Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
1983. július 23., szombat ESZAK-MAGYARORSZÄG 5 „Hosszú, szürke sáv az út, amely a messzeségbe fut” Kamionosok zárok elöl mindent. Csak azután megyek hátra. — Tényleg, mi az igazság a kamionosok mesés keresete körül? — Aki ezt vállalja, nem a pénzért teszi. Legalábbis mostanában. Van a napidí- junk, mindig az illető ország pénznemében. Az forintban körülbelül, 270. Aztán van a teljesítmény utáni fordulóbér. és persze az alap — MliOO forint. Az utolsó jó hónapunk, 12 ezer forintos kereset, például decemberben volt. Átlagban 7—íi ezerrel számolhatunk, s ezt itthon is meg • lehet keresni hazai távolsági fuvarral. Mostanában valahogy nincs annyi fuvar, nincs annyi pénz sem. — Akkor miéri csinálják? — Én a sikerélmény miatt. Mert a kamionosság — emeli fel a hangját Kova- necz — a soförködés csúcsa. Talpig embert kíván. Magadra hagyatva mindent tudni kell. Több szakmánk is van. Ha baj van, rajtad áll, hogyan mászol ki belőle (kocsihiba), mert a fuvarnak adott időre ott kell lennie, különösen, ha kikötőbe megy. Emberpróba ez. Izgalom. És szeretek jönni- menni is, nemhiába dörzsölte ezt már az orrom alá a feleségem;... — Én is sok mindent szeretek benne — gondolkodik Bárdi. — A jó fuvart. Ha örülnek neki. Ha várják. Egyszer dióbelet szállítottam Bécsbe Abaújszántóról. Egy gyönyörűség volt annak a vérbeli kereskedőnek az arcát nézni, ahogy lehunyt szemmel kóstolta a diót, és elégedett volt. Ugyanilyen örömérzést okozott nekem Firenzéből hozni festékalapanyagot a TVK-ba, amit szintén nagyon vártak. De a legjobb — hazajönni. Ajándékot adni a feleségemnek; a gyerekeknek. S tudni azt, hogy ez rajtam múlott. Hogy a napidíjat a hasamon spóroltam meg, abból vásároltam. Mert ez a napidíj „odakint” egy rendes ebédre sem elég. Nem is igen eszünk így. Indulás előtt kiürítjük az ABC-üzletek kon- zerves polcait, útközben néha rántottét sütünk. Azt sem mindig, mert télen a főzéssel pára jár, s a pára árthat a rakománynak. — Konzervek... Végül is hogyan élnek a kamionosok? — Ki lehet bírni. A leghosszabb utunk )<ét hét. Ott kint a kocsi a lakásunk. , a házunk, a hazánk. .. Van benne két ágy főzőplatni, de csak . egyedül vagyunk, mert néhány éve megszűnt a kettős menés. A pénz miatt. Mert így 25 százalékkal többet kaphatunk valutában. A felelősség viszont 100 százalékkal több. Sokszor nyomaszt minket a magány. Ilyenkor fütyörészünk, a családra gondolunk. Utast felvenni szigorúan tilos. És élet veszélyes is ... Ki', ismerheti ki magát ezeken a nemzetközi „hippi-gyerekeken”! Aztán megérkezünk Linzbe vagy Milánóba, mindegy, rakományt fel, vagy rakorhán.vt le. Pár óra csavargás lehetne éppen, de a kocsit alig-alig merjük otthagyni. Beszélni? Hát nemigen ... éppen csak köszönni tudunk azon a nyelven, egy üdítőt venni, kérni az áruházban. Évek során kialakult egy „kamionos nyelv”, egy borzasztó egyveleg, mint a bennszülöttek kvéker nyelve, amivel mi jól elboldogulunk .,. — Ugye, nem sértődnek meg, ha felhozom: a seft. Erről is sok szóbeszéd kering, ha kamionosokról van szó ... Nem sértődnek meg. Tárgyilagosan vetik oda: — Hülyeség. A pénz egyre kevesebb, és az a családra megy. Vagy magunkra, ha mégis megállítunk valamit. Vagy elköltjük itthon a megtakarított valutát a Kon- sumex boltjaiban. Vámkönyvünk van, havi kétezer foA fehér folt közepén Itt járt a Klapka-légió • • Otsátras kemping Vásár, riport után Mennyi köd lengi kö0 rül ezt a foglalkozást. Mennyi szóbeszéd, mennyi irigység. Mert ők mindig mennek. Álomszép tájak suhannak el mellettük, komor hegyek, zuhanó szakadékok, tarka városok, soknyelvű bazárok, istenem ... micsoda bábeli szépségű élet lehet ez! Amúgy az országút mammutjai ők. Az autósok nem szeretik őket. Beláthatatlan hosszúságuk ingerlékeny előzésre késztet, s elzúgva mellettük, sokan kiszűrik a foguk között: „Jó nekik, világot látva dögle keresik magukat!” Mi az. igazság? Nincs igazság, csak saját bőrön tapasztalás vau, amit egy ismerősöm, aki kamionsofőr volt. hosszú évekig, így fogalmazott: ..Szép volt, jó volt, de cigányéle! volt kérem, alig vártam, hogy egy itthoni mikrobuszba végleg letehessem a fenekemet.” Világlátás? Halomnyi pénz? - Vagy gázrezsós cigányélet és számlálhatatlan kilométerek sivár magánya? Hogy is van ez...? Bárdi Béla és Kovanecz István két külön világ. A Taktaszadán élő Bárdi lassú beszédű, nyugodt fiatalember. Kissé már kopaszodik, s józan, künyvelőlermé- szet. Három kisgyermeke van. Kovanecz Idősebb. Zömök alakjából pezseg az élet. Spriccelő humor, remek előadókészség. Miskoici. kisebbik fia is lassan bevégzi az egyetemet. Mindketten évek óta kamionosok már a Volán 3-as számú Vállalatnál. Világlátás? — egy villanásra összenéznek, s Kovanecz arca csuparánc nevetés. — Inkább tájlálás. Ami a fülkeablakba belefér. Házak, fák, tornyok. Így is lát persze az ember. A kocsiablakból tapasztaltam, milyen szép az osztrák építkezés, az alpesi házak, milyen gyönyörű -a finn vidék, milyen hangulatosak az olasz tájak. De szétnézni, mászkálni? A kocsit otthagyni egy pillanatra sem lehet. Lopták máiéi, kamiont rakománnyal együtt. A lúgoknál, törököknél, olaszoknál különösen vigyázni kell. Én például egy rendszámtábla-törléskor is Az apró, csíkos vadmalac, a szőrét hullató, nagy bernáthegyi, nyüzsgő baromfiudvar, és egy eldugott falucska, valahol a világ végén. Égy évvel ezelőtt még mindez ábránd volt. Amikor a riportot hallgatták, s nézték az ezeréves Hejcét bemutató képsorokat, mindketten felsóhajtoltak, ez kellene nekünk. És mit tesz a véletlen? Rá pár hétre olvashatták, hogy a vilmányi tanács eladásra kínálja a volt hejcei általános iskolát. Az első csalódás: már ketten jelentkeztek előttük. Természetesen vételi szándékkal. Ám, hamar bebizonyosodott, ajánlatot még 1 nem tettek. Törzsök Attilá- né: — Habozás nélkül felajánlottunk a házért 250 ezer forintot. A tanácselnöknő: — Az első pillanattól nekik szurkoltam. Láttam, hogy komolyan gondolják az egészet, s ha tervük sikerül, akkor azon az egész vidék nyerhet. Ám, korrektül akartunk eljárni, visszahívtam telefonon a két előzőleg jelentkezett vásárlót, akik meghallva az árat, visszavonták ajánlatukat, őszintén megmondva: örültem neki. Így övéké lett a „terep”. A klastromkert vége a falusi iskolával, a boltozatos köhíddai, a melléképületekkel És azokkal az elképzelésekkel. ötletekkel, amelyek megvalósításának már aem volt gátja. — Már régi vendéglátósoknak számítunk. Egy büfével kezdtük Kemecsén. Utána Nyíregyházán vettünk egy eszpresszót, s vezettük több. mint öt évig. Vezettük? Dolgoztunk, hajlottunk hajnali négytől soicszor éjjel tizenegyig. Mi készítettük a városban a legjobb fagylaltot, rengeteg vendégünk volt állandóan. Természetesen anyagilag sem jártunk rosszul. Szép lassan meglett mindenünk, lakásunk, takarékbetét-könyvünk. csak éppen nem éltünk. Fagylaltot főztünk. Ideje volt abbahagyni. Két hónapig magukra zárták az ajtót és senkinek nem nyitottak kaput. Pihentek. És értékelték lehetőségeiket. — Természetesen utánanéztünk. hogy mennyire érdemes Hejcén penziót nyitni? Az igaz, hogy a falu idegenforgalmilag egy fehér folt közepén van, de kérdéses maradt, hogy a vendégek megállnak és szállást keresnek-e majd itt? Ügy gondoltuk, mivel sok az ismerősünk, akik a jövőben is megkeresnek minket, s lesznek hozzánk hasonlóan csendszerető emberek, így a kockázat ellenére belevágunk. De végső soron a Klapka-légió győzött meg bennünket. Mai mint az a forgatócsoport, amelynek tagjai a közelben filmezték a szabadságharc egyik leghíresebb tábornokának utolsó nagy kalandját. A színészek, operatőrök biztatták Törzsöké- ket, érdemes belevágni. Így nyolchónapos munkával átalakult az iskola. A közeli napokban a táblát is kiteszik a kapura, rajta a felirattal; Sólyomkő fogadó. Ma már húsz helyiséget számlál — köztük szépen felszerelt ebédlőt, cscmpé- zett konyhát, négy zuhanyozóval kialakított lakószobát — a hajdani általános iskola. Az ízléses berint értékben hozhatunk mindent, ami nem tiltott. A megtakarított valutát egy féléves keretig össze is lehet gyűjteni, de bizonyos dolgokat nem vehetünk. — Seft? — vonja meg a vállát Kovanecz. — Pont mostanában dicsértek minket egy nemzetközi oktatáson, ahol a pénzügyőrök adatokkal bizonyították, a kamio- nosokkal van a legkevesebb baj. És nem is csodálom. Magam részéről elköltők mindig mindent, a családból hol farmer, hol búvárszerelés az igény.' De magamtól sem sajnálom néha a banánt. egy olasz makarónit. S ami a legfontosabb, ki a lene vállalja a rizikót, az idegeskedést, amikor a mi szakmánkban úgyis annyi a veszélyhelyzet. — Kinek mi adódott az évek során? — Albániában mindig félek — mondja Bárdi —, rettentő furcsa közlekedési szabályok vannak. A szembejövő autós lekapcsolja a lámpáit, ha a közeledbe ér. Holott sokszor alszanak éjszaka az út szélén ... Egyszer pedig a Kárpátokban féltem, amikor elakadtunk, s elindultam a traktorért, a nagy hóban. Féltettem a kocsit, a rakományt, és féltem farkasoktól... — Én meg egyszer pont akkor értem Milánóba — emlékszik Kovanecz —, amikor lövöldöztek a maffiózók. Jó kis sorozattűz volt az utcán. Bolognában pedig igazoltattak is, keményen, mert előtte robbantottak a pályaudvaron a terroristák. Olaszországban gyakran félek, forrong az ország, és sok a baleset is. Verona és Milánó között néha hajmeresztő látvány akadna, ha az ember oda merne nézni. De ilyenkor csak előre koncentrálok. Az útra, a sávra. Ezért lett kedvenc nótám, amit az úton szoktam fü- typrészni, a Félelem bére című film néhány dalsora: „Hosszú, szürke sáv az út, amely a messzeségbe fut.” S ha mi ehhez a sávhoz tartjuk magunkat, akkor talán megússzuk baj nélkül, az utolsó fuvarig ... Keresztény Gabriella rendezést látva, az új bútorokat, a központi fűtést, a harmonizáló színeket, önkéntelenül vetődik fel a kérdés, vajon mennyibe került? Törzsök Attiláné: — A pénz nem mondana sokat, hiszen még a penzió kész sincs. Abban az értelemben, ahogy mi elképzeltük. Hogy ne csak tizenkét-tizenöt vendégnek nyújtson étkezési, szállási lehetőséget, hanem többnek. Ezért eleve úgy kértük az engedélyt, hogy az udvar pázsitján kialakítunk egy ötsátras kempinget, s bárki átutazó a büfénkben meleg ételhez, italhoz juthat. Így csak annyit mondok, hogy a nyíregyházi lakásunk, s eszpresszónk ára Hejcére költözött! A tanácselnöknő: — Nem tudom, hogy mekkora lesz a későbbiekben a varázsa ennek a penziónak. Lehetőséget mi is látunk benne, amely elősegítheti az idegenforgalmi látványosságokban nem éppen szegénykédé vidékünk turistaforgalmának növelését. Mert lényegében hiánypótló szerepe van! Boldogkőváralján a várban ugyan kaphat szállást a turista, de ételt nem. Telkibányán — mivel a szállást egész évre előre szinte lefoglalják — ételt igen. helyet nem. Nos, éppen a kettő között helyezkedik el a Sólyomkő hegye alatt a hejcei penzió:.. És az elmúlt években nem egy külföldi vadász fordult innen vissza, s vitte más „vadászmezőkre” a pénzéi, mert megszállni, étkezni sehol nem tudott. — kármán —------------------------------------------------------D aróci kádárok Megö: ökiteitük a hordókészités egyik végső fázisút, a vasalást is. Kovács Mátyás felvételei Dongapucolás egy régi kádáreszközön, az úgynevezett Jan- csibakon. Tiboiddarócon, az úgy- 0 nevezett Gencsy-kerti egykori kúriában működik a helybeli Rákóczi Termelőszövetkezet kádárüzeme. Az 1981 óta termelő, — a melléküzemág-telepítési program keretében létesült mindössze hét dolgozót foglalkoztató kisüzem méreteihez viszonyítva tisztességes árbevétélt biztosít a szövetkezetnek. Az elmúlt évben például 2,3 millió forint árbevételt realizáltak Elsősorban a Budapesti Szeszipari Vállalatnak készülnek itt új hordók, illetve ennek a vállalatnak újítanak fel régebbi sérült hordókat. Emellett igen jelentős — sőt, talán még az árbevétel nagyságánál is fontosabb — a helybeli lakosság részére végzett munka. Ez érthető, hiszen szőlőtermő vidék a Bükkal- ja, majd minden család rendelkezik ültetvénnyel, pincével, borral. S a bornak kell a hordó, új, felújított egyaránt. Nos, a daróci kádárüzem feladata ennek a lakossági igénynek a kielégítése is. A képen: a hordókészítés legelső fázisa, A tölgyfarönköket daraboláshoz készítik elő... (ha}
