Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-31 / 306. szám

1982. december 31., pántéit ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 * * Őszi Vologda „Áy U l : Lenkey Zoltán rajza KERESZTURY DEZSŐ: Újévi hajnal Fölrebben egy csapat sirály: a hajnalhozó Napba száll, mely lassan emelkedik a lengő láthatár fölé, s bár még párák fedik a világ már az övé. FÖlhajnallanak frissen újévi gondjaink. Bár alakulna minden napfényes kívánságaink szerint! Szünet Akármilyen rövid is, csak vakáció van. Hivata­losan; téli tanítási szünet. Máskor ilyentájt már elő- cerültek a ródlik, s a ki­ele, a Lillafüred felé tartó . autóbuszokon alig lehet épni a sliccektől, .szánkók­éi, a műanyag boboktól és igyéb, lesiklásra alkalmas, nostanában divatos ,,'csú- zóalkalmatosságoktól”. Vá- at magára a hó, a gyere­kek legnagyobb bánatára. Helyette marad a szünidei matiné műsora a televízió elölt, jobb esetben a ját­szótér a hintával meg a pingpong-asztallal. Ami persze jó időtöltés, csak­hogy nyáron az igazi. Most legfeljebb amolyan pótlék- tele. Erre mondta egy kis barátom a minap: „Az a baj, tetszik tudni, hogy a havas szünetet nem pótol­ják ...” (cs. a.) II kénényseprik „vsiszentje” Sátoraljaújhelyen A szilveszter éjjeli, újévi szokások közül nálunk a legnépszerűbb és legismer­tebb a kormos képű ké­ményseprők és a rózsaszín bőrű kismalacok érintése, azzal a hiedelemmel, hogy mindkettő szerencsét je­lent. Az európai kultúra számos más elemével együtt ezt a „kormos” szokást is a rómaiaktól örököltük. Náluk ugyanis Florianus volt. a kéményseprők és a tűzoltók „védőszentje”, ol­talmazó ja. Florianusszal kapcsola­tosan szerény emléket ta­lálunk megyénk határszéli városában, Sátoraljaújhe­lyen. A város kellős közé­pen, a barokk szépségekkel ékes római katolikus temp­lom tövében van ugyan, mégis nehezen lehet észre­venni, mert a magas temp­lomfal eltakarja. Omlatag, málladozó kövű szobor, alig olvasható már rajta a fel­irat. ;jmi nem meglepő, ha tudjuk, hogy 17G4-ben ál­lította a „Felső-magyaror­szági Kéményseprő Meste­rek Szövetsége.” Az eltelt 218 esztendő alatt többször is renoválták, legutóbb ép­pen 60 évvel ezelőtt — 1922-bep. Bizony már ennek is hat évtizede, és Szent Flórián oszlopán azóta az idő ugyan­csak rajta hagyta vasfogá­nak a nyomait. De az ere­deti latin felirat betűi — ha nehezen is — azért ki­vehetők, s így hangzanak a könyörgő szavak: „Sanc- te Floriane, Averte a nobis tncendia, Te rogamus”. Ma­gyarul: „Szent Flórián, ké­rünk, tartsd távol tőlünk a tűzi veszedelmeket”. Kitetszik ebből a szöveg­ből. hogy Florianust általá­ban a tűzzel foglalkozó mesterembereit, a tűzoltók és a kéményseprők válasz­tották hajdan védőszent­jüknek. Florianus ugyanis tűzoltó cenlurio, vagyis tűzoltó százados volt a ró­mai császár seregében. A 3. század közepe táján, ta­lán 240-ben született ke­resztény szülőktől az alsó- ausztriai Zeiselmauer köz­ségben. A keresztények ül­dözése idején ő is áldoza­tul esett a pogány rómaiak bosszújának: üldözői meg- kfnozták, az Énns folyóba vetették és belefojtották. Később a kereszténység mártírjai közt tisztelték és szentté avatták. Mivel pe­dig a császár seregében tűzoltó százados volt, a tűzoltó és a kéményseprő mesterek céhe védőszentté választotta. Így állítottak hát emlé­ket több mint 200 eszten­dővel ezelőtt Sátoraljaúj­helyben a felső-magyaror­szági kéményseprők Floria- nusnak, akinek mai fekete zubbonyos, kormos képű utódaitól azt várjuk, hogy hozzanak nekünk mennél nagyobb szerencsét a ránk köszöntő új esztendőben ... Hegyi József Diákcentrum szélgethetnek a fiatalok,' este pedig a FLEKK ifjú­sági klubban vendégeskedik a Gépfolklór együttes. Az új év első napján pedig jégkarnevált tartanak a műjégpályán. Miskolcon, a Városi Mű­velődési Központ Ifjúsági Házában a szünidő utolsó napjaiban is működik a diákcentrum. Ma, csütörtö­kön két programra is vár­ják az érdeklődőkét. Dél­után egy szexológussal be­sőrt, Zsoltika limonádét, ka­pott. Most egészen olyan, mint mikor még apu is ve­lünk volt. Fészkelödtem a konyhaszéken, lelkesedés nélkül bólogattam, bámész­kodtam. Mindenütt rend és tisztaság, kéznél tartott fű­szerek,. tálak,' tiszta terítő és ráadásul a frissen pörgő, sürgölődő asszonytest, há- tulnézetböl. Elszívnék egy cigarettái, mondtam, és Zsoltika már ugrott is, ho­zok szivarat, és befutott a szobába. Honnan tud a gyerek ilyen szép. szavakat. Romániából, onnan. Mikor fekszik le a gyerek? Anna lehelet szerűen a nyakamba puszilt. Egy óra múlva; mondta különleges gyen­gédséggel. érthettem akár a gyerek iránt érzett majom­szeretetnek is. Zsolti, kérdeztem már benn a nágyszobában, iársz. klarinétórákra? igen. mondta Zsolti. És? Milyen? Sanyarú. Nagyon nehéz. Talán nem is ez a hang­szer való nekem, mondta a zenetanár néni. Öt hogy hívják? Aranka. Aranka né­ni. Milyen? Blága. Nem így gondoltam. Ja? Szigorú. És könnyen felfújja magát. Az kell is a klarinétosnak mondtam, ezen nevettünk Sakkozni szeretsz? Azt igen. És van itthon? Van hát, mondta Zsolti, és mát ugrott is fel az ágyra, fel nyúlt a polcra, és lekapta a sakkdobozt.. Éktelenül1 zörögtek benne a bábuk. Szerencsére épp ekkor kezdték harangozni. Ha- r.mazúeásban állítottuk fe a táblát. Hét óra volt. kö­rülbelül. Már lúi voltunk az ötö­dik lépéspaton, mikor fáj­dalmás an, de mégis ércesen szóló klarinéthang ütötte meg a házat, aztán belépett az ablakon át, körbejárta a szobát. Talán a szom­szédban játszottak. Te mi­kor gyakorolsz, kérdeztem Zsoltit. Ilyenkor. Épp ilyen­kor. Jól van, Zsoltikám, játszói csak, hallatszott An­na kiáltó hangja a kony­hából. Kuncogtunk. Te tényleg néni alszol itt? Hallgattam, töprengtem, az­tán azt mondtam a hosz- szú csöndben, hogy elme­gyek haza, a fiaimhoz. Lé­nél. hogy ők is épp gyako­rolnak. Zsolti nem mosoly­gott, hallgatott, nézte a sakktáblát. < I Edénycsörömpölés jelezte hogy Anna mosogat. Aztán még a konyhát és az elő­szobát is felmossa, mondta Zsolt. Mindig? Mindig. Na­gyon jó anyukád van. És te sohasem hazudtál még1 De. igen, mondtam, de ak­koriban kisebb voltam, mint te. Én is akkor kezd­tem, mikor még kisebb voltam. A klarinét miatt? Igen. Mert nem megy. De anyut megnyugtatja. Mi lenne ha egy kicsit igazán gyakorolnál... csak néhány taktust? Ha neked annyira hiányzik, mondta Zsolt, és elővette a hang­szerét. Játszott néhány tak­tust. közben hnllgatózott. A kinti klarinétos egyszerű dallamba kezdett, Zsolti ment vele. Később a sak­kot is befejeztük, jól ját­szott a gyerek, de nem ke­gyelmeztem neki. Megyéje fürdeni, mondta. Az jó, az jó, hogy ilyen önálló vagy. Csak mióta apu elment. Nem akarom hogy anyu sírjon, vagy ve­szekedjen velem. Olyanko, én is sírok. Inkább elme­gyek fürdeni, mert anyu szereti a szappanszagot, és ha megmosom az összes fo­gamat. Egyedül maradtam a szobában, s azon kaptam magam, hogy Zsoltiért sok­kal többet is vállalhatnék, mint egy-két ittalvást. Az­tán a saját fiaimra gondol­tam. Igaz, azok nem ilyen kedvesek és fegyelmezettek, de mitől is lennének azok? Anna már főzte a kávét Szépnek és vonzónak lát­tam, őt is, a konyháját is. Meg ahogy dolgozik. Be­gyakorlott mozdulatokkal töltötte szét a kávét. He­gyes mellei ágaskodtak, érezte Anna is, hogy nem őt, hanem a melleit nézem. Magamhoz öleltem, a cip­zárját lejjebb húztam puha háziruháján, előugrottak a mellei. Bronzsötét ágyék- szőrét is láttam egy pilla­natra, ahogy föléhajoltam. De megállított.. Most nem lehet..., majd ha Zsoltika elaludt. Hirtelen. kívülről és messziről láttam meg ma­gam, hogyan nyúlok át a meztelen Anna hasán ciga­rettáért. És meghallottam Zsoltika klarinétjának hangját is, fájdalmasan, re­ménytelenül úszkált körü­löttünk. Elszégyelltem ma­gam. El kell mennem. De mi­ért? kérdezte többször is Anna. Mert nincs itt nekem semmi keresnivalóm. Hát akkor menj! Menj •sak! Anna sírt, a fürdőszobá- # ból Zsolti hangja hallat­szott: Anya... ... Csöndesen csuktam be magam mögött az ajtót. ! Minden ?zer?n életében jön egy pillanat... Ez a pillanat most jött el Szenes Iván számára. Pe­dig akárhogy számolóm, jó néhány évtizede írja már vonzó, érdekes, nemegyszer szállóigévé lett dalait. Az történt, hogy a Hang- lemezgyár felkérte, -.állítson össze nagylemezt dalszöve­geiből. Arra gondolt, ezt képtelen megtenni, hisz számtalan nagylemeznek volt már sikeres főszerep­lője azzal, hogy a zene­szerzők sorra-rendre felvet­ték saját nagylemezükre mindazokat a számokat, amelyeket Szenes Iván tár­saságában írtak. Ha össze­raknánk mozaikként mind­azokat az ismertté vált dal- szöveg-kezdösorokat, ame­lyeket Szenes Iván leírt, nagyon érdekes mondatok jönnének létre. Ilyesfélék: „Isten veled édes Piroskám, Mondd meg, ha kellek, Engem nem lehet elfelej­teni, Csak szeretni bolon- dulásig, Mert mások vittek rossz utakra engem ...” Nem folytatom a játékot, mert ez a nagylemez fe­lettébb komoly dolog . Sze­nes Iván és a magyar könnyű múzsa életében. Még díjat is kapott rá, s ezt a hetekben adta át dr. Vörös Tamás, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat díszes emléklemezét. Mind­ez történt pedig azon az esten a margitszigeti Ther­mal szállóban, ahol Szarnék Tamás konferálása mellett felléptek a nagylemez sze­replői és felidézték dalban, szóban a szövegíróhoz fű­ződő élményeiket. A szerző egy kicsit a da­lok sorsával egvüttlélegzik. Szenes Iván különösen. Ű, aki alig hétévesen már meg­írta első dalszövegét; öltö­zők, színházak folyosóin gyermekként úgy közleke­dett, mint más a játszóté­ren. Természetes is volt ez, hiszen apja, Szenes Andor hires zeneszerzők barátja volt, szövegírója Lehár Fe­rencnek, Kálmán Imrének, dalai ma is élnek. Eleinte sokan azt hitték, az ifjú dalköltő az apja műveit is felhasználja, pedig ő ko­molyan készült erre a pá­lyára, önképzőkör! elnök volt, zeneszerzést, zeneel­méletet tanult, s ha az első színpadi Dremierjén ko­molytalan játékba sodró­dott is, azóta egyre na- gyob felelősséggel dolgozik. Ez az első kaland is egyéb­ként szép emlék ma már. A felszabadulás utáni évek­ben Szenes minden este végigjárta a színházakat, várta, hogy felfedezzék. Egy este rámosolygott a szerencse. Somogyi Kálmán színigazgató megszólította: „Tud ön franciául?” Gon­dolkodás nélkül rá vágta: Szenes Ivón dalszövegirós köbben igen. „Akkor itt ez a da­rab. lefordítja, elviszi Csa- nak Béla zeneszerzőhöz megírja a verseket, egy hét múlva próba.” Természete­sen nem tudott franciául rohant hát barátjához Göndör Lászlóhoz, aki vál­lalta. hogy segít lefordítani, Hozzá is kezdett, előszöi azzal, hogy elmesélte a da­rab történetét. Szenes mái ebből megírta a darabot, a verseket, már nyomták is a plakátokat, színre került a vígjáték Tombol az erény címmel. A századik előadásra megérkezett a szerző is: kíváncsi volt a sikerére. Ám ahogy múlt as idő. egyre csak nyugtalan­kodott. A végén fölcsattant, mondván: „Ez nemcsak hogy nem az én darabom de még nem is hasonlít rá.” Szenes ekkor értette meg, nemcsak ő, de még a barátja sem tudott franciá­ul. Sok fesztiválon jelentek meg ezek a dalok, szerez­tek elismerést a zeneszer­zőknek, Gábor Pálnak, Koncz Tibornak, Nádas Gá­bornak és másoknak. Egy alkalommal én is elkísér­tem egyik dalát az athéni Fesztiválra. Szécsi Pál tár­saságában utaztunk, ő volt a dal előadója, akkor sike­rei csúcsán élő rokonszen­ves, igazi művészegyéniség Leszálltunk az athéni re­pülőtéren, várt bennünket egy szomorú öregúr, a fesz­tiválirodától, egy barátunk a követségről és vagy 30— 40 zsoké és istállótulajdo­nos. Elterjedt a hír ugyan­is, hogy Szenes Iván Athén­be érkezik. Akik ismerték, továbbadták. így gyűlt össze ez a különös fogadó- bizottság. Szegény program- szervezőknek szinte leeseti az álla, amikor ezt a sok lovas embert meglátta. A görög csak annyit tudott mondani: „Igen tudom, a magyarok Éurópa-szerte hí­res lovasok.” Ma sem tud­ják talán, hogy Szenes Ivánnal még azon az estén a lóversenyen sikerült sze­rény kis pénzünket az utolsó drachmáig elveszí­teni. De megmaradt a dal, amely elűzi a szomorkás hangulatokat, amelyekkel lazíthatunk, mert kell egy kis áramszünet, s immáron föltehetjük a lemezjátszóra Szenes Iván nagylemezét, hallgathatjuk rajta Hofi Gézát, Jávor Pált, Pécsi Sándort, Koós Jánost, Bod­rogi Gyulát, Voith Ágit Én pedig kíváncsian várom, hogy athéni kalandunk han­gulatából mikor születik majd sláger, amely egyszer váratlanul és véletlenül szállóigévé válik... L J,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents