Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

■"■nrr , . 1983. július 10., vasárnap — Porondmunkás voltam ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 CIRKUSZ ■ é mm mm mm mm ff a függöny mogul A virágok a 80 éves moszkvai taxisofőrt, Mihail Judkevicset köszöntik Hatvan év a volánnál 1922-ben, a Szovjet- # unió megalakulásának évében ült a volánhoz egy moszkvai fiatalember, Misa. Ebben az időben a Szovjetuniónak nem volt sa­ját gépkocsigyártása. Az or­szágban Renaultok, Chevro­letek és más külföldi már­kák futottak. Ilyenre került Mihail Judkevics fiatal gép­kocsivezető is, aki mind a mai napig dolgozik. Judkevics nemrég ünne­pelte 80. születésnapját. Lá­tása éles, keze biztos, hiszen másként nem is dolgozhat­na taxisként egy olyan ha­talmas városban, mint Moszkva. A hosszú évek alatt sok érdekes utasa volt. így pél­dául többször utazott Iván Fapanyinnal, a déli sarkvi­dék egyik úszó jégtábláján elhelyezett első szovjet tu­dományos kutatóállomás ve­zetőjével. Húsz évvel ezelőtt lépett be a főváros 10-es számú taxivállalatához, ahol mind a mai napig baleset- mentesen, közmegelégedés­re végzi munkáját. A veterán taxis nagyon szereti foglalkozását és egye­lőre nem kíván nyugdíjba vonulni. Figyelembe véve hajlott korát, a vezetők en­gedélyezték, hogy a számára legmegfelelőbb időbeosztás szerint dolgozzék; Mihail Judkevics háborús veterán, a munka veterán­ja, vidám és életörömmel teli. „Ide akar jönni dolgozni?” •— hitetlenkedik a cirkusz- igazgató, mikor az újságban megjelent hirdetés nyomán, munkára jelentkeztem a Miskolcon vendégszereplő Hungária Cirkuszhoz. Aztán vállat von: „Hát, ha minden­áron akar, jöhet. Jobb lenne ugyan, ha állandóra jelent­kezne, de ha nem, hát fel­veszem alkalminak. Munka éppenséggel jut magának is. Reggel nyolcra jöjjön.” — Így lettem porondmunkás — egy napra. 1902. július 7., csütörtök. A múlt héten Miskolcra ér­kezett cirkusz munkásainak, úgy néz ki, egy átlagos munkanap lesz. Kicsivel ta­lán jobb, mint a többi. Sát­rat építeni már nem, bontani még nem kell, ráérősen éb­redeznek hát a lakókocsik. A délelőtt takarításból, szék­rendezésből áll. A sátormes­ter beosztja a munkát, ki, mikor végez vele, délután kettőig szabad. Másodmagamnak varrás jut. Az előző este elszakadt vörös plüss piszlnitakarót (ez borítja a porondot kör­bevevő dobogót) kell meg­foltoznunk. Előcipeljük a jó­kora Singert, s nekilátunk. Támba János ponyvavarró valóságos virtuóza a masiná­nak. Szükség is van az ügyes­ségére, ha délig végezni akarunk a takaróval, ame­lyen szinte centinként köve­tik egymást a repedések. Ahová a lovak odateszik a patájukat, ott, legyen a plüss bármilyen erős, vastag, elre­ped. És ezen a takarón vé­gigsétál a bivalynyi jak, rá­rálépnek a lámák, szóval van repedés bőven. Háromnegyed kilenc lehet, mikor megjelennek a ma- nézsban az első artisták. Ló és lovasa már a harmadik kör után egyformán izzadt, s a meleg percről percre fo­kozódik. A lovasok cserél­nek, csak a porond közepén álló idomár marad. A hát­térben már az ugrók gyako-.. rolnak, valahol megszólal egy xilofon, boszorkányos gyorsasággal peregnek rajta a dallamok. Hogy elkészül­tünk a pisztnitakaróval, a vörös befutószőnyegért kell elmenni a hátsó befutóhoz. Ott van fölállítva a jókora xilofon, alkalmi közönség a pihenő artistákból, a sátor- nyíláson bámészkodó gyere­kekből mindig akad. A vörös szőnyegen több méteres repedés éktelenke­dik, éppen ideje, hogy var­rótű alá kerüljön. Húzzuk, vonjuk a vastag szőnyeget, száll belőle a pof, lábunkra a homok pereg. S hogy meg­izzadtunk, nyomban mind ránk tapad. Délre inkább az ördögökhöz hasonlítunk, semmint a, manézsban dol­gozó, egyenruhás porond­munkáshoz. Aztán helyére kerül a var­rógép, kik ebédjükhöz, má­sok reggelijükhöz látnak. Kettőig szabadok vagyunk. * Gaál György cirkuszigaz­gató alkalmi irodája előtt egyre-másra adnák a mun­kára jelentkezők egymásnak a kilincset, ha ugyan volna kilincs. Ám az iroda csak egy, a lakókocsi árnyékában álló asztalból áll. A jelent­kezők legtöbbje azonnal be­lépne a cirkuszhoz. Ám or­vosi vizsgálatra itt is szük­ség van, előbb hát a lelete­ket kell beszerezni. Egy tag­baszakadt fiatalembernek telve a munkakönyvé, kide­rül, büntetve is volt már, így az igazgató elküldi. A fiatalember orrát lógatva rakja el a viharvert munka­könyvét. őneki azt mondták, ez a cirkusz Nyugatra uta­zik. (Ami igaz is. de oda a cirkusz csak feddhetetlen elő­életű munkásokat visz magá­val.) Két legénykét azzal kül­denek el, jöjjenek két év múlva, ha már betöltötték a tizennyolcat. * Háromnegyed kettő. Hét­ágra süt a nap, mikor ösz- szejövünk a manézstakarí- tásra. Negyven, ötven fok lehet? Épp, hogy el nem fo­lyik a műanyag sátor. Eke Sándor porondmester­nek már szót sem kell szól­nia, mindenki tudja a dol­gát. Neki ugyan csak az irá­nyítás volna a feladata, de 18 porondmunkás helyett a brigád mindössze Sipos Mik­lós, Támba János, Streigen Gábor, Fazekas Márton, Pe­ták Ferenc, Tapodi Sándor és jómagam. Hát természe­tes, hogy ő is beáll dolgozni. Ilyenkor kell íöllocsolni a porondra terített fűrészport, eligazgatni a pisztnitakaróf, a porondtakarót, tisztára söprögetni a szőnyegeket, el­lenőrizni, helyén vannak-e a rekvizitek, vagyis az előadás alatt használatos segédeszkö­zök. Ezután még egy szussza- násnyi szünet, közben meg­kapjuk a barna nadrágból, kék pólóból álló, .frissen mosott egyenruhát, beöltö­zünk, egy cigaretta, némi üdítő, de az is jobb, ha nem, a nagy melegben az első hur- colkodás után úgyis kiizzad­ja az ember, s már szól a porondmester első sípjele. A zenészeket hívja, öt perc múlva, a második már ne­künk szól. 15 óra 25. Elfoglaljuk he­lyünket a hátsó befutóban, a függöny mögött. A bevo­nulásra minden szereplő idejön. Az első szám sze­replői — egy légtornász pár melegítenek, a férfi percek óta egy zsámolyon kézen áll. így közelről lehet csak látni, hogy a nők mindany- nyian erősen festik a sze­müket, arcukat. Első pillan­tásra meghökkentő egyik­másik kreáció, aztán hogy az ember hozzászokik, már fel sem tűnik az egész. Zsonglőrök foglalják el a porondot, mikor a porond­mester bevezet a manézsba. Szinte megvakít a fény, alig találok a helyemre. „Nem kell izgulni, bennünket sen­ki nem néz” — kiabálja fü­lembe, s valóban, csak az első pillanatban gondolja a belépő porondmunkás, hogy a nagy fényességben minden szem rászegeződik. Pedig a porondon egymást váltják a produkciók, a néhány egyen­ruhás ember, aki állványo­kat. asztalokat, deszkákat, létrákat cipel, aligha tűnik fel bárkinek. A szünet fele az oroszlán­ketrec fölállításával telik. Kifelé már Vangelis csodá­latos muzsikájára, valamivel könnyebbek a hatalmas ke­rítéselemek. Aztán a lovak közül én kapom a legszelí­debbet. és úgy látszik, a leg­férfiasabbat. Már vezetném a porondra, de a porond­mester megállít. A paripán — hogy is mondjam — fél­reérthetetlenül mutatkoznak a vágy jelei. A jak engedelmes birka módjára engedi magát is­tállóba vezetni, szelídek a lámák is, unottan ásítoznak fellépés előtt. Tömött bun­dájukban aligha fáznak, igaz, azt mondják, ez nem­csak kifelé, de befelé is szi­getel. A második előadásra újból rendbe kell hozni a poron­dot Locsolás, söprögetés, aztán minden kezdődik elölről. Tányérszedés, ugró- deszka-cipelés, ketrecállítás- bonlás... Az utolsó előtti szám vas­tapsot kap, a közönség nem engedi el a szereplőket. A nap már lement, de a - sátor alatt izzik a levegő. A női ugrócscport következne, mi­kor sötétség borul a sátorra. Áramszünet. Itt-ott gyufa lobban, ami a gyúlékony sá­tor alatt fölöttébb veszélyes. A szükségvilágítást néhány perc múlva sikerül bekap­csolni, de az utolsó szám már elmarad. A közönség távozik. Még összeszedjük a padok alatt maradt kólás- és sörösüvegeket (ez a porond­brigád borravalója), a sátor- mesler-helyettes pedig rö­vid eligazítást tart. Kik aludni, mások vacso­rázni indulnak. Fél tizenegy. A lakókocsik előtt itt-ott még ücsörögnek, a csillag­sátor alatt valamivel hűvö­sebb a levegő, mint odabenn, a kocsiban. A csendben csak egy-egy oroszlánszuszogás hallatszik. Antilopot kergethetnek ál­mukban a szavannán. Csendes Csaba Bortárolók akácból Folytatódik a nem is olyan régen még lenézett akácfa karrierje: a karancsújtói Agrofa faipari üzemében megkezdték az előkészülete­ket tíz, egyenként 2500 köb­méter űrtartalmú bortároló előállításához a Kiskunhalasi Állami Gazdaság számára. Akácból készített, külön­böző űrméretű sav- és lúgálló tározókkal az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron mutat­kozott be az Agrofa, s ezek­re akkor a borgazdaságok szakemberei is felfigyeltek. A Faipari Kutató Intézettől szakvéleményt és javaslato­kat kértek a különleges ra­gasztással készült tárolók olyan szigetelésére és belső burkolására, amely alkal­massá teszi őket a bor táro­lására. minden tekintetben megfelel az élelmiszeripari szabványnak. A szakvéle­mény és a javaslatok alapján kezdték meg az akác bor­tárolók készítését. A fehér antilopok megmenekülnek A Perzsa-öböl menti Abu Dhabi sejkség sivatagában a közelmúltban hivatalosan összeszámolták a mesébe il­lő fehér antilopokat: hivata­losan már csak 30 ilyen ál­lat létezik. Ennek a«kzupergazdag olaj­országnak és az Egyesült Arab Emírségek legfonto­sabb tagjának neve szó sze­rint ezt jelenti: „Az antilo­pok atyja” — értelemsze­rűen pedig ennek a csak az arab sivatagokban elő­forduló, fehér antilopnak a hazáját jelenti. A hatvanas években — mielőtt az olaj­láz és az iparosítás ezt a sejkséget néhány év alatt beton-, autóút- és gyárvi­lággá változtatta — még sok ezer ilyen, kecses antilop élt ott. A sejkek a tervszerűtlen vadászat révén aztán meg­tették a magukét. Most a legutolsó pillanatban avat­kozik be az állatok érdeké­ben a Nemzetközi Vadvé­delmi Alap, és tenyésztési programot hívott életre a fogságban tartott antilopok számára. Ez az utolsó két­ségbeesett kísérlet, mert még senki sem tudja, vajon ezek az állatok egyáltalán szapo­rodnak-e a fogságban, s ha később kikerülnek a szabad vadászterületre, életben ma- radnak-e. i’ ecskeíészkek módjára so­rakoznak a tokaj-hegyaljai községek szélén az évtize- 1 dekkel, sőt a legtöbb eset­ben évszázadokkal ezelőtt épített borospincék. Ilyenek Sátoraljaújhelytől Szeren­csig, Tokajtól Abaújszántóig százával láthatók, s különös jellegzetességet kölcsönöznek a történelmi borvidéknek. A népi építészetnek is szép példányai találhatók ezek között a régi pincék között Sok pince azonban napja­inkban üresen áll. Gazdáik megöregedtek, az utódok más foglalkozást választot­tak, városokba költöztek. Nincs, aki művelje a szőlő­földet, így bor sem kerül a pincébe. Helyette esetleg burgonyát, zöldséget tarta­nak benne, ami semmikép­pen sem „rendeltetésszerű” használata a riolittufába vájt, nagy értékű hegyaljai pincéknek. Ezért felmerült az a gon­dolat, hogy egyes szőlőter­melő nagyüzemi gazdaságok megvásárolnák, vagy bérbe Vennék az üresen áltó, te®» alkalmasabb pincéket. Ezek­nek ugyanis, elsősorban a borkombinátnak, tárolási gondjaik vannak, és egy-egy jó termés esetén, amilyen a múlt őszön is volt, kényte­lenek a must egy részét köl- csöntartályokban elhelyezni, ami nemcsak a termelési költséget növeli, hanem a mustok, borok kezelését is nehezíti. Az egymás szomszédságá­ban levő üres pincéket új járatokkal összekötve, egy helyen több tízezer hektoli­ter bort lehetne tárolni, még­pedig fahordóban. Ezeket a kisebb méretű pincéket ugyanis tölgyfahordókkal, a Tokaj-Hegyalján „űrmérték­ként” is szolgáló, úgyneve­zett gönci hordókkal lehet­ne betelepíteni. Mert amint a borászok tartják, a hegy­aljai termés fahordóban érik igazi tokajivá. Ezzel azt is elérhetnék, hogy a történelmi borvidék pincéiben mindenütt az le­gyen, amire azokat évszár zadokkal ezelőtt építették. A'/ az ember egyik legősibb ellensége, melyet a nini napig sem tudott legyőzni. Okozhatják idő­járási rendellenességek, mint nagy hőség (aszály), hideg (fagy), folyók áradása, járványok, állati és növényi kártevők, beteg­ségek stb. Napjainkban az élelmiszerek termelése és a népes­ség gyarapodása nem azonos mértékben fejlődik, a tápanya­gok mennyisége nem elegendő a Föld lakosságának teljes el­látásához. Az ENS2 adatai szerint Afrikában és Ázsióban ma is százmilliós tömegek rosszul tápláltak, vagy éheznek. A nélkülözés nemcsak az élelmiszerek vonatkozásában je­lentkezik. hanem az ivóvíz tekintetében is. Az éhezés fogal­mához hozzátartozik ugyanis a vízhiány okozta szomjúság is. Víz nélkül rüvidebb időn belül következik be a szervezet pusz­tulása, mert a vízben ásványi anyagok is vannak, és maga a víz a szervezet legnagyobb mennyiségű alkotóeleme. Víz hiá­nyában a szervezet kiszárad. * Az éhséget, az éhezést már évszázadok óta demonstrációkra is felhasználják. Az ételfelvétel (táplálkozás) megtagadása: til­takozás valami ellen, fenyegetés, mely a tömegekre hatást gya­korol, hiszen aki nem táplálkozik, elpusztul, és halálával vala­miyen kérdés, helyzet, politika ellen tiltakozik. így váltak idő­vel népszerűvé az éhségsztrájkok, melyeknek hatása sokszor félelmetes, volt. Gandhi például éhségsztrájkot folytatott, hogy az angol megszállás ellen tiltakozzék. Mozgalma tömegeket lelkesített, és olyan hatalmassá vált. hogy Anglia kénytelen volt Gandhit börtönéből kiengedni. E mozgalom végül is India felszabadításához vezetett. A corki ír polgármester az angolokkal szemben erőszakmen­tes ellenállást hirdetett, és azzal adott nyomatékot mozgalmá­nak, hogy börtönében éhségsztrájkot kezdeti. A világ közvéle­Magazin „Kogtelóiiiívészek” menyének nyomására kiengedték börtönéből' és Írország el­nyerte függetlenségét. A corki polgármester éhségsztrájkja 75 napig tartott, de közben Selters-vizet fogyasztott, és ezzel tud­ta ilyen hosszú ideig szervezetét fenntartani. Sokan éheztek feltűnéskeltésből is. Tanner fogadásból 1879- ben 40 napig éhezett. Merlatti párizsi festő 50 napig nem táp­lálkozott, és életben maradt. * Amíg milliók éheztek az idők folyamán, egyesek az éhezést „művészetté” fejlesztették, hogy ezzel anyagi előnyöket sze­rezzenek. Ezek a „koplalóművészek” a világ sajtójában bő teret kaptak, és mindenütt akadtak hiszékeny emberek, akik szívesen fizettek azért, hogy a „művészt” éhezés közben lát­hassák. Feljegyezték, hogy egy Sued nevű „koplalóművész” többször is vállalta önmaga mutogatását, és ilyenkor 20—30 napig éhezett. Iíazá.nkbun is alcadt „koplalóművész”: a corki polgármester híressé vált éhségsztrájkját utánozva, vállalta, hogy megdönti annak 75 napos rekordját. Egy barátjával együtt mutogatták a Városligetben, ahol egy üvegfalú bódéban, lelakatolt, lepe­csételt ajtón belül mozogtak, sakkoztak, pihentek, miközben ezrek voltak kíváncsiak a „művészekre”, akik végül is egy nappal tovább böjtöltek, mint a corki polgármester. (Így vált annak hősies önieláldozása nyomán vásári mutatvánnyá az éhezés.) A „művészek" a sikeres budapesti fellépés után bejárták Európa más varosait is, mindenütt nagy sikert arattak. Ami­kor befejeztek turnéjukat, néhány évvel később kiadták Bécs- ben emlékirataikat, melyekben élményeiket írták le. Innen tudtuk meg, hogy Budapesten is, másutt is a lezárt bódéba csak ásványvizet nyújtottak be nekik, a közönség asszisztálása mellett, azután bezárták és pecséttel látták el az ajtót. A mu­tatványossal, akivel szerződést kötöttek, viszont megállapod­tak, hogy a bódéba egy föld alatti bejárót építenél;, és ezen keresztül adtak be éjjelenként az ételt, amikor a közönség már nem ellenőrizte a bódét. A kényelem, a mozgáshiány, amiben éltek, meg a jó koszt azután megtették a hatásukat: hízni kezdtek, de el kellett kerülni, hogy ebből botrány legyen. így azután abban állapodtak meg. hogy rendszeresen cserélték a rajtuk levő öltönyt nagyobbra, hogy ki ne hízzák, és hogy a nézők úgy lássák, mintha a ruha lötyögne a testükön a lefo- gyás miatt. Többször kellett ruhát, inget cserélni, nem is volt semmi baj, senki sem vett észre semmit. Amikor azután a „bemutató” valahol befejeződött, jártak a gőzfürdőbe izzadni, hogy a felesleges kilókat leadják, és hogy a következő bemu­tatóra már soványan érkezzenek (legyen lehetőség a hízás el» nal'ístolására). |ll«« az éhezésnek is megvoltak a vámszedői, akik abból él» ****'/ tek, ami mások pusztulását okozta: az éhezésből, mefl —az emberi butaságból. .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents