Észak-Magyarország, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-26 / 97. szám

I : a'..:«»'^>V/4V»vÄj>V>\* 1 ■ ‘ P '/y. éí 800 éves SzentgBttOárd Alapításának a település egyik utcájáról. - A Magtártemplom, amelyet színház. teremmé alakítanak át. Májas 8: anyái: napja Ä kővetkező napokban ta­nítás után sem ürül ki sok iskola osztályterme, klubja, s nagyobb lesz a látogatók száma az úttörőházakban is: a piros és kék nyakkendős pajtások május 8-ra. az édes­anyák köszöntésére készül­nek. . A kisdobosok a tanítok segítségével képeket feste­nek. rajzolnak, ragasztanak, kis térítőkét hímeznek aján­dékul. Sok helyütt hagyo­mány. hogy ünnepi műsorral is kedveskednek az édes-1 anyáknak,' s oá édiák át az ajándékokat. A nagyobbak őrsi foglalkozásokon, szakkö­rökben textilekből faliképe­ket állítanak össze, agyagból különböző dísztárgyakat for­máznak. hogy ezekkel is lö- feiezask szenetetüket báláju­kat. A legkisebbek lg — aróvo- dákban — lelkesen készü­lődnek, verseket, énekeket tanulnak, a nagycsoportosok pedig már ajándékokat készítenek. A homlokzaton a díszes felirat és a stilizált posta­kürt már korábban hirdette, hogy rövidesen újabb szol­gáltató egységgel gazdagodik Miskolcon a Pátria-ház. Az új' postahivatalt az épület emeleti részében az elmúlt hét végén adták át ünne­pélyes keretek között. Az új posta hétfőn már ügyfeleket fogadott. A bejárat előtt, a földszinten, illetve az eme­leti váróban modern tele­fonfülkéket rendeztek be, amelyek a crossbar-rendszer­be kapcsolva lehetővé teszik a beszélgetést az ország más településeivel, illetve az egyiken nemzetközi beszél­getés is folytatható. A belvárosban megnyitott új postahivatal a 4-es szá­mot viseli, ugyanis átadásá­val egyidőben megszűnt a Hunyadi utcai hivatal. Amíg ott egy műszakban dolgoz­tak, addig a Pátria-házban lévő hivatal reggel 8 órától este 8 óráig tárt nyitva. A régi kis postához képest bő­vült a szolgáltatások köre is, itt zsákos pénzbefizetést is elfogadnak. A napi munkát korszerű postai gépek segí­tik, és részben ennek kö­szönhetően a nagyobb for­galmat is könnyebben bo­nyolíthatják le. A berende­zés megtervezésénél már részben szakított a posta a hagyományokkal, a nehézkes bútorok helyett könnyű, korszerűbb asztalokat állí­tottak be. Ezt részben hely­takarékos megoldásnak szán­ták. A váróban az ablakok fölött az egyes munkahelye­ket nemzetközi jelzésekkel látták el, ami lényegesen meg- könm.yebbíti az eligazodást a külföldi turisták számára fe. Ahhoz, hogy az új pos­tahivatal feladatát a vár­hatóan nagy* belvárosi fiop- gakmniak megfelelő színvo- ncdna végezhesse d, ke át­adást kővetően is áMtanalr; íae modem gépeik«t Ép zenei siker Kettős magyar siker szü­letett a barcelonai nemzet­közi fuvolaversenyen. Az el­ső díja* Sebők Erika, az Ál­lami Hangversenyzenekar tagja nyerte, a harmadik díjjal Hegedűs Mónikát, a budapesti Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola növen- dScét tüntettSc ki. A verse­nyen 77-en vettek rész* a vSsáe sok országából. ___ Don Knowler brit ornito­lógus a vártnál többféle „madárra” bukkant a New York-i Central Parkbán: rablók, férfi prostituáltak, csavargók és egyéb jómada­rak számos fajára Vállalkozásának már az első napján két, kihegyezett esernyővel felfegyverzett gaz­fickó kirabolta. Szerencséjé­re csak pénztárcájától fosz­tották meg, a madarak meg- - figyeléséhez nélkülözhetetlen távcsövétől nem. Másnap érthető bizalmatlansággal tért vissza, de továbbra is azzal a szilárd elhatározás­sal. hogy folytatja a 330 hek­táros óriáspark madárvilágá­nak megfigyelését, élménye­it meg könyvben rögzíti. Mostanra csak az utolsó simítások vannak hátra 50 ezer szavas művén, melyben keverednek a madarakkal kapcsolatos észrevételek a park kevésbé! kellemes vo­natkozásaival. A könyv cí­me — utalva az egyik park- beli szoborra — „Á Central Park solymásza”. Rendőrségi statisztikák sze­rint ez idő alatt kilenc gyil­kosság, 700 rablás, 22 nemi erőszak történt a Central Parkban, Knowler pedig kénytelen volt rájönni, hogy New Yorkról lassan kezd töb­bet megtudni, mint a mada­rakról. A hejőkeresifúri Hejömente Termelőszövetkezetben három éve foglalkoznak ketreces haltenyésztéssel. Kavicsbányato- vukban pisztrángot és pontyot nevelnek, teljesen zárt körül­mények között, úgynevezett ketrecekben. Tavaly 60 mázsányi pontyot, s 15 mázsányi pisztrángot szállítottak a kereskede­lemnek. Képünkön: pisztránginustra ... Janii, Ilii segless!” Izgalmas versenyek várnak a miskolci járás gyerekeire; csecsemőgondozási és -ápolá­si, valamint elsősegélynyúj­tási vetélkedőn mérhetik össze tudásukat a legügye­sebb vöröskeresztesek. Április 26-án, 10 órakor a Miskolc járási Hivatalban csecsemőápolásban, április 28-án, 9 órakor pedig az el­sősegélynyújtásban legin­kább jártas úttörők és kis­dobosok vetélkednek. A két rendezvényen százötven gyerek vesz részt. A kerék múltja ‘ WfftséSk basznáíaááwMifcBp- csotetos. Le, 2000-nél régeb­bi leleteket nagy mennyiség­ben két területen találtak:a Tigris és az Eufrátesz völ­gyében és a Kaukázusban, valamint az attól északra eső síkságon. A legrégibb, kere­keket ábrázoló rajz i. e. 3000 előfctről származó sumér írás­jel. Viszonylag gyakoriak az időszámítás előtt 2000-nél régebbi leletek Európában is, tálát a kerék akkoriban már általánosan használt esz­köz volt. EdcBg is úgy gon­dolták. hogy a kerék mezo­potámiai eredetű, de újab­fisam ás Omtéof SZSZfi-bon több épségben megmaradt, kh. Le. íSOO-ra datálható ko­csit találtak. A két- és négy­kerekű kocsikon szekérrúd helyett egy A alakú szerke­zet volt. Lehet, hogy a kerék az A alakban összeerősített csúszka alá tett görgőből ala­kult ki, és ezt a formát őriz­ték meg ezek a leletek. El­képzelhető tehát, hogy a ke­rék a Kaukázusban alakult ki. és onnan terjedt tovább északra és délre. Naponta 40 mázsa... Az elmúlt évben 1000 vagon burgonyát vásárolt fel és tárolt a Zöldért gönci kirendeltsége. A telepről folyamatosan érkezik az étkezési burgonya Miskolc boltjaiba. Naponta mintegy 40 mázsát szállítanak 2 kilós csomagolásban. — Mit hozott »ekem, fő­úr? Özhúst vagy szarvas- húst? Mire a fóptneér gfigesen megkérdi: — Hát nem tudja megkű- Mnböztetni? — Nem. — Akkor önnek égyís mindegy! * A kas Deli egy százfran­kos bankjeggyel a kezében beállít a boltira. — Ezért nem adhatok el neked semmit — mondja a tulajdonos —: ez a bank­jegy hamis! — Nem tesz semmit — fe­leli őszintén a kis UeK. — A papám csak azt szeretné, ha felváltaná! * — Igazgató úr — mondja Küderli félénken —, a fele­ségem úgy gondolja, kiér­demeltem a fizetésemelést. Kedves Köder® — fe­leli az igazgató —, azért mégsem fizethetem meg ma­gát, amit a kedves feleségé­nél buzgólkodík! * A texasi olajmilliomos négy napon belül már a má­sodik Merced es-sportautót vásárolja. — Talán nincs megelé­gedve az első kocsival? — érdeklődik aggódva az autó- kereskedő. — Dehogynem — mondja a texasi. — De valahol el­hagytam az autókulcsot! * Erna felolvassa a felesé­gének az újságból, hogy a gazdag malomtulajdonos meghalt. Aztán megkérdi az asszonytól: • — Mit szólsz hozzá, Em­ma? Most ugye szeretnél az özvegye lenni ? — Ugyan drága szívem — fuvotázza az asszony —0 hogy mondhatsz ilyet! Hi­szen egészen pontosan tu­dod, hogy én mindig csak a te özvegyed akartam lenni! — Tudja — mondja Hu­berné az új saomszédasz- szonynak- —: az én férjem író. Minden évben megjele­nik egy szerelmi regénye. — Az én férjem pedig minden hónapban elhallgat egyet. * Toni már kétszer is olyan nyulat hozott haza a vadá­szatról, amelyről elfelejtet­te levenni a csemegeüzlet árcéduláját. Nem sokkal ka­rácsony előtt a felesége meg­jegyezte: — Ide hallgass, Torn, az idén őzgerincet akarok süt­ni karácsonyestére. Van egy javaslatom: én megveszem jj az őzet, mégpedig igen ju­tányos áron. Te pedig a vö­rös áfonyát lőheted hozzá. Megtalálták Hitler naplóit? Nagy feltűnést keltett a* NSZK-ban és Nyugat-Euró- pában a nyugatnémet Stem magazin hétfőn megjelent számának az a tudósítása, amely szerint a hetilap egyik munkatársának két és fél éves kutatómunka eredmé­nyekén* sikerült megtalálnia Adolf Hitler .kézzel irt nap-' lóit. A cikk azonnal hevén vitát váltott ki az NSZK-bos* arról, hogy a naplók enafoe tiek vagy hamisítványok-«. A Stem cikke szerint Hít^ ler 1932 és 1945 között ősz-' saesen 62 füzetet töltött meg feljegyzéseivel- Erről állító­lag legfeljebb öt — Hitler közvetlen környezetéhez tar­tozó — személv tudott. A naplókat — Hitler szemé­lyes irattárának részeként — 1945 áprilisában repülőgép­pel próbálták elszállítani a szovjet hadsereg által őst-' romlott Berlinből, a repülő azonban lezuhant. A naplók: eltűntek, azok a személyek pedig, akik tudtak létezé­sükről. időközben meghalta Ir­igy a naplókról a történeti szakirodalom sem tesz emlí­tést. A Stem szerkesztősége nem volt hajlandó közölni, ho­gyan jutott a naplók birto­kába. amelyek jelenleg egy svájci bank széfjében van-' mák. A Stem vezetése azt sem volt hajlandó közölni, hogy mennyit fizetett az ál­lítólagos dokumentumokért. A nyugatnémet magazin szerint semmi kétség aem férhet a naplók eredetiségé­hez. Egy amerikai és egy svájci írásszakértő, valamint egy nyugatnémet írásszak ér­iéi csoport szerint a naplók kézírása vagy egészen bizto­san. vagy a biztonsággal ha­táros valószínűséggel azonos Hitler kézírásával, A Stem szerkesztősége to­vábbi két részben kívánja részletesen ismertetni a nap­lókat. Az NSZK kormánya nevé­ben a nyugatnémet belügy­minisztérium szóvivője kije­lentette: mindaddig nem le­het hitelesnek minősíteni a naplókat, amíg az NSZK il­letékes szervei nem végezték el az eredeti példányok ..pa-' pírjainak és tintájának” vizs­gálatát. E5ZAK-MA6YARORSZÄG. — Áz MSZMP Borsod-Abaűj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTS LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs; út 15. — 3527. j I Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefont*: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067, sportrovat: 16-049. levelezési rovat, pa- ;i I naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefons f I' 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfize- j, * tés dija egy hónapra.: 34 Ft, negyedévre: M2 Ft, egy évre: 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0433-0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. ; i-----------------------------------------—........ ' i ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—_____J

Next

/
Thumbnails
Contents