Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-27 / 22. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 Y983. Január 27., csütörtök Rátkai gyerekek Délelőtt az iskolában Filmlevél A pártfogolt Tízperces terefere. Hogy miről? Az titok de arcukon látszik, nem szomorú. A címbeli pártfogolt fiatalt alakitó Kitka János. r Megbeszél és közepébe # csöppentünk. Jó hírt hoztak a járásiak. Két­százezret kaptak az iskola­felújítás befejezéséhez, ugyan­ennyit az óvoda bútorainak felfrissítéséhez és a konyha bővítéséhez. Bányai Kálmán, a rátkai iskola — és a hoz- ! zájuk tartozó, kétcsoportos ' óvoda — igazgatója mutatta is később, bizony bővítésre szorul a konyha, mert az egyetlen tűzhelyen csak bű­vészkedéssel tudják megfőz­ni az asszonyok az ebédet, ami a napköziseknek is du- 1 kál. Az óvoda tágas, világos \ foglalkoztatóit, az étkezőt na­gyobb települések is megiri- ■ gyelhetnék, s jó a fekvése is, szinte állandóan besüt a nap az ablakon. Az előjegyzet­tekkel együtt ötvenhatan van­nak az óvodában. Hiába no, amióta javultak a gazdasági lehetőségek a faluban, a ter­melőszövetkezet melléküzem- ágai munkát 'adnak, nemcsak kenyérkeresetet találnak az asszonyok. Kedvet is, hogy helyben maradjanak a fiata­lok. Így azután az óvodára is megnőtt az igény. Ami igazán jó hír. Mert szeptemberben ugyan még mindig nagyon kevés elsős lesz, de azután már 15—20 között számolják őket. Két éve volt a legkisebb létszá­muk, akkor olyan kevesen voltak az elsősök, hogy ösz- sze kellett vonni őket a má­sodikosokkal. Így van hét ta­nulócsoportjuk; a harmadik­negyedik ebben az évben együtt tanul. Most összesen 118 tanulója van az iskolá­nak, s ha messze is vannak a „fénykortól”, bizhatnak benne, hogy lesznek többen is. Ami pedig az Időbeosztáso­kat illeti — nos, sokan iri­gyelhetik őket. Csak délelőtt van tanítás. De ennek a tör­ténete összefügg az említett kétszázezer forinttal is. Ta­valy ugyanis elkezdték re- ' noválni az iskolaépületet. Mocsaras, vizes talajra épí­tették hajdan, szigetelés nél­kül. Most azután pótolták, ß egy merész elhatározással a hátsó udvar két szárnyát összekötötték. Három termet nyertek, és a tornaszobába sem a szabadból nyílik sz­iltan a bejárás. És lesz öltő-: zó is a gyerekeknek, meg a technikai szoba. A kapott összegből — egy kis helyi erőforrással megtámogatva — kitelik a világítás korszerű­sítése meg a fűtésé is és be­burkolják a most még csu­pasz padlót Azután, talán Ma már csak kevesen em­lékeznek arra a heves vitá­ra, amelyet Sükösd Mihály könyve robbantott ki. Hit­tük volna-e akkor, a hat­vanas évek végén, hogy ma­ga a téma: a beat- és a hip­pimozgalom is ellobban, el­enyészik szinte egy pillanat alatt, hogy ma már félmúlt­ként csak az irodalom- és zenetörténészek emlékezze­nek rá? Mitagadás, ezek a nosztal­gikus gondolatok foglalkoz­tattak a minap, miközben Sükösd Mihály előadását hallgattuk a TIT Kazinczy Klubjában. A téma ezúttal az amerikai irodalom volt, de erről sem lehet beszélni a vietnami háború, a hat­vanas évek diák- és hippi­mozgalmainak említése nél­kül. Ügy tűnik, másfél-két évtized távolából, hogy azok az évek, amelyeket pedig ak­kor ellentmondásosnak és károsnak érzékeltünk — va­lami újnak az ígéretét is hozták. A hippik, átvéve a Zen-buddhizmus tanításait, virágot dugtak a puskacső­be, jelszavuk a szeretet volt, s hitték, hogy ha minden fiatal összefog a világon, ak. kor meg is valósul a béke. Ügy tűnt egy pillanatra, hogy az apáik megunt életmódja és erkölcsei ellen lázadó „vi­rággyerekek” tényezővé vál­hatnak, amellyel a politikai hatalomnak is számolnia kell. Ma már — némi szomorúság­gal — látjuk, hogy ez a, lé­nyegét tekintve értelmiségi mozgalom csak a zenében tu­dott újat hozni, ám ez a egyszer jut arra is, hogy vi­lágosra fessék a most ko­mor. zöld ajtókat. Hogy a ré­gi rész is barátságosabb le­gyen. A körülmények indokol­ják. hogy a „tárgyakkal” kezdtük a beszélgetést, hol­ott helyénvalóbb lett volna talán a gyerekekkel. Hogy hová készülnek a nyolcadi­kosok? Amerre más telepü­lésekről. Szakmunkásképző­be. gimnáziumba, egy-kettő távolabbra, szakközépiskolá­ba. Ez is olyan iskola, mint a többi. Ha mégsem, akkor az azért van. mert a falut közismerten német ajkúak lakják. Pontosabban; svábul beszélnek. Írni sohasem Ír­tak németül. S a mostani gyerekek könnyebben megta­lálják a magyar szót már. S hogy ne felejtsék azt a má­sikat, megszervezték a né­mettanítást. TIT-tanfolyamon tanulhatják a gyerekek. Most éppen tizennégyen. Egyébként mozgalmas er­refelé is az élet. Hogy a dél­utánok szabadok, működik énekkar, szakkörök meg tár­sastánctanfolyam. Műsorokat is tanulnak — a községi ün- neneken jobbára ők szere­pelnek. A felnőttek nehezeb­ben mozdíthatók, ámbár a termelőszövetkezet asszo­nyaiból alakult egy pávakör, amelyik tavaly kilépett a megyehatáron túlra is. Tata­bányán szerepeltek. Külön­ben a hercegkútialckal ápol­nak kapcsolatot, bár mosta­nában mintha ritkulnának a kölcsönös látogatások. Azt pedig Spéder Antaltól tu­dom — az iskola igazgató- helyettese a könyvtáros is a községben —, hogy legköze- lebbre a könyvtár helyiségé­nek rendbetételét szeretnék. Merthogy megérett már az is a felújításra. Együtt van az iskolai meg a községi könyv­tár állománya. Főleg a gye­rekek látogatják, ök viszont szorgalmasan... zene is része lett a „big businessnek” — a nagy üz­letnek, mint ahogyan a far­merdivat is. Sükösd Mihály — aki könyve megírása után járt az Egyesült Államokban — elmondotta, hogy nyomát se találta ennek a mozga­lomnak. A lázadó fiatalok le­vágatták a hajukat és a sza­kállukat. s visszatértek az iskolapadokba vagy apjuk üzletébe. Legendás hírű köl­tőik. ideológusaik közül alig maradtak néhányan (mint például Gregory Corso, Fe- rhinghetti, Allen Ginsberg), akik még ma is alkotnak. Hajuk már hullik, nyakken­dőt és zakót viselnek, mint a többi polgár. Csak találgatni lehet, hogy *|iért jutottak alkotói vál­ságba azok az egykor bálvá­nyozott írók is (például Ke- ruac, Updike, Salinger, Tru­man Capote, Norman Mai­ler stb.), akik meghatározták a hatvanas évek amerikai irodalmát. Egyik magyarázat maga az üzlet, illetve az amerikai életforma, amely egyértelműen sikerorientált. Ha egyszer valaki befutott, akkor dől hozzá a pénz, fog­lalkoztatja a film, a tévé, a sajtó, de semmi 6em ösz­tönzi. hogy megismételje a kiugró teljesítményt. így ala­kult ki az a nekünk furcsa helyzet, hogy az említett írók jószerével egyetlen (s általá­ban ez az első könyvük) re­mekművükkel lettek (és ma­radtak) világhírűek. A má­sik nagy csapda (s ez már nem olyan ismeretlen ná­lunk sem ...) az alkohol. Az Bizonyára igen sok néző emlékezik még — és jó em­lékei között őrizve — ifj. Schiffer Pál hat év előtti filmjére, a Cséplő Gyurira, amely egy messzi dunántúli cigánytelepről a fővárosba került cigányfiú sorsfordula­taiban azt bizonygatta, hogy a társadalmi felemelkedés, a társadalomba való beillesz­kedés egyetlen lehetséges út­ja a munka, azaz szakítás a „törvényen kívüli” vagy ön­törvényű életformával, beil­leszkedés a rendszeresen munkát végzők táborába. Most új dokumentum film­mel jelentkezik ifi. Schiffer Pál, s mintha korábbi film­jének, sőt több korábbi kis- filmjének gondolatmenetét folytatná, de azt a negatív példát kívánná felmutatni, akin nem fog a szép szó, akin kicsorbul a társadalmi hatás, aki öntörvényei sze­rint kíván élni, csak úgy bambán, bele a világba, cél­talanul, mintegy a korábbi film Cséplő Gyurijának el- lenpéldájakcnt. Schiffer ismét a társada­lom pereméről emeli ki hő­sét. ismét egy kallódó fiatal­embernek és a kiegyensúlyo­zott társadalomnak a faidl- kozási lehetőségeit járja kö­rül. Ügy tűnik, ez a tehetsé­ges, szociográfiai érdeklődé­sű rendező munkás éveinek hosszú sorát áldozza e téma megközelítésére, feltárására, már-már úgy tűnik, talán túl sokat is fordít energiái­ból erre. Nem ő az egyet­len, aki a társadalom pere­mére szorult, vagy önmagát oda száműző emberek sorsá­ért érez felelősséget, s ezt a gondot társadalmi méretűvé kívánja tenni, azaz művével azt sugalmazza, hogy hősé­nek sorsán segíteni össztár­sadalmi feladat, a néző azo­nosuljon vele, tegyen meg. érte minden lehetőt. Elmér letben ez igen szép, de ideje lenne már azt is ábrázolni hasonló művekben, vajon ezek a társadalmon kívül ve­getáló egyedek maguk mit tesznek felemelkedésükért amerikai író (és értelmiségi) is iszik. Sokat. „Hagyomány” ez, hiszen már Jack Lon­don, Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Faulkner is ivott/' sőt jócskán élnek a kábító­szerrel is (lásd Tennessee Williams). Ez az önpusztító életforma élményforrásnak lehet izgalmas egy ideig, ám hosszú távon csak kiürese­déshez, alkotói-szellemi le­épüléshez vezethet Nem derűsebb az a kép sem, amit magáról az ame­rikai irodalmi életről kap­tunk. A kiadott könyvek há­romnegyede kommersz tucat­áru, krimi, sci-fi, bestseller, limonádé. Ezt olvassa az át­lag amerikai. Az olvasásszo­ciológia ezt a jelenséget ol­vasói stratégiát „menekülés­szerű olvasásnak” nevezi. Az az ember, aki nem akar (olvasmányaiban is) talál­kozni a valósággal, élete válságaival, konfliktusaival, az irodalmi pótszerekhez nyűi. Nem ismeretlen ez a jelenség nálunk sem. Elgon­dolkodtató, hogy mága az irodalomkritika mintha nem venné tudomásul ezt a „fél­irodalmat” (hogy amerikai példát mondjak, elég legyen itt Segal, Love story-jára hivatkozni), szóra se mél­tatja. Vannak szerzők, köny­vek. afnelyekröl soha, sehol egy sort se olvashatunk, pe­dig több százezer példány­ban fogynak a köteteik. Ná­lunk azért derűsebb a kép. mint Amerikában — mon­dotta Sükösd Mihály. Joggal lehetünk büszkék arra (Nyu­akamak-e egyáltalán a dol­gos társadalom egyenrangú tagjává lenni, akarnak-e dol­gozni. vagy csa/c nyűgösköd- ni, követelve az össztársa­dalmi együttérzést és gon­doskodást. Tisztelet a már többször említett Cséplő Gyurinak, a ritka kivétel­nek, — haló porában is. Ugyanis ő meg már elhunyt Azért kellett ezt így, egy kicsit talán nyersen végig­gondolni. mert A pártfogolt hősével, akit Kitka János megjelenítésében ismertünk meg, nagyon nehéz azonosul­ni. Ez a Kitka János minden cselekvésével önmagát zárja ki a tisztességes, munkás társadalomból, s semmi jelét sem adja annak, hogy szeret­ne mássá lenni, de annak sem, hogy egyáltalán érti, mj folyik körülötte, miért kellene neki megváltozni. Rajta lehetne demonstrálni a pártfogói rendszer csődjét, a jó társadalmi törekvések­nek, a hátrányos helyzetű egyes egyedek felemelésére tett kísérleteknek falra. hányt borsó jellegét. Miért azono­suljon hát vele a néző? A rendező emlékezetes Fe­kete vonat című dokumen­gaton nem is értik, el se hi­szik), hogy a klasszikus és mai költőinket is kiadjuk, s ha népszerűségük nem is ve­tekedik a bestsellerrel, azért olvassák őket, jelen vannak az irodalmi közvéle­ményben. Amerikában csak az egyetemek adnak ki ver­sesköteteket, s a szerzők nem (mindig) kapnak honoráriu­mot. Jó ezt is tudni, ha reá­lis képet akarnak alkotni „a korlátlan lehetőségek orszá­gáról”, ha néhány fiatalunk türelmetlenkedik. Az ameri­kai irodalmat természetesen még korai lenne „leírni” — sommázta Sükösd Mihály a mondandóját. Tény, hogy az elmúlt évtized nem hozott kiugró teljesítményt, a fia­talabb írógeneráció a noo- avantgard felé tájékozódik. Ezek az irodalmi kísérletek azonban az átlagolvasónak még kissé rágósak, nehezen emésztnetők. A dolog termé­szetéből következik ez. Vál­ság idején a művészet min­denkor a formák bontásával, megújításával kísérletezik. Világjelenség ez, nem isme­retlen nálunk sem! A figye­lem ma kissé el is terelő­dött az irodalomról, a világ a „nagypolitikától” várja, hogy az alapkérdéseket. — s ez nem más, mint a béke vagy háború — megoldja. Ábrázolni (realista módon) csak azt lehet, amit már is­merünk .... a világ pedig te­le van bizonytalansággal és feszültséggel. Ilyenkor job­ban fogy a whisky ... Horpácsi Sándor tumfilmjében tűnt fel először, Kitka János, még 1970-ben. Akkor hétesztendős volt, egyike volt az abban a film­ben megismert hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik­nek apja a messzi fővárosba jár dolgozni, otthon meg csak i kocsmát keresi fel. Felidé­zi A pártfogolt ezt a régi filmrészletet. Most a felser­dült ifjúval találkozunk — a fiatalkorúak börtönében, ahová lopások és betörések miatt került, s ahonnan ép­pen feltételes szabadságra engedik. Hivatásos pártfogó­ra bízzák, hogy kormányoz­za életét. Sok mindent meg­próbál otthon, a falujában, a fővárosi építkezéseken, sok­felé. de a < rendszeres munka nem az ő kenyere. Nem tud élni a társadalomban, nem tud beilleszkedni, nem bír a munkásszálló rendjével megbarátkozni. galerihez csapódik, rock-koncerten üvöltők között érzi talán otthon magút, élete kilátás­talan, tervei nincsenek. Sze­rencsétlen ember, az bizo­nyos. De vajon ő maga nem felelős sorsa alakulásáért?! A filmből kitűnik, hogy em­berek és szervezetek, in­tézmények sora próbál mel­lé állni, nyújtja felé a ke­zét, ki ügyesebben, ki ke­véssé jól, de ő nem tud, érezhetően nem is akar ezekbe a kinyújtott kezekbe belekapaszkodni. Ügy tűnik, mintha az 1970-ből megidé­zett kisfiúnak sorsa már ak­kor eleve meghatározott lett volna, azaz eleve ilyen tár­sadalmon kívüli vegetálásra ítéltetett volna. De ez a tár­sadalom 1970 óta igen sokat tett a hasonló kisfiúkért, sokszor erején felül is. Most már az időközben felserdült kisfiúk is lépjenek, és tó irányba lépjenek, mert egyébként sorsuk a társa­dalmi gondok nagy családiár» beiül a szociográfiai jelle- gűekből mindinkább a kri­minalisztikai jellegűek közó sodródik. Mindezekért nehéz együtt- érezni. azonosulná ifj. Schif- fel Pál új hősével, akit rá­adásul a már említett Kitka János nagyon amatőr szin­ten jelenít meg. A film ze­néjét az Edda produkálja, az operatőri munkát Andor Tamás és ifj. Jancsó Miklós végezte. Nehéz elhinni, hogy a rock-koncert Kitka Jánost besodorja a dolgos társada­lomba. Ifj. Schiffer Pál — szemben a korábbi hasonló műveivel — most nem tu­dott hősének és vele képvi­seltetett mondandójának iga­záról maradéktalanul — sőt elfogadható kisebb részben sem — meggyőzni. * E héten látható még a oremiermozikban az Éjsza­kai i boszorkányok című szovjet filmdráma a második világháború bátor pilótanői­ről. E filmet Jevgenyija Zsi- gulenko rendezte, fináléira-zi elemekből írt regény nyo­mán. Ugyancsak most látha­tó a Vándormozi című ma­gyar fisszeállftás Tóth János munkáiból. Benedek Miklós Csntorás Annamária Fotó: Laczó József Hippik, beat, kiábrándultság Sükösd Mihály előadása az amerikai irodalomról Irodalomórán a nyolcadikban. Akiről szó van: József Attila.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents