Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-07 / 186. szám
1983. augusztus 7., vasárnap ESZAK-MAGVARQRSZAG 5 'Ünnepeltek az erdészek Készülődés a főzöversenyre (Folytatás az 1. oldalról) lis feladatok teljes összhangját követeli meg az erdészektől. A gazdálkodás mellett környezet-, természet , tájvédelmi és turisztikai „objektum” is az erdő. Éppen ezért élettanilag egészséges erdőket kell létrehozni, felnevelni és védeni. Az erdészeti szakma felelőssége igen nagy és jelentős. Megyénkben az ország erdőterületének 9 százaléka van. Ez természetesen meghatározza a gazdaság szelepét és jelentőségét is. Gondot, jelent, hogy egy időben keil foglalkozni ártéri, sík, domb- és hegyvidéki gazdálkodással, s ez összetett, sokoldalú feladatot jelent a kollektíva számára. Nehezíti az egységes technológia kialakítását, ugyanakkor a szakemberképzés és -felkészítés terén is speciális feladatot ró a vezetőkre. Majd arról szólt, hogy az utóbbi időben — hosszú évek pangása után — a fiatalok érdeklődése örvendetesen megnőtt az erdészeti szakma iránt. A szakmunkásképző iskolában már több volt a jelentkező. mint a férőhely. Ez szemléletváltozást jelent, amiben természetesen az erdő- gazdálkodás eredményei, a javuló munkakörülmények is szerepet játszanak. Ma már többségében korszerű gépekkel dolgoznak az erdők munkásai. A szociális körülmények is sokat javultak. A gazdaság igazgatója a továbbiakban azokról az erőfeszítésekről beszélt, amelyeket a fiatal, pályakezdő erdészek beilleszkedése érdekében tesznek. Majd röviden áltekintette és elemezte az első fél év gazdasági eredményeit. A javuló, tervszerűbbé váló irányítást mutatja többek közt az is, hogy a nehezebbé vált körülmények ellenére az évi 30 millió forint nyereségtervből az első fél évben már 22 millió forintot teljesítettek. 725 hektáron végeztek erdőfelújítást és 127 hektáron letelepítettek új erdőt. Más ágazatokban is javuló munkáról és eredményekről adott számot. Elismerően szólt a ládi fűrészüzem, a tolcsvai erdészet és más kollektívák eredményes munkájáról. Végezetül megköszönte az erdészek odaadó, önzetlen munkáját, természetszeretetét, amit az egész társadalom javára és hasznára végeznek. Az ünnepi beszéd utárr változatos, színes kulturális műsor következett, amelyben felléplek a tardonai, a répáshutai, a szögligeti népi együttesek. Nagy közönségsikere volt az aszfalt gyermekrajzversenynek, a sportrendezvényeknek és nem utolsósorban az erdészetek gasztronómiai vetélkedőjének, a főzőversenynek. A több ezer erdészeti dolgozó családtagjaival, vendégeivel a késő délutáni órákig szórakozott a Majálisparkban. Nemzetiségiek Bükkszentkereszten és Répáshután Őri apifÉib!, tapiiyiat „Jónéhúnyan most ismertük meg igazán Bükkszent- kereszt és Répáshuta történetét” — mondotta a miskolci járás párt-végrehajtóbizottságának egyik tagja a testület legutóbbi ülésén. Elsősorban az a tájékoztató késztette erre a megállapításra, amely a nemzetiségi politika érvényesülésének helyi tapasztalatairól készült. A bükkszentkereszti tanácsházában megtartott végrehajtó bizottsági ülés elé kerülő anyag talán legfontosabb erénye a történetiség elvének következetes alkalmazása volt, hiszen a XVIII. század vegétől felidézte és tömören öss/'eí'oglalta a többségében napjainkban is szlovákok által lukolt két falu történetét. Az 17110-ban már községi jelleget öltött’ Bükkszentke- reszt és a később, kialakuló Répáshuta a felszabadulás után, de még inkább a hatvanas évek elején indult fejlődésnek. Sokféle beruházás: vallamositás, vízmű, orvosi rendelő, óvoda, és könyvtár, és sok-sok új lakás mutatta ,és jelzi ma is a két település szocialista fejlődésének útját. Főleg Bükkszentkereszten, amelyet a kormány országosan kiemelt üdülőterülettel rendelkező községgé nyilvánított és ahol az intézkedés nyomán mintegy négyszáz hétvégi telkét alakítottak ki. Bükkszentkereszt már a felszabadulás előtt is üdülőjeliegű település volt, ezért a szomszédos községhez képest hamarabb vált nyitottabbá. Erre vezethető vissza, hogy Bükkszentkereszten kevesebb nemzetiségi népi hagyomány maradt fenn: Répáshuta jobban megőrizte nyelvét és szokásait, és arra is, hogy amíg a bükkszentkeresztiek többsége bejáró, Miskolcon dolgozik, addig a répáshutaiak elsősorban helyben és a közvetlen környéken, a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság dolgozói. A végrehajtó bizottsági ülés eszmecseréjén hangsúlyozták;: nemzetiségi politikánk érvényesülését nemcsak a középületeken elhelyezett magyar és szlovák feliratok jelzik. Mindkét községben sokféle módon ápolják a nemzetiségi kultúrát:ez áll a közoktatási és közművelődési tevékenység középpontjában. Répáshután a felszabadulást követően már elkezdődött a szlovák nyelv,oktatása az általános iskolában. Bükkszentkereszten valamivel később, először fakultatívan, majd az 1974-es körzetesítés óta órarendbe építve, rendszeresen folyik a nyelvoktatás valamennyi osztályban. Az óvodában 1979-től folynak szervezetten szlovák nyelvű foglalkozások. A honismereti körben az. iskolások eredményesen kutatják a múltat, őrzik a nemzet iségi hagyományokat; gyűjtik a régi szlovák népdalokat. Ezeket bemutatják az iskolai és a községi rendezvényeken, ünnepségeken, de eredményesen szerepeltek már országos versenyeken is. Régebben jó hírű pávakörök is működtek a két községben, sajnos, ezek tavaly megfelelő szakmai vezető hiányában feloszlottak. A jövőben megpróbálják újjászervezni ezeket, mivel helyi vezetők is úgy érzik, hogy az elmúlt években csökkent a nemzetiségi hagyományok ápolásának a lendülete. Régebben a két község is jobban kötődött egymáshoz: például minden évben felváltva-nemzetiségi napokat, sportrendezvényeket tartottak. A tájékoztatóban is leírták: „nosztalgiával gondolunk a régebbi kapcsolatokra”, de ez — mint ahogy a testület egyik tagja is elmondta: kevés, konkret cselekvésekre van szükség. Nem nagy dolgokra van szükség, hanem hétköznapi — de olykor talán helyi „eseményszámba” menő — szabadidős programokra. „Község-szomszédok”, ismerősök, kisebb kollektívák gyakoribb találkozóira, különféle apropóból megszervezett sport (és egyéb) vetélkedőkre. Vagy például az olvasási kultúra fejlesztésének ösztönzésére, mert a vb-ülésen az is szóba került, hogy a községi, iskolai könyvtáraknak (a szlovák nyelvű könyveknek) lehetne több olvasójuk is. A felgyorsult élet, a munka, az utazás csak nehezítik, de nem sorvaszthatják el azokat a kisebb-nagyobb helyi kezdeményezéseket, eseményeket, amelyeket az itt élők nagy része igényel. Mindkét községnek jó kapcsolata van a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségével, vezetőségében is képviselve vannak. Emellett számos megyei vezető testületnek van tagja a két község lakói közül. A tanácsi szervek, a kommunisták rendszeresen megbeszélik a nemzetiségi lét kérdéseit. A párt- taggyűlések beszámolói a hely; sajátosságoknak megfelelően elemzik, értékelik a települések életét. Nincsenek nagy gondjaik: szorgalmasan dolgoznak, élik mind tartalmasabb életüket; otthon vannak. Petra József Megnyugodtunk. Most már bizonyosra vehető, hogy nem történhet semmi nagyobb baj. Mindhárom kisgólya kiállta a próbát. Eleinte csak edzették magukat. Hosszú, remegő lábukkal fel-felemelkedtek a boglyas fészekből, de eleinte még esetlenül visszahuppantak. Aztán fokozatosan megerősödtek, s megálltak a saját lábukon. Egy ideig csak álltak, álltak, s csodálkozva néztek körül a táguló világban. Majd fekete csőrükkel ők is tollászkodni kezdtek, akár a szüleik. Mert az övék még fekete, s kicsit „öregedniük” kell, hogy az ő csőrük is sárga színűvé „érlelődjék”. A szomszédokkal, s utcabeliekkel együtt sokat aggódtunk a gólyacsalád miatt. Attól kezdve, hogy tavasszal megérkeztek, és a mi kéményünket szemelték ki „házhelynek” az otthonteremtésre. Mert öreg ez a ház, n krónika legalább kétszáz esztendősre taksáljá. De a széles Magazin MmEci&p teoprürt Aki dolgozik — kenyeret keres. — Nyelvünk ilyen szép — szemléletes képpel tiszteli meg a kenyérben megtestesülő munkát. És se szeri, se szama szólásainknak, közmondásainknak, dalainknak, melyek a legkülönbözőbb összetételekben szólnak a kenyérről. Kenyerünk a mindennapi, a legfontosabb táplálékunk. A legősibb és a legegyetemesebb. Kis-Ázsiában és Észak- Iránban időszámításunk előtt 10 0,00—8000-ben, Kö- zép-Eurő'pában i. e. 5000 körül már foglalkoznak búza- termesztéssel. Igaz, ezek az ősi búzafajok — az alakor és a tönkebúza — csak kása készítésére voltaic alkalmasak. Vaseszközeikkel a kelták már magasabb szintű földművelést folytattak, javult a búza minősége — ekkor az i. e. 4—1 században —, kezdődött a maihoz hasonló kenyér fogyasztása. Ismerjük az egyiptomiak, a görögök kenyerét, akik nemcsak étkezésre, hanem főúri lakomákon a kenyér belét kéztörlésre, a héját a leves kanalazására is használták. A honfoglaló magyarság még kásaevö nép volt, de egy-két század múlva már megismeri a kenyeret. Csak az utóbbi évtizedekben vált nagyipari méretűvé a kenyérgyáriás Magyarországon. Pékségek, kisebb-nagyobb sütőüzemek voltaic ugyan, de a háziasszonyok maguk sütöttek, dagasztottak — különösen falun. A mai felnőttek még emlékeznek az anyjuk, nagyanyjuk sütötte magas, ropogós, foszlós házi kenyérre. Sőt, az emlékek megszépülnek, nem az jut eszünkbe, hogy ezeket a hatalmas vekniket aztán akár egy hétig is ettük. Sütőüzemeink nem a különleges igények kielégítésére törekszenek. Inkább arra, hogy a nehéz fizikai munka gépesítésével, új technológiával állandó minőséget biztosítsanak. A kenyérgyárakban a nagyüzemi berendezésekkel már gépesített a dagasztás, a nyújtás, az osztás, a göm- bölyítés, és alagút kémén céhen, szállítószalagon sül á kenyér. Emberi kéz, emberi erő közreműködése nélkül. De ez még kevés helyen valósult meg, így 1960-ig Magyarországon csak köböl épült, falazott típusú kemencében sütöttek. Később fémből készült kemencéket szereltek, használtak. Az ötvenes években áttértek a gőzcsövekkel fűtött kemencékre — amelyekben már jobb energiafelhasználást értek el. De még ezekbe a kemencékbe is lapáttal vetik a kenyeret. Ez pedig a legnehezebb fizikai munkák közé tartozik. Hiszen 8 órán keresztül lapátolják ki-be a kenyeret, a 249 Cel- sius-fokos kemence nyílásúnál. A kenyérvető péklegények, s a sütőipar 27 ezer dolgozója — névtelenek. Ismerjük viszont az első magyar kenyérsütők nevét 1139-ből. A dömösi apátság szolgái voltak. Meiri faluban Vrabog, Kimis, Hala- di, Muncasti, Scege, Gukus, Tenkudi, Hidegkút faluban Cosar, Edelényben Kimis és Gonoidi, Esztergomban Mi- lost, Enyingen Casmer és Dömösön Cigu. A fejlődés útja az alag- útlcemence. Ahol a körbe- forgó szállítószalagra rá- pottyan a kenyér, s a szalag annyi ideig halad át a kemencén, míg az áru megsül. A múlt század húszas éveiben Nagyváthy János Magyar házi gazdaasszony című könyvében így ír: „Jó kenyérnek azt tartjuk, amely domború, héja sem igen lágy, sem kemény, sárga vagy barna, de nem fekete égett; a béli szívós és nem elmorzsolható. Ha a bélit megnyomják, ismét magától felduzzad, inkább apró sűrű, mint igen lyu- katsos, nem savanyú, több napok múlva is a tejet felissza, mirtt a spongya, ha a fenekét megütik ököllel, az egész kenyér megrendül”. A mai gyári kenyérnek is vannak szabványba foglalt kívánalmai —, amelyeket érzékileg és kémiailag vizsgálnak. Eszerint „a héj fényes sima, vagy cserepesedéit, a bél átsült, a héjtól nem válik el, színe egyenletes, állománya egyenletes, rugalmas, csomómentes; íze és szaga a kenyérre jellemző, aromás”. Szabvány írja elő a liszt minőségét, a konyhasó-tartalmat, az élesztóadagolást stb. Nálunk a félbarna búzakenyeret kedvelik. Európa déli és nyugati lakói a feliér búzakenyeret Északon és német földön a feketebarna rozskenyérre esküsznek. Kelet-Európábán a savanyú kenyeret, Nyugat- Európában az élesztővel készült édes kenyeret részesítik előnyben. De csaknem minden ország, vidék büszkélkedik jellegzetes kenyérfajtákkal. A franciák méteres hosszúságú baguett- je, a finnek aludtejjel ke- lesztett puha kenyere, a németek barna, durván darált, korpás rozsot tartalmazó pumpernickelje, az olaszok száraz, fehér kenyere — nemzeti specialitás lett Mint ahogy a hazai ízek közül ismerjük a magas, 3 —4 kilós alföldi kenyeret, Bél Mátyás leírásából a debreceni, a galgóci, a pápai, a nagyszombati, a komáromi kenyeret, Kiss Lajos tollából a 22 centi magas hódmezővásárhelyi vekniket. A sütőipari vállalatok most 154-féle terméket állítanak elő. Kenyereket, zsemléket, kifliket, kalácsokat, kétszersülteket. K. M. tetejű, magas kémény kétségkívül kiválóan alkalmas fészekrakásra. Különösen a mai „telekszűk” világban vétek lett volna kihasználatlanul hagyni. Hozzá is fogtak az „építkezéshez” minden tavasszal. Sajnos, a próbálkozásaik mindig kudarccal végződtek. A kémény ugyanis annyira kimagasodik a szomszédos épületek fölé, hogy a zempléni hegyekből lezúduló szelek könnyűszerrel szétzilálták a nagy szorgalommal összehordott gallyakat. Megesett, hogy a gólyamama már a tojásait is lerakta, de költés előtt jött egy szélvihar és az egész fészket lesöpörte a tojásokkal együtt. Így, bár minden évben újra meg újra kísérletet tettek, sohasem sikerült a leér menyünkön otthont teremteni magúknak. Csak ezen a tavaszon. Hogy kevesebb és erőtlenebb szél íújdogáll-e az idén, vagy a gólyapár új „technológiai” eljárást alkalmazva, biztonságosabb fészket tudott magának rakni, nem tudjuk. Tény azonban, hogy otthonukat annak rendje-módja - szerint .megépítették, és három kis gólyával gyarapították hazai hosszú lábú madaraink számát. Tavasztól állandó aggodalomban voltunk a sorsuk miatt. Még akkor is féltettük őket, amikor kicsinyeiket kiköltöttek: hátha szél kerekedik, lesodorja őket a kéményről, és egy reggel összetörve találjuk az apróságokat az udvar közepén. Végre, ma fellélegezhettünk: a három gólyafióka nincs többé odakötve a fészekhez. Ma ugyanis — az egész környék örömére — átrepültek egyik kéményről a másikra. Mindösz- sze tíz méter lehet a távolság, de kezdetnek mindenképpen biztató. A gólyaszülék oldalt fordítva fejüket, figyelték kicsinyeik próbálkozásait. Mi tagadás, a rutin hiánya érződött még a levegőben megtett első „lépteiken", de fog ez menni. .. S mire néhány hét múlva elérkezik az ideje, a három fióka — egész biztos — nyugodtan nekivághat majd az országokon, tengereken át vezető hosszú vándorúinak. Nekünk pedig marad a tanulság. Bizony kérem, nagy dolog az otthonteremtés, és nem könnyű a gyerekeket szárnyukra bocsátani — gó- lyáéknál sem... (h-tt i
