Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-01 / 128. szám
. ■ - fr' ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. június 1., szerHa Ünnepi könyvhét Közelképek — A vikingek nyomában r Az ünnepi könyvhétre adta közre a Képzőművészeti Kiadó azt a gyűjteményes kötetet, amelyben Csapó György harmincöt kortárs magyar képzőművészt mutat be beszélgetés, baráti gondolatcsere közben. A kötet címe: Közelképek — alcíme: Beszélgetések — és a kortársi képzőművészet igen széles spektrumát kínálja. Csapó nem rangsorolt, ám interjúsorozatában arra törekedett, hogy a legidősebb mesterektől a legfiatalabbakig, a leghagyományosabb törekvések követőitől a legnyugtalanabb útkeresőkig képviseljék a mát beszélgető partnerei. A nyolcvannégy esztendős Miháltz Páltól és nyolcvanhárom éves Barcsay Jenőtől, (illetve az 1895-ben született, de 1978-ban elhunyt. Jlosvai Varga Istvántól) a harmincnégy esztendős Kárpáti Tamásig terjed a sor — az említett Ilosvai Varga Istvánon kívül az interjú készítése óta elhunyt még Országh Lili és Tóth Menyhért is —, amely magába foglalja a részben itthon, részben külhonban élő Szalag Lajost és Szász Endrét is. A kötet éppen a bemutatott alkotók szavaival segíti a tájékozódást a napjaink hazai művészete iránt érdeklődőknek. Csapó kérdései nemcsak a műhelymunkára vonatkoznak, hanem igyekszik riportalanyait állásfoglalásra is bírni, s így a legkülönbözőbb irányzatok képviselőinek állásKönyvheti beszélgetések pontjait ismerhetjük meg. Sajnos, szűkebb pátriánk képzőművészeti életének reprezentánsaival nem találkozunk e kötetben, ám e lokálpatrióta hiányérzeten túl a Közelképek elolvasása után sok kérdést világosabban láthatunk, gazdagabbak leszünk. Ugyancsak az ünnepi könyvhétre jelentette meg a Képzőművészeti Kiadó az ötven éve Finnországban élő Rácz István nagyszabású albumát, A■ vikingek örökségét. A szerzőnek több művészeti tárgyú fotóalbuma jelent meg hazai kiadásban. Mint kutatót elsősorban a történelem előtti kultúrák, valamint a kora középkor művészetének tárgyi emlékei érdeklik. Ehhez kapcsolódik fotóművészeti tevékenysége is, amelynek során eddig mintegy hetven albuma jelent meg. A vikingek öröksége című kötetében is pompás felvételek során — 16 színes és 179 fekete-fehér egészoldalas képen — mutatja be a skandináv országokban fellelhető legszebb tárgyi emlékeket, részletes elemzést adva valamennyi tárgyról, a kötet tanulmányértékű előszavában pedig beavatja az olvasót a különböző. egymást követő stíluskorszakok jellegzetességeibe és ismerteti az északi népek mitológiáját, társadalmi berendezkedésüket, történelmüket. <W Csoóri Sándor r Ki beszélne a költészet fontosságáról, ha nem éppen a költő? De ha csak a költő szól arról, hogy a líra halála az ember halála, akkor elégségesen komolyan figyelünk-e fel arra, hogy hiány keletkezett életünkben? Kérdések, amelyekre már a jelen időben is meg kellene próbálnunk válaszolni. A jövőben pedig még inkább. Csoóri válássá tiszta, világos, egyértelmű. Egyértelmű a maga teremtette költészettel, s a „dadogó” beszélgetés prózai szavaival. Hírözönben élünk, információáradatban a világról, a háborúról, a gazdasági nehézségekről, a természeti katasztrófákról, szerencsétlenségekről. Csak magunkról kapunk kevés hírt. Mintha a bensőségesség kiveszett volna a világból. Pedig ha magáról tudott keveset az ember — a történelem elégséges példával szolgál — nem tud úrrá lenni a tárgyi világon. A költészet arról beszél, amiről alig kapnak hírt az emberek; magáról az emberről. Az élet, a természet, az érzelmek legeredendőbb értékeivel köt össze a költészet. Van olyan érték a világban — mondja Csoóri Sándor, amit csak a lírai én, az egyes ember tud megfogalmazni. De ezeknek az értékeknek a megfogalmazása, megmutatása ugyanolyan fontos, mint az, hogy nap mint nap kitapogatjuk magunknak a világ objektív részét. Bár Csoóri Sándor verseit hallhattuk az ünnepi könyvhét 'alkalmából hétfőn, este a Miskolci Galériában megtartott találkozón — a költő maga olvasta fel őket új válogatott kötetéből, a „Várakozás a tavaszban”-ból — a költészetről, az emberről, az ember e világban lehetséges esélyeiről cserélhettünk gondolatokat. Amit nem ront, hogy a párbeszédben, a gondolatcserében viszonylag egyoldalú volt a találkozó. Elsősorban a költő beszélt (és természetesen a Csoóri-költészetet bemutató kritikus, ezúttal Bíró Zoltán, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója) azokról a dolgokról, amit a líra felelősségének és feladatának tart, amit a nagy elődök — József Attila, Nagy László — is megfogalmaztak. Mert a líra mindig egyes szám első személyben fogalmaz, a költő, az én, a szubjektum vívódásait, kétségeit fejezi ki, de megfogalmazódik benne mások kétségbeesése, mások gond- I fe. öröme is. A költészet nem ismer megalkuvást — ezért tud igazi válaszokat adni kérdéseinkre. Mert a kortárs költészet feladata, hogy a legfontosabb, az ember személyisége számára is legfontosabb gondolatokat megfogalmazza. Ügy, hogy jelen időben hassanak, ne húsz-harminc év múlva. Ehhez pedig az kell, hogy olvassák a verseket. Ha nem olvassák, akkor ez a költő gondja, de azoké is, akiknek tiszte népszerűsíteni, közelebb vinni az emberhez a verset. A találkozón persze nemcsak a költő, hanem az esz- széista, a filmforgatókönyv-. író Csoóri is szóba került. A gondolkodó ember — mondanám legszívesebben, _ — a világról, az emberről j felelősséggel gondolkodó, jobbító szándékkal töprengő ember. Ültünk a több, mint kétórás találkozón. Volt, aki a felolvasással együtt — a költő versolvasásával együtt — fellapozta a kötetet, hogy szemmel is kövesse a verssorokat. Volt, aki csak behunyt szemmel figyelt. De sokan voltunk — várakozáson felül sokan — és talán ez is esély, hogy a költészet mellett még nem megyünk el közönyösen. (aa. A) Szakonyi Károly A hajóból már régen pakolják ki a rakományt, miközben A matróz még mindig önkívületi állapotban hajtogatja: „Föld!” ... „Föld!” ... „Föld!” ... Már szinte sajnálatig, sőt dühig foko- zódóan veszik körül szóval a többiek, ám semmi nem használ. Ez A matróz ült még a nyílt tengeren az ár- bóckosárban, neki kellett fi: gyelnl, s 6 látta meg, az Ö feladata volt tudtul adni a „látást-felfedezést”: Föld!... Szakonyi Károly új, az ünnepi könyvhétre megjelent könyvének ez az írás (A matróz) az előszava, a mottója, a vezérlő gondolata. A megyei könyvtárban rendezett találkozón mi is hallhattuk. Szép számban jöttek össze az irodalom iránt érdeklődők ezen a találkozón, s volt mit követniük a-gon- dolat „hullámain”. Az új kötet néhány írását Mihályi Győző és Molnár Zsuzsa, a Miskolci Nemzeti Színház művészei tolmácsolásában hallhattuk. A bevezetőt Domokos Mátyás irodalomtörténész mondotta el, az egyik későbben felszólaló hallgató szerint „ránk zúdítva a kérdések zuhatagát” ... Amiről Domokos Mátyás beszélt, az naponta-hetente megjelenik életünkben. Mert az emberről beszélt, az emberről, aki ma már tele van bizonytalansággal, krízistudattal; mindenfelől ható kérdésbombával támadottan. Erről volt szó, mert mi másról lehetett volna beszélni Szakonyi Károly művei nyomába szegődve?! Szako- nyit, írjon bár novellát, tárcát, drámát, tévéjátékot: mindig is a kortárs ember baja-gondja, problémája foglalkoztatta. Az az élettér, amelyben kinek-kinek meg kell vívnia a maga küzdelmét. Hogy lehetne fölösleges küzdelmek és bajvivá- sok nélkül is „csinálni” ezt az életet? Bizony, lehetne. De nem megy. És nem lehet orvosi receptet adni az életre; különösen nem lehet — derül ki Szakonyi Károly írásaiból —, ha (hál’ istennek) sokfélék vagyunk, sok helyzetűek, sokszínűén — vagy szürkén-unalmasan — élőek. Az irodalom, az író dolga az, hogy matrózként ott üljön mindig az „árbóc- kosárban", vigyázza figyel- " mével a távolt, a közeit, s szóljon-kiáltson, amikor kell! Szakonyi Károly ilyen elhivatottsággal részese a mai magyar irodalomnak — ez derült ki a miskolci találkozón, a beszélgetés sorén. De nem is ez a lényeg és a döntő. A müvei bizonyítják, hogy közöttünk él, rólunk beszél — és hozzánkértünk szól... (t. n. j.) A szökőkútnál... V : Fotó: Laczó József B Bőszé feze* lanísápil Mérlegen a gyermekműsorok Nem szívesen kezdem mondandómat statisztikai adatokkal, de a későbbiek miatt kénytelen vagyok a számokhoz fordulni: egy egészen friss felmérés adatai szerint az elmúlt esztendőben egy átlagos műsorhéten a 3—5 éves gyermekek 9 óra 37 percet, a 6— 8 évesek 11 óra 44-et, a 9— 11 évesek 14 óra 43-at, a 12 —14 évesek 16 óra 54-et, a 15—17 évesek pedig 13 óra 32 percet töltöttek a televízió képernyője előtt. A heti adásidő 92,6 óra volt. Hatalmas idő ez. A számítások szerint egyes korosztályoknál — például 12—14 éves korban — az összes alváson kiviili idő 15 százalékát töltik tévézéssel a gyermekek. A Magyar Televízió évente 110 órányi saját készítésű és 50 órányi importált gyermekműsort sugároz és mintegy másfél millió gyermeknézővel számol. Természetesen a gyermekek nemcsak az ebben a százhatvan órában kínált műso- rokat nézik és látják, hanem a felnőtteknek szántakat is. Ezeknek az adatoknak ismeretében vitathatatlanul nagy a televízió szerepe és felelőssége a gyermekek ízlésének fejlesztésében, szabad idejük hasznos kitöltésében, nevelésében, • szórakoztatásában, egészében műveltségük formálásában. Nem oktalan hát, ha a Magyar Televízió kétévenként megrendezi a gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléjét, hogy számba vegye, miként tesz eleget e nemes feladatának. A kétévenkénti kőszegi szemle, amelyet most ötödször rendeztek meg május 23-tól 28-ig, nem fesztivál, hanem díjak nélküli, konferencia jellegű időszakos mérlegelés, amelyen bemutatott művek alapján a szűkebb szakma, a tudományok, a társművészetek és nem utolsósorban a legér- dekeltebbek — a gyermekek — képviselői vitatják meg, hol is tart a hazai gyermektelevíziózás és mit kellene tenni. Már a kőszegi szemlére készülve és a képernyőn látott gyermekműsorok emlékeit fel-felidézgetve — sajnos, a felnőtt, más irányú A Borsodi Levéltári Füzetek 20. köteteként megjelent az egykori Zemplén vármegyei Levéltár Kossuth Lajossal és családjával kapcsolatos Iratainak teljes gyűjteménye. A kötetben közzétett 234 irat mintegy hatvan százaléka most került először nyilvánosságra. Tartalmazza a kötet azokat az 1836-os törvényhatóKossilh iratok nyomtatási sági határozatokat, amelyekkel Kossuth elfogása ellen tiltakoztak, ’ illetve szabadon bocsátását kérték. Szerepel benne az a leirat is, amelyet Kossuth pénzügyminiszterként szülőfaluja — Monok — adóügyében küldött Zemplén vármegyéhez: engedélyezte a község adóhátralékának részletekben történő fizetését. A kötet érdekességei közé tartozik az a tűzoltási szabályzattervezet, amelyet Sátoraljaújhely számára készített Kossuth. kötöttségei miatt viszonylag keveset lát a gyermekeknek szánt adásokból — többször eszembe jutott Szlanyisz- lavszkij sokat emlegetett tanítása, amely szerint a ' gyermekeknek színházat ugyanúgy ketl játszani, mint a felnőtteknek csak, még egy kicsit jobban. Ez a tétel vonatkoztatható a televízióra is. Ebben a meggyőződésemben erősített meg már a szemle megnyitásakor Ancs'el Éva állami díjas filozófus, egyetemi tanár előadása, amelyben — többek között — elhangzott, hogy „a gyermekkultúrának csak jónak, a felnőttekénél jobbnak szabad lennie". A szemle programjában — itt most a főleg gyermekeknek szánt, hangulatos, sajnos a rossz időjárástól itt-ott megtépázott külön- műsorokról nem szólunk — bemutatott 29 filmet és egyéb gyermekműsort a meghívottak szavazólapok segítségével azonnal osztályozták, minősítették, s Vas megyében mintegy ötszáz gyermek is hasonló módon véleményezte és még aznap nyilvános vitán mondtak a frissen sugárzott adásokról véleményt a gyermekek, akiknek tanácskozásait a felnőttek tévékamerák közbejöttével kísérhették nyomon a saját tanácskozásaik előtt. Az akkorra már leadott írásos szavazatok nagyon tanulságos eredményeket produkáltak részben a gyermekek és felnőttek ítélőkészsé- gét, részben a gyermekek érdeklődését illetően. Érdemes visszatérni An- csel Éva fentebb idézett megállapításához és azt megnézni, vajon a szemlére elhozott művek miként feleltek meg az ebben megfogalmazott elvárásnak. A kapott kép roppant vegyes. Losonci Ágnes szociológus felszólalásában azt mondta, hogy e szemle filmjei már az osztály nélküli társadalmat tükrözik, kívül esnek a konkrét időn, valami nemzeten kívüli világot éreztetnek. Sok műre érvényes ez a megállapítás, mert ahol jelen volt is a mai társadalmi környezet, meglehetősen direkl-erőszakoll formában .jelentkezett. Például az úttörő-jelekkel. A nagy mezőnyből sokkal könnyebb az egyértelműen gyengén sikerült művekre, mint az egyértelműen kiemelkedőkre visszaemlékezni. Például bemutatás előtt áll a Torta az égen című tévéjáték, amely már 63 perces terjedelmével is riasztó — a művek hosszúsága sajnálatosan közös vonása a szemlén látott filmek jó kétharmadának! —, ám minden tekintetben csak elmarasztalásra érdemes munka. Ugyancsak sok elmarasztaló véleményt kapott a kereken 60 perces A közös kutya című tévéjáték ősbemutatója, vagy az Anyu miért? című, egy fizikai jelenséget teljesen értelmetlen keretben magyarázó kisfilm. Igen vegyes fogadtatásra talált a libanoni helyzetet gyermekeknek magyarázó adás, vagy A látogató természetrajza, amely az állatkerti állatok szemével láttatja az emberek helytelen magatartását. Feltétlenül kiemelkedik viszont a mezőnyből az Ágh Istvánról készült portréfilm, a Kivirágzott a nádpálca, amely a portré hátterében érzékletes történelmi körkép is; igen jó volt a sokszínű Játékszüret, a Testünk sorozatból az izmokat ismertető, animációval kombinált kis-, film, s még egy-két mű érdemelne említést, a többség viszont a szürke középszer kategóriájába sorolható. E vázlatos méltatásból is kitűnik, hogy sem Sztanyisz- lavszkij tanításainak, sem Ancsel Éva elvárásainak nem felelt meg a szemle mezőnye egészében, s bizony Losonci Ágnesnek igen sokban igaza volt; A bemutatott művek és a viták, amelyeken televíziósok, kritikusok, pedagógusok, képzőművészek, társadalomtudományi szakemberek hallatták hangjukat, azt tanúsították, hogy a Magyar Televízió gyermekműsorainál a sok jó ötlet és törekvés ellenére vap valami megszo- kottságba, sémákba merevedés — ezt igazolja például a szűk körből való szi- nészválogatás, vagy a sorozatműsorok sok-sók visszaköszönő vonása is. Sok-sok tanulsággal járt ez a szemle és a 'hozzá kapcsolódó vita. Az egyik korreferátum — Barnáth László kritikus tartotta — azt járta körül, miként tükröződik a családi kapcsolódás a szemle mezőnyében, illetve müveiben. Megállapítható, hogy nem eléggé, holott a legtöbb műben jelen \folt valami családi vonulat; sajnos, igen sokszor sémákban. A bevezetőben ismertetett statisztikai adatok szerint másfél millió gyermek tölti idejének nagyon nagy hányadát a képernyők előtt. E nézőkből lesznek a holnap felnőtt nézői és munkától. Nem közömbös, hogy a képernyőről milyen tudati. ízlésbeli megalapozást kapnak. A televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek ötödik kőszegi szemléjének az a legnagyobb jelentősége, hogy őszinte képet adott, s az eredmények mellett a bizony nem kevés feladatot is számba tudta venni. Benedek Miklós
