Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
I JTÍLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! v AZ MSZMP BORSOD-AB AŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 143. szám Ara: 1.40 Ft Péntek. 1983. június 17. *- -^============^^ . fodor Zsivkovot elutazása előtt elbúcsúztatják r Hivatalos baráti látogatásának utolsó napját vidéki programmal kezdte csütörtökön a magas szintű bolgár párt- es állami küldöttség. Todor Zsivkovot, a BKP KB főtitkárát, a Bolgár Népköz- társaság ÁjlamtsnárysáMek elnökét és a delegáció többi tagját Pest megyei, látogatására elkísért© Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. A vendégeket a hernádi Március 15. Termelőszövetkezetben Váncsa. Jet?© mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint Pest megye párt- és állami vezetői fogadták. Csillan Nándor, a tsz elnöke tájékoztatást adott az országos hírű baromfitenyésztő szövetkezetről, a megye egyik legdinamikusabban fejlődő közös gazdaságáról, amely tavaly már csaknem 3 milliárd formt árbevételt ért el. A tájékoztatót kővetően a vendégík megtekintették .a tsz baromfifeldolgozd üzemét, azután Pelikán István tsz-ta- got keresték fel otthonában. A szövetkezet baromfiágazatának telepvezetője büszkén mulatta meg korszerű háztáji gazdaságát. A küldöttség a kora délutáni órákban visszaérkezett Budapestre. Délután a Parlament épületében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottság gának tagja, a Minisztertanács elnöke és Grisa Filipov, a BKP KB Politika! Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke dokumentumot irt alá, amely meghatározza a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés és szocialista gazdasági integráció távlati fejlesztésének fő irányait, j Ezután a Bolgár Népköz- társaság párt- és állami küldöttsége és a magyar tárgyaló csoport plenáris zárómegbeszélést tartott a Parlament delegációs termében. A mogyar tárgyaló csoportot Kádár János. az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a bolgár küldöttséget Todor Zsivkov vezette. A megbeszélésen részt vettek a két delegáció tagjai és szakértői. A plenáris ülésen Kádár János megköszönte Todor Zsivkovnak, bogy a komlói bányában történt szerencsétlenség miatt levélben fejezte ki együttérzését. A megbeszélés végeztével a Bolgár Népköztársaság párt- és allami küldöttségét ünnepélyesen búcsúztatták a két ország nemzeti lobogóival díszített Országház előtt, a Kossuth Hajas téren, majd a vendegek Kádár János, Losonczi Pál. és Lázár György társaságában gépkocsikba szálltak, és diszmotorosok kíséretében a Ferihegyi repülőtérre hajtattak. A légikikötő betonján Kádár Janos, Losonczi Pál és Lázár György baráti búcsút vett Todor ZsivkovtóL, s a delegáció tagjaitól. A bolgár part- és állami küldöttség különrepülőgépe néhány perccel ezu lan a magasba emelkedett Közlemény a tárgyalásokról r& Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának meghívására 1983. június 14—Iti. között Todor Zsivkov elvlárs- nak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa elnökének vezetésével hivatalos baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban a Bolgár Népköztársaság párlés állami küldöttsége. A bolgár vendégek itt-tar- tózkodásuk során ismerkedtek a magyar nép életével, tanulmányozták a szocialista társadalom építésének magyar- országi tapasztalatait, eredményeit. A bolgár küldöttség megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Ellátogatott a Csepel Művekbe, valamint a hernádi Március 15. Termelőszövetkezetbe. A bolgár küldöttséget magyarországi tartózkodása során mindenütt szívélyesen fogadták. A találkozók híven tükrözték a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt összeidr- rottságát, a Magyar Népköz- társaság és a Bolgár Népköz- társaság szeles körű együttműködését, a magyar és a bolgár nép hagyományos, testvéri baratsagal. Kádár János és Todor Zsiv- kov megbeszéléseket folytatott, amelyen részt vettek a tárgyaló küldöttségek tagjai. A küldöttségek a tárgyalásokon tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa és a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a szocialista társadalom építésének tapasztalatairól. Áttekintették a két testvérpárt és a két ország egy ü ttm ü ködösének ered menyeit, továbbfejlesztésének lehetőségeit. Széles körű véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Megelégedéssel álla nítot l á k meg. hogy a két ország kapcsolatai eredményesen fejlődnek az élet minden területén, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei, a közös érdekek és célok alapján, a 35 éve aláirt és 1969-ben megújított barátsági. együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szellemében. Sikerre! valósulnak meg. a két ország párt- és kormányküldöttségei 1979. évi találkozójának megállapodásai. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt testvéri kapcsolatai meghatározó szerepet töltenek be a két ország hatékony együttműködéseben, a két nép barátságának fejlesztésében. Kifejezésre juttatták, hogy a két párt kapcsolatait a jövőben tovább erősítik. Bővítik a rendszeres inídrmáció- és tapasztalatcserét, ösztönzik s elmélyítik a közös társadalomtudományi kutatásokat. Nagyra értékelték a két ország parlamentjének, kormányának, állami szerveinek, társadalmi és tömegszervezeteinek gyümölcsöző kapcsolatait. A szocialista integráció elmélyítésével, az árucsere-forgalom növelésével, az 1986— 1990. évi népgazdasági terv koordinációjával további lehetőséget. keli biztosítani a két ország gazdasági együttműködésének fejlesztéséhez. II. A nemzetközi élet időszerű kérdéseiről szólva a felek egybehangzóan állapították meg, hogy feszültebbé vált a nemzetközi helyzet. Az imperializmus szélsőséges körei arra törekszenek, hogy megbontsak a fönnálló < Folytatás s 3, oldalon) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai szavaznak; az elnökség elnökévé Jurij Andropovot választják. Képünkön: (az első sorban) Dmitrij Usztyinos, Nyikolaj Tyilionov és Jurij Andropov; (a középső sorban) Viktor Grisin, Dinmukhamed Kunajev, Via. gyimir Scserbickij; (a felső sorban) Borisz Ponomarjov és Gejdar Alijev. Jurij Andropovot, az SZKP KB főtitkárát választották meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé a Legfelsőbb Tanács csütörtökön Moszkvában megkezdődött ülésszakán. A Legfelsőbb Tanács két házának együttes ülésén Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára ismertette a Szovjetunió legmagasabb állami tisztségének betöltésére vonatkozó javaslatot. A Szovjetunió Kommunista Pártjának; Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, valamint: a Szövetségi és Nemzetiségi Tanács tisztségviselőinek tanácsai Jurij Andropov- raak, az SZKP EB főtitkárának megválasztását indítványozzák a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára — moss- dotia Csernyenko. Megvizsgálta ezt; a kérdést az SZKP Központi Bizottságának plénuma és egyhangúlag célszerűnek ítélte, hogy Jurij Andropov, a Központi Bizottság főtitkára egyben a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének tisztét is betöltse Az SZKP KB Politikai Bizottsága és a Központi Bizottság plénuma abból indult ki, hogy a kommunista pánt vezető és irányító szerepének megnövekedését a szovjet társadalom életében, az ország bel- és külpolitikájában a Szovjetunióban és külföldön is úgy tekintik, mint a párt és az állam egymástól elválaszthatatlan tekintélyének bizonyítékát, a párt és a nép akarata egységének kifejeződését. Jurij Anóropovnak az SZKP KB főtitkáraként kifejtett céltudatos, energikus és kezdeményezökész tevékenysége, emberi tulajdonságai, tapasztalata és politikai bölcsessége a párt és a nép általános tiszteletét, bizalmát és szimpátiáját biztosította számára. A szovjet kommunisták, mindess szovjet dolgozó és külföldi barátaink kiemelkedő, lenini típusú vezetőt látnak benne. Jurij Andropov tevé&eny- ségéből eJvákasEthatatlan a párt és a nép egységének további erősrtese, bel- és külpolitikánk folyamatessaga és azok az egész nép támogatását élvező intézkedések, amelyek a fejlett szocialista társadalom további tökéletesítését, hazánk gazdasági és védelmi erejének növelését szolgálják. Jurij Andropov tevékenységétől elválaszthatatlan a kommunista párt és a szovjet állam szilárd és következetes irányvonala, amely a nemzetközi légkör megjavítására, az enyhüléshez való visszatérés elérésére, a termonukleáris katasztrófa elhárítására irányul. Jurij Andropov tekintéllyel képviselj nemzetközi téren ezt az irányvonalat. Jurij Andropovnak, aas SZKP KB főtitkárának megválasztása a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára társadalmunk és államunk legfőbb erdekeit, a XXVI. kongresz- szus által megjelölt célok Kikeres végrehajtását, a kommunista építés ügyét szolgálja — hangsúlyozta Konsztarv- tyin Csernyenko. A Legfelsőbb Tanács k®- döttej egyhangúlag jóváhagyták az előterjesztést ég határozatot hoztak arról; hogy Jurij Andropovot az elnökség elnökévé vátesztjáfc Jurij Andropov köszóneteii mondott a Legfelsőbb Tanács küldötteinek e tisztségre <6®- térrt megválasztásáért Kijelentette, hogy az iránta megnyilvánult bizalmat ügy tekinti, mint a lenini kommunista párt és eszméi iránti bizalom megnyilvánulását. — Hadd biztosítsam önöket arról, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének tisztet betol!.-' ve, minden erőmet, tudásomat és tapasztalatomat, arra használom fel, hogy becsülettel igazoljam az önök bizalmát — mondotta az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke,' A KPVDSZ megyei aktívaértekeziete MHokakerilsesyek a tasie^esÉen Tegnap, Miskolcon as SZMT-székházban tartották meg a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyei aktivaértekezletét A résztvevők meghallgatták es megvitatták a KPVDSZ megyei bizottságának beszámolóját a három évvel ezelőtt megtartott választói értekezlet óla végzett szakszervezeti munkáról, a mozgalom jelenlegi helyzetéről. Tóth Ferencnél, a megyei bizottság titkára több részletre kitérően elemezte a kereskedelmi dolgozók élet- és munkakö t ül menyei t. Hangsúlyozta, hogy az áruellátás jó színvonalának megőrzése a kereskedelemtől a korábbinál jobb, szervezettebb munkát igényel. Megnyugtató, hogy a romló feltételek ellenére megyénkben kiegyensű 1 y ozott, élelmiszerekből pedig kifejezetten jó az áruellátás. Ehhez hozzájárult a kereskedő-' • ÁRUELLÁTÁS 9 BÉREZÉS • MUNKAIDŐ lem termelésszervező tevékenységének javulása, a jó mezőgazdasági terméseredmény. Bővitette a választékot a különböző áruházi hetek megszervezése és a kishat .ármenti forgalom növekedése. A vállalatok és a szövetkezetek az elmúlt esztendőben már nagyobb figyelmet fordítottak az. aprótal- vak boltjainak ellátására, a pontosabb szállításokra. Az elmúlt év közepétől azonban megszaporodott a hiánycikkek száma. A vásárlók jogosan kifogásolták, hogy nem kapnak bizonyos ruházati cikkeket, így harisnyanadrágot. megfelelő minőségű és árú lábbelit, kevés volt a hűtőszekrény és a hiánycikkek listájára kérőit a falazó- es tetóledő anyagok egy része. A lista bővülése a kereskedelem szerint a hiányzó fogyasztási cikkek importjának elmaradásával, a hazai ipar szállítási lemaradásával magyarázható. A kereskedelmi dolgozók bérezésével kapcsolatosan elhangzott, hogy az jóval alacsonyabb a megyei átlagbérnél. Ez ugyanis 4356 forint,, míg a kereskedelemben kifizetett bérek átlaga csak 3684 forint. Az elmaradás tehát több mint 800 forintra tehető, amely érthetően bántja a kereskedőket. Az Idén a bérek a tanácsi vállalatoknál 3,2, az áfészeknél 2.7 százalékkal emelkedhetnek. A KPVDSZ megyei bizottsága a különböző vállalatoknál szór. galmazta, hogy a bérfejlesztésben a tartalékokat maximálisan használják ki. Élni (Folytatás a 3. oldalas} j