Észak-Magyarország, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-09 / 57. szám
1983. március 9., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 7 SPOR1 ■■ SPORT A7 MNK-ért: Sikerűit kihat eoini.. „ KVSE—Csepel SC A vendégek az esélyesek A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában egyre előrébb halad a mezőny, lassan kialakul a legjobbak mezőnye. Bár,' akik eljutottak a 16 közé, azoknak igazán nincs okuk a szégyenkezésre. Ma délután a tét azonban a nyolc közé kerülés, s ebben a versenyfutásban Borsod megye már csak egy csapattal érdekeit, a második vonalban szereplő Kazincbarcikai Vegyész révén. ■ A sárga-kékek hazai környezetben lépnek pályára, ellenfelük az élvonal listavezetője, a korábbi esztendőkben kizárólag szürke színekkel jellemzett Csepel SC gárdája. * Kazincbarcikán nincsenek virágos kedvükben mostanság a szurkolók, de érthetően' nyomott a hangulat a labdarúgók házatáján is. A tavaszi két mérkőzésen eddig egyetlen pont sem került a táblázaton a KVSE neve mögé. kísértetiesen az őszi roppant gyenge nyitányt Idézi a mostani kezdés. f— A. bajnoki versenyfutás maratoni hosszúságú, még 17 forduló hátra van — kommentálta Frenkó László vezető edző a sanyarú rajtot. — Semmi nem dőlt el, felesleges kongatni a harangokat: Tény viszont, hogy eddig jószerével csatársor nélkül játszottunk, elkeserítsen gyámoltalanoknak bizonyultak támadóink. Fis- temek akadlak felvillanásai, de társak nélkül ezt a játékot képtelenség eredményesen űzni. Részletesen fejtegette a szakvezető, hogy Hódmezővásárhelyen lett volna esély az otthoni rossz kezdést feledtetni, de a sárga-kékek is igen rossz napot fogtak ki. Novák kapujára mindössze két lövés, illetve fejes ment, Farkason még érződik a játékhiány, az igazi gondot azonban a támadók ener- váltsága jelenti. — Tisztában vagyunk azzal, hogy a kupamérkőzésen a vendégek az esélyesek — magyarázta Frenkó László. — Nekünk nagyon jól jönne egy szép eredmény, mert a bajnoki találkozók futószalagon követik egymást, s a csepeliek elleni siker esetleg helyrebillentené a csapat megfogyatkozott önbizalmát is. Túlzott reményeink természetesen nem lehetnek, de azt azért a csepeliek sem várhatják, hogy térdre essünk előttük. Megkíséreljük a helytállást, meglátjuk, mire lesz elegendő a fiúk lelkesedése, harcossága. A szakvezető elmondta, hogy minden bizonnyal a salakos pályán játsszák az összecsapást, S az összeállítás a következőképpen alakulhat: Novák — Farkas, Sztahon, Helgert, Fodor — Petroyics,Kálmán. Majoros — Fister, Munkácsi (Babus), Szép (Leskó). A mérkőzés délután 2 órakor kezdődik. I Csak röviden... Csütörtökön 14 óra 30 perces kezdettel labdarúgó OTK-elődöntőt játszanak Mis- kiilcpn, a DVTK-sporttele- pen. A négy közé jutásért a DVTí< ellenfele a DMVSC gárdája. 4 .1. • —;» ... - * • . • * piiszavasvári Lombik—Kazincbarcikai Főiskolai SC 3-1 (—13. 12, 12, 3). Tisza vas vári' NB Il-es női röplabdatalálkozó. * véd Papp J. SE) 1:14.12. Alpesi összetett: 6. Tavassy 167:14. Férfi műlesiklás: 4. Kriston (H. Papp J. SE) 1:08.67. Csapatban: 3. H. Papp J. SE 3:36.75. * Mezőkövesden 200-an vettek részt a járási-városi mezei futóversenyen. A rendezők 32 számban hirdettek győztest. A nők között a bükkábrányiak, a férfiak között a mezönyárádiak, mezőkeresztesiek, a labdarúGályatetőn került sor az országos alpesi síbajnokság- ral Eredmények, női óriás- míilesiklás: 5, Tavassy (Hongok között pedig a csincsel- ek, tibolddaróciak és a cse- répfaluiák szerepeltek a legjobban. Atlétika A hét végén a Miskolc városi és járási Atlétikai Szövetség közös rendezésében került sor a miskolci repülőtéren u város és járás nyílt mézei bajnokságára. A szinte ideális körülmények között megrendezett verseny jó lehetőséget teremtett a téli alhpozó munka lemérésére és az érdekeli egvesületek éltek is| e nagyszerű lehetőséggel: a ..'gyermek, serdülő.' ifjúsági és felnőtt korosztályok vetélkedésében több, mint ötszázan indultak. A mezei bajnokság az MVSC és a DVTK sikereit hozta, hiszen a versenyszámok zömében — egyéniben és csapatban egyaránt — e két egyesület. atlétái osztoztak a bajnoki címeken. A mezei bajnokság győztesei, férfiak, 1971 kcs: Jakab (MVSC). Csapat: MVSC. 1972 kcs: Vajtó (DVTK).Cs: DVTK. 1973 kcs: Tófalvi (DVTK). Cs: DVTK. Serdülő fiú, B: Jakab (MVSC). Cs: DVTK. Serdülő fiú, B: 1970 kcs: Dankó (MVSC). Cs: MVSC. Serdülő fiú, A, 1968—67 kcs: Tóth (DVTK). Cs: DVTK A. Ifjúságiak: Serfőző (DVTK). Cs: DVTK. Felnőttek: Szénégető (KVSE). Cs: KVSE. Nők, 1971 kcs: Papp (MVSC). Cs: MVSC. 1972 kcs: Dévai (DVTK). Cs: DVTK. 1973 kcs: Maróti (MVSC). Cs: DVTK. 1970 kcs: Lestyán (32. sz. Általános Iskola). 1969 kcs: Sebők (DVTK). Cs: DVTK. 1967—68 kcs: Szabó (DVTK). Cs: MVSC. Ifjúságiak: Varga (MVSC). Cs: DVTK. ... férfi kézilabda-válogatottunknak az olimpiai részvétel jogát. A zárónapon az NSZK elleni 12:12-es döntetlen azt jelentette, hogy Kovács László edző csapata ott lesz a jövő évi Los Angeles-i eseményen. A képen: jelenet a találkozóról. Birkózás Nagy érdeklődés, akciódús találkozók A DVTK birkózó szakosztályának rendezésében került sor a hét végén Diósgyőrött a szabadfogású junior korosztálybeli birkózók Imrik Károiy-emlék versenyére. A már hagyományos verseny jó lehetőséget teremtett a fiataloknak a minősítéshez szükséges pontszerzésre, így nem meglepő a nagy érdeklődés, tizennyolc egyesületből százhatan léptek szőnyegre. A 68 kg- os súlycsoport jelentette a rekordot, itt huszonhármán indultak. Az emlékverseny csaknem minden találkozója lelkes küzdelmet hozott, s a döntőkben ezt a lelkesedést az akciódús, színvonalas birkózás tette teljessé. ' Legeredményesebben a csepeli és szombathelyi fiatalok szerepeltek. Az emlékverseny győztesei és , helyezettjéi, 48 kg: 1. Horváth (Csepel), 2. Antal (Orosháza), 3. Kertész (Gyöngyös). 52 kg: 1. Marosvölgyi (Sz. Haladás), 2. Szávai (Abony), 3. Budinácz (Baja). 57 kg: 1. Kiss (DMVSC), 2. Kacsóh (BHSE), 3. Csáki (Csepel). 62 kg: 1. Kiss (Csepel), 2. Ferencz, 3. Esztergályos (mindkettő DVTK). 68 kg: 1. Gulyás (Csepel), 2. Kovács (Sz. Haladás), 3. Rácz (Szondi SE). 74 kg: 1. Dobozi (Csepel). 2. Kundrálí (DVTK), 3. Fitos (BHSE). 82 kg: 1. Drovák (Sz. Haladás), 2. Szépfalusi (Szondi SE), 3. Kun (Dunaújváros). 90 kg: 1. Aszódi (Dunaújváros). 2. Pradalics (Szondi SE), 3. Bállá (Abony). 100 kg: 1. Csiszár (Szondi SE), 2. Fehér (Abony), 3. Szabó T. (Baja). +100 kg: Csorba (H. Bocskai SE), 2. Nagy G. (Tatabánya), 3. Almási (Kaposvár). * Vasárnap folytatódott a „nagyüzem” a DVTK birkózócsarnokában. A megyei szövetség rendezésében itt került sor mindkét fogásnemben a felnőtt birkózók megyei bajnokságára. Örvendetes, hogy a megyei seregszemlén a „menők” is szőnyegre léptek. Legeredményesebben a házigazdák szerepeltek. A megyei bajnokság győztesei és helyezettjei, szabadfogás, 48 kg: 1. Cseh (DVTK), 2. Varad! (ÖKSE). 52 kg: Újházi (KVSE). 2. Szabó (DVTK), 3. Kovács (ÓKSE). 57 kg: 1. Szabó L., 2. Kovács D„ 3. Migléczi (mindhárom DVTK). 62 kg: 1. Szalontai (DVTK), 2. Lip- pai (KVSE), 3. MaximQVÍcs (ÓKSE).- 68 kg: 1. .Szikszai (DVTK), 2. Bodnár (ÓKSE). 74 kg: 1. Jászkai (DVTK), 2. Németh (KVSE), 3. Képes (DVTK). 82 kg: h Boros, 2. Deák (mindkettő DVTK), 3. Marosi (ÓKSE). 90 kg: 1. Túróczi (DVTK), 2. Juhász J„ 3. Lola (mindkettő ÓKSE). 100 kg: 1. Pávai (DVTK), 2. Czene (ÓKSE), 3. Lengyel (KVSE). +100 kg: 1. Fodor, 2. Szabó, 3. Takács (mindhárom DVTK). Kötöttfogás. 48 kg: 1. Váradi 4ÓKSE), 2. Cseh (DVTK). 52 kg: Újházi .(KVSE), 2. Szabó 1. (DVTK), 3. Kovács Z. (ÓKSE). 57 kg: 1. Migléczi, 2. Kovács D., 3. Szabó L. (mindhárom DVTK). 62 kg: 1. Szalontai I. (DVTK), 2. Lippai (KVSE), 3. Maximo- vics (ÓKSE). 68 kg: 1. Szikszai (DVTK), 2. Bodnár (ÓI\SE). 74 kg: 1. Jászkai, 2. Képes, 3. Pákozdi (mindhárom DVTK). 82 kg: 1. Deák, 2. Boros (mindkettő DVTK), 3. Marussi (ÓKSE). 90 kg: 1. Túróczi (DVTK), 2. Juhász" 3. Lóla (mindkettő ÓKSE). 100 kg: 1. Pávai (DVTK), 2. Czene (ÓKSE), 3. Lengyel (KVSE). +100 kg: 1. Szabó, 2. Fodor. 3. Takács (mindhárom DVTK). * Győrött rendezték meg az ifjúsági II. korcsoportos versenyzők kötöttfogású Szilágyi Gyula-emlékversenyét. A diósgyőriek közül Hajdú 2., Nyíri 3., Szimcsera és Sel- meczi a 4. helyen végeztek súlycsoportjukban. * Debrecenben a serdülők részére rendezték még az Antal Imre-emlékversenyt. A DVTK sportolói közül Si- peki és Kulcsár első, Fábián és Stadler második, Viij- cze Zs., Farkas. Köteles és Forgács harmadik helyezést szereztek. Csapatban a DMVSC együttese mögött a diósgyőriek a második helyen végeztek. * Budapesten az úttörő B- korcsoportos sportolóknak rendeztek rangsorversenyt. Süveges (DVTK) a 3.. Szatmári (H. Papp J. SE) a 4., Ináncsi (DVTK) az 5. lett. Kaptár 1983- március 9., szerda A nap keltő. 6.11, uyugta 17.40 órakor A hold keltő *3.45, nyugta 12.10 órakor Névnap: Franciska Évforduló ______ S záz évvel ezelőtt, 1883. március 9-én születeti, és 64 éves korában, 1947-ben hunyt el Umberto Saba olasz költő. Időjárás_________ V árható időjárás ma estig: Folytatódik a változóan fel- hős, szeles idő. Az ország északi részén előfordulnak átfutó, helyi záporok, de jelentős csapadék nem lesz. A délnyugati országrész kivételével élénk, gyakran erős, sőt néha viharos északi szél kissé mérséklődik. A kora délutáni órákra 10 és 15 fok közötti hőmérséklet várható. i i t i i i i i i i i i c k i i i ) * I I i : i i i I i I i I í * * — Személyi igazolvány átadási ünnepséget rendeznek március 10-én 10 órai kezJ dettel a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. — „Kezdő terraristáknak: A terrárium készítése” címmel vetítettképes előadást tart dr. Dudás Gyula főállatorvos a DVMK Akvarista és Terra- rista Klubjában Miskolcon. A Diósgyőri Vasas Művelődési Központban működő klub foglalkozása március 10-én lesz. 17 órakor, amikor az előadás után az „Állatok mozgása” című filmet is levetítik. — Sportolásra alkalmas hó már csak a Bükk legmagasabb pontjain van. Bánkúton hétköznapokon is működnek a sífelvonók. A lesiklópályá- kat naponta több mint százan keresik feL — Szőlőmetszési bemutatót rendeznek március 10-én, csütörtökön a miskolci Kocsis Pál kertészeti szakkör tagjai részére Szirmabese- nyön. Boros József szőlőjében. Találkozás 13 órakor a Búza téri autóbusz-pályaudvaron. — A Minisztertanács dr. Raft Miklóst, a Minisztertanács Tanácsi hivatalának elnök- helyettesét 1983. március 15-1 hatállyal e tisztségéből felmentette és egyidejűleg a Minisztertanács titkárságának vezetőjévé kinevezte. — Jovánovics Miklós főtitkár vezetésével a Magyar Írók Szövetségének delegációja kedden elutazott Vietnamba, a szocialista országok írószövetségi vezetőinek soron következő tanácskozására. — Agrárfilmck megyei be-> mutatója kezdődik ma délben 13 órakor Tokajban, a szakmunkásképző intézetben, a Borsod megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya, valamint a Borsod megyei Termelőszövetkezetek Szövetsége rendezésében. — Kedden a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ budapesti kiállítód termében fotódokumentációs kiállítás nyílt a Marx-évfor- duló alkalmából. A bemutató anyagát a Karlovy Vary-i Marx-múzeum és a pozsonyi városi múzeum anyagából válogatták. — A Miskolci Üj Zenei Műhely március 9-én este nyolc órai kezdettel tartja következő hangversenyét a Borsod megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár előadótermében. A koncert műsorán H. Eisler, Donatoni, Selmeczi György, Yayoi Kitazume. Krause és Iharos Rudolf művei szerepelnek. vezényel Selmeczi György. — Borsos István encsi szobrász kiállítása március 10- én délután öt órakor nyílik meg Ózdon, a Béke-szálló munkás kisgalériájában, Dobrik István művészettörténész bevezetőjével, s április 7-ig látogatható. — Megkezdték a megkopott útburkolati jelek, gyalogát-' kelőhelyek festését Miskolcon. Elsőként a Győri kapuban frissítik fel a jelzéseket és ahogy az időjárás megengedi, folytatódnak a munkák a belvárosban is. FIGYELEM! MEGNYITOTTUK MALYI ÚJ LAKÓTELEPÉN, (Munkás u. 15. sz. alatt) ZÖLDSÉGGYÜMÖLCS- ' VEGYESBOLTUNKAT A hét minden napján szeretettel várja vásárlóit KOVÁCS ISTVANNÉ, a Borsod megyei ZÖLDÉRT V. 117. sz. bolt vezetője. — A Magyar Képzőművészeti Főiskola valamennyi szakára a felvételi jelentkezest március 30-ig lehet benyúj- .tahi a „Magyar felsőoktatási intézmények , felvételi tájékoztató 1983” című kiadványban közölt módon es formában. Autóra várók, figyelem! GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK 1983. III. 8-AN Trabant Lim. Hyc. Budapest 103 Trabant Hyc. Combi (Budapest) 32 Trabant Lim. (Budapest) 14 609 Trabant Lim. (Győr) 12 485 Trabant Lim. (Debrecen) 10 067 Trabant Combi (Budapest) 6 666 Trabant Combi (Győr) 3406 Wartburg Lim. (Budapest) 8 134 Wartburg Lim. (Győr) 5 002 Wartburg de Luxe (Budapest) ll 224 Wartburg de Luxe (Győr) (> 182 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 2 no Wartburg Lim. tolótetös (Budapest) 1 362 Wartburg Tourist (Budapest) 4 171 Wartburg Tourist (Győr; 1 612 Skoda 105 S (Budapest) 6 710 Skoda 105 S (Győr) 5 742 Skoda 105 S (Debrecen) 5 239 Skoda 120 L (Budapest) 12 539 Skoda 120 L (Győr) 9 020 Skoda 120 L (Debrecen) 7 657 Skoda 120 GLS (Budapest) 304 Lada 1200 (Budapest) 2 017 Lada 1200 (Debrecen) 13 172 Lada 1200 (Győr) 6 718 Lada 130C S (Budapest) 8 761 Lada 1300 S (Debrecen) 5 815 Lada 1300 S (Győr) 2 151 L ada 1500 (Budapest) 3 569 Lada 1500 (Debrecen) 5 938 Lada 1500 (Győr) 2 536 Lada Combi (Budapest) 4 637 Lada Combi (Debrecen) 1 425 Moszkvics (Budapest) 12 052 Polski FIAT 126 p (Budapest) 15138 Pol«5k{ FIAT 126 p (Győr) 4 432 Polsk’ FT AT 1500 (Budapest) 3 532 Dácia (Budapest) ll i76 Dácia (Debrecen) 5 451 Zasztava (Budapest) l sao