Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-21 / 171. szám
1983. július 21., csütörtök ÉSZAK• MAGYARORSZÁG 5 GONDOLJANAK RANK IS! Nváridöben a kispénzű nyugdíjasok is szeretnének egy-egy kirándulásra, országjáró túrára eljutni. Erre a legjobb alkalmat az IBUSZ vagy a Volán úgynevezett egynapos belföldi útjai nyújtják. Általában kényelmes, jól szervezett programok ezek, és anyagilag is kibírhatok. Mi is kis nyugdíjjal rendelkezünk, ennek ellenére minden évben legalább egyszer részt veszünk egy belföldi kiránduláson. Az idén is — a közelmúltban — elmentem az lBUSZ-ba, hogy a legközelebbi út felől érdeklődjek, de legnagyobb sajnálatunkra azt közölték, hogy bár terveztek ilyet, azonban kellő jelentkező hiányában ezek elmaradnak ... Elhiszem, hogy minden területen, így az utazások szervezésénél is első a gazdaságosság. Azonban több út meghirdetése esetén még a kisszámú jelentkezők közül is össze lehetne „verbuválni” legalább egy autóbuszra valót. Nyár van. A közelünkben Debrecen, Eger, Nyíregyháza-Sóstó, esetleg a hajdúnánási fürdő vagy Szo- boszló. Talán kellő propagandával mégis lehetne találni jelentkezőket. Arra kérjük az illetékeseket, gondoljanak ránk, idősebb, kispénzű nyugdíjasokra is. Farkas István Miskolc ISMÉT PLAKÁTERDŐ Az elmúlt hónapokban számos cikk, felhívás jelent meg a sajtóban, hangzott el a rádióban arról, hogy alakosság vigyázzon jobban a város tisztaságára. Közérdek ez mindenképpen. Ügy vélem azonban, nemcsak az a fontos, hogy ne szemeteljünk az utcán, a tereken; hogy ne szennyezzük a levegőt, a vizeket, de az is hozzátartozik a város tisztaságához, hogy milyen a házak, épületek külseje. Örömünkre szolgál, hogy Miskolcon erőteljes ütemben folyik a régi bérházak felújítása, tatarozása. Ennek során új ruhát, szép külsőt kapnak a házak. Sajnos, azonban felelőtlen emberek (vagy gyerekek) sok helyütt összefirkálják, és annak etilénére, hogy van már „mindenki hirdetője”, különböző hirdető cédulákkal telera- gasztgatják azokat. Egy-két nap óta számos, a környezetét szerető selyemréti lakos bosszankodik amiatt, hogy a nemrég tatarozott házak falára, az árkádok lábazatára különféle zenekarok, rock- együttesek reklámplakátjait ragasztgatták, eléggé otromba módon. Nemcsak csúfítják a környezetet, de — véleményem szerint — szabálytalan is. Vajon kinek vagy kiknek a tudtával, engedélyével történik? S ha nem, felelősségre vonják-e a városcsúfítókát, akiket a plakátszövegek alapján azonosítani lehel? M. P. Miskolc Selyemrét út NÉPRAJZI KUTATÁS ÁROKTŐN Évek óta néprajzi gyűjtőmunka folyik Ároktőn. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói nyaranként néhány hétre „megszállják” a falut. Azért esett az egyetemisták választása Ároktőre, mert ebben a faluban még gyűjthetők a hagyományos népélet tárgyai, szokásai. A Közép-Tisza vidékéről elég szegényes a néprajzi adatközlés. Az egyetlen monografikus igényű munka — az ELTE Tárgyi néprajz és Folklore tanszéke vezetőinek, Barabás Jenőnek ‘ és Voit Vilmosnak szerkesztésében — 1971-ben jelent meg Mezőcsáton, a Helytörténeti füzetek sorozatában. A Mezőcsát népi kultúrájából című kötet sajnos, az utolsó példányig elfogyott, ma már beszerezhetetlenek. Az egyetemisták most dr. Papp József tudományos főmunkatárs vezetésével Ároktő népi kultúrájának egyes fejezeteit gyűjtik és dolgozzák fel. Az anyaggyűjtés főképpen a tárgyi kultúra területére terjed ki. Foglalkoznak az állattartással, földműveléssel, építkezéssel, táplálkozással, ruházkodással, településszerkezettel. De akadt gyűjtője a helyi szakrális emlékeknek, az Ároktőn élő Csörsz-árolc mondakörnek. A gyűjtött anyagból és a feljegyzésekből küldenek a miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattárának is, ahol mások számára is hozzáférhetővé válik a tudományos anyag. Amíg a tervezett ároktői tanulmánykötet megszülethet, még sok adatgyűjtésre van szükség. És természetesen az ároktői lakosok közreműködésére; akik eddig is készségesen, türelemmel álltak az érdeklődő fiatalok j rendelkezésére. Balázs Gcza 1106 Budapest Keresztúri u. 4. VMI IS JÓ MUNKÁT KÍVÁNUNK Több mint négy év tizede | vagyok miskolci lakos, és természetesen ez idő óta veszem igénybe a város tömeg- közlekedési eszközeit. Ez alatt a hosszú idő alatt először fordult velem elő az eset, ezért szeretném nyilvánosan megköszönni a Miskolci Közlekedési Vállalat vezetőségének az utánpótlás nevelését, mivel az autóbusz vezetője úgynevezett „mai fiatal” volt. 1903. július 13-án a Tiszai pályaudvarról 19.05-kor indu ló 21-es — BV 90-77 forgalmi rendszámú — járat gépkocsivezetője az indulásnál minden megállóban és a végállomáson üdvözölte utasait, el is köszönt, kinek-kinek pihenést, jó éjszakát vagy éppen jó munkát kívánva. Röviden: emberszámba vette utasait. Az utasok először furcsán mosolyogtak, megelégedéssel, majd jó kedvvel, örömmel nyugtázták a szokatlan figyelmességet. Az estére elfáradt emberek vidámak, jókedvűek voltak. Azt hiszem, minden ütazó- társam nevében mondhatok j köszönetét a fiatal buszve-; zetőnek, továbbra is ilyen figyelmes, jó hangulatot teremtő munkát, erőt, egészséget kívánva. Somfai Ottónc Miskolc A vizsgapálya Miskolcon, a stadionnál Fotó: Fojtán László Az Autóközlekedési Tanintézet életéből fi tanfolyamtól a jogosítványig A motorizáció roha® mos fejlődésével párhuzamosan megnövekedtek a közutakon való közlekedés veszélyei is. Ezzel együtt — érthetően — hatvá- nyozottabb, nagyobb a volánnál ülők felelőssége, lényegesen szigorúbbak a velük szemben támasztott követelmények is. Ahhoz, hogy valaki vezetői engedély birtokába jusson, nem elég csak beiratkozni az autósiskolába. Szorgalmas tanulásra, elméleti és gyakorlati felkészülésre van szükség ahhoz, hogy a vizsgabizottság javaslatára a rendőrhatóság kiállítsa az igazolványt. A képzés egyik bázisa Borsodban is az Autóközlekedési Tanintézet. Mint azt Horváth István igazgató elmondja, évente ötezerre tehető a hallgatók száma, akik közül háromezren hivatásos vezetői engedély megszerzéséért jelentkeznek. • A tanintézetben ugyanis hivatásos gépjárművezetői képzés is folyik, párhuzamosan a magángépkocsivezetői képzéssel. Akik magángépkocsira akarnak jogosítványt, azok számára a képzés ideje hatki lene hét. Ennek kereteben műszaki és közlekedési ismereteket tanulnak a hallgatók. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az átlagos adottságokkal rendelkező tanulók harminc óra alatt megtaníthatok a gépkocsivezetésre. De van rá példa — főként az idősebbeknél —, hogy csak 40—60 óra után tudják teljesíteni a vizsga követelményeit. A harmincórás vezetési gyakorlat a minimális oktatási időszakot jelenti. S ha az oktató netán pótórákat javasol, azért ne sértődjön meg senki, ö látja ugyanis, hogy a tanuló milyen mértékben sajátította el a tudnivalókat. Az ilyen tanácsot jó megfogadni, hiszen az oktató csak jót akar, ezzel ugyarjis^ megelőzhető egy oly ah kudarcsorozat, ami már az autózás kezdeti örömeit is elveszi. Hihetetlenül nagy az oktatók felelőssége, akiknek teljesítményét ugyanúgy mérik, mint a vizsgán a tanulóét. Az oktató sikeres munkája nemcsak a tesztlapokon mérnető, hanem a gyakorlati vizsgafeladatoknál is. Ha például egy-egy oktatónál a sikertelenül vizsgázó hallgatók száma sok, kérdőre vonják, megvizsgálják: mi ennek az oka? — Nálunk — mondja az intézet igazgatója — 45—50 százalékos teljesítménnyel nem lehet dolgozni. Van rá példa, hogy néhány szakoktatótól kénytelenek voltunk megválni, mert a munkája nem érte el a kellő színvonalat. — Jelenleg — mondja Horváth István — 53 főfoglalkozású oktatója van az intézetnek. Ezenkívül 80—100 azoknak a száma, akik „egyéb” megbízásos alapon kapcsolódnak be a munkába. Nekik óradíjat fizetnek s ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a főfoglalkozásúak. Természetesen ugyanolyan mértékű a felelősségük is. Nap, mint nap más-más embertípussal találkoznak. S ahhoz, hogy már kezdetben szót értsenek a hallgatóval vagy hallgatókkal. ahhoz kellő pedagógiai érzék és felkészültség kell. Túlzás nélkül elmondható; oktatók és vizsgabiztosok a legnagyobb jóindulattal, segítő szándékkal közelednek mindenkihez. Céljuk, feladatuk: segíteni abban, hogy' a hallgató a legapróbb részleteket is megtanulja ahhoz, hogy a sikeres vizsga után jogosítványt kapjon. Oktatók és biztosok idejük 99 százalékát a kocsiban töltik, ami felér a nehéz fizik® munkával. Itt ugyanis állandó készenlét, figyelem és fegyelem a meghatározója a munkának, ami igencsak fárasztó. Az elméleti és gyakorlati oktatók — nagyon helyesen — az oktatás kombinatív formáját alkalmazzák, ami mindenekelőtt azért jó, mert a hailgatók önmagukat is ellenőrizhetik, „hol szorít számukra” a cipő. E tekintetben igazán jó példa Takács József módszere, aki rendszeresen nemcsak többször is el-elmagyaráz egy-egy tételt vagy ismeretanyagot, de — helyesen — igyekszik visz- szakérdezni is azt. Többek között a 116-os számú tanfolyam hallgatói közül többen hálásan gondolnak visz- sza a vele töltött órákra, aki még azt is vállalta, hogy az előírt foglalkozási időn túl is segít, ha valaki erre ' igényű; tartott. Rengeteg tapasztalattal, hozzáértéssel rendelkezik Varga Béla vezető szakoktató, vagy Papp Árpád, aki például nagyfokú önállóságot biztosít a tanulónak, és szinte észrevétlenül vezeti rá a hibára, vagy arra, mire figyeljen jobban, ök és minden oktató a megmondhatója, hogy a vizsga sikere közös érdek, közös élmény, közös emlék marad. Azt is el kell mondani, hogy a tanuláshoz, a tanításhoz sok tekintetben hiányoznak a feltételek. Kevés a tanterem. A jelenlegi négy helyett legalább nyolc kellene. Annak ellenére, hogy folyamatos a szemléltetőeszközök beszerzése, még mindig nem kielégítő, aminek objektív okai vannak. Az sem ártana, ha a stadionnál lévő vizsgapálya kivilágítása egy kicsit jobb lenne, s ami már iskolán kívüli igény, hogy a T betű nélküli autó vezetői még több türelmet, figyelmet tanúsítanának a tanulók iránt. Űk is ültek valaha a T betűvel jelzett autó volánja mellett. Nem árt, ha erre is gondolnak néha. Nekik is jólesett annak idején, ha a lefulladt motor, vagy a lassúbb haladás miatt nem dudáltak rájuk. Autózni jó. Ezt mindenki tudja, vallja. De az autózás öröme akkor válik igazán teljessé, ha mindenki betartja a szabályokat, ha nem vét a KRESZ ellen, és soha nem feledi el: a közút veszélyes üzem. E veszélynek elkerüléséhez ad alapot és segítséget az autósiskola. T. F. A város új főútvonal-kereszteződésében kissé kényelmesen váltanak a lámpák. Nyári meleg sugárzik a villamos ablakain át. Az utasok a fénybe fordítják arcukat, hunyorognak. Mintha több - lenne a mosolyra nyúló vonás is. A pirosra váltó lámpa előtt nyekkenve fékez, csikorogva megáll a szerelvény. A középkorú asszony keresztbe vetett lábbal ül a vezetőfülkében. Láthatóan jó kedvre derítette a kellemes napsütés. Mintha a fodrásztól jött volna, divatos szoknyában, jól fésülten, mint aki sosem látott, hordott egyenruhát. Elégedett háziasszony módjára szemrevételezi az utasokat. Egyszerre csak felpattan. Átballag az utastérbe, leül az együk üres helyre. Szemközt egy ifjú mamával, aki néhány^ hónapos kicsinyét dajkálja éppen. Tanácsokat ad — bizonyára tapasztalt anya — megnevetteti az apróságot. Félszavakkal folyik a társalgás. Egyszer csak, bár háttal ül a közlekedési lámpának, megérzi, hogy sárgára váltott. Búcsút int, visszaül a vezetőfülkébe és indít. 4-' A markológép nem sokat tétovázik. Felbilleg a járdára. A lámpaoszlop mellett leteszi súlyos tappancsait. Csak úgy csöpög, feketéllik már az aszfalton a hidraulikából szökdösö olaj. Ahová a csálcányos ember mutogat. oda lecsapnak a vasfogak. Az első, félig sem sikerült markolás; három rózsatő halála. Egy asszony szalad ki a bérház kapujából. Rákiált a csákányosrar — mit csinálnak? Nem szégyellik magukat? Tegye már vissza a földbe azokat a szerencsétlen rózsákat! A férfi gyámoltalansággal vegyes értetlenséggel mered az asz- szonyra. Mint aki rosszul hall. A csákány nem mozdul. Látszik, hogy főként támaszkodásra szolgál a nyele. Az asszony' megelégeli a csöndet: akkor legalább adja ide, majd én elintézem. A nagydarab férfi pedig készségesen átnyújtja a csákányt. A nőnek. A csáká- nyos láthatóan elégedett az „átültetés” végeredményével. Tekintetével szinte végigsimogatja az engedelmes szerszámot. Mintegy újabb tárgyú bizonyítékát az egyenjogúságnak. De hiszen a nők napja régen volt már... * Merengésre azonban nincs idő. Ha itt az igazi nyár, markolni, bontani kell. Ez már afféle törvényszerűség. Amint a markolásnak is vannak rendre ismétlődő törvényszerűségei. Íme most is. A bérház előtti gázfö- esap körül markolászgat az exkavátor. Kezelője nem fárasztja magát holmi közműtervrajz keresgélésével, silabizálásával. Amerre a csálcányos mutogat — akinek persze éppúgy fogalma sincs róla, hogy hol, mit rejt , itt a rózsatövek alatt a föld — engedelmesen markolászgat. Egyszerre csak megmozdul a gázvezeték kibetonozott főcsapja. — Óvatosabban! — int eső után köpönyeg-módra a csáká- nyos. A meglazult földdel együtt visszaengedett vezetékről nem tudni ép-e, szivárog-e, vagy teljesen szétrepedt? Ám, erről meggyőződni nincs idő. Mert máris egy ökölnyi vastagságú fekete kábelt húz ki zihálva a gép a földből. Most már kissé ideges a csáká- ny'os. — Ereszd vissza! — harsogja a mozdulata. A gépkezelő kiszáll, nézegetik a sekély gödörben vonagló félig szétroncsolt kábelt. Szaglásznak a gázvezeték körül. Fejüket vakarják, aztán legyintenek. A nyomaték kedvéért többször is. A markoló felemeli tappan- csail, a gép felhördül, visz- szabilleg az úttestre, majd elpöfög. A csákányos gyalogosan utána. Fél' óra múlva visszatér egy'edül, csákány nélkül, egy tekercs zöld színű cikk-szalaggal. Körbetekergeti a kábelt. Leszúr két botot a gödör szél- te-hosszában, s műany'ag csíkot köt rájuk. A szél szilaj kedvvel csattogtatja a pvc-csíkot. Rajta piros betűs felirat: gázveszély — gáz veszély — gáz veszély! Délelőtt tíz óra van, pazar napsütés. A göndörnek többé felé se néz senki. Befejeződött egy csütörtöki munkanap. A „több megyés” kereskedelmi vállalat egyik újonnan megnyílt tüzeléstechnikai mintatermében vonzónak tetszik a választék. „Árusítással egybekötött, minta utáni értékesítés”, hirdeti a kirakati tábla. Odabent nemigen tolonganak. Sőt. Az eladókon kívül hosszú ideje egy lélek sem nyitotta-csukta az ajtót. Mondom, vonzónak tetszik a választék. Van gázkonvektor, sokféle tűzhely, köztük német gyártmányú vegyes tüzelésű is. A mintadarab mögött becsomagolt példányok is sorakoznak bőséggel, csupán egyiken virít cédula: eladva. A hosszú idő óta elsőnek látszó vevő elégedett. Mint mondja, „pofás” az áru és nem is drága. A jó kereskedő álma természetesen az elégedett vevő. Aki már kérné is a blokkot. Ám, a derűs eladó titokzatos mosollyal himez- há.moz. Valami ilyesmit magyaráz, hogy tudniillik-: nem lehet voltaképpen tudni, eladó-e az a kályha, vagy sem. Minthogy a vevő nem ért a szóból, sőt, jókedve kezd elpárologni, konkretizálásra szorul a dolog. Tehát csak előjegyzésre, mert ugye sok az eszkimó, kevés a fóka. A vevő azonban konok. Neki úgy tetszik, itt most fordított a helyzet, nem nyúl a zsebébe. Konok az eladó is. Ö viszont nem ad el. Alighanem ideje elindulnia a közei i közértbe megreggelizni. Ütközben talán rádöbben, hogy mi a különbség a fóka és a szeneskályha között — így nyár derekán, Kovács György Attila ' Napos mozaik
