Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-05 / 184. szám
f ÉSZAK-MAGVARORSZAG 4 1983. augusztus 5., péntek Művelődés és lehetősének Homrogd, az Ha végigjárjuk megyénk ezer leiket számláló településeit, siók hasonlatosságot fedezhetünk fel a községek életében,. Általában is és a közművelődés lehetőségeit, meg gyakorlatát illetően is. — Melyik iskolát keresik? — kérdés :eít vissza Homrog- don a falubeli férfi, kellő zavart kiütve a választ illetően. Mert Homrogdon három iskola is van, s ez a tény minden bizonnyal sa- játosítja helyét az ezer lakosú települések között. Egyebekben pedig, mint látni fogjuk, sok ismerős dologgal találkoztunk. Művelődési háza úgy néz ki, mint a legtöbb helyen; vezetője tiszteletdijért dolgozik (meg „becsületből?’); van könyvtáruk és van játékfilmvetítés .... — És ne felejtse el, van egy elég régen működő, jó szellemű vegyeskarunk — figyelmeztet Szopkó László, az általános iskola igazgatója, a művelődési ház tiszteletdíjas vezetője. — A dr. Bubnó László vezetésevei 'dolgozó dalos csoport jelenti az egyetlen, folyamatosan együttlévő, felnőtt kisközösséget a község közművelődé«! életében. Egyébként, ha kultúrmunkáról beszélünk, akkor az általános iskolásokat emlegethetjük, velük és általuk történik itt minden, liellyei-közzel a KISZ-esek is besegítenek, de elsősorban az iskolásokra építhetünk. — Például? — Minden jeles ünnepre színvonalas műsorral készülünk, ezekre az alkalmakra mindig meg is telik a művelődési ház nagyterme; ami persze nem nagy befogadó- képességű ... Á műsorokat természetesen iskolánk tanulói adják, erre minden tanév elején külön programot készítünk. Van irodalmi színpadunk, a megyei színjátszó-fesztiválon harmadikok lettek... és van, azt hiszem ez eléggé ritka, pop-énekkarunk is. Különben elég sok rendezvényünk van, szervezésükben és lebonyolításukban legtöbbet a pedagógus kollégák segítenek. — Gondolom, azért sok pénzük nem lehet műsoros estek rendezésére... — Valóban nincs, évente két-három alkalommal kísérletezünk. Sajnos, ezek a műsorok nagyon drágák, s ami ennél aggasztóbb, az úgynevezett hakni brigádok sokszor úgy jönnek ide: „A parasztnalc minden megjelel... Ha hiszi, ha nem, volt már eset, hogy levontam a gázsijukból a csapnivaló előadásért. Fenyegetőztek, de mi meg ahhoz tartjuk magunkat, hogy a magas belépődíjért itt is joggal várják el az emberek a színvonalas műsort. Én nem mondom azt, hogy minden „haknizó” olyan, mint az előbb emlegetettek, de vannak rossz tapasztalataink, s ezek maradnak meg a nézőkben is... A vegyes karunkról még annyit hadd mondjak, hogy rendszeres résztvevői a járási és megyei bemutatóknak, s baráti kapcsolatot tartanak fenn a laki pávakörrei, a garad- nai asszonykórussal, az cn- csi citerazenekarral... — De azért a felnőttek jobbára kimaradnak a szervezett közművelődési for- mákból? — Kimaradnak, de nagyon nehéz itt boldogulni. Képzelje el, hogy a legtöbben eljárnak innen dolgozni, sokan csak hét végére jönnek haza; az itthon maradottak pedig váltják egymást, van aki reggel jön, van aki délután megy, vagy éjszakára. Pihenniük is kell. Nyáron pedig, mint másutt, itt is akad elég dolog a portákon, a háztájiban. Nagyon szép könyvtárunk van — azt is egyik kollégám vezeti —, de ilyenkor az a szokás, hogy a gyerekek hordják a könyvet, felnőttek nemigen tudnak eljönni, olvasgatni. — A könyvtáruk szép, rendezett, folyamatosan kapnak támogatást a tanácstól könyvbeszerzésre. De a művelődési ház itt sem néz ki jobban, mint a hasonló te- leoilléseken, lenne mit szépíteni..'. Így látják? — Nagy szomorúságunkra, így látjuk, sajnálatosan elöregedtek a bútorok, a székek. Mindig hajtom, űzőm, de saját erőből képtelenek vagyunk javítani a helyzeten. Ezt megoldani nem tudjuk. Egyébként a ház teljes felújítása a jövő évre van tervezve, ez most az összes bizodalmunk. Hogy a bizodalomból mikor lesz megelégedés, az — mint szokták mondani — az idők zenéje... Természetesen nem kultúrpalota után áhítoznak Homrogdon, ösz- szesen az a jogos igényük van, hogy „emberszabású” legyen a kultúra, a művelődés otthona. Amíg Szopkó Lászlóval beszélgettünk, a felesége is le-íeült a házi- . munkából elrabolva magái. I Azt már ő sem állhatta meg, hogy e. témánál meg ne szólaljon: „Tudja, az az igazság, hogy sokszor szégyenkezni kell a falu lakói előtt a csúnya berendezés miatt. Otthon ma már minden lakásban rendezett, jó ívűi’ ülmenyek között élnek a I felnőttek és a fiatalok egyaránt. Vajon mi vonzó van abban, hogy mi rozoga székekkel várjuk őket a kulturális programokra”? Hát ebben maradtunk végül, egyetértésben. Azért azzal a jó érzéssel jöhettünk el Homrogdról, hogy az „ezresek klubjának” e településén a mostoha körülmények között is van mozgás, akarat, élet. Mert nem siránkoznak a bajokon. Teszik — amit lehet... De azt csinálják. Tcnagy József „Legyen egy nyelv.. Karinthy Frigyes az eszperantóról viszonylag kövesen tudják, hogy Karinthy Frigyes, aki szenvedélyes híve volt az eszperantó mozgalomnak, s eveken át ö töltötte be a Magyar eszperantó Szövetség elnöki tisztét, számos cikket is irt a nemzetközi nyelv ügye mellett. Az alábbi idézeteit abból az írás- bói valók, amely az 1923-ben Budapesten rendezett 21. eszperantó világkongresszus alkalmából a Pesti Naplóban Jelent meg. £ f. Jtó dolog, helyes dolog, ésszerű és szép dolog az eszperantó, összehozza a világot, féltékenykeüés nélkül. Beszélgetésre, nemzetközi érintkezésre, diplo- \ máciai, tudományos és kereskedelmi szaknyelvnek ldoálóan alkalmas. Hogy a belletrisztikában mit jelent, arról két adatot sebtiben. Az egyik, hogy 1910-ben, Párizsban próbát tartottak. Francia szöveget hat nemzet fia fordított le saját nyelvére, s egy eszperantis- ta. A hét fordítást aztán egy francia visszafordította: nos, a szöveg szerzője, aki készen kapta a hét fordítást, habozás nélkül az eszperantóból oda- és visszafordított szöveget választotta ki, mint a leghübbet, az eredetihez legjobban hasonlót. A másik tulajdon esetem — vagy öt könyvem jelenik meg eszperantóul —, rengeteg kritikát kaptam a világ minden részéből, legalább 30 nyelven, olyan lapokban is, amiknek semmi közük az eszperantóhoz —, ezek eszperantóból fordított szöveget olvastak”, * „... Minden élő nyelvben van valami sértő és kihívó, és fenyegető a más nyelvűek számára. Hiába hódítja meg az angol nyelv a világot — hiába kényszerülünk hovatovább mindany- nyian megtanulni —, ha hódítás, hódítás marad mindvégig, ellenállást és elégedetlenséget kell legyőznünk minden alkalommal, mikor tulajdon nyelvünk helyett használjuk ... Az eszperantó nyelv fogalmához fűződik egy harcos, érdekeiért küzdő nép kép- ' zete és emléke. Idegen, de nem idegené. — Más nyelv, mint a miénk, de nem mások nyelve; mindannyiunké, ha ügy tetszik, és mégis sentdé, nem szolgál császárokat, államérdekekét, országok hiúságát, hatalmat. Nem harcol nemzetek ellen, nyelvek ellen, nem akar beolvasztani, megváltoztatni, elsöpörni, megsemmisíteni, elhallgattatni egyetlen élő nyelvet sem. Létezni akar anélkül, hogy más létezést tagadna. Semmi más célja nincsen, mint amit hirdet önmagáról, hogy rendet teremtsen a világ Bábelében”. * „Pacifista egyesületet terveznek tulajdon kebelükben az eszperantisták. Nevetséges. Vagy mindannyian pacifisták, vagy egyikük sem. Mihelyt felteszik, hogy közöttük is külön kell választani a béke híveit, vége annak a magától értetődő, a dolog természetéből következő, másképpen el sem képzelhető feltételnek, hogy eszperanlista nem is lehet más...” * „Legyen egy nyelv, anyám és testvéreim, és családom számára, és egy másik, hogy a szomszéd családdal is beszélhessek, akárhol találom — nem az ő nyelvük és nem a miénk. Harmadik nyelv, amit a szomjas vágy és remény teremtett, hogy ámulva és örvendezve ismerjük fel emberek egymást, egymáshoz hasonlóak, békében, harc nélkül, erőszak nélkül”. Ma este a képernyőn: Jan Troell svéd rendező életműsorozatának harmadik film- je jelentkezik ma 22 órakor az első műsorban. Az első két film nézőinek már nem ismeretlen a világ, amelybe hőseink cseppenlek, mégis egy új életformát ismerhetünk meg. Ugyanis egy magányosan élő farmer hirdetés útján választ magának asszonyt, s így lesz házaspár £andy Alianból és Hannah Lundból. A két idegen ember, a svéd asszony és az amerikai férfi közös élete sok nehézséggel indul. Képünkön: Liv Ullrnann, a? ismert svéd színésznő, és a nem kevéssé híres amerikai színész, Gene Hackman, a házaspár alakítói. A Miskolci Galériában Tíz pécsi kép ész kiállífása Aki napjainkban felkeresi a Miskolci Galériát, — eleget téve az utcákon látható, kinagyított postai csomagszállító levelet ábrázoló, szokatlan plakát felhívásának — már az előtérben meghökkenhet. Jóllehet, a falakon néhány grafikai nyomat fogadja, az előtér közepén faíalpazatba állítva nyolc kicsorbult kasza mered. (Ezzel később a teremben is találkozhat.) Ha pedig végigsétál a Galéria nagytermében, meg a grafikai folyosón és tűnődve meg-megáll egy-egy kiállított darab előtt, fokozódik zavara — ha hagyományos képzőművészeti alkotásokkal való találkozást remélt e kiállítástól. A pécsiek, valami mást hoztak ide. Miskolc és Pécs képzőművészeti kapcsolatai nem újak. A Pécsi Műhely már 1970-ben bemutatkozott itt, és ugyancsak nagy kiállításon adott számot magáról • 1980-bar.. Több alkalommal állítottak itt ki egyénileg is pécsiek: legutóbb ez évben, H. Barakonyi Klára kiállítását láthattuk. Ugyanakkor miskolciak is hasonlóan adtak magukról hírt Pécsett. E mostani tárlat a tíz pécsi képzőművész — Bcncsik István, Erdős János, Ficzek Ferenc, Gellér B. István, Halász Károly, Kígyós Sándor, Lantos Ferenc, Pincze- helyi Sándor, Rétfalvi Sándor, Valkó László — bemutatkozása a két gazdag képzőművészeti életű város kapcsolatának újabb, igen jelentős láncszeme. Ugyanakkor a pécsi képzőművészeti éleiben végbement nagy át- . rendeződések, súlypont-eltolódások markáns jelzője. E válogatás egyébként a tíz pécsi képzőművész az idén Grazban bemutatott anyagából való. A láloguló a teremben szokatlan dolgokkal találkozik. A figuraliv képzőművészet jeleivel ii legkevésbé. Ennek jelenlétét, a fotó- kompozíciókon kívül fegy-két grafika és egy női u!lesiet idéző torzó faplasztika jelzi. De vannak különböző méretű íjak, nyílvesszők, különféle, szöggel kivert, meg ■fásliba tekert fadarabok, egyik-másik különböző vaskarikákkal. Van domborműtérképet idéző alkotás, vannak különféle geometriai kompozíciók, héberbetűs sírkövek képei, nagyméretű geometriai ábrákkal festett vásznak, gépírásos szövegek, papír- és fakivágások, ezek kombinációi, térelemek, különféle fali kompozíciók. És vannak márvány plasztikák, bronz-fa, bronz-márvány kompozíciók. Ez utóbbi három kategória áll legközelebb ä hagyományos képző- művészetet igénylő tárlatlátogató elvárásaihoz. E kiállítás nem egy jelentős művész mindent meghatározó egyénisége körül épül, kifejezve a kiegyenlített erőviszonyokat, — olvashatjuk a katalógusban. A tárlat a üz résztvevő művészre jellemző törekvéseket kívánja érzékeltetni. Mint Grazban, úgy itt is, e tíz művész Pécs és Baranya megye kulturális hírnöke kíván lenni, mindnyájan többé-kevésbé jelen vannak a magyar egyetemes képzőművészeti életben is. Rétfalvi Sándor leginkább a szobrászat klasszikus anyagával, a 1 bronzzal dolgozik. Bencsik István főként kőve! és fával, Kígyós Sándor a kemény kőanyaggal, a márvánnyal. Erdős János a látványt hangsúlyosan megszerkesztő festőnek indult, alkalmanként fafaragások készítésével is foglalkozott, festett vászonra applikált íareliefjei dekoratív, eszléti- záló alkotások. Ficzek Ferenc a fény megjelenés formáinak, a tárgyak által megtört vezetésének, tárgy- aliró hatásának megragadásával foglalkozik. Gellér B. István az analízis, asszociáció és rekonstrukció módszerét használja, amelyet konceptuális, egyéni mítoszteremtő munkáinál Is alkalmaz. Halász Károly újabb vásznain a feszes, négyzetrács raszter — amelyekbe különféle szélességű átlók visznek be téri történéseket — a jellemzők. Pinczehelyi Sándor a hetvenes évek közepétől konceptuális munkákkal foglalkozott, fotósorozatok, objektív, csomagolások révén. Valkó Lászlónál a manipulált fotókép a drámai és érzelmi hatás eszköze. Mindezeket segít megtudni e művészekről, illetve a grazi kiállításról kiadott, ám itt el nem érhető katalógus. Segíthetne a tárlatlátogatónak eligazodni a műtárgyak között itt is. A tizedik kiállító művész, Lantos Ferenc életmű nagyságú anyagából bő válogatással, az „Interferenciák” sorozattal van jelen. A Tíz pécsi képzőművész kiállításának szakmai méltatása aligha lehet a feladatunk. Mi csak fel kiván- . juk hívni rá a figyelmet: itt látható a Miskolci Galériában szeptember 4-ig. Ha sokak elvárásával nem is egyezik, felkeresni érdemes. (hm) Bemutatásra váró tévéjátékok A Magyar Televíziónál júliusban készült el és bemutatásra vár Karinthy Ferenc Szellemidézés című tévéjátéka, az író azonos című színművének lévéválto- zata, amely apjának, Karinthy Frigyesnek családját, annak életét idézi. Érdekessége e . tévéjátéknak, hogy azt az unoka, a harmadik Karinthy, azaz Karinthy Márton rendezte. Legfőbb szereplői Sinkó László, Bodnár Erika, Zsótér Sándor, Harsányi Gábor, Esztergályos Cecilia, Nagy Anna. Rácz Géza. Szomory Dezső Györgyike, draga gyermek című müvét Szirtes Tamás rendezte tévéjátékká. Az első világháború előtt játszódó ’és egy fiatal színinövenciék sorsfordulatait kínáló társadalomrajzban lobbek közölt Zenibe Ferenc, Pásztor Erzsi. Balogh Erika, Schulz Hu, Tóth Enikő, Sztankuy István alakításait láthatjuk. Gáspár Margit fantasztikus történetet írt A fekete császár címmel. A fantasztikum benne az az. írói gondolat, hogy mivel járna, ha a tudomány olyan felfedezéssel vetne gátat az atom háborús felhasználásának, amely minden tudományos ismeretet kiirtana az emberiség emlékezetéből. A játékot Mihály fi Imre rendez! e. Nem zárjuk kulcsra, az tíjtól a címe Kocsis István tévéjátékénak, amelyben egy kisvárosi cső iád belső konfliktusai tárulnak fel egyin- (érj ú készítés közben. Ezt Szönyi C. Sándor rendezte.
