Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-05 / 30. szám

1983. február 5., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Az utas Szikkadt testét ötödik napja vonszolta a ráncosra fodrozódott sivatagban. Borostás arcán csak szemei éltek. Csapzott hajával, maszatos kezeivel, gyűrött ruhájában úgy festett, mint katasztrófa egyetlen túlélője, aki váratlanul, az élet törvényeinek mu­tatva fityiszt, bukkan elő, miután a kuta­tócsoportok, felhagyva minden reménnyel, már visszavonultak. Ruháit hajnalonként a buckákra tere­li gelte — miközben a hidegtől bénultan ku­li pörgött —, hogy némi nedvességet szívja- I nak, s még mielőtt a nap első sugarai meg­fosztják kincsétől, a húzózárnál, meg a gomboknál összegyűlt nedvességet szopo­gathassa. A napfelkelte ötödnapja találta a dom­bok között vánszorogva, ötödnapja küszkö­dött reggeltől estig a fáradtsággal, míg áju­lásszerű álomba nem zuhant, várva, más­nap ne ébredne. És ötödnapja mindig ébredt. Hát ment. Még híja volt délnek, mikor megpillantot­ta az első pálmát. Repesztő forróságra esz­mélt — nekilódult, s elérte az oázist. Az oázisbasát sátrában lelte. — Egy szót se ember! Tudom, mit akar! — s zavartan vette le az asztalkáról a kancsó bort. („Talán még nem vette ész­re.”) — Ember, nekem sincs. Magam vagyok, segítség nélkül. Nem hagytak csak épp annyit, hogy kitartson, .mÍR megjön a kö­vei kező túrakocsi. Közben persze rohan­gálhatok szivattyútól szivattyúig, mert mind a kettő az én nyakamon -van. Ha.csak az egyik is leáll — Allah ne adja —c el­szárad a csíkos dinnyefa. Értse meg, nem adhatok. Ha késik a kocsi, hát magam is szűkében leszek. Ha egyáltalán ... Mit le­het tudni. Azok a szállítók! Igazán nem kí­vánhatja, hogy maga miatt dögöljek szom- jan. 1 A vizünk ráadásul ihatatlan. Műtrágyát adagolt bele a szivattyú. Ez a kevés bor meg nekem kell. Még jó, ha kitart. Tudja mit! Adok inkább két banánt Van narancsom is, de az orvosom előírta, min­dennap kettőt egyek, s az ki van számol­va. Adok két banánt, a sátorellenző alatt pedig pihenhet egyet. Hiszen ez itt benn szolgálati hely, idegeneknek belépni is ti­los. Ügyhogy az igazság szerint maga most nem is lehetne itt. Ha meglátnak, engem ezért... Az ellenző alá menjen, ott leg­alább szabad levegőn van! Megeszi a banánokat és visszafordul. Csak kényelmesen. Ráérünk, idő van. S ha azt veszem, már túl van az út felén. Tudja, az igazság az, van némi tartalék borom, de az zárolt. Szigorúan tartalék. Végszükségben nyúlhatok csak hozzá, ak­kor is csak begler bégtől felfelé. Legfel­jebb agáknak, de jobban jön ki fent is, ha basák, pasák kapják. Amúgy ritkán van rá szükség. Mióta itt vagyok ,— s jövőre kapom meg a hárembe a harmincéves szolgálatért járó szűzlányt, gondolhatja azzal is mennyi a bajom —, még nem kellett használni. Év végén min­dig kapok egy kis jutalmat a megtakarí­tásért. Igazán nem kívánhatja, hogy azt most a maga kedvéért elveszítsem. Szóval, érti? Na. megyek, hozom a banánokat. Ugyan, ne lógassa az orrát. Maga még fiatal. Visz- szaér. Mi az magának? Visszafelé legalább egy jót napozik. Tudom én, mi a módi. Sza­káll, napbarnított bőr, aszkéta termet. És most készen kap mindent. Maga meg csak duzzog. Hiába, no, ezeknek a fiataloknak semmi se jó. Tömöm itt banánnal, ő meg duzzog. Mert mindig csak azon jár az eszük. Kóborolnak összevissza, aztán meg csak követelőznek. Jól van na, én nem haragszom. Higgye el, megértem.' Fáradt egy kicsit, hát ide­ges. Megyek is a banánokért. Hűtőben tar­tom. jó hideg. Legfeljebb vacsora után, ma én is csak kettőt eszem. Na. de nem baj. Megfelezzük, mint. valami régi, öreg cim­borák. Kezében a két banánnal, még a sátor- nyíláson is kinézett. Micsoda pimasz kö­lyök — gondolta —, megosztom vele a fa­latot, ő meg csak úgy faképnél hagy. Nem tanultak ezek tisztességet! Másnap délután, mellén az újsággal aludt el. A címlapon kövér betűkkel sze­deti hír; „Érv bnrszáilitó tanker a sivatag- bap, .Cia.lal, férfi holttestére bukkant. A vizsgálat jnegállapításái, szerint..." Szerencsétlen nyomorult! — s álmában végigfutotta a hideg. Ami ötven fok ár­nyékban nem is olyan kellemetlen. Csendes Csaba így pusztulnak az értékek . / tudja., tudná hasznosítani az egész épületet. — Az a legnagyobb bök­kenő. hogy máig nem tud­ja senki, végül is milyen konkrét célra, rendeltetésre kellene felújítani a kas­télyt. És ez egyben meg­pecsételi magát a- felújítás menetét is. Mindezt Lőrinci László­tól, a helyi iskola vezető­jétől hallottuk. — Mert azt nem lehet mondani, .hogy nem törté­nik itt semmilyen védelem. A baj az. hogy apránként, nagyon vontatottan halad minden, s így nem sok lát­szata van ... Az iskolavezefő szavait magam is igazolhatom. A Szalaszendi közös községi Tanács a Műemléki Fel­ügyelőséggel együtt 1978- ban felújította a kastély tetőzetét. Ezúttal pedig lá­tok egy közelmúltban fel­rakott új kéményt is. Sőt Tudós Ágostonná kiren­deltség vezető jóvoltából megtekinthetem a koráb­ban orvosi rendelőnek használt, de időközben be­szakadt helyiség felújítá­sát, illetve az épület pin­céjében állandóan jelenle­vő talajvíz megszüntetésére tavaly készített vízelvezetőt is. De mindezek ellenére az épület egyre inkább pusz­tuló képet mutat! Ezek az elvégzett munkák ugyanis — hasonlattal élve — a rossz, szakadt nadrág fol- dozásával azonosíthatók: íelvarrnak egy foltot, mi­közben három újabb sza­kadás keletkezik. Mostani látogatásunkkor újra végigjártuk az ablak­üveg hiányában szél láto­gatta kastélyt. Hogy régen nipcs öves az, ablakkere­tekben. azt leginkább a fo­lyosókon. termekben talál­ható fecskefészkek bizo­nyítják. Még Marco Casag- rande egyik stukkójára is jutott belőlük. Mindenfelé szemét, A törött székek, egyéb más bútorok, a hasz­nálaton kívüli kályhák ar­ról árulkodnak, hogy vala­mikor KlSZ-klub is műkö­dött itt, egy árva orvosi mérleg pedig a hajdani or­vosi rendelőt igazolja. Odakint a kastély nyu­gati szárnyánál a földön letörött kőrózsák és repe­dezett kőangyalkák hever­nek a földön. Csoda, hogy még nem vitte el egy „mű­gyűjtő”. Eleji a középrizali­Lenkey Zoltán rajza • «* Öreg fák Megyénkben ts számos öreg fa található, melyek­nek nagyobb része ma már hivatalosan is védett. Ezek a fák persze éppen azért maradhattak meg napjainkig, mert minden időben tisztelték, óvták őket, gallyait nem tördel­ték, fűrésszel, baltával nem rongálták, sőt, a legtöbb­jét elkerítették, vagy éppen meg is keresztelték, nevet adta]; neki. Ilyen öreg fa például Gibárt közelében a 1-Iernád árterén hatalmasra nőtt Mihálv-fa, vagy a zi­liz! gesztenye, a csobádi kőris, a szemerei tölgy, a tornanádaskai akác. de szá­mos más helyen is találha­tók tisztes korú-termetű fák, vagy védett fasorok, mint. például a Zádorfalva közelében levő juharsor. ton a Féy-címer, két trom­bitáló angyallal, azaz hogy ezeket a trombitákat vala­ki már régen „trombitának nézte”. Magyar Lászlóhoz, a Szalaszendi közös községi Tanács vb-litkárához e lá­tott, nem éppen pozitív él­ménnyel kopogtunk be. — Gazda kellene! Volt itt már annyi terv, hogy ez lesz belőle, meg az, de aztán minden maradt a ré­giben. Mi képtelenek va­gyunk valamit is tenni, hi­szen a költségvetésünk na­gyon szerény. Legutóbb a Debreceni Kötöttárugyár már-már komoly vevőként jelentkezett. De azután ki­számolták. hogy minden társadalmi munka ellene­re is kilencmillióba kerül­ne a teljes felújítás. Így visszaléptek. Most megint kaptunk egy érdeklődő le­velet, mégpedig a Buda­pesti Reménysugár Társke­reső és Házasságközvetítő Irodától. Ök a levelükben írottak szerint penzióként szeretnék hasznosítani. Fé­lék tőle. ha meglátják az épületet, a csinálni valót, ök is visszalépnek. Ebben mi is biztosak va­gyunk. A táji kastély sor­sának megnyugtató rende­zéséhez — úgy véljük — erősebb reménysugárra van szükség. Hajdú Imre fotó: Fojíán László Pontosabban „A” táska, ami tudvalevő mostanság a diplomatatáskával azonos. Ez a táska himbálódzott a napokban a miskolci Vá­szonfehérítő házai között, szemmel láthatóan súlyosra terhelten a sok benne le­vőtől. Elegáns, ünnepélye­sen fekete táska, Ki viszi, miféle ember az ilyen táskát? Mert ez sem mindegy, nem ám! Idősebb ember viszi, öszes hajú fér­fiú. miként illik. Eléggé ne­hezít esen, bi zony la1 anul. lép- ked. meg-megáli a lépcső- házaknál, rápillant a kezé­ben levő fehér papirszelet- re, nyilván címet keres. Mi történhet itt? Csak nem valami krimi kezdődik, végződik, közepe- sedik éppen itt a Vászon- fehérítőn, a szürke, magas panel házak kiismerhetetlen, tökegyforma világában? Az ember túl sok tévékrimit lát, az újságokban is hol az ilyen rablást, hol az amolyat olvassa, litkos ira­tok. dossziék. Watergate- ügyek, miegymások borzol- gatják az idegeket. Ámbár itt most nem látszik sehol egyetlen, porszivóügynöknek álcázott biztositó közeg sem, és nem látszik sötét szemüveges. szmokingos. csokornyakkendős gengszter sem, ki rövid csövű 38-ast rejt a hóna alatt. Igaz. ná­lunk talán nincsenek is porszívóügynökök, de annál inkább gyanús! A gengsz­terek sem használnak mind sötét szemüveget. Az idősebb, öszes hajú férfiú pedig — látszólag — nyugodtan ballag súlyos diplomatatáskájával, de azért látszik, hogy erősen — mit erősen! Görcsösen! — szorítja, nem akarja le­ejteni, nemigen hagyná kitépni a kezéből. A bizto- sitólánc is annyira vékony a csuklóján, hogy nem is látni. Egyáltalán semmit; stem látni belőle még két igpesrőj sem! Gyanús ez is. iyülönösen ped(g az gyanús, jj ami a másik kezéből, a lé-; pések ütemére ki-kivillan. jj Eléggé hosszú tárgy, csőre jj emlékeztet, mindenképpen j, hosszabb egy 38-as colt csö-ij vénél, néha mintha valami jj feketeség is látszana a vé­gén, a tusnál, de egyelőre j nem látni pontosan, mi is ez az izé. De valami, az biztos!, A férfi hócsizmát visel, pedig nincs is hó... Meg amolyan kékes ruhát, mit; leginkább szerelők visel­nek. Most ismét megáll az egyik lépcsőháznál, a cédu­lára néz, kicsit oldalra for­dul. a hóna alatt szoronga­tott valami is tisztán lát-j szik: szabvány méretű, kis-£ sé már kopotlos nyelű wé-f cépumpa. A szokásos fekete gumiharanggal a végén. A diplomatatáska igen súlyos. Nyilván a klotyó szerelésé­hez való szerszámoktól. Hát ennyi. (priska) Pitypang Tegnap még sütött a nap, ma reggelre pedig vékony hólepel borította a tőidet. Az időjárás azonban to­vábbra is enyhe, jólesett hát egy _ kis kiruccanás a szabadba’. Csak amolyan kiadós séta volt ez a Suta­patak mentén. Valahonnan a Király hegy mögötti forrásból in­dul nem nagyon hosszú út­jára a pántlikánvi széles patak, és, a lejtes miatt — erejét meghazudtolva — folytonos igyekezettel siet bele a Bodrogba. Partján imitt-amott ritkás bokrok sorakoznak. Látszik rajtuk hogy frissek, életvidámak egyáltalán nem merültek té li álomba Agaikon a rü­gyek zöldesre duzzadtak sőt a fűz már bársonyos barkát is bontott. És íme, az egyik kis tisz­tesen hirtelen pitypang mo­solyog ránk. És bár a bota-jj níkában gyermekláncfű aj neve. ezúttal ennek mégsem; nevezhetjük, mivel jófor-: mán semmi szára sincs, i. amit karikába hajtva, gyer­mek.in lékot csinálhatnánk belőle. Maradjon hát pity­pangnak. hiszen így is gyö­nyörű a makulátlan fehér­ségben Ügy sárgállik a vé­kony hólakarón. mint egy odatűzött paplangomb. A színe cseppet sem „télies”, egyáltalán nem sápadt, ha­nem olyan pasztellsárga, akár nyáron szokott lenni. Pici termés, amely fehér "iiőern vöcskeiével messze szokott szállni, ezért még­sem iesz belőle. Mert a közeledő tavasz ígéretével még csak-csak elámíthatja az idei enyhe tél a Iákat,!; növényeket, virágokat, de; azért nyarat nemigen tud j produkálni. (—ij—)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents