Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-07 / 159. szám
E52ÄK-MÄGYARÜRSZÁG A T983. jüTTus 7., csu tőrtől Mézctéri meditáció iaffi, oilérl mm szeretnek a lányok? A Matyi, miért nem szeretnek a lányok? című film két főszereplője látható képünkön: Matyi és Barca... Színes, szinkronizált csehszlovák film. írta Karel Hl orkán és Milan Muchna. Rendezte: Milan Muchna. Szereplők: Mátyás (Ivan Wiesner); Barca (Diia Kap- lanová); Evzen (Zdenck Pod- ruhrsky); Tereza (Yvetta Komová)... És most egy mesét kellene mondani. ArróL hogy volt egyszer egy szövetkezet-falu, vagy falu-szövetkezet, a szépséges hegyoldalak tövében megbújva, tóval megáldotta«, fiatalokat is egybegyűjtve, meg az idősebbeknek is kijáró megtisztelést biztosítva, meg — mindebből következően — voltak itt í fiatal és öreg legények meg f lányok; szóval zajlott itt az ! élet, amit néha már-már j megirigyeltem, hiszen ne- j gyedóránként láthattam a 1 filmvásznon a mulatságokat í r=s bolondságokat, a vásáro- i kai, az esküvőket, a táncra- I vigadalomra okot adó alkal- j máknak helyet nyújtó pom- j pézatos kultúrházat, belülről } és kívülről.... I ... ja, csak a végén akartam oda kilyukadni, hogy mindemellett még láttuk egy szegény-boldog tehénke szülésének szövetkezeti gondjáét, láttok a tűzoltóver- senyt, a járási efvtársak kedvéért megrendezett vadkilö- \ vő-verseny ünnepélyes aktusait, láttak a gyönyörűsé- i ges természetet a maga állat- és növényvilágával, meg folyvást találkoztunk a „falu bolondjával”, az öreg- I gél... És még itt vannak a filmvásznon látható, de meg nem fejthető szövetkezeti szerelmi háromszögek kibogozhatatlan és érthetetlen jelenetei ... De, ha mesét kellene mondanom, akkor annak hősöket is fel kellene vonultatnia. Hát, rugaszkodjunk neki: itt van — a film címével egyezően — a mi Matyink (természetesen néma magyar „ludas”), az ő szeretőire méltó természetével- egyéniségével. Hogy miért nem szeretik őt a lányok? Űt — a hobbiból erdőszerelmes és állatot szerető fiatal fiút? Ot — a szövetkezet kőműves brigádjának, a helyi tűzoltóegyesületnek tagját? Űt — a csendesen nézelődő, mulatozást dajdajo- zásba, részegségben értelmet nem kereső „srácot”? Tényleg, miért nem szeretik ezt a Matyit a lányok? Látatlanból rámondhatnánk, hogy azért, mert biztosan egy bugyuta, esetleg „bun- kócska” fiúval állnak szemben. Csakhogy ez a mi Matyink egy hatalmas nagy LÉLEK, ezért bolyong a köré komponált világban, ezért lesz, hogy mindig „közbeszól valami” — ha lehetne egy lánnyal... ... de mese ide, mese oda, ez a film végül is jól végződik. Az utolsó tíz percét el lehet viselni. A többi? Az összezavart mesemotívumoknak az egyvelege. Amit elfelejtettek filmmé csinálni" ... , * A héten az új bemutatók között lehet még látni a May Károly regénye alapján készült és tíz év után most felújított NSZK—jugoszláv filmalkotást: Az Ezüst-ló kincsét. És Miskolcon, a He- vesy Iván Filmklubban vetítik néhány napig a Jurij Iljenko rendezte Erdei ballada című színes szovjet filmet. <t. n. j.) Csaknem fél évszázaddal ezelőtt, az ?.930-as évek derekán kezdődött és 1950-ig működött Sárospatakon a kollégiumban a népfőiskolái tanfolyam. Feladatának tekintette a tanári kar a tehetséges, de anyagi és társadalmi okokból tovább tanulni nem tudó parasztíia- talok felkarolását, továbbképzését. Működésének 15 éve alatt tiz megyének 166 falujából és városából több száz paraszt- és munkásifjú vett részt a népfőiskolái oktatásban. A népfőiskolások a kollégiumi diákokkal együtt laktak s a konviktusban velük együtt étkeztek. Jelképes falut alakítottak, amelyben volt alvég, felvég, képviselőtestület, községi bíró, még hirdetményeket közlő kisbíró is. A „tantervűkben” irodalom, történelem, matematika, biológia, mezőgazdaság- tan, egészségtan szerepelt, de ízelítőt kaptak népi építészeti és néprajzi ismeretekből is. Kiváló szakembere^ kén kívül híres írók is tartottak nekik előadásokat, így Móricz Zsigmond, Veres Péter, Szabó Pál, Németh László, Illyés Gyula. Még konyomatos lapot is „megjelentettek” Kerékvágás címmel. Hazatérve a pataki népfőiskoláról, községük társadalmának kezdeményező és az új iránt fogékony tagjaivá váltak. A felszabadulást követő gyökeres társadalmi és gazdasági átalakulás idején közülük sokan fontos politikai, gazdasági munkakörbe kerültek: agilis párttitkárok, kiváló , termelőszövetkezeti vezetők, mezőgazdászok, nö- vénynemesílők, vagy éppen néprajztudósok lettek. Az egykori népfőiskolások, a pataki kollégium „csizmás diákjai” minden év július első hetében baráti találkozót tartanak. Ez idén a hetedik alkalommal gyűltek össze Sárospatakon, s a Rá- kóczi-vár előadótermében dr. Ujszászy Kálmán, dr. Vitányi Iván és dr. Harsányt István vezetésével igen termékeny beszélgetést folytattak a paraszti önművelés igényéről, gyakorlati megvalósulásáról, a falusi fiatalok életéről, a rájuk váró feladatokról, az egyéni és a társadalmi erkölcs, továbbá a közösségi tudat és a nemzeti öntudat kérdéseiről. Oh. J.) Ember — munka — társadalom Befejeződött á miskolci nyári egyetem A miskolci nyári egyetemen kedden és szardán négy előadás hangzott el. Kedden dr. Tóth Árpád szociológus, a Nehézipari Műszaki Egyetem főmű nkatársa a gazdasággal összefüggő néhány ideológiai kérdés felszínre hozatalára vállalkozott. Ezek közül az egyik leggyakrabban szóba kerülő téma, hogyan függnek össze és miként egyeztethe- tőek a gazdaságpolitikával kapcsolatos évtizedekkel ezelőtt tanított és tanult tézisek a mai felfogással és gyakorlattal. Vannak-e ellentétek, hol és mikben? Már maga a téma ilyen megközelítése is arra ösztönöz, hogy őszinte, alkotó viták bontakozzanak ki, nemcsak egy ilyen nyári egyetemen, hanem az egész társadalomban. Az előadó szerint a helyes válaszhoz a következő úton lehet eljutni: — , alkotás, megújulás, gazdaság, ideológia. Előadásában ezt a gondolatmenetet követte a továbbiakban. Többek között kitért arra is, hogy a mai munkásosztály mennyire képes megfelelni az innovációs igényeknek. Kutatásai során nem a legjobb eredményre jutott, mivel kitűnv, hogy a munkásság 94 százaléka elsőgenerációs, tehát a mezőgazdaságból és egyéb területről kikerült ember, s ez nehezíti, hogy eleget tudjanak tenni a legmodernebb technika által támasztott követelményeknek, és szükség esetén gyorsan tudjanak váltani. Dr. Kovács Sándor, a Man Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Ipari Üzemszervezési Tanszékének docense a vezetési rendszerek fejlesztéséről tartott előadást. Tegnap, szerdán réggé! ér. Barin Imre, az Állami Fejlesztési Bank Területi Igazgatóságának osztályvezetője előadásában a gazdasági megújulás szükségéről, céljáról, feltételeinek lehetőségéről beszélt. A feltételrendszerrel kapcsolatosan részletesen kitért az emberi tényezőkre, s arra az értékrendre, amely a politikai, ideológiai szférában kialakult, vagy kellene hogy kialakuljon. Innovációs rendszer a vállalati gyakorlatban címmel hangzott el a nyári egyetem utolsó -előadása, amelyet dr. Bucsy László, az Egészségügyi Minisztérium Orvostovábbképző Intézetének műszaki, gazdasági tanácsadója tartott. Felvázolta, milyennek kell lennie egy vállalati innovációs rendszernek, s azt is, hogy mit találunk jelenleg a gyakorlatban. A követelmény és a valóság egyelőre nem esik egybe. Csak néhány gondolatot tudunk itt kiemelni az igen értékes előadásból. A vállalati irányítás innovációs váltását újszerűén kell végrehajtani, eltérően a hetvenes évek elején kialakult gyakorlattól. Nem megfelelő például az a mód. ahogyan az élő munka hatékonyságát vizsgálják — ha egyáltalán vizsgálják. A statisztikában jelzett növekedést mutató számok bár Igazak, mivel korábbi évekhez viszonyították, de mégsem reálisak, mert nem az optimális lehetőség kihasználhatóságához mérik. Hogy ez megváltozzék, ahhoz még nagyobb belső szabadságot kellene kapniuk a vállalatoknak, hogy az úgynevezett ..extra- profitjuknak” nagyobb százalékával rendelkezhessenek. A kultúra rentabilitása A fenti cím azt a kérdést rejti magában, hogy kifizetődő-e a kultúra. Látszólag nem, vagy csak abban az esetben, ha a kultúrát úgy kezeljük, mint bármely más terméket, árut, ami a piac törvényeinek van alávetve. Miért nem fizc- tődik ki a kultúra az első megközelítésben? A kulturális beruházások semmiképpen sem olcsók. Nem olcsók, hiszen ahhoz, hogy egy iskolát vagy egy művelődési házat, vagy akár egy színházat felépítsünk, meglehetősen nagy anyagi eszközöket és nagy építési kapacitást kell lekötni. Persze mindenki tudja, hogy beruházásokra, sőt költséges beruházásokra is szükség van. Az alapvető közgazdasági meggondolás a beruházások esetében azonban az — s így is számítják a beruházások értékét —, mennyi a beruházott pénzösszeg megtérülési ideje. Nos. a kultúra ebből a szempontból rossz helyzetben van. Szinte teljesen kiszámíthatatlan a kultúra visszatérülése. Egy múzeum alapítása és fenntartása valóban sokba kerül, a múzeum látogatási díja formális összeg, ezen az alapon egyáltalán nem lehet lemérni egy-egy kiállítás társadalmi és kulturális hatását. A fentebbi okok, melyekhez még jó néhányat 4 hozzáfűzhetnénk, s a példákat is szaporíthatnánk, közgazdasági értelemben szinte kilátástalanná teszik a kultúra helyzetét. Olyan országokban, ahol a pénznek és a termékek árujellegének átfogó szerepe van, a kultúra kétségtelenül drága. Egy sor területen alá van vetve a piaci törvényszerűségeknek. Ezért kerülnek sokba a polgári országokban a színházjegyek, a mozijegyek stb. De még ezekben az országokban is felismerték azt, hogy a kultúránál:: nem szabad minden területét és teljesítményét a közgazdasági hatóerőknek alárendelni. Nincs olyan polgári állam, ahol az állami oktatásnak ne lenne jelentősége. Sőt maga az egyház is — mégpedig különböző egyházak — felismerték, hogy az oktatást — s helyenként a kultúra értékeit is — részlegesen ki kell vonni a gazdasági törvény- szerűségek hatóköréből. Az egyházi iskolák, az egyházi gyűjtemények éppen ezért tőkeátcsoportosítások és alapítványok révén tudnak működni, s néha magasabb színvonalon, mint a hasonló polgári intézmények. De ezen. túlmenően a kultúra különböző területeinek viszonylagos függetlenítését a gazdasági törvényektől úgy oldották meg, hogy részben az állami költségvetés támogat bizonyos kulturális intézményeket (elsősorban múzeumokat és egyes színházakat), részben pedig főként a tudományos tanulmányok) területén a különböző alapítványok biztosítják azt, hogy a kultúra az ökonómiai törvényszerűségeken belül mégis viszony-) lagos függetlenséget élvezhessen. Mindebből az következik, hogy xz az elv, mely szerint *1 kultúra minden tekintetben támogatandó össztársadalmi ér-) dek — végső soron helyes. Ez nem jelenti azt, hogy a kultúr» teljesen független lenne a gazdaságtól. A kultúra előállításának és terjesztésének megvannak a gazdasági feltételei és együtthatói. Igaz, hogy az író munkája nem áru. De az író i® a piacról él. Másfelől pedig a könyv előállításának költségei’ gazdasági tényezőktől és gazdasági szituációtól függenek. Egy színdarab előadása viszonylag független a gazdaságtól tartalmi tekintetben, de a színház fenntartása, valamint a színészek és a közreműködők fizetése már gazdasági kérdés. Nincs és nem is lehet olyan kulturális terület, amelynek ne lennének: meg a gazdasági szabályozói, de a kultúra maga' viszonylagos függetlenséget kell hogy élvezzen a gazdasági törvényszerűsé- geken belül. S itt vetődik fel, hogy ez a különleges helyzet rentábilissá teszi-e a kultúrát. Tudniillik a kultúra nem olyan dolgokbaní viszi előre a társadalmat, ami mindenképpen mérhető. Mert az még mérhető, hogy az iskolázatlanság mennyire függ össze a bűnözéssel, mennyire visz közel a garázdasághoz, illetve mennyire teszi nehézzé a kulturáltabb munkafolyamatok bevezetését. De az már nem mérhető, hogy ha az emberek magánbeszélgetéseikben az új kulturális eseményekről folytatnak eszmecserét, akkor ez mennyivel hasznosabb, mennyivel teszi kulturáltabbá a munkát, finomabbá a társadalmi együttélést, a családi életet, mintha az emberek közötti kommunikáció lehetősége a legdurvább és a legprimitívebb kérdésekre koncentrálódna. ebben az értelemben hosszú távon a kultúra nagyon is kifizetődő. S az a társadalom, amelyik valóban emberi célokat akar követni, erről — tehát a kultúra alig érzékelhető, de ugyanakkor mélyen tartalmi hasznáról — nem mondhat le. A szellemi tevékenységgel kapcsolatosan figyelemre méltóan fejtette ki, hogy nem elég annyi képesség, amit a vállalat adott termelési szinten teljesen kiaknáz. Ennél többre van szükség; olyan szellemi tartalékra, amely ki tudja szolgálni az innováció által megkövetelt további előrelépést is. Még egy művezetőnél sem elég, ha csak any- nyi tudása van, amivel jelenlegi munkakörét a legteljesebben el tudja látni. Több kell. Miért jobb a tőkés üzemekben a munka hatékonysága, mint nálunk? Többek között azért, mert az élő munka hatékonyságára nagyobb gondot fordítanak. Az előadó véleménye szerint a tőkés termelési rendszerekben sok követhető momentum van, amit át lehet venni, de szocialista tartalommal kell megtölteni. A mi termelési rendszerünkben sok az elavult technikai berendezés, bátrabban kellene cserélni. Egy tennék felfutása idején már elő kellene készíteni az új termék gyártását, hogy mire az elavulás bekövetkezik, lanyhul a piacon a kereslet, már készen álljunk az újjal. Még egy hasznos észrevétel kívánkozik ide: nálunk a mérnökök arra törekszenek, hogy többször jussanak ki külföldre, hogy a vállalati hierarchián belül feljebb lépjenek, igazgatók legyenek, s nem arra, hogy az innováció érdekében dolgozzanak, tervezzenek, alkossanak. Ezt az egyébként helyes gondolatot mi szívesen folytatnánk azzal, hogy idekapcsoljuk az egyéni érdekeltséget, amely egyelőre nem túlságosan kedvez as 3yea racionális igénynek. A VIII. miskolci nyári egyebem Bozsik Sándornak, a TIT megyei titkárának zárszavával ért véget. Köszönetét mondott a társrendező szerveknek, a helyi pártszerveknek, a nyári egyetem előadóinak. Jelezte, hogy az elkövetkező évben továbbra is az innováció kérdéseivel kívánnak foglalkozni, címadó téma lesz „A vállalkozás és felelősség”. . (a. i.) 11. I. Carlo Manzoni: Firenzei képeslap Signor Veneranda az utcán megállított egy járókelői. — Bocsánatot kérek — mondta —, nem kapott ön egy képeslapot Firenzéből? — Micsoda? Tessék? — dl- mélkodolt a járókelő, azt gondolva, hogy nem hallotta jól. — Azt kérdeztem — ismételte meg Veneranda —, hogy nem kapott-e képeslapot Firenzéből? — Nem, nem kaptam! — felelte csodálkozva a. járókelő. — De tulajdonképpen miért kellene képeslapot kapnom Firenzéből? — Azt nem tudom — szakította félbe signor Veneranda. — Talán vannak ott ismerősei, esetleg rokonai. — Nincs arra semmiféle ismerősöm rokonom meg még kevésbé — válaszolta az idegen úr. — Akkor világos, hogy miért nem kapott képeslapot Firenzéből — szólt Veneranda. — Furcsa is lenne, ha kapott volna, mikor se rokona, se ismerőse nincs ott! — Magyarázza meg végre, az ördög vigye el, hogy mit óhajt tulajdonképpen? — kiáltott fel az idegen úr. — En? Semmit! — felelte signor Veneranda. — Egyszerűen érdekel ez a história. Mellesleg nekem abszolút mindegy, kap-e ön képeslapot Firenzéből, vagy más városokból... — No jó. de... — Az ismeretlen úr nem találta a szavakat. — Akkor meg mi re valók ezek az ostoba kérdések? — Egyik kérdés olyan, mint a másik — válaszolta 1 signor Veneranda —, és nincs bennük semmi ostoba. Tehát ön nem kap képeslapot Firenzéből. Kitűnő! Akkor minek ebből tragédiát csinálni? Ha már anyagira akar képeslapot .jp- ni Firenzéből, nosza, küldjön oda valakit! — De mégis... — kezdte volna az idegen úr. — Na, ebből elég! — kezdett ekkor kiabálni signor Veneranda. — Foglalkozzék a saját dolgával, és ne rongálja az idegeimet! És méltóságteljesen eltávozott. miközben mormogott valamit az orra alatt, és csóválta a fejét. !
