Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-02 / 181. szám
^Hajózási zárlat Tlszalőknél Nagyjavítás a vízlépcsőnél Augusztus l-től október 15- ig teljes hajózási zárlatot rendelt el az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság, mivel ez idő alatt bonyolítják le az ötévenkénti kötelező revíziós és nagyjavítási munkálatokat. A munkálatokra összesen az idén 4,9 millió forintot fordítanak. Nagy feladat vár a nehézbúvárokra is. A zsilipkapuk nagyjavításán túl, sor kerül a zsilipkamra tartozékainak, az úgynevezett tiltórendszernek, a kapumozgató mechanizmusnak, a gépeknek, berendezéseknek, a villamos motoroknak, a hajtóműveknek nagyjavítására, a szükséges alkatrészek cseréjére. Átvizsgálják a kábelalaguta- kat is. írni vizs r Az üzletek áruválasztékában nem tükröződik az élelmiszeripar gazdag bébiételkínálata. A Kecskeméti Konzervgyár korszerű üzemében 1 eljes választékot gyárthatnak bébiételekből, 25-féle készítményt adhatnak a kereskedelemnek, ám ennek csak töredéke kerül az üzletek pultjaira. Különösen a kisebb boltokban szegényes a választék. Ezt állapította meg az Országos Kereskedelmi Felügyelőség gyorsvizsgálata, amellyel a bébiételek forgalmazását ellenőrizték. A gyártás és a forgalmazás közötti ellentmondás — a vizsgálat szerint —, elsősorban az áruforgalom szervezési hiányosságaira és a nem megfelelő propagandára vezethető vissza. A bébiételeket és -italokat a gyár 12 darabos, zsugorfóliával összefogott egységcsomagokban szállítja, a nagykereskedelmi vállalatok — felmerülő többletköltségekre hivatkozva — a gyári csomagolást rendszerint nem bontják meg, emiatt a kisebb boltokban, ahol szűkös a hely, nem mutathatják be a teljes választékot. Az üzletek vezetői gyakran nem is ismerik a teljes áruválasztékot; nem tartják kielégítőnek a nagykereskedelem áruismertetését. A Kereskedelmi Felügyelőség felhívja a nagykereskedelmi vállalatok ágyelmét; keressék a lehetőségeket, hogyan lehetne javítani a kisebb boltok ellátását. Javasolja, hogy a jövőben több plakáton, szórólapon, tájékoztató füzetekben ismertessék a bébiételeket. Kitüntetés életmentésért A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Életmentő Emlékérem jelvényt adományozott Cámán Gábor debreceni lakosnak, a Debreceni városi Tanács főelőadójának, életmentés során tanúsított bátor magatartásáért, helytállásáért. 1982. július 19-én a késő délutáni órákban a Csobaj térségében levő Tisza holtágában fürdött Pócsai Sándor és Csikai László csobaj i tanuló. A két gyermek fürdés közben egyre beljebb merészkedett, majd a hirtelen mélyülő vízben kicsúszott lábuk alól a talaj, és fuldokolni kezdtek. A két fuldokló gyermek csapkodására és kétségbeesett kiáltozásár» figyelt fel Gámán Gábor, aki nem messze fürdött tőlük. Látva a tragikus helyzetet, azonnal a két gyermek segítségére indult, s nagy erőfeszítések árán sikerült a sekélyebb vízbe húznia a bajba jutott tanulókat. Innen, a 10—15 méterre levő partszakaszra, már az időközben segítségükre sietett más személyekkel együtt szállították a gyerekeket. A kitüntetést tegnap, a megyei tanács székházában dr. Majoros László, a megyei tanács általános elnök- helyettese nyújtotta át az önfeláldozó, bátor fiatalembernek, Gámán Gábornak. Csontváry Kosztka Tivadar festménye i telex telex BANGLADESI KAVARGÁSOK Legkevesebb száz sebesültje volt a vasárnap Dak- kában, Banglades egyik legjelentősebb pártja, az Avami Liga egymással szemben álló frakcióinak híved között lezajlott összecsapásoknak. A rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta szét a párt székháza előtt kirobbant közelharc résztvevőit. A FARMER SZÍNE ÉS VISSZÁJA A világ legnagyobb farmergyártója, az amerikai Levi Strauss további profitnövekedésre számít az idei évben. A gyár profitja az első fél évben 116 százalékkal emelkedett. A gyár 50 millió dollárt költ annak reklámozására, hogy az 1984-es, Los Angeles-i olimpiai játékoknak védnöke, és az amerikai csapat ruháinak tervezője lesz. Nagy reményeket fűznék ahhoz is, hogy a hagyományos Levi-ruhák választéka újabb, divatos blue Jeans-ekkel bővül. A hazai eladásokkal kívánják ellensúlyozni a gyen gébb külföldi eredményeket. REKORDHÖSÉG ANGLIÁBAN Nagy-Britanniában ez év júliusa minden bizonnyal bevonul a rekordok könyvebe: az időjárási szakemberek szerint 1659 óta ez a legforróbb július a szigetországban. A hőmérő higany- szála az elmúlt hetekben megközelítette a 30 Celsius- fokot. A szokatlan forróság komoly károkat okozott a mezőgazdaságnak; az ország keleti részén nagy kiterjedésű erdőtüzek pusztítanak. A szárazság miatt alacsony a folyók vízszintje, akadozik a városok vízellátása. Hármas ikrek Hármas ikrei születtek hétfőn délelőtt Győrött, a megyei kórházban Szalai At- tiláné helybeli lakosnak. Mindhárom újszülött lány: Mónika 2 kiló 60 dekás, Szilvia 3 kilós, Nicoletta pedig 2 kiló 10 dekás súllyal született. Az újszülötteket — megfigyelésre — átvitték a koraszülött osztályra. Az orvosok szerint ritkaság, hogy hármas ikrek ilyen fejletten és ilyen magas súllyal szülessenek. A hármas ikrek anyja a kórház dolgozója, férje pedig felszolgáló. Ezt megelőzően egy fiuk született. Ózd és Sajópüspöki között, Lengyel István edelényi lakos személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett, és egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű fölött. A kocsi egy fának ütközött, és az autó utasa, Tóth Lajosné edélé- nyi lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A kocsi vezetője, Lengyel István nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel került az Ózdi Kórház sebészetére. A jármű a baleset következtében kigyulladt, az anyagi kár 60 ezer forint. Tiszakesziben Sajcz János helyi lakos, segédmotor-keHazatérő ctó Napközben elhagyatottnak tűnnek a gályafészkek, fiatal és öreg gólyák egyaránt a hosszú útra készülődnek. Estefelé azonban benépesülnek a kémények tetején levő „gólyaházak”. Fotó: laczó József Hűanyag* beton Ellopták a szobrot Ismeretlen tettesek ellopták Hadik Magda:, Gondolkodó című, fél méter magas márványszobrát, a salgótarjáni Tanácsköztársaság térről, ahol pénteken nyílt meg a XIII. szabadtéri szoborkiállítás. A délutáni órákban Klste- renye határában, a 21-es főútvonal mentén, megtalálták az ellopott műalkotást. Egy brit cég olyan műanyag betont készített, amelynek szilárdulási ideje — a hagyományos beton 28 napos szilárdulási idejével szemben — csupán 30 perc. Kötőanyaga cement helyett műanyaghab, amelyhez kavicsot és homokot adagolnak. Az új beton neve environite. Az envíronite kétszer olyan kemény, négyszer olyan köny- nyü, és tízszer olyan hőszigetelő, mint a szokványos beton, nem is szólva arról, hogy kétezerszer gyorsabban szilárdul meg. Emellett vízhatlan és tűzálló. Fűrészelhető és lyukfúrás nélkül lehet csavart belecsavarni. Nyolcvankilenc napig őrizték a fészket Több mint egy évtizednyi szünet után, az idei nyáron életerős, egészséges kerecsensólyom-fióka kelt szárnyra a Dunántúli-középhegység egyik rejtett fészkelőhelyén. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy lelkes amatőr madarászok, természetvédők és hivatásos szakemberek 89 napon át éjjel-nappal őriz- : -lék a sólyompár fészkelőbe- lyét, illetve annak környékét. A nem mindennapi őrzőakcióban negyvenen vettek részt. A fészek körzetét ■ hangjelzéssel működő riasz- I tóberendezésekkel szerelték rékpárral egy kanyarban elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Leninváros külterületén Barna Mária tiszapalkonyai lakos, gyalogos a forgalom- irányító készülék piros jelzése ellenére akart átmenni az úton, és egy autóbusz elütötte. A gyalogos súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Miskolcon, a Beloiannisz utcában Schön Ferenc, az MKV autóbuszával a kormány hirtelen balra tekerésével, a kifordulást követően a lökhárítóval elütötte özv. Princ Dánielné miskolci lakos gyalogost. A gyalofel, és az egymástól nagyobb távolságokban strázsáló őr-; szemek URH adó-vevőkkel, tartottak kapcsolatot. Minderre azért volt szükség, mert az elmúlt esztendőkben többször is előfordult, hogy megzavarták a költő sólymokat, vagy kirabolták a fész-: két. Az őrzés eredményeként ■ ezúttal sikerült a sólyompárnak kikeltenie ás felnevelnie fiókáját, ami örvendetes or- ' nitológiai esemény, mert a; kerecsensólyom ritka madárfaj, mindössze néhány köl- : tőpár él belőle hazánkban. gost nyolc napon túl gyógyu- 1 ló, súlyos sérülésekkel vit-1 ték a miskolci Szentpéterí kapui kórház baleseti sebé- ■ szetére. Miskolcon, a Hoffmann Ottó utcában Renáta Tilcso- va, 13 éves csehszlovák iskolai tanuló figyelmetlenül szaladt át az úton, és egy arra haladó személygépkocsi elütötte. A gyermek nyolc napon belül gyógyuló, köny- nyű sérülést szenvedett, a Szentpéterí kapui kórházija szállították. Miskolcon, a Csaba vezér utcában Kovács Vilmos helyi lakos személygépkocsival vezetői engedély nélkül, ittasan közlekedett. A kocsival gyorshajtás következtében egy lámpaoszlopnak ütközött. Kovács Vilmos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléssel került a miskolci Szentpéterí kapui kórház baleseti sebészetére Vízi Éles Egyre több vállalat, üzem, intézmény ismeri fel az olcsó vízi útban rejlő, takarékos szállítási lehetőségeket. E héten az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság kőbányáiból a Bodrogon, a Tiszán, majd a Keleti főcsatornán 10 ezer tonna követ szállítanak Hajdúnánásra. Az ottani Béke Termelőszövetkezet és a Szellőző Müvek iparvágányának építéséhez a jégtörőflottilla hajói, mint vontatók viszik a kővel megrakott uszályokat. ESZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Ahaúj-Zemplerj megye: Bizottságának lapja. Főszerkesztő. WltiiH LAJOS, Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs út 15. — 3527; Postacím: Miskolc. PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049 levelezési rovat, na- naszügyek: 16-046 Kiadja: a Bfcrrod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy Zsilinszky út 15 — 3527 Postacím: Miskolc. PL 178. Felelős kiadó: VEREK MIBAIY Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út 15-—17. — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hfriankézberijőknél Az előfiz©-: tés díja egy hónapra; 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 400 Ft. Index. 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. Hél véoi balesetek