Észak-Magyarország, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
VLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A 7 MSZMP BORSOD AB A O.I-ZEMPLFN MFC,VEI BIZOTTSÁGÁN AK LAPJA XXXIX. évfolyam. 66. szám Ára: 1,80 Ft Szómbat, 1083. március 19. Parlamenti választások Finnerszágbai) Finnországban vasárnap és hétfőn járulnak az urnák elé a szavazók, hogy a következő 4 évre újjáválasszák a 300 fős törvényhozói testületet. Csütörtökön a televízió mutatta be a március 20— 21-i választások főszereplőit. Az adás középpontjában a legfontosabb belpolitikai téma, a munkanélküliség, illetve a jövendő kormány összetételének kérdései szerepeltek. Pártja nevében Kalevi Sorsa fokozott szociáldemokrata erőfeszítéseket, a helyzetnek megfelelő gazdaság- politikát ígért. A Finn Népi Demokratikus Szövetség elnöke, Kalevi Kitfistö, munkaidő-csökkentést. a nyugdíjkorhatár leszállítását hePénteken Moszkvában megtartotta befejező megbeszéléseit Nvikolaj Tyihonov, az S2KP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Abdussza- lum Dzsallud, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam Forradalmi Vezetőségének tagja. Megbeszéléseiken a szovjet —líbiai politikai, kereskedelmi-gazdasági, tudományosműszaki és egyéb területeken megvalósuló együttműködés kérdéseiről volt szó. Mindkét részről rámutattak, hogy az őszinte és a kölcsönös megértés légkörében lyezte kilátásba, a polgári pártok, köztük a Nemzeti Koalíció (konzervatív) Párt viszont a munkanélküliség leküzdését a beruházási adó megszüntetésével, a forgalmi adó emelésével, s a szociális kiadások jelentős megnyirbálásával kívánja megoldani. Az adásból kiderült, hogy,) a szavazatokért folyó verseny a két legnagyobb párt, a konzervatív koalíció és a szociáldemokrata párt között dől el. A közvélemény-kutatások legfrissebb adatai szerint a szociáldemokrata párt a 79-es választásokhoz képest növelheti befolyását és a szavazatok 26,5 százalékúra számíthat. A koalíció szorosan mögötte 26 százalékot remélhet. megtartott tárgyalások újabb fontos állomását jelentik a két ország együttműködésének és baráti kapcsolatainak erősítésében. Szovjet és líbiai részről egyaránt nagy figyelmet szenteltek a közel-keleti problémakörnek. Élesen elítélték Izraelnek Libanon és a palesztinai nép ellen folytatott bűnös agresszióját, a Szíriái Arab Köztársaság ellen elkövetett szűnni nem akaró provokációkat. Mindezekért nem egyedül Izraelt, hanem az Egyesült Államokat is felelősség terheli — hangsúlyozták. Atomfeiyverbefoiyasztás A Fehér Ház érdekei mellett hadakozó republikánusok parlamenti manőverezése volt az oka annak, hogy az amerikai képviselőház szerdán 13 órás vita után kénytelen volt elhalasztani a szavazást az atomfegyverek befagyasztásáról — állapítják meg az amerikai politikai elemzők. A szavazás elmaradásával olyan helyzet állt elő, amelyben a kormány jutott bizonyos előnyhöz, v miután szerdán biztos vereség elől sikerült elmenekülnie. Bár Thomas O’Neill, a kép-' viselőház elnöke még mindig valószínűnek tartja a 60 —100 szavazatos nagyarányú győzelmet a befagyasztás hívei számára, a Washington Post hírmagyarázója szerint a kormány a republikánusok és déli demokraták konzervatív koalíciójának feltámadásában bízik. A képviselőháft zsúfolt napirendje miatt a határokat! javaslat valószínűleg csak húsvét után 'kerülhet újra a ház elé, s a hátralevő időben elkeseredett „lobbyzás” várható mind a kormány, mind az antinukleáris mozgalom részéről. Madridi találkozó Áchille Silvestrini nagykövet, a vatikáni delegáció vezetője, a madridi találkozó pénteki plenáris ülésének egyetlen felszólalója a tanácskozás szempontjából különösen kritikusnak nevezte a mostani időszakot és rámutatott, hogy a találkozó esetleges elhúzódása fékezné az európai enyhülési folyamatot. A vatikáni delegációvezető véleménye szerint a megállapodás viszont a konferencián részt vevő államok közötti kapcsolatok javulását segítené elő. Hazánkba látogat Dmitrij Usztyinov A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és • Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa meghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter. Befejeződtek Dzsallud moszkvai tárgyalásai Ültetik a dughagymát a Hejőmenti Állami Gazdaság kertészetében. Az öthektáros minikertészet a gazdaság üzemi konyháját látja el,friss zöldséggel. A Hejőmenti Állami Gazdaságban is benépesült a határ a kedvező, tavaszias időjárás nyomán. A talajelökészitő és vetögépeket a szervizkocsi is követi a határba, hogy az esetleges meghibásodás esetén a szerelők ott a helyszínen azonnal orvosolják a bajt. A gépek így a lehető legminimálisabb ideig esnek csak ki a termelésből. Szerviz a tábla szélén Tanácskozások és tájékozódások R háztáji árutermelés [ehetőségeiről és gondjairól Az elmúlt napokban a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a TESZÖV és a MAE rendezésében megyénkben három tanácskozásra került sor a háztáji gazdálkodásról. A meghívottak a háztáji termelést és értékesítést koordináló szakemberek, a tsz-ek háztáji agro- nómusai, a tanácsok, az áfész-ek illetékesei voltak, s részt vettek a tájékoztatást és tájékozódást szolgáló tanácskozásokon az eszközellátásért felelős, valamint a felvásárlásban érdekelt megyei vállalatok képviselői is. Á három helyszín lehetővé tette, hogy a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének szervezésével, segítésével a gyakorlatban foglalkozó valamennyi illetékest tájékoztassák a lehetőségekről, a tennivalókról, s ugyanakkor a viták során megismerjék a kisárutermelők véleményét, jobb koordinálást, intézkedéseket igénylő gondjaikat. Mindhárom tanácskozáson a TESZÖV főmunkatársai, dr. Jakab István, Révai József és Bartha György tartottak előadásokat a háztáji és kisegítő gazdaságok jelentőségéről, a megyénkben a kisárutermelésbén már elért eredményekről, a kertészeti kultúrák, valamint a háztáji állattartás további lehetőségeiről, a javuló termelési feltételekről. Érdemes felidézni e tájékoztatók néhány tényét, számadatát. Csupán a megye termelőszövetkezeteiben már közel 170 azoknak a szakembereknek, háztáji agronómusoknak a száma, akik szervezetten intézik a kistermelők ügyeit, s közülük 76-an már függetlenített munkakörben látják el feladatukat. Az áfész-ek 233 kistermelői szakcsoportján kívül már a tsz-ek is 39 különböző szakcsoport munkáját szervezik, segítik. A háztáji és kisegítő gazdaságok évi áruértékesítése milliárdos nagyságrendű, csak szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelésük értéke k»-. zel másfél milliárd forint volt 1982-ben megyénkben. A felvásárló szervek adatai szerint az uborka 82, a paradicsom 76, a zöldpaprika 84, a gyökérzöldség 88, a szamóca 85, a málna 84, a meggy és cseresznye 79 százalékát, de a burgonyának is 70, a kukoricának pedig 30 százalékét a kisgazdaságokban, a háztájiban termelték meg tavaly. Szó esett a javuló, de még korántsem kielégítő eszközellátásról, s arról, hogy a gabonaforgalom takarmányait, 13-féle keveréktakarmányát már 174 vállalati, 36 bizományi és 381 viszonteladói helyen értékesítik a megyében. Az eredmények mellett a háztáji árutermelés gondjairól, a kisárutermelők kéréseiről, néha kedvet szegő hanyagságokról, lazaságokról is sok szó esett a három tanácskozáson. A legilletékesebbek, az agrárgazdaság kisárutermelőivel mindennapos kapcsolatban levő szakemberek mondták el, hogy milyen sok még a tennivaló. Sok helyen panaszolják, hogy kevés a háztájit segítő szállító kapacitás. Hol (Folytatás a 2. oldalon) r Toka] Áruház > Tokaj központjában 1500 négyzetméter alapterületen épült (el a Tokaj Áruház. A földszinten a csemege- és fűszeráruk, az első szinten ruhák, cipők, valamint a második szinten a műszaki áruk, mint például rádió, televízió, mosógép és motorkerékpárok kaphatók majd. A tetszetős külsejű áruházát 31 ezer darab műemlékpala borítja. Jelenleg a házban a festők és a fűtésszerelők dolgoznak. Munkájuk elvégzése után megkezdődhet a kétszintes áruház „bebútorozása", valamint áruval való feltöltése. A szakemberek előreláthatóan május hónap közepére tervezik Tokaj új létesítményének átadását. / mmKmmmaimm tiüSSUSBBB