Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-22 / 44. szám

ESZA&KAGTAÄQRSZäG 4 1983. feSruär 22., Icetfd Agónia T Mínthá közvetlenül a fü­lünk mellett csattanna el a pisztoly, ’ olyan iszonyatos erővel dörren a végzetes lö­vés, s miközben lehull a füg­göny, egyetlen fehér villanás­sal hull a „semmibe” Laura, az egyetlen, aki iránt talán érez valami sajnálkozást Mi­roslav Krleza, az Agónia író­ja. Az elvesztett, az elveszte­getett lehetőséget sajnálja talán benne, mert Laurában volt a tiszta emberből is, volt hite, reménye s volt tö­rekvése az őszinte emberi kapcsolatokra, a felemelő szerelemre. Megsemmisülése mégis törvényszerű. Nemcsak azért, mert abban a világban, amely hazugságaival, fenn- költ önáltatásaival, nyálkás, undorító felszínességével mindent megmételyez, neki egyszerűen nincs helye, ha­nem azért is, mert legőszin­tébb érzelmeitől kifosztva, már nincs értelme az életé­nek. rfemcsak Krleza Laurája marad végzetesen magára, hanem sajnos a miskolci elő­adásban Tímár Éva is. Nehéz szívvel mondjuk ki; a Mis­kolci Nemzeti Színház elő­adásában látott Agóniának egyetlen erénye az ő játéka. A többi kérdőjel. És akkor tegyük fel a kér­dőjeleinket. Talán nem fon­tossági sorrendben, hanem ahogyan ott, akkor, a bemu­tatón, a nézőtéren, s színház­ból hazafelé villamosozva, eszünkbe jutott. Azért így, mert az ok-okozat kapcsolat­ra azóta sem találtuk meg a biztos választ. Nem tudom azért volt-e érthetetlen a szövegmondás, mert hangos voll a zene, vagy mert a gyors, szaggatott beszéd túlontúl nagy erőpróba volt a játszók­nak. Tény, a premieren za­varóan erős volt a különben gyönyörű Bach-zene, holott a tapasztalt hangerő egyedül a darab végén indokolt, ami­kor szó van róla. Amikor Laura dr. Krizovec ügyvéd­del való kapcsolatának kez­detére emlékezik. A differen­ciálatlan hangerő nemcsak zavarba ejtő, zavar is. Meg tudjuk magyarázni a színpad kettéosztottságát is, csak éppen üresek a magya­rázataink. És nem tudjuk vé­gigvinni a logikáját. A kor­hű berendezés a színpad egyik részében, s a mozivá­szon-ajtó, s az üres tér a má­sikban kétségtelenül kont­raszt. Gondolom,'nemcsak az volt a .„mozivászon” funkció­ja, hogy az emberfelettire nőtt árnyak mint szörnyek húzzák alá ennek a világnak minden borzalmát, ürességét, embertelenségét. Ez az üres tér elidegenít is, hangsúlyo­zottan elidegenít. Gondolom, fezért hangzanak el itt, a szín­padnak ebben az üres részé­ben a nagy monológok — ki­szakítva formálisan is a pár­beszédből. Csakhogy ez így túlontúl szájbarágós, színészi játékpótló. S ha ez az üres tér egy másik sík, akkor mi­ért itt öli meg magát Laura, miért a szobában báró Len- bach? S az utóbbi miért tán­torog ki már-már nevetésre ingerlőén az üres térbe? Szikora János rendező mintha túlzottan nagy hang­súlyt helyezne a hatásra. (Az ő munkája egyébként az elő-/ adás díszlete is.) így azután vannak nagyon szépen meg­komponált jelenetei, amelyek viszont sokszor üresen lebeg­nek a játékban. Ilyennek érezzük sok esetben például a „mozivászon-ajtó” műkö­dését, az ajtó előtti cigarettá- zást, amikor a füst valóban igen hatásosan kayarog a fénypásztában, csak éppen ... csak éppen az erős megvilá­gítás a fény-hatás kedvéért van. Kivétel talán az első felvonás záró jelenete; Lau­ra megvilágított sátáni-neve- Ső arca és a félhomályos tér­ben, a halálos lövéstől tántor­gó Lenbach (Körtveiyessy Zsolt) közti áthághatatlan szakadékot is jelzi. Ebben az előadásban sok­kal inkább a Glembay család legkisebb lányának, Laurá­nak egyéni tragédiájáról van szó, mintsem ahogy, s amiért Miroslav Krleza megírta tri­lógiáját, benne az Agóniát. Sem Körtvélyessy Zsoltnak, sem Bregyán Péternek — dr. Krizovec — nem sikerült iga­zán érzékeltetnie, hogy alka­tuk, jellemük, egész menta­litásuk nem a sors szeszélyé­ből az övék, hanem a koré, a pusztulásra ítélt monarchiáé. Ez a két ember ugyanarról a tőről fakadt — csak pózaik mások. Az allűrjeik. A szer­ző nem kegyes a két férfi fő­szereplőhöz; statikus jelleme­ket rajzolt meg bennük. Ezen belül kellene árnyalniuk, s ez talán Körtvélyessy Zsoltnak sikerült valamivel jobban. Bregyán Péter mindvégig, mint maszkot hordja magán a szerepét, érzésünk szerint egyetlen pillanatra sem si­került igazán belebújnia. Az'előadásból fenntartások nélkül jószerével csak Tímár Éva játékát dicsérhetjük. Körülötte izzik a levegő, mondatai szikráznak. Egyazon pillanatban képes a szerel­mes asszony és a szánalmat nem ismerő ezredes-lány megformálására. Szinte ugyanazon mozdulatok te­szik gyöngéddé, mint ame­lyek ördögien keménnyé és kegyetlenné. Igaz, Laurát ta­lán az író is szerette. Sajnálatosan elszalasztott lehetőség az Agónia miskol­ci előadása. Olyan kort, olyan embertípusokat rajzolt meg benne Miroslav Krleza, ame­lyek a mai színházlátogatók többségétől távol vannak ugyan, de amelyek mégsem annyira messziek, hogy tisz­tán történelmiek legyenek. Az író feszessége, kemény ítélete széttöredezett ebben az előadásban — menthetet­lenül. Néztük és távol tartot­tuk magunkat attól, ami a színpadon történt. A beveze­tőben említett pisztolydörre­nés is inkább pillanatnyi sok­kot váltott ki, mintsem ka­tarzist, amelynek szánták. Pedig Krleza sebészi pontos­sággal boncolja a darabjaira hullott monarchia, a feudális társadalom posványszerű vi­lágát, s a legkisebb szána­lom nélkül mondja ki ítéletét — ez a világ pusztulásra ítél­tetett. Nemcsak önmagát pusztítja — el is kell pusztí­tani. Az írói szándék fesze­sebb, keményebb előadásmó­dot diktált volna — átgon- doltabbat. Mert igaz, a jelle­mek statikusak, de a darab nem. Túl sok zavaró momentu­ma volt az Agónia előadásá­nak. Gondolom, ezen érde­mes elgondolkodni. Krleza műve megéri a bemutatást — hozhatott volna igazi szín­házi sikert is. A lehetőség benne volt. S ha mást nem, annyit talán meg lehetne tenni, hogy a későbbi előadá­sokon halkabban szól a zene. Mert így többnyire érthetet­len a nézőtéren, amit a szín­padon beszélnek. Villanásnyi szerep jutott koldusként ÖnOdy Lászlónak, és szobalányként Rimóczy Emesének, valamivel több feladat Zsolnay Júliának Petrovna grófnő szerepében. Korrektül oldotta meg. A sokat emlegetett zene Gei- binger Sándor hegedűmű­vészhez kapcsolódik, ő ját­szott az előadás alatt. A dísz­let a rendező Szikora János munkája volt — már szól­tunk róla. A nagyon szép, korhű jelmezeket Szakács Györgyi tervezte. Csutorás Annamária Reich Károly rajra Politikai vitakörök az ÓKü-ben A politikai vitakörök a szóbeli agitáció rendszerébe illeszkednek, nem részei a pártoktatásnak, de időnként és helyenként az ellenkezője is tapasztalható. Fontosnak tartotta ezt leszögezni az Óz­di Kohászati Üzemek párt­végrehajtóbizottságának je­lentése is, amikor a közel­múltban áttekintették a po­litikai vitakörök munkáját. Megyénkben sokfelé, így ná­luk is évek óta nehezen tud­nák változtatni azon a szem­léleten, amely a vitaköröket egyfajta politikai oktatási formának tekinti. Eredmé­nyes működésük szervező, irányító és ellenőrző munka nélkül elképzelhetetlen, de az is biztos, hogy a politikai vitakörök — eredeti célkitű­zésük szerint —, a pártokta­tás mellett, funkcionáló moz­galmi jellegű, gyors, rugal­mas, tájékoztató, agitációs fó­rumok. A vállalatnál kilenc vita­kör működik, számuk az el­múlt években csökkent; en­nek oka elsősorban a válla­lati munka hatékonysága ér­dekében tett szervezési in­tézkedésekben rejlik. Ezek személyi mozgásokkal (pro­pagandisták, dolgozók áthe­lyezésével) is jártak. Jelen­leg mintegy 140 aktív részt­vevője van a vitaköri fog­lalkozásoknak. A végrehajtó bizottság jelentése szerint a megjelenés 90 százalékos és a résztvevők mintegy 50 szá­zaléka mondja el vélemé­nyét. A foglalkozásokon a vita­köri „egységcsomagban” ajánlott és megjelent témá­kat dolgozzák fel. A hallga­tók nagyrészt maguk vá­lasztják a témákat és ez je­lentős mértékben hozzájárul a foglalkozások aktivitásához, eredményességéhez. Ezek szé­les skálán mozognak: aktuá­lis belpolitikai témák, pél­dául a lakásgazdálkodás helyzete mellett foglalkoztak a lengyelországi helyzettel éppúgy, mint a béke védel­mének kérdéseivel, vagy idő­szerű gazdaságpolitikai fel­adatokkal. Egyik gondjuk, hogy nincs kellően megold­va az anyagok terjesztése, továbbítása, ezért javasolták, hogy a jövőben a füzetecs- kék nagyobb példányszámban és a vitakörvezetők címére érkezzenek. (Megjegyezzük, hogy a megyében járva sok­felé tapasztaltuk: a politikai vitakör anyagai felbontva, vagy felbontatlanul ott poro­sodnak egy-egy pártiroda, párttitkár polcain; ezek egy része nemigen jut el oda, ahová kellene. Az is igaz, hogy sokfelé nagyon sok dicsérő szót hallottunk már az anyagokról: tömegpropa- ganda-rendszerünk tartalmas és jól használható, népszerű brosúrái ezek.) Az általában színvonalas foglalkozások vitaindítóit legtöbbször a vitakörvezető tartja, de a témától függően esetenként megbíznak ezzel egy-egy gazdasági vezetőt, tömegszervezeti tisztségvise­lőt, vagy egy hallgatót Az őszinte vitákban szélsőséges nézetek nem fordulnak elő: a résztvevők többsége politi­kailag felkészült. A fejlődést mutatja, hogy az elmúlt idő­szakban a szerényebb szó­kincsű hallgatók is többen vettek részt a vitákban. Az ÓKÜ politikai vitakö­rei végső soron betöltik funk­ciójukat: a nyílt, őszinte esz­mecseréken a résztvevők hasznos információk birtoká­ba jutnak. Ezek jól segítik a különböző kérdések, problé­mák, feladatok helyes értel­mezését és megfelelő érv­anyagot jelentenek a további agitációhoz. (Petra) ötéves koromban egy O úri ház úri kerítésén beszóltam egy úri kis­lánynak, te lány, hívjál be... Gyere, te fiú ... hallom ma is a választ. BÉCS. Folyékonyan töröm a németet. Középiskola, ha­difogság, szóval megy az, menne, ha nem volna a nyelvnek, minden nyelvnek belső törvénye, grammatiká­ja. Reisz tanár úr intelmeit, vele együtt a múltidőt már rég elfelejtettem. Bár kinek, minek a nyelvtan Bécsbem.-a trafikban? Cigarettát, szí­nes levelezőlapot kérek. És zsebkést, nyelén valamilyen intarziával, akár a Stefans Kirche szép tornyával, képé­vel. Ajándék, motyorgom. Cigaretta van, anziksz is sok száz. Bicska nincs. A nő mosolyog, magyaráz. Nem értem, számomra ő töri a németet. Karon fog lágyan, finoman. Kísér az utcán öt­ven méter, száz méter, az­tán egy üzlet előtt megáll: „Hier!” (Itt!... mármint itt kapható a zsebkés.) Köszö­nöm. Bájosan mosolyog, ke- . zet nyújt, ott hagy. Utána­bámulok, milyen szép a já­rása. V MOSZKVA. Natasa légi­kisasszony, Irina Novoro- szijszk, a hős város idegen­A képernyő előtt A nyomozás Hatvankét esztendővel a brutális, ám az ábrázolt korra na­gyon jellemző terrorcselekmény után, izgalmas politucai-buu- ii'gyi tévéfilmként jelentkezett a képernyőn a Somogyi—Bacsó gyilkosság néven emlegetett Horthy-különítményes bűncselek­mény felderítése, hogy nemes tartalmat adjon egy bűnügyi történetnek, értékkel szórakoztasson, egyben emlékeztessen egy országménetű emberirtásba torkolló negyedszázados erő­szak-uralom kezdeteire. Horthy Miklós"országlása — még kor­mányzóvá választását megelőzően — szörnyű gyilkosságok so­rozatával kezdődött, a különítményes tisztek fehér kesztyűs böllérkedése kísérte a fővezér útját, Szegedtől a Dunántúlon át, a fővárosi Gellért-szállóig, majd kormányzóvá erőszakolá­sa után még jó ideig a budai Várban is, s negyedszázad múl­tán a nyíltan gyilkos terrort valló és megvalósító nyilaskeresz­tes csőcseléknek adta át a helyét, hogy a kormányzó a maya bőrét menthesse. Mindezt nem árt,figyelembe venni, ha a mi­nap sugárzott, A nyomozás című tévéfilmről véleményt for­málunk. Csak egyetlen példa erre a filmből: a gyilkosok egyi­ke, „a kis Kovarcz" néven emlegetett különítményes tiszt, aki „a nagy Kovarcz” öccse, a nagy Kovarcz pedig akkor Sátor­aljaújhelyen vitézkedett, mint Horthy egyik legvéreskezűbb tiszti hóhérja, majd nagyon kalandos út után ez a nagy Ko­varcz 1938. szeptemberében a szemben álló bérház tetejéről kézigránátokat dobott a budapesti, Dohány utcai zsinagóga istentiszteletről kiáramló hívői közé, aztán Szálasi egyik leg­bensőbb embere lett, a nyilasuralom alatt a nemzet totális mozgósítását intéző miniszter, százezrek gyilkosa, a legfőbb országveszejtők egyike: dicstelen életét a felszabadulás után akasztófán fejezte be. Csak egyetlen szál, egyetlen példa ar­ra, hogy ami Magyarországon a negyvenes évek elején folyt és 1944—45-ben tetőzött, már 1919—20-ban elkezdődött. E kez­det egyik mozzanatát láttuk,a Hollós Ervin és Lajtai Vera dokumentumnovellája felhasználásával, Szabó György írta forgatókönyvből készült, A nyomozás című tévéfilmben, Hor­váth Adám rendezésében. Ismert dolog,' hogy Horthy és terrorlegényei minden eszkös»- zel igyekeztek elhallgattatni a közvéleménynek és elsősorban a sajtónak azt a részét, amely a különítményes tisztek terror­ját kívánta leleplezni, arról az országot tájékoztatni. Külö­nösen útjukban volt a Népszava, amelynek felelős szerkesztő­je, Somogyi Béla cikkei miatt halállistájukon szerepelt. Hor­thy többek között úgy nyilatkozott különítményes tisztjei előtt; hogy azok, akik útjába állnak, úszni fognak. A három külö­nítményes tiszt így rabolta el a nyílt utcán Somogyi Bélát, éa az öt kísérő Bacsó Bélát, Üjpest fölött meggyilkolta és a Du­nába dobta tetemét. De mert e három vitéz nemcsak különít­ményes tiszt volt, hanem kicsit buta gazember is, ki is rabolt a hullát, s az egész bűncselekményt úgy hajtotta végre, olyan nyomokat hagyott, hogy eleve elárulta, hol, merre kell keresni a tetteseiket. Szabó György és Horváth Ádám filmje nem ma­gát a bűncselekményt mutatta be, hanem azt a megosztottsá­got, amely a hatalomban akkor tapasztalható volt: még mű-' ködött a polgári kormányzat és annak belügyi-rendőri szer.' vezete, de az igazi hatalom a Nemzeti Hadseregé volt, s Hór- thynak és környezetének a bűncselekmény felderítésének el- tussolása volt az érdeke. A film kreált egy becsületesen gon­dolkodó magas rangú rendörhivatalnokot, dr. Nagy főtaná­csost, és az ő nyomozási eljárásában, tragédiába torkolló sor­sában mutatta fel, mi várt arra, aki a kormányzói székbe tö­rő Horthy és különítményes tisztjei útjába próbált állni. Feszült, izgalmas dráma született a valós történelmi ese-i menyre alapozott történetből, félelmetesen hiteles korrajzzal, szereplőkkel, kitűnően érzékeltetve az európai fasizmus első, az olaszokat, németeket, spanyolokat messze megelőző jelent­kezését. Jó bűnügyi történetet láttunk, olyat, amely mögött igaz történelem és íróilag teremtett, részleteiben is valószí­nűsíthető szereplők és fordulatok tartottak izgalomban közel másfél órán át a képernyő előtt, és 'adtak történelmi leckét idős és fiatal nézőknek egyaránt. Bessenyei Ferenc dr. Nagy rendőr-főtanácsosa szinte egy tő­ről fakadt egy korábbi alakításával, amelyben az ugyancsak megalkuvást nem ismerő Bajcsy-Zsilinszkyt formálta megj most is kemény, törhetetlen, igaz embert formált. A nagyszá­mú szereplőgárdából hike László belügyminisztere, Mécs Ká­roly fehértisztje, Kézdy György szerkesztője, Szénási Ernő örök szolgalélek tiszthelyettese emelendő ki. Benedek Miklós Íjai be, leányok! vezetője, Ny ina Alekszand- rovna, a szovhoz párttitkár­nője. Melyikőjüket szeres­sem, válasszam. Nyina Alek- szandrovnát semmiképp, ö túlbuzgóságával meg akart „gyilkolni”. Vagy éppen ezért őt? Fekete-tenger mel­léke, Tyimasevszkij szovhoz. A párttitkár, Nyina Alek- sza.ndrovna szőke, kék sze­mű angyal. Reggel kilenctől késő délutánig dolgoztunk. Fél ötkor abbahagytuk a határjárást, davaj az ebéd­lőbe. Az ikonarcú párttit­kárnő földi lénnyé válto­zott, megnyitotta ellenünk a nagy csatát. Jól kezdte, sze­me. szőkesége mosolygott, vodkával, hűsítőkkel kínálta vendégeit. Előttünk terült a kubányi asztal, kaviár, rák, olajbogyó, vaj, sajt, sült hal, pácolt hal, krumoli, kenyér. Az orvtámadásként érkező színtelen orosz halászlét fi­nom tengeri halból főzve még megettem. Barátok kö­zött jó a .békesség. A mar­hasültnél bedobtam a törül­közőt. És még ezután tették elém a fűszeres darált hússal töltött főtt derelyét, tejföl­lel nyakon öntve. Én gyáva hős. Pohárköszöntők követ­keztek. Addigra tolmácsunk is kidőlt. Annyit válaszol­tam, hogy: ..Mű tozse, asz- szonyom!" Később, napokkal később, hazafelé a repülő­gépen álmomban oroszul csevegtem a szovjet nőkkel, elnézésüket kértem és adtam nekik egy-egy puszít. BERLIN. Á tolmácsnő. Fri­da temesvári, szász szárma­zású. Akkor régen a front elől szüleivel Berlinig fu­tott. Most a sorsa megverte velem, a külföldi kíváncsi­val. Elvitt a Keleti múze­umba, megmutatta a föld­alattit, magyarról németre, németről magyarra fordított a hivatalokban, a földeken, a gyárakban, mindenütt. Egy hét után,1 hogy elfárásszon. kivitt aa állatkertbe, azután otthonába kávézni. A féríe, Rudi, a vasmunkás tejszín­habot készített nekünk. Mon­dom Fridának, valaha egy temesvári nőt szerettem, Damján Grétének hívták, ao- ja román volt. édesnnvia szász, hazámban német ne­velőnő lett. Könnyezik. Be­jön a házigazda, bámul. Unokahúgom volt, mondja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents