Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

1983. Január 8., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Apám kútja. . összeszoritott markunk­kal merítettünk a tiszta, át­látszóan tündöklő vízből, ami úgy szivárgott az agya­gos kút oldalából, mint ta- vaszelőn az ereszek alá ag­gatott jégcsapok könny- ; cseppjei. Odébb a Takla lépegetett, lassan húzta, tolta, vállára, hátára vette l a libák éá kacsák kiázott 5 pihéit. Lepocsoltuk egymást, új­ra merítettünk és ismét egymás szemébe csaptuk a vizet, majd apám bürkét fogott a szájába, lehasalta kút szájához, nyakán meg­feszültek az erek és szív­ta, szívta' a tiszta vizet. — Ez az én kutam — mondta felállva, lecsapta bajusza hegyéről a csillogó cseppeket és mellémtele- pedve mesélte el, miként is lett neki kútja. Gyermekkorában nyaran­ta/ mint minden fiú, ebéd­időben kezébe vette a bar­na leveses kandlit, elin­dult megkeresni nagyapá­mat, aki már több rendet ledöntött öles kaszacsapá­saival. Hasas kévék és sár­ga kereszt ek sorakoztak mögötte, mire apám meg­érkezett a combjától mesz- sze tartott levessel. Az ara­tás kalászillata lengte be a földeket és a kevés szavú ebéd végén jót kortyoltak a bádogkanna tetejéből. A Takta partján csobogó for­rásból hozták a vizet, on­nan, ahol nagy szemekkel hallgattam apámat. Ezt a forrást ő a sajátjának te­kintette ... Nem tudni mi­ért, hiszen minden asszony, minden gyermek, abból me­rített. a csordás is bele­kóstolt reggelente és estén­ként. ahogy elhajtotta a marhákat. így akárki sa­játjának érezhette volna a kutat. De apám tudta, hogy övé ti kút. Akárhányszor me­rített belőle, mindig arra gondolt, hogy ha onnan visz az apjának, vagyis nagyapámnak vizet, akkor, és kizárólag csak akkor, bírja végigdolgozni a napot a mezőkön. Ezért soha nem mulasztotta el a víz meg- vámolását. Ahogy visszaemlékszem arra a beszélgetésre, most érzem, hogy amit hallgat­tam, az egy csodáról szólt. Arról a csodáról, amit csak gyermekként élhetünk át, amikor még mindent egy­szerűnek, könnyen áttekint- hetőnek és persze megza- varhatatlannak és elpusz- títhatatlannak érzünk. Ez a kút így nemesedett apát és fiát összefonó, egymást erő­sítő kötéssé. Apám úgy érezte, úgy érethette, hogy akárhányszor merít a for­rásból, akárhányszor tölti meg a kongó kannát, min­dig, mindennap 6 visz ez­zel erőt, életet az apjának. A véletlen hozta úgy, hogy évekkel később nagy­apám a forrás fölötti tel­ket vásárolta meg. Vélet­len ... mondom, ám nem vagyok biztos benne... A kert lehúzódott egészen a forrásig, sőt a térkép sze­rint a forrás is nagyapám tulajdonába került. És alt­kor apám a forrás fölött épített ízikóróból kerítést. A forrásra pedig odacsúsz­tatott egy betongyűrűt. A kutat nem vette el a csor­dástól, a mezőre járó fér­fiaktól, asszonyoktól, a kút ott állt és buzogta vizét mindenkinek. Ezzel a vízzel locsolt ar­con akkor, ez a víz járt a mezőkre, erről a vízről hit­te apám, hogy erőt hordoz. A napokban láttam a kutat. Elszáradt dudvaszá- rak lepték be a betongyű­rűt, nehéz Sár és elrohadt hínár büdösítette és zavar­ta össze a vizet. Egyedül voltam, és ami­kor letérdeltem meríteni a kútból; sötét víz takarta el tenyerem barázdált. Nem láttam a vízben az arcomat és összemosódtak, eltűntek a vonalúk, mélyekből va­lamikor — titkokat sejtve — igyekeztünk kiolvasni jövőnket. Szendéi*! Lőrinc Teliinger István rajzq CSEH KAROLY TéSi falu-kép Kutyák riadóláncán szalad a hír: valaki jön Keresztet vet a kerítés léce: imát mormol? köszön? Fény-nyelven pletykálnak a nyíló csukódó ajtók Egymáshoz bújó zsákok búza-könnye hull a fagytól vállára, éreztem a bőrét. Sokat Utam. A blúzon át is megcsapott a teste párá­ja, Nem használt kölnit. Mindenki menni akart, egymásba kapaszkodtunk, kiértünk a lcultúrház elé az útra. A nők sikongva ne­vettek, a férfiak tapogatták őket. mi csak szorítottuk egymás kezét. Felágasko­dott és megcsókolta a szám sarkát. Nekidültünk a fal­nak, csókolóztunlc. Fű ize volt a szájának. De nem hagytam abba. Nagyon szenvedélyesen csókolt, nem akartam megbántani. Haza- kísértem. 'felmentem vele. az előszobában a nővére fogadott, terhes volt. talán a nyolcadik hónapban, a "■unkán meg az arcán máj­foltok. örült, hogy a hú­gának van egy fiúja. A férje a konyhában vacso­rázott, beköszöntünk, ruhák lógtak a fregolin. mosott ruha- meg főzelékszag volt. Es egy gyenge körte fényénél... A pincérlány hozza a nőnek a teát. Leteszi, de a nő szakadatlan engem néz. Nézzük egymást. A megírt levél a kezében, de engem figyel. Gyenge körte égett a lámpában. Menjünk a szo­bába, 'mondta a nagyhasú nővér. Likőrrel kínált, császárkörtével, nem bír­tam meginni. Magunkra hagyott a csipkék, ágyne­műk meg szekrények 1 ' zött, Még a kályhát is megrak­ta. A díványon ültünk. í miután a nővére kiment, í megint elmondta, hogy ka- lauzvö villamoson, de ei cseppet sem érdekelt, át­öleltem. engedte a s zok- ts meg a blúzát. nyájai Rettenetesen vézna volt, kis mellű; a combja sem volt formás, de forró; a hasán a felgyűrt szoknya, kombiné, harisnyatartó. He­vesen ölelt, olyan vadul, ahogy az utcán csókolózolt. Valamilyen iskolára akar­ják küldeni, azt mondta, hogy tanuljon, mert tervük van vele a központban, kérdezte, menjen-e? Ezt sokszor megkérdezte, mind­untalan, amint csak köz- ben-közben megpihentünk. Soha nem adtam rá fele­letet, ő pedig egyre két­ségbeesettebben faggatott, aztán azt kérdezte, szere- tem-e? Erre is csak mo­solyogtam, mint aki nem akar kitérni, csupán el­odázza a választ. Később a nővére bekopogott, hogy ő most már lefeküdne. Fogtam a kabátomat, elkö­szöntem. A kapuban még csókolóztuhk, nyaggat ott, hogy nem beszéltünk meg semmit a jövőjéről, én va­jon hogy akarom, mit te­gyen? Csontos kezével si­mogatta az arcom. Teázik. összehajtja a le­velet, borítékba teszi, ázik a tea a forró vízben. Meg­kavarja a gőzölgő italt. Kortyint. Az ezüstszínű kocsit be­lepi az ősz. Klarinét, dob. Black Eyes ... A dixieland kikúszik a bolthajtások alól. Hol lehet a pincérlány? Másnap megírtam egy tápot, odaadtam egy Győr­be utazó ismerősömnek, ''ogy adja fel, ha megér­kezik a városba. Pár sár­ban közöltem, mekkora bosszúság, hogy a cégem áthelyezett a Dunántúlra. Nem is tudhatom, mikor találkozunk. A szőke lány meg a két férfi. Diskurálva, nevetve. Kavarog utánuk az avar. Megint ketten maradtunk. Fizetnék. A kocsi felbúg. Üres a táj. Csak odabentről a dixie­land. Plying on Sledge ... Egyszer a Moszkva téren utánam kiáltott. Boldogan, meglepettem szerelmesen. Tudtam, hogii megkapta a képeslapot. És várt. De hátra •sem néztem, felug­rottam egy 59-es villamos­ra, eltűntem a szeme elöl. A nő megint engem néz. Kibontja, kihajtogatja a le­velet, olvas néhány sort, javít. Iszik a teából. Meg kell keresnem a pin­cérlányt. Fizetnék. A nő leteszi a csészét, összeszorított szájjal ol­vas, aztán hirtelen félkéz­zel összegyűri a papírt. Es maga mögé hajítja. Rám tekint Fogva tart a szemével. Felállók. (Elmegyek mel­lette, hogy bemenjek a bolthajtásos terembe. A nevemet hallom. Megfordulok. — Nekem szólt? — Tessék?! — A nő ar­cán kis ijedtség, kis za­var. Meglepetés. — Mit mond? Hogy én?!,... — Nem. semmi, semmi! ... — intek. Benn harsog a dixieland. A pincérlány a pultnál leteszi a cigaret­táját. bemondom a fogyasz­tásomat, várja a pénzt. A kávéfőzőnő szórakozottan figyel. — Üj felvétel? — kér­dem, csak úgy mellesleg, a zenére. — Üj. A legújabb. A dixieland band. Szereti T Megmentik Tállya nevéről a kitűnő hegyaljai bor jut az olvasó eszébe. Nem is ok nélkül. Tállyát bora tette híressé. Több évszázados múltja van postájának is. Amikor 1567-ben I. Miksa kassai főkapitánya. Schwendi Lá­zár elfoglalta János Zsig- mondtól a felső-magyaror­szági várakat, mezővároso­kat, akkor jelent meg a posta Tállyán. Schwendi a hadjárat alatt tábori pos­tamesterével Paar Péterrel Kassától Erdélyig 7 tábori postaállomást állított fel Vilmány, Tállya, Keresztár, Tokaj, Nyírbátor. Kalló, Szatmár helységekben Er­délyhez csatlakozva. Az új postavonalat 11567 novem­berétől rendes postákká , alakították át és rábízták a kassai postamesterre, Má­ria Antalra, aki a 7 állo­más fenntartásáról halálá­ig gondoskodott, özvegyét Paar Mundin vette nőül 1570-ben, aki mint „ma­gisler postarum a Cassovi- am ad Zatmár et Thokaj” igazgatta e postákat. A Bocskai-felkelés (1604 —1606) során a hajdúk nem kímélték az idegen származású postásokat. A kossai postamesternek, Hu- eber Andrásnak a házát is elvették, a többi németé­vel együtt — írja özvegye, Csató Zsófi 1644-ben kelt végrendeletében —, el kel­lett bujdosnia a városból, kárvallásai miatt annyira elszegényedett, hogy ura tisztességes eltemetésére sem maradt költsége. A felkelés után 1610-ben há­zát visszakapta és jogot kapott Kassa, sőt Sina, Vilmány, Tállya postahe­lyekre is. Bethlen Gábor szabad­ságmozgalma során a tály- lyai posta zavartalanul mű­ködött. Ekkor már Tállya hajdúszabadsággal rendel­kezett. III. Ferdinand a linzi béke értelmében 1647- ben hét vármegyével együtt Tállyát, Tokajt, Öno- dot, Szerencset I. Rákóczi Györgynek és nejének, Lo- rántfíy Zsuzsannának en­gedte át. Rákóczi Tállyán két kisebb kastélyt építte­tett, melyek labirintusában érett a bortermése. Az erő­sen polgárosodó városba betelepült lengyel családok annyira beolvadtak a be­fogadó közösségbe, hogy 1697-ben a magyarokkal egy sorban vettek részt a Tokaji Ferenc-íéle felke­lésben. A mezőváros a Hegyalján elterülő Rákó- czi-birtokok révén valósá­gos „kuruc központtá” vált. I. Rákóczi Ferenc sza­badságharca idején a pos­tája is —, melyet Ágoston Kristóf polgármester ve­zetett — központi hely volt. Érintette a fő posta­vonal, sűrűn jártak itt a fejedelmi kurírok, meg a staféták. A fejedelem kí­séretében járó postaigazga­tó Kossovics Márton innen írt 1709 márciusában a még utolsóként működő megyaszói, edelényi, kazai, putnoki, czakói, rimaszom­bati, losonczi, szécsényi és sági postamestereknek a szolgálat jobb ellátása ügyében. A szabadságharc után III. Károly a régi postákat beindította, újakat szerve­oslafiá/aí i i zett. Sok helyen a földes-; uraság vállalta a postafel- állitás költségét, a vele já­ró kiváltságokkal együtt. Tállya postája ekkor már két vonal mentén feküdt. Érintette a Buda — Egér — Önöd — Szerencs — Szatmár, valamint a Po­zsony — Rózsahegy — Kas­sa — Szatmár vonal is. Az újszerzeményi bizottság1 Tállyát a királyi kincstár részére tartotta meg, majd 1730-ban III. Károly barát­jának, Trautson Donat her cegnek adományozta. E család kihalása után 181-0- ben Tállya, Tokaj, mint a ' sárospataki—regéd urada­lom része. Bretzenheim Ferdinand herceghez ke­rült, ettől kezdve ö. majd özvegye Karolina hercegnő volt a tállyai posta tulaj­donosa, aki adminisztrátort tartott. Érdekes a posta épület sorsa is. 1774-ben Mária Terézia országaiban feloszlatta a jezsuita ren­det. A rend tállyai nagy szőlőbirtokát 1776-ban el árverezték és a rend épü­lete a szőlőbirtokkal együtt az uraság kezébe került, mely itt adott he­lyet a postának. Karolina hercegnő az 1853-tól nála helyettesítő postamesternek 1857-ben felsőbb engedélv- lyel 2000 guldenért szerző­désileg eladta a postát. Ét. tői kezdve száz éven, há­rom generáción keresztül a Sóhalmy család kezelte a postát. A legidősebb fiú György lett mindig a pos lamester. Az első Sóhalmy György tevékenysége a szabadság- harc utáni időre, az ún Bach-korszakra esik. E korszakból, szomorú emlő ke miatt, alig maradt pos- tai! dokumentum. Sóhalmy 1853-tól megőrzött szemé­lyes okmányai, bizonyítvá­nyai, a kassai igazgatóság­tól érkezett rendeletéi és egyéb más jellegű iratai igen értékes emlékei e ne­héz időszaknak. A tállyai régi postaház romos állapotban ma is magán viseli kolostori jel legét. A volt kápolnahelyi­ség, mely a posta hivatal: helyisége volt később, bolt­íves kiképzésével szinti áhítatot ébreszt. A feletti levő hagymakupolás to­ronynak lassan már a nyo ma is eltűnik. A zárt egy­séget képező épületegyüt tesbe boltíves kapun lehe bejutni. Az épületsort t kápolna, majd 7 lakószobé képezi, ezekbe széles tor­nácról lehetett bejutni. A; udvart körben gazdaság épületek, kocsiszín, istálló kocsis lakások vették kö­rül. A lakóház alatt két­szintes pincében valamiből 500 gönci hordó bor vári eladásra miseborként a len­gyeleknek, szepességieknek Az épület ablakait még kolostori időkből remek ko­vácsoltvas rácsozat védte. A tállyai postaházat, mint műemléket, jelentős anyagi ráfordítással meg­mentik a pusztulástól. Az eredeti voltában helyreállí­tott kápolna-posta kulturá­lis. idegenforgalmi célokat fog szolgálni. Hegyalja ér­dekessége lesz. Dr. Kamody Miklós Iskolátokon sír ukció Ebben az évben me­gyénkben 18 iskolában vég­zik el a fűtési rendszerek korszerűsítését, közöttük 2 kastélyiskolában is. A kar­bantartó és kisjavító mun­kákra egyébként 234 millió forintot, nagyjavításra pe­dig 201 millió forintot használhatnak fel a taná­csok.

Next

/
Thumbnails
Contents