Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
1583. jűfíus 2„ stomBaí — KZAK-MAGYÄRORSZÄG 7 — Sokáig egy padban ültem vele. Csendes, bizonyítani akaró srácnak ismertük meg. Mintha állandóan drukkban élt volna. Valószínű így is volt, hiszen egy aprócska bakonyi tanyáról került a fővárosi egyetem villamosmérnöki karára. Jól tanult. Igyekezett, de sohasem volt stréber. Valamennyien kedveltük. Talán ezért is döbbentünk meg olyannyira a hír hallatán. A hír, amely a diploma- átadási ünnepség tizenöt éves évfordulójára szervezett évfolyamtalálkozón elhangzott valóban döbbenetes «olt. Egykori tankörtársuk „szklerózis multiplex” nevű betegségben szenved. Emiatt nem tudott megjelenni a találkozón. Betegsége bénulást, idegsorvadást idéz elő. Ma már odáig terjedt, hogy a harmincnyolc éves fiatalember nem tudja elhagyni tolókocsiját. — Feleségével még Pesten ismerkedett meg — folytatja a történetei ismerősöm. — Végzés után a Sarkadi Cukorgyárban helyezkedett el, ott kaptak lakást. Három gyermekük született. A rettenetes kórnak csakhamar látható jelei voltak. Néhány évi munka után, 1975-ben nyugdíjazták, 1850 forinttal. Mint rokkant nyugdíjas költözött fel Budapestre családjával. Az új lakást neje munkahelyén intézték. Ezért is van az áldatlan együttlét, amely azonban sokkal inkább elviselhető, mint a betegség. Ugyanis időközben az asszony elhagyta férjét. Ma a fővárosi lakásban együtt él a volt férj, a három gyerek és az új férje az asszonynak. Egykori padtársam nyugdijának ötven százaléka gyermektartásra megy. Magára nem sok jut. Vöröskeresztes segélyezők, úttörők járnak hozzá, hogy ellássák a legszükségesebbekkel. Időközönként segítenek a gyerekek is. Édesapjuk idegennyelvű fordításokat vállal. Kevéske jövedelméből nem tud pénzt félretenni. Márpedig neki nagy szüksége van most negyvenezer forintra. — Hogy miért? Hallotta hírét egy osztrák orvos- professzornak, aki sikeresen kigyógyított embereket az őt is megtámadott betegségből. A gyógyítás három műtétből áll, amelyet magyar pénzben negyvenezer forintért vállal. Mivel a gyógyító eljárás még csupán kísérleti jellegű, hivatalos szervek nem adnak anyagi hozzájárulást a műtéti beavatkozáshoz. Az ember olykor a lehetetlent is megpróbálja, miért ne vállalkozna hát a re- ménytkeltő dolgokra? Barátunk a szükséges összegnek csupán töredékét képes összegyűjteni fordításaival, melyeknek szövegét többnyire magnóra mondja, mivel bénuló ujjai miatt az írás már nem megy. Volt munkahelye több mint. tízezer forinttal járult hozzá a műtéthez. Mi is hasonló összeget gyűjtöttünk össze a találkozón. Elvállaltuk a beavatkozáshoz szükséges ügyek intézését is ... (monos) CSEH KAROLY: DAC Körmeid kihulltak tenyeremből nincsen többé megfeszíttetés — A mellre horgadó áll fegyelmét alázat igene nem töri szét Csak dacoson leszegem fejem mint katapultálni készülő pilóta a zuhanó gépben az utolsó pillanatokban Á gondolkodó ember Éppen gondolataimba merültem, amikor megszólalt a feleségem: — Szaladj le, fiam, a zöldségesbe egy kiló kelkáposztáért. Magasröptű gondolataim úgy zuhantak alá, mint vércse a naposcsibe láttán, de zokszó nélkül vettem a pulóvert és a szatyrot, és nekiindultam a lépcsöház- nak. Fentről lefelé számítva az első lépcsőfordulóig vettem magamban sorra az elmúlt négy-öt év különféle közgyűléseit, tanácskozásait, és fájón nyugtáztam, hogy hiába, az emberiség, úgy látszik, nem okul semmiből. De hogy is tanulhatna, amikor itt van például a mi. kis lakóegyüttesünk, és hát itt ,is hányán nem jönnek ki egymással. A második lépcsőfordulóig áttekintettem magamban az afroázsiai egységtörekvések helyzetét, megpróbáltam visszaemlékezni a legfontosabb dokumentumokra és záróokmányokra, de gondolataimban megzavart az egyik szomszéd, aki megállított, és arról tájékoztatott, hogy a tojás ára a maszeknál húsz fillérrel több, mint tegnap. Erről jutottt eszembe a világínség aggasztó jelensége, amit a harmadik lépcsőfordulóig megpróbáltam átfogóan elemezni, magam előtt — persze csak gondolatban — térképre is kivetítve a kritikus gócpontokat. Egyik ismerősömre emlékezve felrémleltek előliem a nagy sáskajárások is, amelyek csak még inkább nehezítik az amúgy- is bonyolult helyzetet. A negyedik fordulóban rövid elemzést tettem a begyűrűzésről, mint világ- problémáról, amelynek át- kos hatása nem csupán a nemzetgazdaságokra, hanem rám, mint állampolgárra is egyre inkább kiterjed, szóval nekem is begyűrűzik. Éppen valami találó, világos hasonlaton törtem a fejem, amikor beleütköztem egy másik szomszédomba, aki arról regélt valamit, hogy kikelt a zöldhagyma a kiskertjében. Ez az! — tépelődtem az ötödik lépcsőfordulóban, a zöld az igazi. Nem a zöldekre gondoltam, hanem a zöld forradalomra, amely megoldaná a világínség helyzetét, amelyet már a harmadik, vagy a negyedik fordulóban elemeztem. A hatodik fordulóban, úgy emlékszem, kitértem magamban a világ elszeny- nyeződésének témájára, mert egyik lakótársam éppen eldobta a csikket, s felhívtam rá' a figyelmét, hogy ezzel tulajdonképpen földünk globális problémáinak egyikéhez járul hozzá a maga módján. Megjegyzésére, amit erre mondott, a következő fordulóban, de lehet, hogy ez már az utcán volt, elemeztem a személyiség megsértésének, megalázásának tematikáját, majd kitértem az emberi jogok érvényesülésének kérdéseire is. Visszafelé menet, ha jól emlékszem, a zajhatásokkal, a geotermikus energiák hasznosításával, az űrhajózás néhány elméleti és gyakorlati kérdésével foglalkoztam. majd áttekintettem az olajárrobbanás, a vegetarianizmus és a szabad egyházait helyzetét. S amikor letettem az asztalra a hat kiló sárgarépát és a húsz deka kucsmagombát, a feleségem úgy nézett rám, hogy rögtön megértettem: miért égették meg annak idején Galilleit, a nagy gondolkodót. Kaposi Levente pontjában éppen a konyhában trécselt a feleséggel. Halottról vagy jót, vagy semmit, kérem — harsogta —, de a Laci nagyon rossz ember volt. Már ha ivott. Persze sokszor ivott, és akkor jaj volt Ilonkának. De kapott a gyerek is! Mondtam is neki: hagyd ’ott már! Mit kínlódsz vele. — És ma délelőtt? Mi történt? — Hát... Csak itt a konyhában beszélgettünk az Ilonkával. Egyszer meg halljuk a puffanást. Azt . hittem, a gyerek, az csinált valamit. Mert az is olyan kis alamuszi, mint az apja. De nem, mert éppen jött kifelé. Akkor beszaladtunk a- szobába, és ott feküdt a ... Laci. De már nem volt benne élet. — Mennyi ideig beszélgettek körülbelül? ■— Mennyi ideig? Pontosan tetszik kérdezni? — Nem. Csak úgy nagyjából. f~ Fél óráig. Fél óráig biztosan. — Eközben az asszony nem ment be a szobába? — Nem. A Laci jött ki J egyszer sörért. De nem is köszönt, mert olyan paraszt' volt az. Szegény! — Maga, el tudja képzelni, hogy a férfi szerelés " közben bedugva hagyta az éjjelilámpát?- Az asszony hallgatott. . .Izgatottan nézett a másik szemébe, mint aki beszélne is, meg nem is. Kányái félig nyitott ajkai közül kivillantak a sárgás fogak Ö megmondta! Egy villanyszerelő nem tévedhet ekkorát. Unta már. Unta az egész ügyet. Meg Kányái fontoskodását is. Mit akar? Előléptetést? Gyilkos kell neki mindenáron? Baleset volt. A villanyszerelő elmé-T — Biztosat nem lehet tudni — kezdte a szomszédasszony —, mert ugye sört ivott. Bár annyitól? Nemigen. Ö nem csinálhatott ilyet, nem, mert azért jó szakember volt. De hát akkor ki? Mert az Ilonka, az meg aztán biztosan nem ... — Köszönöm — mondta a százados és felállt. — Nagyon hasznos volt, amit elmondott. Köszönöm. Viszontlátásra! lázott. Ugyanúgy, ahogy ő szokott munka közben. Kipróbálta a lámpát, aztán meg elfelejtette kihúzni. A szerencsétlen! — Talán az ujjlenyomatok — kezdte a főtörzsőrmester, de a százados leintette. — Megnyugtatom Kányái, ha erre kiváncsi, hogy a feleségéé! is rajta fogják találni. Gondolom, alkalmasint, ő is bekapcsolta a lámpát. No, menjünk! A gyerek még mindig hüppögött a szoba sarkában, az asszony az injekciótól kábultan hevert az ágyon, a lámpát már elvitték a laboratóriumba. A százados felvette a kabátját, szuszogva, nehézkesen összehúzta magán, aztán gombolkozás közben hirtelen elbizonytalanodott, megállt, a kisfiú felhagyott a sírással, és ismét az indiánnal játszadozott. A százados nézte, mintha most vette volna észre először. Kissé széttett lábakkal állt; úgy érezte, innen nem tud elmozdulni többé. Ma este beszél a fiával. Le kell ülni vele. Majd megisznak néhány üveg sört. Eddig nem engedte otthon inni, de ez más. Berúgni nem fognak. Csak beszélgetni. Ahhoz meg keli az ital. Fél óra múlva a kapitányság folyosóján összefutott Kányáival. — Főnök! A feleség ujjlenyomatai mellett, találtunk valamit! Egy sokkal kisebb kéz nyomát. Egy egészen kicsit. A gyerekéi! A százados bólintott, elment Kányái mellett, aztán néhány lépés után megállt, visszafordult. — Na, és? Mit akar ezzel mondani? Mit akar? A főtörzsőrmester felhúzta a vállát, de nem szólt. Végül is nem az ő felelőssége. BENYEI JÓZSEF: Régimódiság Követelódrik rajtom a világ, számonkeri a modern Draktikát: mennyit szeieilein, Kit vágtam nyakon, szeret-c a kihasznál! alkalom, s ho kiderül a régimódiság legyint és maganva hagy o világ, és naiv eszmék lemezére szúrt bogár maradok - egy oorszemnyi múlt, ki álmokat csak ólmokra cserél és orotektora egv van csak - o szel, szemébe néha dói szemet repít megmagyarázni égő könnyeit. Győrffy László: m az a rég Keszthely szerelmetes emlékű városom. Tizenkilenc- húsz éves koromban — 1959—60-ban — az akkor még korántsem oly híres Bergendy együttessel töltöttem nyaraimat a Hullám- és Hungária-szállóban zenélgetve. Mondanom sem kell, hogy albérletben laktunk, kissé szűkösen, mint valamely bekvártélyozott, Keszthelyen állomásozó katonabandérium díszhuszárai. A Hullám-szálló teraszán játszott . a zenekar, csillagokkal telefröcskölt égbolt alatt, pár száz méterre a strand napozó szigeteitől, ahol délelőttönként a még hínártól mentes tiszta vízben, és a fapallókon heverészve szövögettük szerelmi pókhálóinkat egy-egy helybeli, vagy Pestről érkezett nyaraló lánnyal. Most pedig a Hui- lám-szálló kivert ablakú épület, már hosszú-hosszú évek óta rogyadozik, mint a balatoni táj egy-egy téli fagyban, nyári füvet sárgító napfény füzében ágaskodó átszeli pléh-Krisztu- sa, ahová a tó körül védőpajzsként magasodó hegyek között lapuló falvak szerelemre lobbant leánykái olykor elsompolyogtak némi fohászt dadogva; hátha sikerül szerelmetes életük. Alig negyedszázada még sok helyütt saját szabadságuktól megrészegülten, boldogan futottak partra a Balaton hullámai, és nem betonbörtönbe zártan fordulták vissza önmagukba, mint manapság. Hogy ezáltal is fuldoklik a nem- zetes Balaton-asszony, ahogy magamban nevezni szoktam, már közhely. De ez jut eszembe a téglákat repesztő téli fagyokkal és nyári forróságokkal dacoló pléh-Krisztusokra emlékeztető, egykori Hullám-szállodáról. És az is eszembe jut, hogy Hemingway-nek. az írónak, vadásznak, halásznak ott van a tenger kardhalaival, óriás martinjaival, és cápáival, nekünk, magyaroknak, itt a Balaton. A nádasok pontyozásra alkalmas rejtett zugai, az emberi szemnek, léleknek. befogadhaló táj; kardhal helyett ponty. dé- vérkeszeg, süllő és végtelennek tűnő. csónakot dobáló víz helyett strandok padjai, vízben ágaskodó stégek, ahol a csöndesen horgászgatók Hemingway öreg halászának izgalmával kísérletezgetnek. Magyar tenger. Nemre, korra nem tekintő, mezítelen igazságot követelő magyar tenger. Hiszen szemérme tesen takarjuk csak testrészeinket nyár elejetői meleg kora őszig a Balatonpart kertjeiben, strandjain, akárcsak Louis Aragon egyik regényének hősei az uszodában, ahol a gazdag milliomos fiú és a munkás gyerek a vízben úszva egyforma. Kint az uszoda előtt, ruhában, már igencsak különböznek egymástól. Balaton nagyasszony demokráciát követel, és ezt. ha tetszik, ha nem, pucér mezítelenségükkel be kell tartani. Hiszen hány ke- ser-édes szerelmet engedélyez, hányán próbálgatták és fogják próbálgatni testilelki szerelmeiket esti mezítelen fürdőzéseikkel, vágj napközben, érzékeiktől és tűző naptól fel hévül tér egymás mellett heverészve Akaratijától Keszthelyig. A Balaton, azt hiszem, az ország egyik legdemok- x-atikusabb — és most dadogva fogalmazok, hiszen nehezen tudnám meghatározni — intézményrendszere. szórakoztató skanzenje, sarjadozó, nyiladozó, rangot, pi'otekciót mellőző szerelmi emlékeink bölcsője. Talán ez utóbbi lehet sokunk számára; szerelmi emlékeink bölcsője. De vigyázzunk, mert akármilyen régi, szerelmetes ez a bölcső, bizony reped, korhad s egyszer csak ... Köztudott, hogy hajócsavarok okozta oxigéndús vízben, szinte a hajókat követve úsznak a halak. Fölöttük pedig a sirályok követik a hajókat, nemcsak a kenyérdarabkák reményében, hanem mélyben olykor a felszínre vetődő halak miatt is. Valahogy .így lehetünk sokan: Bálát on-parti szerelmeink után hosszú éveken át küszködünk, és egyszer csak jön a nagy Sirály és lecsap ránk. Ez az élet rendje. De az éleire vigyázni kell. hiszen míg nem kerülnek egy éles sirály csőre közé. addig is élnek a halak. Csakhogy, ha nincs Balaton, nincs szerelem, akkor mi lesz velük? És mi hol ringatjuk kicsi, magyar tenger-élményeinket ? A magamfajta középkorú már inkább si- mogatásokra és csókokra emlékezik, de a táj. a nappali hegyek övezte tó, és az éjszakai csillag- és lámpafüzérek vibrálása változatlan De meddig? Vajon húsz év múlva, ötven év múlva is ezt láthatja egjr kamasz szerelmespár?
