Észak-Magyarország, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-12 / 60. szám

1983. március 12., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 10 Vásári ajándékként, a farsangi jelmezek kiegészítő darabjaiként még ma is fel-íel- tűnik a csákó, ez a jellegzetesen csúcsos, elöl szemellenzővel ellátott fejfedő, amely egykor előírásos hadviseleté volt több or­szág katonáinak. Mi, magyarok különös szeretettel emlé­kezhetünk a csákóra, hiszen éppen akkor vált jelképesen szép viseletté, amikor nem­zeti történelmünk egyik legemlékezetesebb korszaka érkezett el: nevezetesen az 1848— 49-es forradalom és szabadságharc idején. A csákó a hegyes magyar parasztsüvegből alakult ki. Eredetileg nemezből vagy fekete posztóból készült, mégpedig két főbb for­mában. Egyrészt megtartotta összefüggő hengeres alakját, másrészt nyújtott három­szögletű anyagból sodorva varrták össze. Ez utóbbinak a csücske vagy lecsüngött, vagy „csákósan” — ferdén — elállt. Nos, eme / „ferdeség” miatt lett a csákó — csákó. Ismereteink szerint már az 1700-as évek­ben csákót hordtak többek között a Győ­rött állomásozó katonák, s azok a magyar példára megalakult huszárezredek is. ame­lyeket francia, svéd, hannoveri, porosz stb. zászlók alatt állítottak fel. A franciák sha­ko néven is emlegették ezt a magyar szár­mazású hadi ruhadarabot. Azt, hogy a csákóból a mai értelemben vett csákó lett, szintén a franciáknak kö­szönhetjük. Mégpedig azért, mert a koráb­ban ellenző nélkül használt hengerféleségre ők szerkesztettek először egy kis szemel­lenzőt. Pontosan azért, amiért az efféle ki­egészítéseket máig alkalmazza a kalapos­mesterség meg a sapkaipar: védjenek az esőtől, takarják el a szemkápráztató napot. Az 1800-as évek elején még tovább egy­szerűsödött a csákó. Leífentyűjét posztóból való testéhez szorították, a felső peremén pedig erős drótot futtattak körbe, hogy fel­fogja a kardcsapásokat. Homloki részére pe­dig különféle díszek kerültek — aszerint, hogy mely hadnem katonái számára ké­szült. Ezt a formáját elnyervén, valóságos dia- dalutat járt be a csákó. Elsősorban azért, mert könnyebb volt a korábban használt í bőrsisakoknál, másodsorban meg azért, mert a maga hetykeségében igen mutatós, í katonás volt. ;í A Monarchia hadseregéből 1805-töl ren- f delták el a csákó viselését, természetesen úgy, hogy a hadnemek mindegyikében meg- r különböztető jelzést kapott. A huszárok pél- % dául fekete-sárga rózsát raktak csákójuk fC csúcsára, a . fejfedő jobb oldalán pedig dí- , v ezes zsinór lógott le. Mindemellett még egy gr úgynevezett forgó is fel magasodott a hu­szárcsákó legelején, amely ékes szép tollak- ,(> ból készült. Amikor 1848. március t5-én kitört a for­radalom, a Habsburg-birodalomhoz tartozó népek katonáinak túlnyomó többsége már csákót hordott. A felkelő magyar seregbe tömörülő katonák is ezt hordták a fejükön. Igaz, nem egészen úgy, mint korábban, mert előbb magyar címer lett a csákók ékessége, később pedig egy babérkoszorún átszűrt kard: (Akkortól, hogy a császári családot megfosztottál-: a magyar tróntól.) A szabadságharc csákói aztán megannyi különféle díszt, megkülönböztető jelzést kaptak. A nemzetőrök szemellenzője fölé például egy feliratos bádogszalag került; a tüzérek szintén bádogszalaggal tudatták ho­vatartozásukat. A huszárok — ezredeik sze­«3-os honvédek. Benczúr Gyula fesményrészlete. rmt — más és más, különösen élénk színű csákókat hordtak. A csákó — ez a magyar származású, és a magyar történelem különösen szép nap­jaiban oly fontos szerepet játszó katonai vi­selet — akkor kezdett eltünedezni, amikor a toborzást felváltotta a sorozás. Az ékes fejrevaló ugyanis egykor a hadi élet önkén­tes vállalását jelképezte. Aztán pedig jöt­tek a mind nagyobb és mind gyilkosabb fegyverek, amelyeknek a kezelőihez immár semmiképp sem illett a könnyed, legényes csákó. Az 1900-as évek elejétől Monarchia- szerte kényszerű katonai ruházattá lett a sokat emlegetett csukaszürke. A tarka, mu­tatós csákók múzeumi tárgyakká nemesed­tek .., Ősztől sok iskolában tanulnak majd a gyerekek számítástechni­kát ezen a kis számítógépen. Korunk új tudományának, a számítástechnikának nap­jainkban végbemenő erőtel­jes térhódításáról' egyre gyakrabban hallhatunk és ol­vashatunk. Reflektorfénybe került a számítástechnikái oktatás széles körű elterjesz­tése, s ezen belül pedig külö­nösen az utóbbi időkben az iskolai számítógépek kérdése. A Művelődési Minisztérium egy évvel ezelőtt hirdetett pályázatot mikroszámítógé­pek gyártására, és választá­sa a Híradástechnika Szö­vetkezet számítógépére esett. A szövetkezetnek az oktatás szolgálatában kifejtett tevé­kenységéről, valamint az is­kolai számítógépről a szövet­kezet elnökhelyettesével. Dó­ka Lászlóval és csoportveze­tőjével, Tóth Ferenccel be­szélgettünk. A szövetkezet iskolai szá­mítógépének neve: HT— 1080Z School-Computer. Egy oktatási célú számítógépnek sokféle igényt kell egyszerre kielégítenie. Legyen könnyen kezelhető, egyszerű, megbíz­ható. hiszen a folytonos, nem mindig kíméletes használat nagy igénybevételt jelent. Tegye lehetővé játékos, iz­galmas programok futtatását, mert különösen a diákoknál az alkotó, komoly munkához a játékokon keresztül vezet az út. Programnyelve legyen egyszerűen, gyorsan elsajá­títható, amellyel már néhány utasítás megismerése siker­élményhez juttatja a nebulót. Legyen a gép jól bővíthető, hogy később, az oktatás kö­vetelményeinek növekedtével is eredményesen használhas­sák a gépeket, és végül, de nem utolsósorban ne legyen túl drága sem, mivel a kö­zépiskolák százainak ilyen gépekkel való felszerelése nem csekély erőfeszítésébe kerül az oktatásügynek. A HT-1080Z megfelel ezek­nek a feltételeknek. Központi memóriája 16 kilobyt; körül­belül 16 000 betű, szám, írás­jel tárolására alkalmas. Bil­lentyűzete a szokványos Tó­gépekéhez hasonló, az ered­mények a géphez kapcsolt — manapság már minden isko­lában rendelkezésre álló — tv-készülék ernyőjén válnál: láthatóvá. Beépített magne­tofonjával programok és ada­tok rögzíthetők, és játszhatók vissza, ami lehetővé teszi a központilag előállított okta­tási programok egyszerű, szervezett terjesztését. Be­épített hanggenerátora a fizi­katanítás hangtani ismeretei­nek illusztrálására és a zexie­A monda szerint Gambri- nus brabanti király volt Eu­rópa első sörfőzője, ezért ma is őt tartják a serfőzők palró- nusának. Pedig Csehország­ban már jóval Gambrinus előtt is ismerték és itták a komlóból készült nedűt. A cseh serfőzőkről már 1088- ban történik említés a régi okiratokban. A kesernyés ízű, habzó ital ma is népszerű az or­szágban. Úgyszólván nemze­ti ital. A világhírű csehszlo­vák sörök között is a legran­gosabb a pilseni — e névvel ma már Európa több orszá­gában egy speciális sörtípust jelölnek. Az eredetit persze Plzenben gyártják. A sörfőzés Plzenben olyan régi, mint maga a város, amelyet 1295-ben alapítot­tak. Eredetileg Plzen bár­mely polgára főzhetett sört. Később a törvények szigorod­tak, s a sörfőzés joga csak azokat a személyeket illette meg, akik háztulajdonosok voltak. A sörgyártás múltjá­val a Plzeni Sörgyári Múze­um termeiben ismerkedhet meg az érdeklődő. A múze­um egy régi serfőző házában kapott otthont. Jelenleg a leghíresebb a plzeni sör gyártója, a Prazd- roj Vállalat, ahol kiváló mi­nőségű anyagokból, klasszi­kus módszerekkel főzik a kellemes italt. A Prazdroj termékei cseh malátából, Za- tec környékén termesztett komlóból és kitűnő összeté­telű vízből készülnek. A sört sziklákba vájt pincékben tá­rolják, ahol állandó 0—2 Celsius-fokon, három hónap alatt forr kj a nemes ital. A Pilsner Urquell már­kájú sört ma nyolcvan or-- szágba exportálják. Mivel a kereslet mindig túlszárnyal­ja a kínálatot, megkezdték a sörgyári . rekonstrukciót. A Prazdroj Vállalat bővítése és felújítása után évi egymillió hektoliterrel növekszik a sörgyártás. A gyár már a kö­zeljövőben évi hárommillió hektoliter sört állít elő. Plzenben még egy sörgyár működik, amely nevében is Gambrinusnak állít emléket. Itt lényegesen kevesebb, de nem kevésbé jó sört főznek és palackoznak. oktatás elősegítésére egy­aránt alkalmas. Ez év elején 1000 darab gép gyártását kezdték el. Az el­lenőrző vizsgálatok pozitív eredménnyel végződtek, rö­vid időn belül sor kerül az első szállításokra. A szövetkezet tudatosan felkészült az iskolai számító­gépek gyártására. Mint pá­lyázó vállalta azt a kötele­zettséget, hogy az átvételre kerülő számítógépeket szervi­zeli, szervizelését és a szoft- wer utánkövetést biztosítja, ezért külön számítástechnikai vevőszolgálati csoportot is létrehozott. A Híradástechnika Szö­vetkezet a maga részéről te­hát mindent elkövet annak érdekében, hogy a tervek szerint 1983 őszén a gimná­ziumokban, a szakközépisko­lákban megkezdődhessen a számítástechnikai oktatás. / gépek iskolákhoz való eljut­tatását a művelődési tárca szervezi meg. A beszerzés anyagi fedezetének biztosítá­sában a központi keret mel­lett a helyi pénzügyi erőfor­rásoknak is igen nagy szere­pük lesz. M. fi. Mezey Katalin: Zászló Sanyika óvodás-öreggye- rek, nagycsoportos. Este, vetkőzéskor felnézett a ru- hásszkerény tetejére, és ke­servesen sírni kezdett. — Mért sírsz, ki bántott? — hajolt hozzá anya. — Ááááá, öhöhöhöhöö — bömbölt Sanyika, de ettől anya nem lett okosabb. — No, mond el, no! — mellé ült az ágyra, és ölé­be vette. Arca forró volt és vörös, és maszatos ökle alól barnás, nagy könny­csíkok folytqk. — Holnapra zászlót kell vinni az óvodába. — Zászlót? Milyen zász­lót? — hökkent meg anya. — Piros-fehér-zöldet, ti­zenötödikére. — Tizenötödikére? De hi­szen holnap még csak ti- zerinegyedike van. Holnap- utánra kell, nem? — Nem. Mert holnapra cell. Holnapra. Zászló — és újra zokogni kezdett. — Biztos rosszul értetted mondta nagyvonalúan Józsi, aki már negyedikes. — Nekünk is kell tizen­ötödikére. Szalag kell — állt elő határozottan Juli- ka. — Jól van, na. Szalag nekem is kell, de nem holnapra. 1-Iolnaputánra. Majd veszünk — intézke­dett Józsi. — Már vettem — mond­ta gondterhelten anya, be­látva, hogy hiába volt elő­relátó, mindent mégsem si­került előrelátnia. — Biz­tos, hogy holnapra kell a zászló? Mert ha holnap- utánra kellene, akkor nincs baj. Haza jövet meg­veszem. — Holnapra kell. Biztos. És akinek nem lesz, arra megharagszik a Mahagdi- hi nénénihi __ H át igen. Egy jó anya nem teheti ki ilyesminek a gyermekét. Anya tanács­talan pillantása felvetődött a ruhásszekrény tetejére, és azonmód felderült az arca. Letette Sanyikat, odaugrott, és kihúzta az egyik zsúfolt játékosdoboz széléből a piros-fehér-zöld színű zászlócskát. Ugyan­azt, amiről Sanyikénak eszébe jutott a házi feladat. — Megvan! Nézzétek, megvan! — kiáltotta bol­dogan. — Az nem jó — sírt to­vább Sanyi. Anya alaposabban szem­ügyre vette, és be kellett látnia, hogy ebben van va­lami. A zászlócska papírja olyan volt, mintha a ku­tya szájából húzták volna ki — ahogy mondani szo­kás. Középen pedig címer helyett egy gyalázatos kék folt virított. Filctoll-paca. — De a hurkapálcája jó — kísérletezett tovább. KISS BENEDEK: — Az jó — mondta Sa­nyi, és azonmód, egyik lá­bán harisnyanadrág, másik mezítlen, megindult a fiók­ja felé, és kotorászni kez­dett a kincsei között. — Akkor festek egy rendes zászlót. — Most? Most már na­gyon késő van. — De festek. Mert kell — mondta Sanyi, és a szá­ja ismét sírásra állt. — Inkább ragasztani ké­ne, ha volna színes papír — gondolkodott el anya, belátva, hogy ha törik, ha szakad, zászlónak lennie kell. — Nincs valakinek szines papírja? — Deee! Nekem van! — süvöltötte Józsi. Egy moz­dulattal kirántotta a fiók­ját és felrakta az asztalra. A fiók olyan púpos volt, mint egy szénakazal. Jó­zsi két fürge keze elmerült a kazalban. Lázasan ma­tattak, csak úgy lcavargott szét a sok papír. — Megvan! — kiáltott. Józsi. — Hát akkor minden rendben — mondta anya. — Ti szépen, 'gyorsan •egyedül' levetkőztök, én meg ragasztok addig ebből egy zászlót. — Sanyi mo­solyogva ült az ágya szé­lén, Julika serényen rakos­gatta a levetett ruhákat, Józsi pedig épp sikerrel járt a fiók ügyében. "Nem helyes, hogy én ra­gasztom neki a zászlót — gondolta anya. — Elvégre ő kapta a feladatot. Na­gyot sóhajtott, magán érez­ve az óvónénik és az egész tudós pedagógia neheztelő pillantását. De tudta, amit tudott, mégis hozzákezdett. És lám, micsoda szerencse! Nem is szerencse, valósá­gos csoda! A borítékban talált egv piros-fehér-zöld papírt. Józsi tavalyi letö­rött zászlója Volt! Levágta róla a hurkapálca mara­dékot, aztán beragasztózt*. és a rongyos díszétől meg­szabadított hurkapálcára erősítette. Két használt fél­ből egy új egész lett! A gyerekek már a für­dőszobában voltak. — Anya, ezt te csinál­tad? — kiáltott fel Julika. — Add ide, add ide! — nyújtózkodott Józsi és Sa­nyi. Anya kicsit gondterhel­ten- vallotta be, hogyan ké­szült a zászló. — Ugye, nem baj? — kérdezte Jó­zsitól. — Dehogy! Milyen sze­rencse, hogy én mindent gyűjtök. — Az! Milyen szerencse! — mosolygott anya. A zászlót a ruhásszek­rény tetején levő játékosdo­bozba szúrta, hogy szem elptt legyen. — Csak itt ne felejtsük reggel. Az ugrás és a kenguru A túl egyszerű s túl egyszeri: az Uru meg Hum egymást konokon kergeti, bár külön dolog ugrani, s külön, hogy: kenguru. A nem-különb s a különös nyargal völgyön-hegyee, de egymástól el nem érheti, bár egyik a mást termeli, mint múlt, jövő, jelen. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents