Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-20 / 170. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1903. július 20., szerda Mi van? «Vii nincs?! Nyitások és zárla(ka)tok a Szegedi Szabadtéri Színpad Boldván „Boldvón elvileg minden megvon ahhoz, hogy a község apraja- nagyja kellemesen töltse napjait” - F. B. leveléből. kulturális létesítményt és most mindent besuvasztanak oda, csak a kultúrát nem!?”... Elismerem, hogy ezek a körülmények is akadályozták a folyamatos működést. De magának is felteszem a kérdést, amivel mi itt vívódunk és őrlődünk — -más ügyben is —: Melyik a jobb? Ha kivárjuk, amíg minden összejön az utolsó szögig és akkor kezdünk valamit építeni; vagy, ha — néhány feltétel híján is — hozzákezdünk, mondjuk a kultúrház „megvalósításához”, és aztán el-elcsipege- tünk a funkcionális helyiségeiből más célra? A dolog néha úgy néz ki, mintha a kultúra ellenére dolgoznánk és hoznánk döntéseket, de elhiheti, hogy nagy a nyomás egy községi tanács jó szándékaira is... Valamit áldozni kell, a jövő érdekében. Hát ez a helyzet most a kultúrház zártságával is. És még valami, mert eddig csak a tárgyi feltételekről szóltam. Sajnos, hosz- szú évek óta nem tudunk megfelelő személyt találni a művelődési ház vezetésére; ez valahogyan nem akar összejönni. Mert hiába vannak meg a tárgyi feltételek, ha nem sikerül olyan' ambiciózus embert találni a népművelői munkára, aki ezért a kevés pénzért magával tudja ragadni — nemcsak a fiatalokat, de az egész falu lakosságát is. Most, mint tud ja, megint állunk. A művelődési ház főállású vezetője bevonul, meg nem is igen találta itt a helyét... Segíthetne embert találni erre a munkára.,.. Hétköznap délután i 9 van. A boldvai művelődési ház ajtajait sor- i ra nyifogatjuk, míg kide- , rül: a könyvtárba vagyunk kizárva. Néhány éra múlva előkerül a művelődési ház i vezetője is. Ajánlom, vág- | junk a téma közepébe. Egyetért. j — Mi nincs itt Boldván, j ebben a házban? — a kér- I déssel is egyetért. — Muszáj jegyzetelni? — kérdez vissza. — Nem muszáj, jó í a memóriám. — De, ha kér- j hetem, maradjon köztünk, amit mondok... | És beszélgetünk, pontosab- | ban ő beszél. Novembertől , van itt, hetek kérdése és ! viszik katonai szolgálatra. Megmutatja az épületet, helyiségeit. Belülről nem is néz ki rosszul. A közelmúltban festették, a központi fűtés beszerelése után. Nagytermén kívül még az 6 „rezidenciája” használható kis létszámú csoportok ösz- szejövésére. A másik hasonló célú termet az iskola vette át oktatásra. A pinceklubot most festik p fiatalok, de salétromos a fal... * .,Tisztelt Szerkesztőség! Pár sorban szeretném, ecsetelni egy falu lakosságának nem kis problémáját. Remélem, soraim megértésre találnak Önöknél és valamilyen módon tudtára adják az illetékeseknek ... Épült Boldván egy szép, •hatalmas — falusi viszonylatokban használhatom ezt a szót, — kultúrház. Itt kapott helyet: a mozi, könyvtári ifjúsági klub. Az előző években nagyszerű rendezvények... heti háromszori filmvetítés ... több ezer kötetes könyvtár . . . ifjúsági klub (a járás kiváló klubja címet nyert) fogadta látogatóit. De minden csoda három napig (évig) tart. A mai nap a felsoroltak közül már csak a könyvtár tartja a »-frontot«.” — F. B. boldvai lakos leveléből. A fenti levél Egy kultúr- ház „árnyékában” címmel arról szól — ami nincs... Többszöri helyszíni „bejárásunk” arról győzött meg, hogy a levélíró nem ragadtatta magát el. Bár, beszélgetések során arról is szó esett, „jönnének-e ide a boldvai lakosok, ha lenne program?!”, e kérdéskört mellőzni kellett, mert ez csak találgatásokba, a gondolatok sejtésrendszerébe vezetett volna. Inkább arra kerestük a választ, ami használhatóbban világítja meg a helyzetet. A községi közös tanács elnökének szavait idézzük: — Egyet lehet érteni azzal, aki kevesli Boldván a kulturális lehetőségeket és az azon belüli mozgást, a folyamatos, szervezett köz- művelődési tevékenységet — nem kertelve, ezzel kezdte mondandóját Csetneki Ernő tanácselnök, s a későbbiekben sem szépítette a dolgot: — Látjuk és tudjuk mi is a problémákat, de több olyan gond van itt, ami nem boldvai sajátosság;’ amit általánosítva úgy fogalmaznék, hogy a jövő építése miatt visszakozást kell csinálni abból, ami volt és var.. Itt van a kultúrház példája: mi 19G3-ban vásároltuk meg a kuitúrobjelí- tum alapját jeleniő kastélyrészt, azt felújítottuk, s az évek haladásával, igen jelentős társadalmi munkával építettünk hozzá egy i épületrészt, ahol az előtér, a mozielőadásokra és nagy- rendezvényekre szolgáló nagyterem kapott helyet. Később jötték a gondok. Meg kellett kezdeni a „fűtéscserét”, a központi fűtés szerelését... télen használhatatlan volt az épület. Megkezdtük az iskolabővítést, szükség volt teremre, a kultúfházba mentek a gyerekek. És mondhatnám: ha hiányzott egy helyünk, ehhez az épülethez nyúltunk. Elismerem, az emberekben jogosan vetődött fel a gondolat: „Megépítették ezt a * Boldván jelenleg, erről ottjártunkkor is meggyőződhettünk — valóban csak a könyvtár tartja a frontot, a maga 12 és fél ezer kötetével — Borsodszirák és Ziliz ellátási kötelezettségével —, évente négy és fél száz beiratkozott boldvai olvasóval, az évtizede „helyben maradt” könyvtárossal: Kiss Évával; folyamatosan nyitott ajtókkal... * „Tisztelt Szerkesztőségi... 1978-bon lezárták a mozit, központi fűtés szerelése végett. Lassacskán el is készült. Ennek már másfél éve és a filmvetítés meg mindig szünetel” — F. B. boldvai lakos leveléből. Csetneki Ernő tanácselnök: — Legjobb ismereteim szerint a megyei moziüzemi vállalat illetékesei ez év tavaszán jártak kint, s ígéretet tettek, hogy májusban megkezdik a vetítéseket. Azóta sem történt semmi. Tehát csak egy több hónapos ígéretről tudok szólni, és mi is nagyon szeretnénk, ha mozdulnának már a mozisok! Nem értem, miért nem megy ez. Nem értem... Megkerestük a megyei moziüzemi vállalat illetékesét is. Nem lettünk sokkal okosabbak. Csak egy ígérettel: „A moziüzemi vállalat tervezi a vetítések beindítását Boldván.” * „Tisztelt Szerkesztőség!... Az elmondottak alapján ügy gondolom., az illetékeseknek egy kicsit többet kellene törődnie a község lakóinak szórakoztatásáról” — F. B. boldvai lakos leveléből. Tcnagy József Fotók: Laczö József Csupa neves számot jegyezhetnek fel az idén a Szegedi Szabadtéri Játékok statisztikusai. Az ország legnagyobb nyári színháza rendszeresen 50 esztendeje működik: 1983-ban tartja a felszabadulás utáni 25. szezonját. A július 22-én nyitó előadássorozaton köszöntik a felújítás utáni évadok kétmilliomodik nézőjét. Talán Juhász Gyula, Hont Ferenc sem gondolta, hogy ötletük ilyen sikeresen valósul meg. A költő és a színházi szakember az 1920-as évek végétől a Délmagyar- ország című lapban egymástól függetlenül szorgalmazták az európai kultúrfesz- tiválokéhoz hasonló rendezvénysorozatot. Szeged mellett kedvező klímája, földrajzi fekvése, a kor viszonyaihoz képest korszerű infrastruktúrája szólt. Alkalmi és állan- - dó színtársulatok korábban is rendeztek előadásokat szabad ege alatt — az időjárás engedélyével. Az állandó játékok szervezéséért (főként a várható költségek miatt) a város vezetői nem lelkesedtek. Áldásukat az ügyre csak a Fogadalmi templom 1930- as felszentelése után adták. A Dóm terén ugyanis a Nemzeti Színház társulata vendégszerepeit: művészei, vezetői elismerően nyilatkoztak tapasztalataikról. A Szegedi Szabadtéri Játékok 1933-ban Madách Az ember tragédiája című drámájával kezdte pályafutását. Az akkori előadás rendezője Hont Ferenc volt, Évát Tőkés Anna, Ádámot Leho- tay Árpád, Lucifert Tárav Ferenc játszotta. A drámai műveket hamarosan zenés darabok követték. A Paraszt- becsület 1935-ös bemutatóját a zeneszerző Mascagni is megtekintette. 193G-ban a János vitézt, 1937-ben a Háry Jánost. 1938-ban az Aidát és a Turandot-ot láthatta a közönség. A játékok sikere, népszerűsége azonban (a nosztalgikus emlékeket cáfolva) elmaradt a maiakétól. Egy 1938-as jelentés szerint például a 15 előadásra és a 2 hangversenyre kibocsátott 170 ezer belépő közül csak 35 ezer kelt el. Az István király népe című drámára mindössze 19 néző váltott jegyet. Ugyanakkor a felújítást követő szezonokban egy-egy előadást átlagosan több mint ötezren tekintettek meg. A szabadtéri játékok két évtizedig csak az egykori nézők emlékezetében élt. A szegediek még a háborút követő romejtakarítás közben is emlegették a feledhetetlen előadásokat. Balázs Béla 1946-ban szívesen felújította volna az ünnepi játékokat, de ez a terv akkoriban csak álom lehetett. Megvalósítására reálisan 1957-től lehetett számítani. A lebontott Kossuth-híd vasszerkezete a mai nézőtér tarióváza, a Dunán Jugoszláviába, onnan a Tiszán került vissza Szegedre. A városi tanácsnál arról döntöttek, hogy a játékokhoz ezentúl kulturális programok: kiállítások, hangversenyek,, tudományos konferenciák kapcsolódnak. A felújított fesztivál 1959. július 25-én Erkel Hunyadi László operájával nyitott. A 24 év alatt mintegy 70 színpadi alkotást mutatott be a szabadtéri színpad, köztük két ősbemutatót: Farkas Vidróczkiját és Páskándi Kálmán királyát. A művek többsége csak egy-egy nyáron került műsorra. Négyöt darab (János vitéz, Háry János, Bánk bán. Hunyadi László) viszont rendszeresen ismétlődik. A Dóm téri színpadon 195!) óta 19 külföldi együttes, 82 külföldi szólista, Í22 hazai énekes és 325 színész lépett fel. A magyar színházi életnek talán nincs olyan kiválósága, aki legalább egy nyáron ne szerepelt volna a játékokon. Ennek ellenére a szegedi lesztivál mégsem lett olyan országos és nemzetközi rangú, világszerte ismert, egyedülállóan magas színvonalú, mint amilyennek az 1959-es újraindításkor elképzelték. Mint kiderült, a tervek megelőzték a realitásokat. A Szegedi Szabadtéri Játékok nem tudott a gombamód szaporodó nyári rendezvények közül elsőbbséget élvezni. A gazdasági, a kulturális érdekek inkább egy sokszínű, pezsgő, nyári színházi kavalkád, mintsem egy kiemelt, reprezentatív intézmény támogatása mellett szóltak. Ettől függetlenül az idén Szegedre érkező érdekes látványosságok közül válogathat a szabadtérin. A kínálat: Madách: Az ember tragédiája; Kodály: Háry János; Erkel: Hunyadi László, a Leningrádi Balett vendégjátéka, és a Nemzetközi Szak- szervezeti Néptánc Fesztivál gálaestje. A jubileumi évad az elmúlt fél évszázad méltó folytatásának ígérkezik. H. K. A háborúnak vége lett Kabdebó Lóránt interjúkötete Több, mint harmincnyolc esztendeje, hogy Európában elhallgattak a fegyverek, hazánkból is elvonult a háborús vész és felszabadultan új élethez kezdhettünk. E harmincnyolc év előtti esemény, a felszabadulás a meghatározója mai életünknek, ekkor újult meg nemcsak társadalmi berendezkedésünk, nemcsak annak gazdasági alapja, hanem ekkor kezdődött meg a nagy váltás szellemi életünkben is. Kabdebó Lóránt irodalomtörténész —, aki, mint köztudott, Miskolcról ment föl a fővárosba, a Petőfi Irodalmi Múzeumba —, a felszabadulásunk harmincötödik évfordulóján kezdte el a Magyar Rádióban azt az interjúsorozatot, amelyben szellemi életünk azon jeleseit szólaltatta még, akik az újjászülető ország első lépéseinél bábáskodtak a kulturális élet megindításában. Tőlük kérdezte meg, hogy élték meg a felszabadulást, hogyan láttak munkához, miként tekintenek vissza három és fél évtized előtti munkájukra. Ezek az interjúk most kötetben jelentek meg a Kozmosz Könyvek sorozatában. Huszonhárom interjúalany és huszonnegyedikként, függelékként Ottlik Géza A másik Magyarország című emlékező írása vázolja föl a képet, hogyan «is élték meg e nagy sorsfordulatot írók. költők, más művészek. A huszonhárom közül öt sajnos már eltávozott az élők soráoól az interjú óta, ám életművük itt maradt és ez interjúba rögzített emlékezéseik értékes adalékokkal szolgálnak mind az adott időszak krónikájának jobb megismeréséhez, összefüggések jobb felismeréséhez, mind pedig saját életpályájuk történetéhez. A kötetben a sort Hubay Miklós nyitja, aki igen szerencsésen Svájcban élte meg a felszabadulást, ahová hivatalosan irodalmi pályájának keretében került, és ahonnan a felszabadulás után igen sajátos eszközökkel segíthette az itthoni irodalmi élet kibontakoztatását és a pályatársakat. Merőben más jellegű Kardos László akadémikus emlékezése. A nagyhírű professzor a munkaszolgálat gyötrelmei után látott hozzá Debrecenben az új élet megindításához, minisztériumi állást is vállalt az ideiglenes kormánynál, s úgy tért vissza műfordítói, egyetemi tanári, kritikusi pályájához. A jóval fiatalabb Kéry László, Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes hasonlóan kezdték a felszabadulás után az irodalom- szervező és irodalmi alkotó életet. Eltért tőlük a nagy munkásmozgalmi múltú Benjámin László és a fiatalon földosztást irányító megyénkben Fekete Gyula életútja, vagy az ugyancsak megyénk szülötte. Király István professzoré. Megszólal e kötetben Barcsay Jenő festőművész, meg a nemrég elhunyt Illyés Gyula, a sokféle közéleti szerepet betöltött és ma is betöltő Ke- rcsztury Dezső, Sötér István, a munkaszolgálat poklait megjárt Zelk Zoltán, Vas István. Visszaemlékezik Szántó Piroska festőművész, Major Tamás, Hegedűs Géza, Tolnai Gábor, az immár életében legendás hírű Cserépfalvi Imre, továbbá Békés István, Barabás Tibor, Dobozy Imre és az örök fiatal Kolozsvári Grandpier- re Emil. Végigojvasva a kötetet —. mert többségben közismert emberektől valók az interjúk, olyanoktól, akiknek életpályája sokak előtt ismert — nem kevés olyan eseménnyel találkozunk, amelyeket más forrásokból már Ismertünk. (Nem is beszélve a kötet alapjául szolgáló rádió interjúsorozatról.) Mégis az innen-onnan ismert események a személyes vallomások, illetve a Kabdebóval folytatott, többségben baráti hangú beszélgetések keretében közvetlenebbül hatnak, érdekesebbek és például, amikor ugyanazt az eseményt több interjúalany egymástól függetlenül mondja el, alapvetően azonosan, történelmi hitelűek, izgalmasan élvezetesek. Kabdebó kitűnő kérdezőnek bizonyult. Kérdései roppant nagy tárgyismeretről árulkodnak, nemcsak interjúalanyát és annak munkásságát ismeri jól, hanem annak összefüggéseit mások tevékenységével, a felszabadulást követő kor irodalmi életének nagy egészével, s éppen ezért kérdései céltudatosak, a beszélgetést úgy irányítják, hogy partnerei lényegretörően idézzék fel emlékeiket, a még oly érdekes epizódok kedvéért se kalandozzanak el messzire, s egészében igen markánsan alakuljon ki a beszélgetésekből a kép, hogy amikor a háborúnak vége lett, szellemi életünk jelesei miként kezdték meg új életüket, megindítva egyben az újjászületett, vagy még újjászülető ország szellemiségének egy-egy jelentős területének életét is. Az interjúkötet szereplői érdekes, értékes egyéniségek. Emlékezéseiket feszült, érdeklődéssel olvashatjuk, s ha — mint utaltam rá — egyes mozzanatok ismerősek is. ebben a keretben frissnek, újszerűnek, a nagy történelmi tablóba szervesen illeszkedőnek hatnak, s ezért az irodalom és a mű vésiet minden barátjának ajánlható. licneück Miklós j „Csak a könyvtár tartja a frontot..