnek a felszerelése? — A számtalan intézkedésnek csak az egyike az, hogy az ország megyéit fokozatosan el kell látni ezekkel a robot fény képezőgépekkel. Elsőként valóban Zala megye kapott, de az év végéig előreláthatólag nálunk is felszerelnek néhányat. — Drága berendezés ez? — Az árát nem tudom pontosan megmondani, de nem is lényeges. Nagyon drága, Japánból valutáért beszerezhető fényképező szerkezet, amelyet rejtett módon helyeznek el, az autós tehát semmiképpen nem látja. Amint a fénysorompó pirosra kapcsol, a fotocella, rögtön működésbe lép, és rögzíti az áthaladó jármű számát. A gyalogosok esetében a vasút dolgozóinak az odafigyelésére is számíthatunk. Nem véletlen, hogy az idén bevezették azt, hogy ha a sorompóőr tilosban áthaj- tót vagy átgyaloglót, átke- rékpározót észlel, s ezt jelenti, jutalmat kap. Ezeket a dobozokat a legveszélyesebbnek számító helyeken, tehát a fényjelzéssel io ellátott félsorompóknál helyezzük majd el. — Milyen eredményt várnak ettől? — Előre jósolni nem tudok, meg aztán... az emberi természet eléggé kiszámíthatatlan. Mert beruházásokkal, intézkedésekkel sokat lehet segíteni, de az emberi felelősségei, semmivel sem lehet helyettesíteni. Talán ha „zsebbevágó” lesz a kérdés, az emberek jobban odafigyelnek. Végül is a közlekedés nem a szerencsén múlik. Éppen ezért nem lehet még a legsúlyosabb so- rompós baleseteknél sem szerencsétlenséget emlegetni. Az országos tragédiáknál például szabálytalanságok egész sorozatát követték el. Elég szomorúnak tartom, hogy az embereket a saját felelőtlenségük ellen a pénzbírság lehetőségével kell megvédeni. És még ez sem hoz teljes megoldást. Pár nappal ezelőtt ismét megbeszélést tartottunk a témában illetékes szakemberekkel, ahol egyeztettük az eddig részletesen kidolgozott, és ezután következő feladatokat — ellenőrzés, felügyelet, akciócsoportok szervezése stb. —, amelyeket még ebben az évben elvégzőnk. * Csak még valamit... A székesfehérvári tömeges balesetet követően annak idején országos ellenőrzést tartottak. Az eredmény — tizenkét óra alatt több mint noo olyan járművezető ellen indítottak eljárást, aki a fénysorompó tilos jelzése ellenére áthaladt a pályán. Hát ilyenek vagyunk mi, emberek ... Keresztény Gabriella A sport és kultúra napja Sajóháhonyban Üjabb jelentős társadalmi összefogás eredményeként oktatási célú létesítményt, és tömegsportolásra alkalmas helyiségeket és pályákat adtak át szeptember 24-én Sa- jóbábony nagyközség lakóinak. A település általános iskolájának a felújítása és bővítése folytán 7 tanterem — amelyből 3 napközis foglalkoztató tanterem — úttörőszoba, könyvtár, szertár, gyakorlati műhely, valamint egy 15x25 méteres új tornaterem épült. A több mint 22 millió forintba kerülő oktatási komplexum megvalósítására az Északmagyaror- szági Vegyiművek 2,2 millió forintot biztosított, a gyár dolgozói pedig ezer órán felüli társadalmi munkát végeztek. Létrejöttével egyrészt javul a pedagógusok időbeosztása, megvalósul az „egy- múszakos” tanítási rend, és megszületett a hosszú évek óta óhajtott testkultúra fejlesztésének lehetősége. Tegnap vették birtokukba a nagyközség lakói és az SVSE sportolói a sportpályát is, amivel bővült a lehetőség a téli-nyári tömpgsportolás- ra. A felújított öltözőkön és kiszolgáló helyiségeken kívül megépült egy 2500 négyzet- méter nagyságú bitumenes pálya, ahol egy időben kézilabda-, tenisz-, röplabda-, valamint tollaslabda-mérkőzéseket leh^t lejátszani. Az ÉMV szocialista brigádjai, az üzemi közösségek, KISZ-fia- talok és úttörők több mint 10 000 óra társadalmi munkával járultak megvalósításához. A gyár és a nagyközség lakói most azon fáradoznak, hogy a hiányzó eszközöket, felszereléseket mielőbb biztosítsák. A tegnap megtartott ünnepségen sportbemutatók, bajnoki mérkőzéseit, ügyességi versenyszámok, fotó- és gyermekrajz-kiállítás, valamint mesefilmek vetítése szerepelt. (fekete) Szeptember 27-től 30-ig: Agrérszakeiberck tízezrei! várják a bábolnai napokra Az idén hetedik alkalommal nyitja meg kapuit Bábolna, s várja a bábolnai napok rendezvényeire, bemutatóira a hazai és külföldi agrárszakemberek tízezreit. Hét esztendeje, az első ilyen rendezvényen ötezer, tavaly, a hatodikon már 65 ezer érdeklődőt vonzott ez a mezőgazdaság újdonságait, legújabb tudományos módszereit közkinccsé tevő seregszemle. Hat év alatt negyedmilliónál több volt a látogatók száma, és közülük sok ezren érkeztek a közeli és távoli országokból. A bábolnai napok keretében 1977- ben 25 kiállító, az idén pedig már 164 bel- és külföldi cég mutatja be újdonságait. A korábbi 'három helyett ezúttal négy napon ál, szeptember 27-töl 30-ig alakul át valóságos vásárvárossá Bábolna. A rendezvény fő célja változatlanul az, hogy elősegítse a népgazdaság gabona- és húsprogramjának teljesítését, az exportképesség növelését. Megyénkből elsősorban a bábolnai rendszer, az IKR taggazdaságainak szakemberei készülnek ellátogatni a bábolnai napokra, de sok más mezőgazdasági nagyüzem is elküldi tanulni, tapasztalatokat gyűjteni „megfigyelőit”. Az ország távoli részeiből, esetleg csak rövid időre érkező látogatók számára kedvező, hogy a különböző gyakorlati bemutatókat forgószínpadszerúen, egész napon át rendezik. Leányka a leánykával. Ewa M. Zuber arcán a szüret öröme Édes a leányka... Édes a váraljai leány- O ka. — De melyik nem az?! — kérdezi és egyben állítja huncut mosollyal a tolmács szerepét betöltő Asztalos Pali bácsi. Ahogy elnézem ezeket a fürdöruhás lengyel egyetemista lányokat, kénytelen vagyok bólogatni : tényleg, melyik nem az? Apropó! Fürdőruha ... Ta...akiser SZÜRET! Ián magyaráznom sem kell, csodálatos az idő. Fényben fürdik a cserépváraljai Sárgapart. Bár nem tűz a nap, mint nyári kánikula idején, ám melegít, akár májusban. S most is legalább annyira igényli az ember minden sugarát, mint akkor. A váraljai leányka is! A tévedések elkerülése végett illik ezt megmagyaráznom: ez esetben szőlőfajtáról van szó. A tökén, akarom mondani a kordonkarókon sárgán fénylő szőlőfajtáról. Amit ezekben a napokban szed harminckilenc lengyel egyetemista és vagy kétszáz magyar. Ök ugyan nem egyetemisták, de állítom, egyetemi szinten szedik a szőlőt. Három és fél, négy mázsa mennyiséget egyikük-eg.yikük. Míg a lengyel gyerekek egyike-mási- ka most először találkozott a szőlővel, ők tardi, váraljai, szentistvání lakosok — aktív és nyugdíjas tsz-tagok — már gyerekkoruk óta, ki tadja, hányadszor. Bessenyei Józsi bácsit, a veterán brigadérost — elnézést kérek, ágazat vezetőt — például már meg sem merem kérdezni: árulja már el, hányadik szürete? Inkább arról firtatom; milyen az idei? — Jó szüret — mondja, s határozottan bólogat hozzá. — Sok p;, édes is. Kell ennél jobb? Valóban nem kell. S ha még hozzászámítom a már említett jó időt, akkor valóban az egyik lengyel kislány szavaival élve, minden oké. Lám a tardi Szemén Istvánná, a nyugdíjas brigád oszlopos tagja (a három Nemcsak a síiké, a metszőolló is jól áll Sieremeta keiében faluból vannak vagy száz- húszan nyugdíjasok) olykorolykor még rá is zendíü Mármint a nótára. — Egy a fizetés, ha dalolunk, ha rívunk. Hát akkor, én már csak az előbbit választom — indokolja nó- tás kedvét Bólogat erre az öreg Pelyhe is, a hetvenéves Miklós bácsi, aki fürge puttonyosként ott sündörög az asszonyok körül. Csupán az' egyelőre elmaradt áldomásért morog, mondván: egy kis lecsúsztatott borral még fáintosabb lenne az a- jókedv. — Egyen szőlőt! — cukkolják az asszonyok, míg a férfiak: hát a munkavédelmi szabályok betartásával mi lenne? — kérdéssel ugratják. A hajdan, hátán várat is ringató Várhegy oldalában a szövetkezet építészetileg is megcsodálható szőlőfeldolgozójában teherautó, csillés pótkocsi egymást éri. Ömlenek a fürtök a billentett platókról a befogadó garatba, a szőlőfelhordó csigának eközben nemigen akad egyetlen szabad perce sem. Jár a zúzóbogyózó is, zúg a cefreszivattyú, s a horizontál présből időről időre kikerül a szinte szárazra kinyomott törköly. Amiből itt a szent- istváni tsz-ben állati takarmány lesz. Nem úgy a kipréselt léből, ami egyelőre édes must! — Ezt tartálykocsik folyamatosan szállítják az Eger— Mátravidéki Borgazdasági Kombinát miskolci pincészetébe. Naponta kettő-háromszáz hektolitert — sorolja Tóth Imre. ' Koncz Györggyel, a VT1. Pártkongresszus Tsz párttitkárával, odakint a Sárgaparton, a lengyel egyetemisták között találkozunk. — Harminckilenc katowi- cei egyetemista, főiskolás dolgozik nálunk tíz napon át. Orvostanhallgatók, pedagógusjelöltek, zenekonzer-’ vatóriumi növendékek. Nagyon rendes, fegyelmezett társaság, igen elégedettek vagyunk magatartásukkal és a munkájukkal — hallom a párttitkártól. — A munka mellett mi mindent biztosit számukra, a téesz? — A szállást a Yárhe»: gyen, az építőtáborunk épii-í leteiben rendeztük be. Otfc is étkeznek. A munka után pedig szabadidős programot szervezünk számukra. Vol-j tak már a Zsóriban, ma délután mennek Egerbe, vasár- nap pedig Bogácsra... No, de halljuk, magukat az érintetteket! Ök hogyan érzik magukat? Malgorzata Heczko húsa- éves pedagógusjelölt: — Először szüretelek'életemben szőlőt. Mit mondjak? Élmény. Nagyszerűen érezzük magunkat... Szeremeta Grazyna 23 éves orvostanhallgató: — Már egy pár szót tudok magyarul. Mit? Például, szerbusz. Jól mondom?... A kaja? Az jó. A kakaó nagyon finom. Talán herbála lehetne több. Tudod? Tea. Nálunk afféle nemzeti ital... Tudom, mondták már, hogy itt a bor. Ami azt illeti, az sem rossz. Ezt mondja, s huncut szemmel nevet. Ha ebben a percben azt kérdezné valaki, mit csinálnék legszívesebben, azt válaszolnám: — Szüretelő lennék Cserépváralján! Hajdú Imre Ebédidőben kél öreg siüretelő. Előtérben Pelyhe Miklós bácsi. Fotó: Laczó József Borsodban is felszerelik Fémfképezsgépeii 13 sorompóknál
