Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-03 / 208. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. szeptember 3., szombat -at Meddig szolgál mit1nwnwiPi i i r wp~m TnTTiwrnrrnrTwi1u n^irrm-irrii ■ t nrrrrrTfTv~T,|,'J~'"'?”r v™™***^­egy tankönyv? Atyai ba: ltom egyszer meg­mutatta hajdani latinkönyvét. A tulajdonosokat jelző beírá­sok között utolsó volt az ő neve. Üjabb név már nem ke- í-ülhetett a könyvbe, amely az évek során azért megtépázó- dott egy kicsit, ámbár mind­máig forgathatóak a lapjai. Hogy egy mai tankönyv hány évig bírná a szolgálatot, őszin­tén szólva meg jósolni sem merem, de akármennyire is gyenge a kötésük, az esetek nagy részében mégiscsak pa­zarlásnak tűnik, hogy tíz hó­nap „szolgálati idő” után mennek a süllyesztőbe. Gya­nítom, öt-hat évfolyamot már nem szolgálnának ki a mai­ak, de kettőt talán, ha gon­dosan vigyázzák.... Egyébként még magam is jól emlékszem, ritkán kaptam új tankönyvei. A nővéremét örököltem. De az osztályban sokan voltunk így, a használt tankönyvhöz — ez akkor szempont volt, bár most sem piszém, hogy teljesen mellé­kes lenne — fele áron hozzá­juthattunk. Mondom, ma már talán ez kevésbé szempont, vagy úgy csinálunk, hogy nem Szempont. Viszont évről évre 4— kisebb-nagvobb méri ék­ben — végigéljük a tankönyv- nizériát. Hogy meglesznek-e, 1 dkészülnek-e, a nyomda ki­nyomtat ja-e időre. És közben átkán esik szó arról, hogy hány tonna papír, mennyi idegeskedés fölösleges. Mert a tankönyvek között jócskán vannak olyanok, amelyeket pyugodtan használhatna va­lamelyik gyerek a következő esztendőben; a betűket ugyan­is nem lehet kitanulni a Könyvből. Nem mindegyiket jpersze, hiszen a munkafüze­itek, a munkáltató jellegű tán- 1 könyvek kiesnek a sorból, de 'azért jócskán marad olyan, amelyikből tíz-húsz tonnányi­val kevesebbet lehetne nyo­C atni. Ehhez persze meg kel­ne szervezni a használt tan­könyvek értékesítését az is­kolában, s le kellene gyűrni iizt a kicsit sznob szemléletet j{s, hogy „csak nem az én gye­rekem fog ócskából tanulni...” A sajtóban most már né- ihány éve pedzegetik az ötle­tet. Nem is eredmény nélkül. íAz idei tanévet nyitó szabá­lyozó rendelkezések között .ugyanis már megtalálható; a (pedagógusok -szorgalmazzák a használható tankönyvek ösz- szegyűjiését, sőt az újra már nem használhatóakét is, hogy értékesítsék azokat. Gondo­lom, az utóbbiakért a MÉH- től kapott pénz majd az út­törőcsapatok kasszájába ke­rül. Szóval, van már rendel­kezés. de optimizmusra azért nem sok okot látok. Szorgal­mazni alighanem nem lesz elég — valahogy a gyereket is érdekeltté kellene tenni ab­ban, hogy úgy bánjon a tan­könyvével, hogy abból még más is tanulhasson. Mondjuk — s ezt nem találtam a ren­delkezésben —, hogy azt mondjuk, ha jó állapotban van a könyve, a fele árért adhatja tovább. Vagy ő is az olcsóbb könyvhöz juthat hozzá, S ha még ez is meg­van, akkor sem biztos a si­ker. A régi tankönyvvel talán több a gond, mint az újak értékesítésével, s minek fö­lösleges terhet magukra ven­ni — gondolhatják sokan. Azért bízunk benne, még­sem így lesz. Hogy a stabilizá­lódott tankönyv-helyzet azt is jelenti, hogy gazdálkodni tu­dunk majd. A papírral is per­sze, de nemcsak azzal. Az idő­vel. A nyár első napjaiban szív­szorító jelenet tanúja voltam. A Szinvába hajigáltalk tan­könyveket gyerekek. — Már nincs szükség rájuk — hang­zott a félvállról odavetett , vá­lasz, arra a kérdésre, hogy miért csinálják. A tényből sokféle következtetést lehet­ne levonni, de ne tegyük. Ki­csit magunk szoktattuk rá a gyerekeket az ilyen magatar­tásra. Itt az idő, hogy pazarló mentalitásunkat egy kicsit visszafogjuk. Mert pazarlás­nak nemcsak az élet más te­rületein, a tankönyvnyomta­tásban sincs mostanság he­lye. Nálunk sokkal gazdagabb országokban sem teszik. Van egy rendelkezcs-fel- élesztési kísérlet, egy régi gyakorlatra. De hogy ebből egyáltalán legyen valami, ah­hoz most. a tanév elején kell lépni. Mindenekelőtt azzal, hogy elmondjuk — ha kell többször is — a tanulóknak: vigyázzanak a tankönyveik­re. Ügy vigyázzanak, hogy abból mások is tanulhassa­nak. S hogy ez nekik is ér­dekük! Cs. A. Ma délután a képernyőn Ma délután, 16.25-kor jelentkezik az első mű­sorban a Cimboraság so­rozat. Ez a műsor általában a liataiokat várja a képernyők elé, azonban mai jelentkezése, illetve adása bizonyára sok-sok serdültebb, felnőtt néző érdek­lődésére is számot tarthat. A műsor vendége ugyanis Mán- dy Iván író, akit ifjúsági re­gényei és az abból készült fel­dolgozások nyomán a fiatalok, egyéb Írásai, regényei, elbeszé­lései, filmforgatókönyvei alap­ján pedig a felnőttek tartanak számon kedvenc íróik között. A műsor felidézi az író gyermek­korát, iskolás élményeit, első iráspróbálkozásait és megele­venedik egy-két jelenet is a műveiből. Képünkön: Mándy Iván. BoseMas Hieronymus Bosch fan­tasztikus életműve címmel adta közre a Corvina Kiadó a XV. századi flamand fes­tőről szóló, nagyméretű al­bumát, amely Wolfgang Wintermeier azonos című tanulmányának magyar for­dítását és Bosch 54 több­ségében színes reprodukció­ját kínálja a művészet ba­rátainak. ula-monog A Képzőművészeti Kiadó Mai Magyar Művészet, című sorozatának hetvenneg.ve- dik köteteként jelent meg Láncz Sándor monográfiája Feledy Gyuláról. Feledy Gyula Kossutb-díjas, SZOT-díjas, kétsze­res Munkácsy-dijas grafikusművészt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét alighanem szükségtelen lapupk olvasóinak külön bemutatni, hiszen harminc éve itt él és munkálkodik Miskolcon, művészi é? közéleti tevékenysége nyitott könyvként áll minden érdeklődő előtt, rajzaival ép­pen lapunk hasábjain is hetente találkoz­hat az olvasó. Mégis érdeklődéssel olvas­tam végig Láncz Sándor könyvét, piert érdekelt, hogy a hivatott művészettörté­nész miként látja Feledy Gyula munkás­ságát, miként kívánja azt láttatni a mű­vészet iránt érdeklődő olvasóközönséggel, hogyan összegzi a művész eddig megtett életútját a monográfus; azt az. életutak amelyet lapunk a kezdetektől, igyekezett híven nyomon követni. (Bizonyítéka en­nek az is, hogy Láncz Sándor a művében több alkalommal hivatkozik Feledy kü­lönböző megnyilatkozásaira és ezek a for­rás megjelölése nélkül közölt idézetek la­punkból valók.) A szerző Feledy életműve igén jó is­merője. Ismeri nemcsak műveit, ismeri életútját, törekvéseit, gondolkodásmódját. Kötetében bevezetőként a magyar grafi­ka helyét kívánja röviden meghatározni, a kortárs magyar grafika megszületését eredeztetni, s így jut el a felszabadulás­hoz, illetve a fordulat évéhez, amikor a grafikai műfaj is külön tanszéket kapott a főiskolán, és amikor egy új nemzedék lépett a színre. Itt kapcsolódik Feledy éle­te is a magyar grafikához, amikor 1947- ben megkezdi stúdiumait a Derkovits Kollégiumban, majd folytatja a Képző­művészeti Főiskolán, aztán Krakkóban, a Képzőművészeti Akadémián és a sajó- szentpéteri bányászcsalád fiából grafikus­művész lesz, aki immár több mint har­minc éve újra itthon munkálkodik és aki olyan életművet tudhat magáénak, hogy monográfusa a kötet lezárásaként ezt ál­lapíthatja meg: .,Feledy Gyula munkássá­gán nem érződik a magyar grafikának a hetvenes években megmutatkozó elszegé­nyedése: kifejezőkészségben egyre gazda­godva, önmagára rátalálva művészeiével az új magyar szocialista realista művészet egyik gazdag, dús hajtását teremtette meg. A kör, melyben mozog — a munka, a szerelem és a halál nagy kérdései — fel­ölelik az emberi élet teljességéi. A tra­díciót, amelyhez művészete kapcsolódik, amelyben született és kivirágzott, szívó­san őrzi, mint egy történelmi, fordulókat létrehozó, átélő és elszenvedő nemzedék tagja, kinek tevékenysége ma már a kor­társ művészettörténet egy darabjává ne­mesedett.” A kötet tizennyolc színes és harminc fekete-fehér reprodukciót is tartalmaz és Láncz Sándor e reprodukciókhoz, mint a művész életútját, művészi fejlődését jel­ző „kilométerkövekhez” kapcsolódva elem­zi Feledy grafikusi és festői munkásságá­nak alakulását. Elsőként a még Krakkó­ban készített, Mama. című litográfiáját mu­tatja be, amellyel Feledy a III. képzőmű­vészeti kiállításon is szerepelt, s amely műve mintegy művészi pályája kiinduló pontjának is tekinthető. Folytatja a Paul Robesonv ol készített rézkarcával, majd sorra veszi a Tanácsköztársaság-sorozatát, ’a sajószentpéteri bányászokról készített triptichonját, Albert Schweitzer-portréját, az ötvenes évek végén született rézkarcait és egyéb munkáit. S így, hasonló módon jut el mindenkor reprodukciókkal alátá­masztott példákra hivatkozva napjainkig. Három nagyobb szakaszra osztja Feledy munkásságát: a korai rajzoktól a Tanács­köztársaság-sorozatig, az 1900-es évek elejétől 1959-ig; a Schweitzer-portréktól a .nógrádi bányászok emléke előtt tisztel­gő Karancslejtős-sorozatig, azaz 1960-tól 1973-ig és harmadik korszakként az 1973- tól napjainkig eltelt időszakát említi. E korszak-beosztás nem önkényes. Míg ko­rábban munkásságában a háború és béke gondolatvilága és az újra meg újra visz- szatérö bányászélet volt a két nagy téma­kör, a hatvanas évek derekán jelentkezett az a három „illusztráci<ó”-sorozata. amelv a monográf us szerint nem csupán Feledy oeuvre-jében, hanem a magyar grafika történeiében is jelentős állomás. A Ma- déch-ihlette lapokra, az Énekek éneke és a Bábits-grafikó.kra alanozza itt megálla­pításait a szerző. Ez időtől kezdve . mind­inkább kiszélesedik Feledy témaköre, bár a korábbi meghatározó két gondolatkör­től nem szakad el — a Karancslejtős nem csupán Feledy művészetének, de a kor­társ magyar grafikának is egyik csúcs­pontja: benne valóban sikerült a bányász­sorsot az egyetemes emberi sors magasába emelni, íria róla Láncz Sándor —, és je­lentősen átalakul előadásmódja. A hetve­nes évek végén, mint lapunknak is nyi­latkozta hajdan, eljött Feledyné] a tömö­rítés korszaka, összefoglalása mindannak., amit addig megismert. E szintézis során születtek későbbi művei, amelyek közül igen soknak részletes elemzését találjuk még a kötetben. Megállapítja Láncz, hogy Feledy művé­szetének karakterisztikumává vált „a tör­ténelmi folytonosság felmutatásán és a nemzeti kultúra ápolásán keresztül a szo­cialista magyar nemzet-tudat kifejezése. Ezekben nyilvánul meg műveinek inten­zív totalitása: nem csupán a sebeket mu­tatja, nemcsak emlékezik, vagy formát újít: mindezt együtt, egyidejűleg teszi. Feledy nem azok útját választotta, akik öncélú formaelemzéseket végezve, önma­gukban csupán a formai problémákat bon­colgatják, hanem a pártos művészekét, akik a művészi alkotás értelmét és célját intellektuális, filozófiai-etikai kérdések fel­vetésében és megválaszolásában látják ... Feledy nem. avantgarde művász a szó meg­szokott értelmében, de sajátosan modern, korszerű eszközökkel mégis új képi vilá­got teremtett, melyben a központi mozga­tóéra mindig a gondolat. A társadalmi­politikai változást egész szívével felvállal­va, az új társadalom felépítésének bukta­tóit is látva, vívta meg küzdelmét saját művészi világának megteremtéséért. Csak ennek figyelembevételével érthetjük meg művészi útját, nehéz, de eredményes vál­lalkozását.” Ennek a művészi útnak és Feledy al­kotásainak jobb értésében és megértésé­ben segít igen sokat Láncz Sándor kötete. Benedek Miklós Tatai kiállítás Sárospatakon Székelyföldön született, a történelmi emlékekben oly gazdag Tata városában él és dolgozik Cs. Kiss Ernő fa­faragó művész. Szülőföldjének emlékei, gyermekkorának él­ményei alapján fordult mű­vészetében a népi kultúra tiszta forrásához. Tizennyolc önálló kiállítás­sal szerepelt már az ország különböző városaiban, a ti­zenkilencedik most látható Sárospatakon. Kétszáz fából, csontból, szaruból készített alkotásában gyönyörködhet­nek a város, a környező zempléni községek lakosai és Sárospatakra látogató ki- ndulók. Mángorló, sulyko- ., tükörkeret, borotvátok, ótülök, sótartó, bölcső, kü- iféle paraszti bútorok — lamennyi népi iparművé- jti remek, olyan használati rgyak, amelyeket mai éle­inkből már kiszorította a aodern kor. „Ezek díszítésében — a legmagasabb technikai tudás birtokában — véséssel,-kar­colással, spanyolozással ön­állóan ősi motívumokat hasz­nál: csillagot, rozettát, szí­vet, továbbá a dunántúli pásztorfaragóktól ismert gaz­dag növényi díszítéseket, s ezek Cs. Kiss Ernő sajátos, egyéni, figurális kompozíciói­val ötvöződnek”.— olvashat­juk a dr B. Szathmári Sa­rolta muzeológus és Karkus István grafikusművész által készített szép katalógusban. A tatai kiállítás, amely Sá­rospatakon méltó környezet­ben. a Rákóczi-vár Erdélyi János-termében kapott ott­hont, egyszersmind a két nagy múltú város közti kul­turális kapcsolatteremtés kezdetét is jelenti. A kiállí­tást 1983 végéig tekinthetik meg az érdeklődők. (h. j.) .................■"■■■■■........- ....... mi ........mi...... ( Folytatás az 1. oldalrólfj Az idei tanévben 485 első­éves kezdi tanulmányait a négy karon. Hozzájuk külön is szólt tanévnyitó beszédé­ben az egyetem rektora, aki többek között azt mondotta: „Ne tévesszen meg senkit az, hogy az egyetemi környezet több szabadságot enged meg annál, mint amiben eddig :é- szük volt, mert ez ugyanak­kor nagyobb önállóságot és több felelősséget is igényel önöktől.” Nemcsak joguk, de kötelességük is — figyelmez­tette őket —, hogy képessé­geik maximumát nyújtva ké­szüljenek ne csak választott pályájukra, hanem arra . a szolgálatra is, amit az értel­miségi hivatás feltételez. Az idei tanév feladatairól szólva, dr. Czibere Tibor hangsúlyozta, az egyetemen szorosan összetartozik a szakemberképzés és’ a tudo­mány művelése. Elsősorban az olyan kutatási témákat tá­mogatják, amelyek a magyar népgazdaságban is haszno­síthatók. Ugyancsak a jelen feladata, hogy kidolgozzák a Dr. Köpeczi Béla művelődési miniszter átadja a dékáni kineve­zést dr. Kratochwil Ferencnek Nehézipari Műszaki Egyete­men folyó szakemberképzés és továbbképzés fejlesztésé­nek irányelveit, kapcsolódva a magyar felsőoktatás fej­lesztésének , hosszabb táv ú koncepciójához. Az egyetemi tanévnyitók hagyománya, hogy ilyenkor kerül sor a gyémántdiplomák átadására. iA hatvan évvel ezelőtt véglett bányamérnö­kök közül, a Bányamérnök! Kar dékánjának előterjeszté­sére. az Egyetem Tanácsa gyémánldiplhmát adományo­zott Bauer Géza. Bóday Gá­bor, Kiss Pál és Sillay Vil­mos okleveles bányamérnök köknek, akik tisztességgel, becsülettel, legjobb szaktu­dásuk szerint végezték raun- káiukat. A Nehézipari Műszaki Egyetem tanévnyitó egveteml tanácsülése a Szózattal ért véget, amelyet a miskolci Földes Ferenc Gimnázium énekkara énekelt el. a Nehézipari Műszaki Egyetemen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents