Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

1983. június 11., szombat föZAI-MAGYÄRÖRSZÄG 7 , tü Egy lirló ezist Ja. Gutjajev novoszibirsz- ki mérnök 19 995 ezüstér­mét adott át a banknak. A Guljajev család a háztáji területén pinceépítkezésbe kezdett. Az alap kiásásá­nál az ásó ezüstérméket vetett ki a földből. Kide­rült, hogy felsértette as érmékkel teli fahordó ol­dalát. Végeredményber megközelítőleg 90 kilo­gramm nemesfém kerüli napvilágra. Jordan Popov: Micsoda iarüá voltaik! Micsoda barátok voltunk, ó istenem, micsoda bará­tok ! Megtisztítottam he­lyette 30 kiló hagymát, 6 harmincszor kifényesítette a cipőmet, enni adtam ne­ki a csajkámból, ő meg­itatott a kulacsából, levelet írt az édesanyámnak, cso­magot kaptam az apjától, a hátán cipelt, én pedig mesterséges légzéssel kel­tettem életre. De egyszer csak útjaink elváltak. Sziámi ikreknek hívtak bennünket, mindig együtt voltunk, de tessék, elvál­tunk egymástól. Ki gondol- ’ ta volna? Ki tette ezt? Az élet. Egyszer, évekkel ezelőtt, amikor még motorkerékpá­ron száguldoztam, megpil­lantottam egy utca keresz­teződésében. — Hogy vagy? — kér­deztem. — Jól — válaszolta. — Gyere el hozzánk egy­szer! — mondtam, és éppen abban a pillanatban, ami­kor oda akartam l^iáltani neki a címemet, zöldre váltott a lámpa, és indulni kellett. Két évvel később láttam Újra. Ekkor már megvet­tem a Skodát s ő motor- kerékpáron járt. Mellém sorolt, anélkül, hogy észre­vett volna. Hirtelen léié­kor tern az ablakot, és elki- áltottam magam: — Mi van veled, te el­veszett lélek, hová tűntél? — Jól vagyok — vála­szolta. — És te? — Hol így, hol úgy. Mi­ért nem jössz el egyszer? Ö bólintott, de ebben a pillanatban zöldre váltott a lámpa, és én megindultam egyenesen, ő pedig balra kanyarodott. Lehet, hogy eltelt egy év is, vagy másfél, amikor is­mét összefutottunk az egyik benzinkútnál. Éppen tankol­tam, és a kocsisoron átnéz­ve látom, hogy a sorára vár motorkerékpárjávaL Mögötte egy nó ült. — Hé, hogy vagy? — kiáltottam el magam. Ö rámutatott a nőre. — Megnősültem. — Gratulálok! — mond­tam neki. — Miért nem jöt­tök el az asszonykával? Ekkor a kocsioszlopbő! dudálni kezdtek, hogy mi lesz már, és vissza kellett ülnöm a volán mögé, hogy induljak. Utoljára Burgaszbnn lát­tuk egymást a Szozopol felé vezető úton. Igen nagy volt a torlódás, és mi az egymással szemközti folya­matban haladtunk. Elöre­mész három-négy métert, megállsz, várakozol, majd ismét nekilódulsz. Ekkor egy Trabantban ült. Én egy vadonatúj Zsigulit vezet­tem. Kézmozdulattal kér­deztem tőle:, „Hogy vagy?” ö bólintott: „Jól”. És rá­mutatott két gyerekre, akik hátul ültek. Alig láttam őket. Két ujjammal V-be- t.űt formáltam, ami annyit jelentett: „Gratulálok!”- Ö a szívére tette a kezét: „Köszönöm”. Ekkor, egyik kezemmel Szófia felé, a másikkal pedig rámutatva meg akartam neki monda­ni, hogy „Miért nem jöttök el egyszer?” De a két fo­lyam hömpölyögni kezdeti, az autók nekilendültek, és elvesztettük egymást Ettől kezdve nem láttam őt. sem a közlekedési lám­pák előtt, sem a kötelező vizsgákon, sem a javító­műhelyekben, sem pedig a benzinkutaknál. Pedig micsoda barátok voltunk, ó, istenem, mi­csoda barátok! Bolgárból fordította: Adamccz Kálmán c sok-sok rézkilincs, amit élvezettel törülhe­tett fényesített. Akár egy szarka. Fordított egyet a kockás papíron. Na. már csak egy rövid mondat. Hevenyészett - írással odavetve. Szeme akadozva vándorol* szóról szóra. : , „Szomorú hírt kell közölnöm veled, lá- nyom. Apád tegnap éjjel meghalt. Csókol anvád.” Ez visszarángatta a múltból. Hpsszú ideit? csak ült maga elé meredve, nem tudta •-! mit tegyen, mit érezzen. Több mint har­minc évvel ezelőtt látta az apját. Megpró­bálta felidézni akkori alakját: kicsi. izmoc ember, bajusszal, nagy nofacsonttal . Most pedig halott. Anna tett-vett egész nap a ház körül aztán hirtelen elhatározással, este hat óra % • tájban, beszállt kis Polski iába egy friss csokor virággal. Nagy lélegzetet vett, és elindult Budapestre. Most érezte elősző) úgy. hogy mégis kellett volna találkozniuk az apjával. Csak eevszer. Kettesben, hogy úgy istenieazábar neki is elmondhassa azt. amikkel az anyját bombázta olykor. Mit foa kezdeni most az anvjáyal? Lehet, hogy számít rá hogy magához veszi? Ha ezt hiszi, téved Hiida úgyis rájuk pazarolta az egész életét Bár az utóbbi időben, ügy­védi stílusban (nyílt levelezőlapon) ír. hogy legyen szíves küldjön az öregeknek pénzt mert ő már nyugdfiban van, és nem tudja őket tovább tartani. „Késő van már eh­hez. hucica! Pénzt ezeknek én soha több-' mm adok.” Aszófőnél tilosat jelzett a fénysorompó Anna ránézett az órájára, háromnegyed hét. Ha nem lesz -nagy forgalom, másfél óra múlva Pesten lehet. Belenézett a visz- szapillantó tükörbe. Jó lett volna azt az Él VI Hogy miért „vendégkönyv­be” ajánlom soraimat? Mert csak így mondhatom el, amit szeretnék anélkül, hogy fogadatlan prókátorsággal vádolhatna érte bárki. Egyébként megtehetné, hisz’ pa ta Id születésű, illetőségű nem vagyok, mindössze ven­dégként tartózkodtam né­hány napot Miskolcon — es Magyarországon. Székelyföld egyik ősi szellemi központ­jában, Csiksomlyón szület­tem, Kolozsvárott élek. Mint minden olyan láto­gató, aki legalább általános iskolai szinten ismeri a tör­ténelmet és akit érdekel a művelődéstörténet, diákos megilletődöttséggel érkez­tem meg június 5-én Patak­ra. A néhány órás látogatás élég volt ahhoz, hogy öröm­mel lássam, mennyire meg­becsüli ez a város felmérhe­tetlen értékű történelmi örökségét. A tárgyit és a szellemit egyaránt, bár Pa­tak esetében a kettőt ugyan nehéz lenne különválaszta­ni, mint ahogy kár lenne ha­tárt vonni a szigorúan tör­ténelmi és művelődéstörté­neti örökség között is. Való­színű azonban, hogy min­denki ezt érzi-látja, aki Sá­rospatakra látogat — nem is kívánom részletezni. Nem Patak az első és egyetlen olyan történelmi levegőt árasztó város, amelyet meg­látogattam, és nem csupán Patakról mondható el, hogy tudatosan — nagy gonddal — ápolja, őrzi mindazt a tár­gyi és szellemi kincset, amit a múlt ráhagyott. Jóval ke­vesebb olyan város, helység vs»n azonban, amely az örök­ser) szintjén tudja tovább gazdagítani évszázados kin­csestárát. Sárospatak ilyen fehér holló. Nem csupán ősi kollégiumára, könyvtáraira, korszerű művelődési intéz­ményeire gondolok. A római katolikus temp­lommal átellenben, egy kis téren Andrássy Kurta János — általam mind ez idáig csak reprodukciókon látott — lovas fiút ábrázoló szobra áll, a modern magyar szob­rászatnak ez az egyetemes művészetet is gazdagító re­mekműve: mögötte pedig, a művész állandó, gyűjtemé­nyes kiállításának otthont nyújtó, erre a célra korsze­rűen berendezett-alakitott igen szép régi épület, ame­lyet ma Patakon „Kurta- ház”-ként emlegetnek. Ha­sonlót aligha találunk Ma­gyarországon: Európában se sokat. Nem arra gondolok, hogy életműgyűjtemény rit­ka lenne, van belőlük sok (ha nem is elég) Magyar- országon, a Vén Földrész, az Üjvilág és más kontinensek művelődési palotáiban, mú­zeumaiban. De ahol egyet­len épület termeiben egyet­len művész életművének je­lentős. fejlődési korszakaira jellemző hányadát láthatjuk — jóval kevesebb akad. Szü­lőföldemnek az elmúlt esz­tendőkben örökre eltávozott nagy fia. Nagy Imre festő­művész kertjében épült fel (még a Mester életében) egy ilyen kiállítóterem. Talán ezért, az azonosság miatt is örültem, hogy láthattam a Kurta-házat, a benne kiállí­tott munkákat. Aztán —Patakon jártam- ban-keltemben — hallottam, szóba került, miszerint a Kurta-házban más művek­nek, egy igen értékes kép­gyűjteménynek is hajlékot adnának. Nos. ezért bátor­kodom elkérni Sárospatak vendégkönyvét. Hogy meg­kértem a patakiakat: ne te­gyék. A Kurta-ház ezzel az élet­műkiállításával — egyedi ériék. A művész munkái te­szik azzá. Az európai rangú, nagy művészé, áld nem pró­bált divathullámokat meg­lovagolni. aki a mesterség­beli tökély mellett az embe­ri bölcsesség olyan fokára jutott, ahonnan az élet „kis” és „nagy” dolgai között már nem látható a különbség, ahonnan minden kis és nagy mozzanatban maga az élet mutatkozik meg — nagy E- vel — és ezt ki is tudja te- . jezni, mégpedig olyan ter­mészetes közvetlenséggel, hogy a néző úgy érezze, be­lőle fakadt a gondolat, ha szobrász lenne, ö is ponto­san ezt és így csinálná. Csu­pán kettőt idéznék a kiállí­tás remekművei közül: a Háború című szobrot, amely a gyermekét óva-menekítö anya alakjával úgy fejezi ki az iszonyatot, hogy semmi iszonyatosat se jelenít meg — és a talpából tüskét pisz­káló nő alakját, a koncent­rálásnak, a foglalatosságba való elmélyedésnek ezt a tökéletes kifejezését. Az a fajta művész Andrássy Kur­ta János, akinek a nevét a. jövendő évek-évtizedek egy­re nagyobb betűkkel írják be korunk magyar és egye­temes művészetének a tör­ténetébe. Sárospatak csodá­latos történelmi, művelődés- történeti örökségének a szintjén áll ez az életmű­kiállítás, amely (tudtommal) a művész további adomá­nyaival gazdagodnék. Más — mégoly rangos — gyűjteményt is elhelyezni az éniiletbe? Az épület egyik részébe, vagy olyan formá­ban, hogy- felváltva állítsák ki a gyűjteményt az And­rássy Kurta-szobrokkal? Ezt is lehet, persze. Ám ez eset­heti az Andrássy Kurta-ház olyan galériává, kiállító­hellyé változnék, amelyikből Magyarországon és Európa- szerte tizenkettő egy tucat. Bízom abban, hogy Sáros­patak megtalálja . majd a megfelelő elhelyezési mód­ját az értékes képgyűjte­ménynek, amelyet valaki — kétségkívül nemes szándék­kal. de — a Kurta-házba szánt. EX a Kurta-ház meg­marad Andrássy Kurta Já­nos életművét őrző és be­mutató gyűjtemény hajlé­kának. Sárospatak szellemi örökségének a színvonalas gazdagítására — és büszke­ségére. Fodor Sándor Annát' viszontlátni, akinek az élete lepereg előtte. De egy öregedő nő nézett vissza rá... Fehéren villogott a fénysorompó. Anna beletaposott a gázba. Anna Hildától csak a gyerekeit irigyli. Neki is lehetne, de soha nem merte vál­lalni. Még mindig tisztességesebbnek tart­ja magát mint az anyját, áld csak azért szült, mert nem tudott ellene tenni. Negyed nyolc volt, mire kiért a beton­ra. Szeretett szürkületben vezetni, ilyen­kor élesebben lát mint nappal. Ez már az öregség? Kilenc körül anyjánál lehet Vajon mikor lesz a temetés? Igazában nem tudta sajnálni az anyját. Ha ő az ap­jának van. dehogyis ment volna az anyja után. Előbb-utóbb úgyis Visszajött volna. De ezek minden rosszba belerángatták egy­mást. Kudarc volt az egész életük. Egy óra múlva már a Bem rakparton kereste a házszámot. Amikor leparkolta a kocsit, még sokáig benne maradt. Nehe­zen tudta rászánni magát, hogy kiszálljon. Elszívott egy cigarettát A kivilápítatlar kapu alatt, az öngyújtó fényénél kereste a lakók névsorát. Tudta, hogy földszint' kettő, de még mindig időt akart nvemi. Már majdnem becsöngetett, amikor ész­revette. hogy a bejárati ajtótól jobbra, a szobából fény szűrődik ki. Lábujjhesven odament A? ablak nem volt befücgönyőz- ve. A szoba üres volt. egy szál dróton lóaó villanykörte világított halványan. Két vas­ágy állt a fal mellett, és eev bal oldalára roeevant szekrény. Asztalosék bútorai — gondolta megvetően. Lélegzet-visszafottva 'isvelt. de nem jött be senki. Ilyen szösz- mötölős volt anvja világéletében. Végre kinyílt az ajtó. é- nagy karimájú kalap­ban egy öregein bor lépett be. Az asztal- i hoz. ment szeméhez emelte az órát maid megrázta, és a füléhez tartotta. Bekapcsol­ja a rádiót leült eléje. Annápak torkában dobogott a szíve. Kétségkívül ez az apja. Legszívesebben elővenné a levelet lehet hogy félreolvar-ta? Nézte az apját és ek­kor. hosszú idő után visszatért az a kép. amikor ketten ültek a mnnelvaitóban és ő felolvasott egy lexikonból: Kunok, ural - altáji nép amelv a X század elején tűnt fel Dél-Oroszországban. Latin nevük cu- manus, arra utal — itt Anna elakadt p szövegben, pedig kívülről is meg kellett tanulnia. Apja mindig ' büszkén mondta magáról, hogy kun. Kiment a házi elé. Elövette a táskájába gyűrt levelet. „Szomorú hírt kell közölnöm veled, lányom. Apád tegnap éjjel meg­halt.” Teliát nem olvasta félre Mit tegyen most? Erre nem volt felkészülve. Lesétált az alsó rakpartra. Egy lámpa alatt újra meg újra elolvasta a levelet. Egyszerre megvilágosodott minden. Megvan a kulcs­mondat: „azl mondtad, amíg apád él. ad­dig be nem teszed hozzánk a lábad”. Icen. ez az! Azon már nem Is tűnődik hogy apja volt kórházban, mégis az anyja halt meg. Ténv az. apjának valahogyan kezébe kerülhetett a levél, és ez adta neki az öt­letet. hogy ő fejezze be Aevafúrt eev öregember. Először imponált Annának az snia. de aztán elszállt a iókedve. Sietve visszament a szoba ablakához lo­pakodott ismét. Mée eevszer iátni akarta az aoiát Talán utoljára Az már lefekvés­hez készülődött, hosszú szán) entváKnn ül.t az ágv szélén hnqrpt-r* n-ott valamit, " *t forgathat a felében? Anna várt egy da­rabig. hátha részvétet érez az nnia iránt. De nem érzett semmit, csak naev-natry üressé cet Hogy űj életet kezdtenek egy­mással ahhoz már mindketten örerek. Beszájlt kocsijába, naev érővé* orante be az ajtaját . . Két óra alatt ért haza. márts űev tűnt. örokkévalnsáo. viszketett a keze amikor a kulcsot a zá rtra illesz­tette. Férie még ébren volt. — Máris itt­hon vagy? Mi történt? — Hagyj, majd reg­ééi . i. Esész éjjel nem tudott elaludni. A sö­tétségből úira mee újra az arnria arca merült fel. Mintha csúfon dánosán nevetne rajta. Gyötrő gondolatok között hánvkó- tott hajnalig, mire megtalálta a meeol- dást. Reggel nyolckor első dolga volt. hogy "1 ment a postára, táviratot adott fel apjá­nak. „Anya elhunyta alkalmából fogadd őszinte részvétemet. Anna.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents