Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
T983. aucuisztus 6., szombcS ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 JUHÁSZ JÓZSEF: Mikor a nyári hő szárnyain érett búza szaga száll s tarlók kis aknavetői lövik az eget: dől az olajfák nehéz illata a távozó országút felett. Árokparton lovak legelésznek háttal a víznek 'és háttal a szélnek, az ég madarai, néma rakéták pilledt nyárfán legyezik maguk, szemben szólózik egy mozdulatlan gém, messze ködben látni a falut, s mintha magam is ott keresném: körül fordul rajtam a határ és e forgás tengelye vagyok, de itt rám senki sem talál, pedig a tájban két szemem ragyog. Szentistván, 1983. látnivaló, bár Harald a fényképezőgépét kattog tattá. Ö az útikalauzt böngészte, majd felém fordult, a jelzett turistaúton elérhető a hőforrás, meg a barlangok is, mondja. A tömeggel együtt kisod- ' ródtunk a hajóról, megtaláltam az eligazító táblát, azon feltüntetve a település és környélre, próbáltam tájékozódni, a zöld jelzésen kell mennünk, mormogtam bizonytalanul. Nem mondhattam, fogalmam sincs, milyen irányban menjünk. A barátom és Barbara bízva bennem, követtek. Felkapaszkodtunk a templomhoz vivő utón, majd a tetőn a Visszhang presszó kör alakú épülete mellett elhaladva, mint tapasztalt turisták, ráálltunk a csapásra. Kieső házak, szőlők, pincék mellett haladtunk el. a pannon táj kinyílt előttünk. Fák kandikáltak a kerítés mögül. Mi ez, bámulta meg az egyiket Karaid, ujjai közé fogta a keskeny, lándzsa alakú levelét. Mandula, mondom magyarul, azt hiszem, ez teljesen ismeretlen nálatok. O bólogatott, nicht kennen, teszi hozzá, míg gyenge német tudásommal magyai’áz- tam, a mandula az északi magyar megyékben is alig ismert, túl korán virágzik, a termést rendre elviszi u fagy, ez a fél mediterrán balatoni táj az igazi hazája, itt még a füge is megterem. Ezen viszont Barbara csodálkozott egy sort, és elmerengett, az a bizonyos 700—800 kilométer távolság, amivel ők északabbra élnek, mennyivel más nö- _3[gnyflórát és állatvilágot alakított ki, itt, mint odahaza. Harald közben lehajol, és egy marék földet vesz fel, nagyon jó föld ez, azért ilyen szép itt minden. Közben egyre idegesebben szemléltem a körülöttem kibontakozó tájat, zöld jelzés sehol, de másmilyen jelzés sincs, titkon a barátaimra sandítottam, de jó, hogy nem sejtének semmit, sőt, mintha felvillanyozta volna őket ez a szelíd dunántúli táj, csillogó szemmel bámulták a kitárulkozó vidéket, A csúcson kör- belek intettünk, alattunk félkaréjban ível a dombvonulat, dél felé a Belső-tó víztükre csillan, nyugat felé, amerre a nap halad, szity- tvós, sásos terület húzódik. Barbara és Harald a gerincen álltak, Harald szorgalmasan fényképezett, Barbara pedig a szemével itta a Balaton-felvidék és a Bakony kék hegyeinek tenger- levegő könnyed lebegését. Én közben titkon tájékozódtam, a fák közt áttörve, északkelet felé megpillantottam a Marina-száíló párába vesző tömbjét, legrosszabb esetben leereszkedünk a meredek oldalon, abba az irányba tartva talán csak eljutunk egy számomra is ismeri; vidékre. Ök ketten mit sem vettek észre a töprengésemből, lelkesen ereszkedtek utánam egy váratlanul megtalált ösvényen, amely fiatal, sűrű szálerdőbe vezet. Ez az út visszafelé visz! — gondoltain később lehangolva, így hát végérvényesen eltévedtem. Megtettünk rajta vagy 200 métert, amikor váratlanul egy elmosódott turistajelzésre akadtam. Ifivel itatták meg Szókratészt? Napjainkban mind jobban divatba jön egyes betegségek gyógyítására, életünk egészségesebbé tételére a termesztett és a vadon termő gyógynövények • használata. Persze, nincs ebben semmi újdonság, hiszen a régi századokban, amikor a vegyi úton előállított gyógyszerekről szinte beszélni sem lehetett, csak- v nem kizárólag a „füvek” használatára voltak utalva a betegek. Erre találhatunk példát a sárospataki kollégiumi könyvtár egyik elbarnult könyvének lapozgatása közben. A kollégium profesz- szorának, Vadnay Józsefnek „A plánták országa” című könyvéről van szó, amely „Nyomatott Sárospatakon, az 1811. esztendőben”. Tankönyvként használták a pataki diákok. A régi tan- tervnek megfelelően, egy biológiai könyv, amilyen a Vadnay professzoré is volt, nemcsak a növények világával Ismertette meg a diákokat, hanem azt is megtanulták, hogy az egyes növények milyen betegsége' gyógyítására használhatók. ..A gyümöltseikke! hasz. náló fák” közül például el sö helyre az almafát teszi mivel „tartósságára és hasz navehetőségre nézve ná lünk az alma az első gyű mölts”. Azután szól a diófáról, megjegyezve, hogy „a vizes extractusa a diónak fahéjas vízzel elegyítve és napjában 20 tseppe- ket bévévén, elűzi a gilisztákat”. Ugyanilyen hatást tulajdonít a „ketskerágófának” is. amelynek magvait porrá törve, „a giliszták ellen szokták az embereknek és barmoknak beadni”. Részletesen foglalkozik a Eöldieper termesztésével, mert amint írja, „bőven enni hasznos a szárazbetegség és a köszvény ellen'’. Majd mintegy nyomós cr- ,vül hozzáteszi még: „Maga is a természet nagy búvár- ia, Linné ez által szabadult neg a köszvény lói”. Ügy álszik, gyakori betegség volt a régi világban a xöszvény, mert ennek gyógyítására több, más növényt is kommendál a pataki professzor. Így például az „entziánfüvet, melynek gyökere igen keserű, beleknek szorulásai és köszvény ellen vele élni hasznosnak tarlalik”. Külön fejezetben tárgyal* , ja Vadnay József növény- i tanában „az orvosi és mér- j ges plántákat”. 1 A székfü- # virág „puffadás és kólika : ellen jó herbaiénak, a ve- ■ ronika-plánta pedig mejj- * erősítő”. Az egérfarkfúból készült ital „a gyermekeket úgy megerősíti, hogy magok alá nem fognak vi- zelleni”. A vízibürök „igen mérges plánta, ennek ki- i talsart levével méreg gyű- ■ nánt éltek . a régiek” — majd a halálra. ítélt nagy ! ókori filozófus kivégzésének módjára utalva hozzáteszi: „Ezt itatták Szókrn- tésszal is”. A „gyönyörűségre való fák” közül a rózsával foglalkozik a legnagyobb szeretettel, kedvességgel, mert „éz a virágoknak királynéja, az ártatlanságnak és ifjúságnak ábrázolója, igéző * szépségével és élesztő, kedves szagával kedvelteti magát ...” Hegyi József Már másodszor forgatta ki a zsebeit — az eredmény ugyanaz: semmi. Illetve a semminél valamivel több: egy bicska, néhány szem pirított mag, dohánymorzsa. \ Már a temető előtt járt, amikor eszébe jutott a mentőötlet. Előtte nénike tipegett, egyik kezében locsolókanna, a másikban rózsacsokor. A férfi megállt, figyelte, merre tart az öregasszony. Jól számított:, a néni letette a sírra a virágot, s elindult friss vízért a kúthoz. Nem nézett visz- sza, nem láthatta, mikor tűnt el a virág ... Két rövid csöngetés — nyílik az ajtó. Szóra nyitná száját az asszony is, amikor kezébe nyomja a gyönyörű csokrot az ura. A veszekedés ezúttal elmarad. Hiszen nem is olyan rossz az ő embere, lám, nem feledkezett meg a felesége névnapjáról... _______________— dévald — H ier 1st das Grün Signal, kiáltottam diadalmasan. Barbara mosolygott, Harald mosolygott, schön, schön, mondták egyszerre, azután egy újabb kanyar után a homokkő vonulatban megláttuk a keresett barlang- lakásokat. Én titkon hálás voltam, milyen jó, hogy ilyen kicsi ez a félsziget, és az ember megtalálhatja, amit keres! Végigjártuk a szűk barlangokat, amelyekben egykor a szerzetesek éltek. Barbara lelkesen végigtapogatta kezével a falakat, mintha az ujja hegyével is érzékelni akarná azt az elmúlt korszakot. Azután továbbmentünk, és egy kanyar után átaraszol lünk, valami csúszós, sikamlós talajon, és a látottaktól telítve, megtorpantunk egy forrás közelében. Csak elvkor vettem észre egy felénk mutató táblát, rajta a figyelmeztető jelzéssel. Továbbhaladni az omlás miatt életveszélyes. Elolvastam újra, de hallgattam erről, nem for- dítottam le a tábla szövegét. sem a gondolataimat. Csali némán továbbmentünk, és a fülem megfogta a barátaim elismerő szavait. Szép a ti országotok, nagyon szép. Majd másnap, a búcsúzásnál elismételték újra, bár Barbara megjegyezte, neki egyszer úgy tűnt, mintha bizonytalan lennék, tulajdonképpen merre is kell menni. Azután elmondták, mennyire örülnek, hogy erre a kirándulásra elvittem őket. Amikor elbúcsúztunk, arra gondoltam, ebben a köszönetben vajon mennyi a barátaim udvariassága és meny- nyi a valóság. A közelmúltban A slr- hantok alatt Kossuth katonái című írásomban részletesen beszámoltam róla, hogy a mezőkövesdi temetőben — gondozott díszsírhelyen — az 1848/49-es szabadságharc négy, azonosítható honvédtisztjének hamvai nyugszanak. A négy emlékmű egyikén ez olvasható: „Dufpand Gyula 1. számú Huszár ezredbeli százados. A kápolnai csatában megsebesülvén meghalt Mezőkövesden Mártius 23.-án 1849-ben." Ha a sírkő adatait esz- szehasonlítjuk a mezőkövesdi plébániai hivatal korabeli halotti anyakönyvi bejegyzésével, két elírás ötlik a szemünkbe. Míg a sírkö- vön Dufpand, addig az anyakönyvben Duffand név szerepel. És nem egyezik az elhalálozás napja sem, hiszen a sírkővel ellentétben, az anyakönyvbe e dátumul március 16-a szerepel. Egyébként március 16-a hitelességét véli megerősíteni az a végrendelet is, amelyet Dufpand (vagy Duffand?) Gyula, a halál előtti napon, 184!). március 15-én íratott. Ebben — a mezőkövesdi Földes Ferenc Kollégiumban máig megőrzött okmányban — egyébként az első meglepetést maga a név, illetve annak harmadik változata okozza. Ugyanis, itt Duffát Gyula név szerepel. Ez a háromféle névírás is jói példázza akkori helyesírási viszonyainkat (erre egyéb példa is akad a végrendeletben), mint ahogy e ritka okmányból megismerhetjük, legalábbis némi betekintést kapunk a kor viszonyairól, a korabeli honvédlisztek anyagi helyzetéről, műveltségük fokáról. Ki is volt lényegében — maradjunk a végrendeletben szereplő névváltozatnál — Duffát Gyula? Torontói megyében született, Haltzíeld. mezővárosban. Édesanyja Delimanics Terézia volt. Volt három fiútestvére — Ferenc, György, Lajos — és két mostoha- nővére. Testvérei közül Ferenc a második huszárezredben, György a honvédelemnél szolgált. Duffát Gyula 27 éves volt 1849- ben, nőtlen, római katolikus vallásé. Sebesülésekor — vagy a kápolnai csatában, vagy a Mezőkövesd melletti lovassági ütközetben szerezte a halálos sebet, ma mar nehéz lenne eldönteni —. Mezőkövesdre szállították, és ott az akkori kövesd! főlel- kész lakásán kezelte Blum Ferenc községi orvos, s ápolta Hájmer Mária, ■ a íőlelkész gazdaasszonya. Végrendeletében róluk is név szerint megemlékezik, mint ahogyan Sebestyén lelkészről és Dubcsa Gábor borbélyról is. Duffát Gyula 1849 böjt- más hó (március) 15-én tollba mondott végrendeletét Bulyi Mihály mezőkövesdi jegyző vetette papírra, s azt Bartzi Mátyás bíró és P. Fodor János, mint tanúk hitelesítették. Részlet a végrendeletből: „Katonai Szolgálatomban közelebbről Mező Kövesd körül tartott Csatában sérelmes Sebeket kapván, azon esetre ha ebben meghalni az Isteni végzés úgy tartaná, — még most, midőn ép, egészséges elmével bírok, minden néven nevelendő Javaimról következendő megmásíthatatlan Végrendeletemet tészem ... Famíliánál van Tíz ezer, 10 000 váltó forintom a mit kölcsön adtam — azt a Famíliának ajándékozom, — úgy szinte a Földeimet is a Famíliának, — olly módon, hogy míg az édes Anyám él mind a pénz, mind a föld a ő rendelkezése alatt légyen, ha pedig Istenem az ő halála óráját elhozza, fentebb említett két férfi Testvéremé és a harmadiké Lajosé, ha ő még életben van, legyen egyformán ... Pesten midőn keresztül jöttünk a táborral, a London Utszában Gemotti György Urnái maradt né- melly Bagázsiám, úgy mint: egy vas ágy, vas szék, valamint húsz pár fehér ruha — Lószerszám, Civillru- hak, egy katona spendzel, Csizma és a többi, ezeket Kövesdre kell rendelni ho- zattni, és ebből, a nyoszo- lya a hozzátartozó Ágyneművel Hájner Máriáé légyen, ki beteges ágyamban hív ápolgatóm volt — a többit hagyom Tisztelendő Sebestyén Segéd Lelkész Urnák és Dubcsa Gábor borbélynak egyformán magok közt két részre felosz- tandót... / Van kész pénz nállam Bankjegyekben Négyszáz húsz — 420 forint pengőben és ezüst húszasokban huszonegy ezüst forint: ebből hagyok az Orvosomnak Blum Ferenc Urnák száz — 100 ezüst forintot — az orvosságot az Ország fogja t fizetni. Két száz pengő to- | rintot hagyok a Mező Kö- | vesdi főlelkész Ür gazda- asszonyának. Hújer Mária- ; nak — ötven — 50 ezüst forintot a Borbélynak Dub- í esa Gábornak — a hátra- í lévő felmaradandó; Teme- tésemre, Szent Misékre tor- ditassék, és abból a mellettem lévő öreg asszony al- kudt bére fizetődjék ki... Midőn Sebet kaptam, a Bagázsiám a Táborban maradt, csupán azon ruhában, méllyben a Csatában voltam, hozattam betegen Mező Kövesdre. Mind a Bagá- zsiára, mindpedig az itt Kö- vesden lévő ruhára nézve az a rendelkezésem, hogy halálom esetében azt Tisz- | telendő Sebestyén Ür és t Dubcsa Gábor egymásközt I egy aránt osszák fel — te- j hét a Bagázsiának ide szállítása szinte kettőjük gondja lészen. Mindezeknek nagyobb erejére és megmásolhatat- lan voltára írattam ezen Végrendeletemet, jelen lévő Mező Kövesd Városa • Elöljárói előtt, miután ne- ; héz .sebeim miatt nem ír- jj hatok, tulajdon kezem ke- i reszt vonásával erősítve... Jt Utol írat: a Pipa Csibu- J Uol hagyom Strba Anlalfi | úrnak, a két kisebb gyűrűt ( Hájner Mária gazdaasszony- i nak — a nagy gyűrűt a , Testvéremnek Ferencnek kívánom elküldettni.” Hajdú Imre Duffát Gyula végrendeletének fedőlapja. A mezőkövesdi Földes Ferenc Kollégiumban található. Fojtán László felvétel«
