Észak-Magyarország, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-14 / 113. szám
ESZÄX HAGYARORSZÄ© 6 t983= május 14„ ssomBef Letikey Zoltán rajra Tóth-Máthé Miklós Történt egyszer, valamikor, nagyon régen, hogy a hétfejű Sárkány hetedik feje megzavarodott, és ezt a kijelentést tette: — Nincs is Sárkányl A másik hat fej összenézett. Mit mondott ez itt? Egyáltalán, jól hallották? — Mire alapozod ezt? —; tudakolta az első fej. — Indokold meg részletesebben. — A Sárkányt csak az emberek találták ki — mondta a hetedik fej —, meséket hazudva eevmásnak. A hat fej hatalmas hahotájától visszhangzott a barlang. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második fej —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja, és az se neked, se nekünk nem tenne jót Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a hetedik fej nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta sárkány voltát. Ekkor a hat fej úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek likvidálni a megőrült koponyát. Álomba ringatták a különc fejeit bivalyvérbe kevert altatóval, aztán tüzet okádva rá, szépen leégették. — Szegény — sóhajtott a hatodik fej —, pedig hogy tudott fütyülni, ha jókedve volt. Még a rigókait is megtévesztette a trilláival. — Már az sem volt méltó egy Sárkányhoz — mondta az első fej —, kezdett túlzottan ember módra viselkedni. Ezután egy ideig semmi különös nem történt. Egyszer aztán megszólalt a .hatodik fej. — Azóta is csak töprengek ezen a dolgon, amit szerencsétlen szomszédom állított. Jó lenne, ha többet beszélgetnénk erről. Abban még semmi sincs, ha megpróbáljuk helyére tenni magunkat a világban. És ha netán arra a következtetésre jutnánk, amire ő, úgy legokosabb ezzel a ténnyel szembenézni. — Te is kételkedsz a Sárkány létezésében? — Az első fej hangja keményen csattant, a szeme szikrázott. — Ne beszélj mellé, hanem mondd ki nyíltan! Van Sárkány, vagy nincs? — Van is, meg nincs is — motyogta a hatodik fej. — A mesében van, a valóságban nincs. Márpedig, ha a valóságban nincs, akkor, úpv gondolom, egyáltalán nincs. Az ö.t fej komoran összenézett, majd következett a bivalyvérbe kevert altató és a tüzes lápiszolás. Ettől kezdve a hangulat megromlott. A fejek bizalmatlanul méregették egymást. Mit gondolhat erről az egészről a másik? Az elhullott fejekkel rokon- szenvezik-e, vagy pedig továbbra is kitart sárkánysá- ga mellett? — Nem bírom tovább! — tört ki egyszer az ötödik fej. — Hazugságban élünk, és ezt tudjuk mindannyian. Sárkány nincs, és nem is volt sohasem! Miért nincs merszünk ezt elismerni?! — Bizony, így van — helyeselt a negyedik fej —, ezért a legnagyobb igazságtalanság történt társainkkal, akiknek ezt volt bátorságuk kimondani! — Csak ember van — kontrázott a harmadik fej —, aki a képzeletében megteremtette a Sárkányt, hogy minden rosszait a számlájára írjon. Gonosz szörnyeteg a mesében, aki fiatal lányokat hurcol a barlangjába, hogy élvezettel széttörje őket. Pedig a magam részéről még a húst sem szerettem sohasem, vegetáriánus vagyok, békés természetű. Eddig nem szóltam erről, de néha verseket gondolok ki. Meghallgatnátok egyet? Az első és második fej egymásra villantotta a szemét, aztán cselekedtek. — Hétfejű Sárkányból kétfejűvé lettünk — mondta az első fej —, és nagyon remélem, hogy közöttünk már nem lesz több vita. Vagy te is a többi sorsára akarsz jutni? — Ugyan, dehogy — tiltakozott rémülten a második fej, de az izgalmak any- nyira megviselték, hogy azon nyomban elájult. Az első fej nézte egy darabig, aztán kitátotta nagy száját és leharapta maga mellől, mert bizalmatlanságot érzett iránta. — Igazatok volt — mondta később — kezdettől fogva tudtam, hogy nincs Sárkány, de ehhez előbb meg kellett szabadulnom tőletek. Mert. hogyan lehettem volna emberré hét fejjel? Kisétált a barlangjából, és a közeli városba ment, ahol ruhát csináltatott magának, korszerűt, divatosat. Aztán megszállt a fogadóban, és figyelte az embereket. Ismerkedett az életükkel, szokásaikkal. Többnyire békés polgárok laktak itt, bort ittak, énekeltek, és csak néha püfölték el egymást, akkor is puszta kézzel, vagy jobb esetben egy acélpengével. hadonászva, amit maguk között kardnak neveztek. Nevetséges — gondolta a Sárkány —, és főleg unalmas. Így legfeljebb csak egyet-kettőt ölhetek meg, és ez igen szaporátlan. Nem azért jöttem közéjük, hogy itt is csak üljek, mint a barlangomban, és bort vedeljek. Egy-házat vásárolt a városban és abban műhelyt rendezett be, és fegyvereket készített A tüzet, amit eddig a száján okádott ki, igyekezett kisebb és nagyobb vascsövekbe zárni, hogy most már onnan robbanjon elő pusztítóan. Az embereknek megtetszettek ezek a tüzes csövek, és nem sajnálták az aranyat értük. A Sárkány meggazdagodott, és a vagyonát csak növelte, hogy elvette egy módos polgárnak a lányát, aki szép hozományt vitt a házhoz. Ebből a frigyből hét fiú született, és amikor felnőttek, elindultak szerencsét próbálni a világban. — Fiaim — mondta nekik az öreg Sárkány —, ne feledjétek, hogy én mindig csak a rosszra tanítottalak titeket. Mert a jó unalmas, gyönyörűség csak a gonoszban van: vérben, halálban, pusztításban! Menjetek, és cselekedjetek! És a fiúk mentek és cselekedtek. Vérző* <■ a föld, ahová léptek, házak dőltek össze, amerre néztek, és a szelíd mezőket hullák csúfították. Ahol megfordultak, ott megszűnt a nevetés, emlékké vált a csók, és a béke csendességébe veszett farkasként üvöltött bele a háborúság. Évszázadok teltek el így. A Sárkány ivadékai elszaporodtak, és velük nőtt mérhetetlenül nagyra a pusztulás. Már régen múzeumokba kerültek a kisebb és nagyobb tüzes csövek, helyettük még soha 'nem tapasztalt fegyverek ontot■fev a halált. Olyan fe akadt mar. amelyik a levegőt égette meg. és egyetlen szempillantás alatt százezrektől rabolta el az életet. Aztán egyszer csak nem volt tovább. A Föld kiégett pusztasággá változott, lakatlan, halott bolygóvá. Csupán hét ember menekült meg a pusztulásból, és amikor összetalálkoznak, igen megörültek. • egymásnak. Csak a hetedik, a legfiatalabb volt komor és lehangolt, majd váratlanul ezt a kijelentést tette: ■— Nincs is ember* A többiek megütközve néztek rá. Mit mondott ez? Egyáltalán, -jól hallották ? — Mire alapozod ezt? —■ tudakolta a legidősebb. — Indokold meg részletesebben. — Az embert csak a sárkányok találták ki — mondta. a hetedik —, meséket hazudva egymásnak. A hat ember hatalmas hahotában tört ki. — Vicces kedvedben vagy ma — mondta a második) legidősebb —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja és az se neked, ae nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk rtr. egység, és ez már a gyengeség günket bizonyítaná. De a legfiatalabb nemi hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta ember voltát. Ekkor a hat másik úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek igazat adni neki. Mert valóban nincs ember, csak! Sárkány van. És megegyeztek abban, hogy egyesülnek) egy hétfejű Sárkánnyá. Amikor ez megtörtént, elindult a hétfejű Sárkány, hogy társat keressen magának. Talált is nemsokára egy tizenkét fejűt, akivel egymásba szerettek, és ebből a szerelemből utódaik születtek. A Föld kihűlt közben, jéghegyek keletkeztek mindenütt, de az elsza- porodott szörnyek nem törődtek az időjárással. Megannyi monstrumként tén- feregtek ott, ahol azelőtt emberek éltek. Unalmuk«' ban a sziklákat görgették; és hatalmas hógolyókkal dobálták egymást Aztán egy napon kicsiny: szőrös ember mászott elő a barlangjából. Pucér testét állatbőr takarta. Dideregve körbekémlelt a barátságtalan tájon, majd gallyakat kapirgált csomóba, és két követ sokáig egymáshoz dörzsölve, tüzet csiholt. Meggyújtotta a halomba rakott gallyat, leguggolt elébe és melegedett Miután megmelegítette átfagyott testét, visszamászott a barlangjába, markába fogta kőbaltáját, és elin-. dúlt megküzdeni az elszaporodott Sárkány-szörnyekkel, hogy újra birtokába vehesse a Földet, PAPP LAJOS: Tanyák Mint nagylcendős halni-lcész nérték Kuporognak a nehezülő kék ég alján a patics-falú tanyák Akácok húsé köröttük és sárga napraforgóhad A kútnál a sárba kacsák ülnek A nap bő aranyát széthinti köztük Mint a szemet reggel az asszony aki sötéttel telkei megetet-itat s fog ja a kapát 1'Estig azután nincs o házban senki A sárpadlón a homok megjelenti a kietlenség egérdábnyornát ___ I AKÁTS GYULA: Ahogy a pillanatból odaát Onnan, hogy mit s hogyan .:. Hiába szólnál... A létezés iszonyába elvész, mert minden oly esendő, mint az időben az esztendő. Kitárt tájak között csak változó jelek sora pereg, akár a szó s testet nem ölt, de mégis abba, mintha állna egy tükör lapja. Enyém így vagy s maradsz! ... Az irgalom épp abban, hogy mégis láthatom e rettentő szép változást, ahogy a pillanatból odaát, — kegyetlen bár, — de lényegülve, suhogsz egy méretlen tükörbe. Miskolci műemlékek ! Miskolcon kevés a műemlék, a meglevőkre tehát fokozottan kellene ügyelnünk — fogalmazta meg az egyik felszólaló a műemléki albizottság legutóbbi ülésén véleményét. Visszaköszönő véleményét, hiszen a mondat elhangzott már elégszer, félő. hogy még a jövőben is gyakorta elhangzik, bár a remény mindenképpen adott: talán kevesebb- szer hangzik el. Az ülés résztvevői a miskolci műemlékekkel kapcsolatosan a szemléletbeli- változás örvendetes jeleit vélte1 felfedezni. mely változás Miskolc védett, vagy védelemre érdemes létesítmén’ i kezdi kellő módon tisztelni. A fal sincs meg A biztató, reménytkellő bevezetés mégiscsak azt sei- teti: korábban városvédőink nem figyeltek kellő módon a védett, vagy védettséget érdemlő létesítményekre. Nézzük a számokat. Az 1952-ben kiadott műemlék- jegyzék szerint Miskolcon 215 védeti épület volt. 1977- ig városrendezési okok miatt műemlékből, műemlék- jellegű épületből, városképi jelentőségű épületből, népi műemlékből lebontattak 26-ot. Egy 1977-ben kiadott, gyakc .latilag ma is érvényben levő jegyzék szerint Miskolcon összesen (it) védett épület létezik. Ennyi és nem több. Hogy liraian fogalmazzunk: a leboi.tott, felrobbantott épületek om .sánalfl zaja még ma is erősen visszhangzik sokak — sokunk — lelkében. Az említett bizottsági ülésen a felrobbantott, lebontott Székely -kertről, Rorárluszríl stb. még mindig úgy esett szó, mintha az egész tegnap történt volna. Különösen élesen jött ismét szóba: miért nem lehetett megmenteni a Vörösmarty utcának azt az épületét;'
