Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. december 31., péntek it vár az á Letépjük az utolsó lapot is a képzeletbeli ás a valóságos naptárunkról, megnézzük az új dátumot, ami így kezdődik: 1983. Szertartás? Mcgilletődés? Fogadalom? Nekirugaszkodás? Elhatározás? Bizakodás? Remény? ... Mennyi minden üílik eszünkbe ilyenkor! Üj év, új élet?! Ki tudja? Üj munka, új lendület, új ábrándok, új szerelmek, új gyermekek, új boldogságok. Mindegyikre szükségünk van, ám a legnagyobb kívánságunk a biztonság, a béke megőrzése, ami egyben tartott eddig családot, nemzetet, munkát: erről szólnak a következőkben ismeretlen ismerőseink: A tanácselnök és képviselő változik, alakul a nagyközség egész külleme. Szeretnénk folytatni ezt a munkát, hogy továbbra sem kívánkozzanak el innen az emberek. Ismét megvan rá a lehetőség, hogy az új évben szép lakások épüljenek. összesen 36 célcsoportos lakás épül majd meg és egy üzletsor is. UgyanDr. Sándor Dezső, Ede- | lény nagyközség közös Tanácsának elnöke, ország- gyűlési képviselő. — Edelényben elsősorban a gyermekintézmények-számának gyarapítását várom, mivel ez már régóta a nagy feladataink közé tartozik. Meg is van rá a remény, hogy elkészül a hat- vanszemélyés bölcsőde, Szendrőládon pedig a 25 személyes óvoda. Ugyancsak jó hír, hogy Finkén 40 személyes napközit alakítunk majd ki. Aki mostanában Edelényben jár, bizonyára tapasztalja, miként, hogyan a Apró, fehér pamutfoszlányok, pörgő orsók között dolgozik Szenczi Imréné fonónő. a miskolci fonoda orsózó üzemében. Tizennégy tagú szocialista brigádot vezet a munkhelyén és otthon két fia nevelése, szeretettel teli gondoskodása tölti ki idejét. — Tíz éve építkeztünk a László Jenő utcában és a háromszobás lakásunk bizony sok pénzt lekötött a családi kasszából. Nagyon szeretném az új esztendőben új bútorokkal berendezni a ma még üres harmadik szobát, hogy végleg kialakíthassuk a barátságos, meleg otthonunkat. Kisebbik fiam másodikos lesz és kívánom neki, hogy élete • első bizonyítványa tele legyen jó jegyekkel. És, ha A fooóno Á fsz-eünök Piti Józsefet, a hosszá esztendőkig a megyei KISZ-bizottságon tevékenykedő fiatal agrárszakembert akkor választotta elnökévé a hejőkeresztúri Hejőmenti Tsz, amikor a gazdálkodás „mélypontján”, 8 millió forintos hiánnyal zárták az 1979-es esztendőt. Az új vezetéssel a következő évet már 2,6, majd 1981-et 4,4 milliós nyereséggel zárták, s 1982-ben a gazdálkodás eredménye meghaladja a 8 millió forintot . — Ha a szövetkezetünk holnapjára, új esztendejére gondolok, azt hiszem, a I várás” kevés lenne — Ipondja mosolyogva —, sokat kell tennünk annak érf ekében, hogy a fejlődés itenzív szakasza, amely lár megkezdődött, 1983- an is tovább folytatódjon. ÍEhhez elsősorban azt kívánnám, hogy a dolgozók és a vezetés egysége tovább erősödjön a közös cél érdekében. Jobb eredményeket csak javuló munkával tudunk elérni. Elmélyültebb gondolkodással, több erőfeszítéssel, áldozatvállalással. Bizonyosan tovább javulnak eredményeink, ha a maga munka- területén mindenki összeszedi magát, s Igyekszik a lehetőségeket, az időt, a gépet jobban kihasználni, hasznosítani. Kívánom, hogy ez a nagyobb igyekezetünk párosuljon az ellátó és felvásárló vállalatokkal való eredményes együttműködéssel, a mezőgazdasági termelést ösztönző, előbbre vivő, a közös érdekeket szolgáló jó szabályozó rendszerrel. És persze, mint gazdász azt is kívánom, hogy az időjárás, mint objektív tényező ne gátolja túlságosan törekvéseinket A rendőrtiszt Trókusz Viktor, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának főelőadója az új évtől a közrend és közbiztonság további javulását várja, Miskolcon ugyanúgy, mint Borsod megyében. — A lakosság úgynevezett kriminél érzékenységének növekedése különösen az utca rendjét sértő cselekmények esetében tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy a becsületesen élő emberek nagyon rossz szemmel nézik, és erősen elítélik az utcákon, parkokban, közterületen „fellépő” garázda, italos személyek viselkedését. Mi figyelemmel vagyunk erre az érzékenységre és szigorú intézkedéseket tettünk és teszünk az iszákos, garázda, kötekedő emberek megfékezésére, felelősségre vonására. Ennek jeleit a miskolciak gyakran láthatják, hiszen a városi-járási kapitányság akciócsoportja hetenliénft* több alkalommal ' is tart yellénőrzéseket. — Biztató' egyébként, hogy területünkön nem-alakultak ki veszélyes bűnöző csoportok, rtem jött létre az „alvilág”, nincs szervezett bűnözés. Ez persze nem jelenti azt, hogy nyugodtan ülhetnénk a „babérjainkon”, mert a mi munkánk is naponta meg-megújuló tevékenység, amelyet csak a lakosság bevonásával végezhetünk el teljes eredményességgel. Ezért kérném, hogy a következő évben az állampolgárok még több segítséget .nyújtsanak ’ munkánkhoz, mert így hatékonyabban tudunk fellépni a bűnözéssel szemben. Pécsi Sándor nevével... csak az új évben várom az új gyógyszertár elkészültét. Szeretnénk a kastélyparkot is rendbehozni, ezzel kapcsolatosan remélem, hogy Nmost már végre sikerül megoldanunk a sokat emlegetett, szidott holtágügyet, A holtág éppen a kastély mellett posványosodik, bizony nem szép látvány és nem is egészséges. A terv már megvan a rendezésére... Mint országgyűlési képviselő, ugyancsak sok mindent várok az új évtől. Múcsonyban új ÁBC-áru- házat és bányászlakásokat, Ormosbányán tornacsarnokot, Boldván áfész-üzletet. Rudolftelepen szolgálati lakást, Finkén a vízellátási munkák megkezdését. Valamennyi község csinosítását, szépítését, hogy öröme teljék benne mindenkinek, szeressenek ott élni. Nívódíjas színjátszók között Ha valaki hirtelen nekem szegezné a kérdést: melyik megyei „csapat” jut eszembe, ha amatőr színjátszókról van szó? — azt hiszem, habozás nélkül a miskolci Pécsi Sándor Színpad nevét mondanám. Azért is az övékét, mert tíz éve, amióta módom van figyelemmel kísérni a miskolci és a megyei színjátszó csoportok tevékenységét, az ö nevükkel, az ő létezésükkel mindig találkozhattam. Divatoktól, a mozgalom csúcsainak és hullámvölgyeinek váltakozásától függetlenül. Azt szokták erre mondani : „rájuk mindig lehet(ett) számítani...” Az alábbi sorok a Pécsi Sándor Színpad művészeti vezetőjének, Szép Lászlónak az ez évi tevékenységet üsz- szeíoglaló beszámolójából valók: „Örömmel szólok a végzett munkáról, mert úgy érzem, hogy a munkatervben vállalt feladatainkat tisztes munkával, szakmailag is magas szinten valósítottuk meg .... Az 1982-es esztendő nem indult könnyen ... Ha színjátszóink nem ilyen lelkesedéssel, hittel és sokszor anyagi hozzájárulással végzik munkájukat — nem tudtunk volna dolgozni. De a színjátszás szeretete, a munka becsülése adta az erőt a küz- az előadások »sem- való megteremtósémtnden igaz, nyáron talán eljutunk a vállalat balaton- szemesi üdülőjébe ... amire nagyon vár már a családom. Itt a munkahelyen, két évfordulóra is készülünk és mindkettőt jó munkával akarjuk köszönteni. Brigádunk, amely Tyereskova nevét viseli, húszéves lesz és július elsején éri el vállalatunk is a huszadik születésnapját. Erre az évfordulóra munkaversenyt indítunk, ami elsősorban erkölcsi sikert hozhat, ám mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezen a versenyen jól szérepeljünk. Ehhez az is szükséges, hogy minél több jó alapanyag érkezzen hozzánk, javuljon a létszámhelyzetünlc és ke-' vesebb többletfejkezelést kelljen vállalni egy-egy fonónőnek. Ezt valamennyi munkatársam nevében kívánom 1983-ra. déshez, miből« hez”... Ez a értéket teremtő lendület sok „termett” az idén. És elismerést Mostani, legutóbbi találkozásunk például annak az ünnepi együttlét- nek a keretében jött létre, amit röviden így lehet megfogalmazni: az Oklevél szövegével : »... a BAÉV Pécsi Sándor Színpadát 1982-ben végzett kimagasló művészeti eredményei elismeréseként a Népművelési Intézet Nívódíjban részesíti...” Ezen elismerés alkalmából rendeztek kis háziünnepséget a csoport tagjainak. Az eddig végzett munkát a nagy- vállalat szakszervezeti 1 zotteágának titkára köszönte meg, majd a sok-sok próba, előadás és munka után egy kis kötetlen együttlétben oldódhattak fel a színpad tagjai, akik közül ketten mondják el, hogy mit jelent számukra az együttesben dolgozni ; s miért éppen a Pécsi Sándor Színpadot választották maguknak? Kovács Ildikó, gimnazista: — Tulajdonképpen véletlenül találkoztam egy felhívással, az állt benne, hogy jelentkezőket keresnek a színpadba, s segítenek a főiskolai felvételire való felkészülésben. Én pedig a színművészetire szeretnék menni'. Már óvodás koromban is mondtam verset, járok szavalóversenyekre, van tehát szereplési alkalmam, csak sose tudtam igazán leküzdeni a lámpalázat. Gondoltam hát, hogy a csoport- munka jót tesz majd. Mit kaptam itt? — bizalmat, tanácsot, egyéni „bánásmódot”; azt, hogy megfogták a kezem és feladatot adtak, alkalmat arra, hogy kipróbáljam magam. Valójában nem számítottam arra, hogy ilyen magás színvonalú munka folyik itt, nagyon fárasztó is, mert sokat megy a csoport; mégsem érzem fárasztónak, amit csinálok, mert szeretem és jó társaságban dolgozom __ V arga Tamás, egyetemista: — Egy évvel ezelőtt egy ismerősöm révén kerültem a színpadhoz. Természetesen nagyon sokat számít a mi esetünkben is a közönséggel való találkozás, de alapvetően magamért csinálom... Van egy kíváncsiság magammal szemben: meg tudom-e oldani a rám bízott feladatot, megfelelek-e a mércének? Ez jó alkalom a magam ki próbálására. Gyermekkoromban, az általános iskolában én is mondtam verset, aztán feltámadt bennem a kíváncsiság, vajon milyen lehet a Színművészeti Főiskola, szerettem volna ezt az egészet megismerni, de csak egy sikertelen felvételiig jutottam... Most, hogy itt dolgozom a csoportban, most tudom igazán, hogy mit kellett volna csinálni, mit kellett-volna tudni... Sok örömöt nyújt ez a munka, de néha mi is elkedvetlenedünk, ha valahol a közönség érdektelenül, az előadást zavaró módon fogad bennünket... Márpedig sokféle közönséggel találkoztak ebben az évben is a Pécsi Sándor Színpad tagjai: 12 hónap alatt 90 fellépésük volt. A színpad rendezőjét az amatőr t mozgalomban nem kell bemutatni, három évtizede dolgozik ezért az ügyért. Szép László'— Nagyon sok csoportot ismerek az országban, sok jött nagy csinnadrattával, majd csendben elmúlt... Mi mindeközben dolgoztunk. jártuk a munkásszállásokat, klubokat, mentünk falvakba játszani; s én ezt tartom az igazi közművelődési munkának. Lehet, hogy túl ünnepélyesnek hat, de a mi dolgunk szolgálni, a szépet művelni. Sokszor díszlet, rivalda nélkül találkozunk a közönséggel, s itt csak a közvetlen, emberi, hiteles játék teremtheti meg az emberi kapcsolatokat. Nem tudunk mi sem mindig „nívódíjas” produkcióval előállni, de vállaljuk a gyengébbre sikerűiteket is. Igaz, sokat dolgozunk és keményen „fogom a gyeplőt”, de ha valaki hisz abban, amit csinál, akkor meg tudja szeretni ezt a kegyetlenül nehéz munkát. S ha olyan nyitottá, egyszerűvé, őszintévé formálhatom ezeket a fiúkat és lányokat — amilyenek ma is —, akkor a legszebbet értem eh Mi nem szinházasdit akarunk játszani... S ha már szót kaptam, ezúton is szeretném a csoport nevében megköszönni a BÁÉV Művelődési Házának és igazgatójának azt, hogy befogadtak bennünket, hogy támogatják a munkánkat... Munka lesz bőven az új esztendőben is. Sikerekben is hasonlókat kívánunk. Te nagy József El anyagiasod ott világunkban ritka sziget az emberség? Ezen töprengtem, míg szemben ültem a diósgyőri Lenin Kohászati Művek két szakmunkásával, Osváth Gyulával, a durvahengerműi Herman Ottó nevét viselő szocialista brigád vezetőjével és Székely Lajossal, aki a ifiunkacsapat helyettes vezetője. A beszélgetést nem ők kezdeményezték, mások szóltak róla, hogy ez a 12 tagú szocialista közösség immár körülbelül 10 esztendeje támogatja a brigád egykori vezetőjének, Filczer Gyula kemencelakatosnak a családját! Hogyan alakult ki ez a kapcsolat és mi indította őket arra, hogy így döntsenek, erről faggattam a munkacsapat mai vezetőit. — Ez a kis közösség talán két éve dolgozott együtt, amikor bekövetkezett a baleset — kezdte a beszélgetést Osváth Gyula. — Tudja, nem könnyű munka a mienk, nem mindegy, hogy az új embert hogyan fogadják, hogyan tanítják. Filczer Gyula akkortájban még 40 évessem volt, de mindannyian tanitó- m es terünknek éreztük, mert mindenkivel szemben segítőkész volt, egyszerűen nem voltak rejtett szakmai titkol: és az ember úgy érezte, szívesen dolgozik mellette. — Én is így éreztem — bizonygatja Székely Lajos — akkortájban szereltem le és visszakerülve • kohászatba. ez a brigád befogadott. Az első napoktól kezdve úgy éreztem, hogy valahova tartozom és ez megkönnyítette számomra a munkát. Amikor Filczer Gyula egy baleset következtében meghalt, a brigád elhatározta, hogy segíti a családot. — Nem voltak számomra ók sem ismeretlenek — mondja a brigádvezető — hiszen ebben a közösségben nemcsak az együtt dolgozók, hanem a családtagok is gyakran összejöttek. Egy-egy mátraházi, vagy debreceni kiránduláson, ■ vagy éppen a szabadban, egy játékos futballmeccsen együtt voltak a családok is. — Természetesnek tartottuk, hogy segítsünk — tette hozzá Székely Lajos. Lassan kirajzolódik a kép. Bár az akkor még csak néhány éves Kati és a 10 év körüli Erika számára az apát nem adhatták vissza, de Mikuláskor, karácsonyit or és húsvétkor mindig volt a számukra ajándék. Kemence- salakolást végeztek, pluszmunkában, ebből jött össze a pénz, esetenként 1500—2000 forint is. hogy a gyerekeket megajándékozzák. Több éven át a gyerekek számára 15 ezer forintot tettek bs a takarékba, hogy ha felnőnek, tudjanak mihez nyúlni. Később segítették a család lakáshoz jutását is, ugyancsak önzetlenül segítettek a régi ház elbontásában. Tíz év alatt a gyerekek felnőttek, Erika < az elmúlt évben férjhez ment, az esküvőjére ajártdékutalványt adtak neki, amire a pénzt ugyancsak kemencesalako- 1 ássál kerítették elő. A kisebb Katinak ebben az évben' is ott volt a karácsonyfa alatt az ajándék, és amíg a csapatnak munkája van és erő a kézben, ott lesz az ajándék jövőre is — mondják. Majd arról beszélnek, hogy a brigád egy másik tagjának, az ugyancsak baleset során elhunyt Frank Jánosnak az özvegyén is segítettek. Tízen vettünk részt abban a munkában — mondták egyszerre. Több napon át dolgoztunk együtt a régi lakás felújításán. elvégeztük a csere- pezést, a kémény építésű a belső festést, még a kerítés és a kert is elkészült. Ilyenkor az ember nem nézi az időt. Hány hetet meg hónapot dolgoztunk együtt a mélykemence meg a másodmelegítő kemence felújításában és talán az ember arra gondol, a bajban derül lei, hogy ki az igazi barát, az igazi munkatárs. És ki isme^ ri a jövőt, kinek hoz az jót;1 vagy rosszat és szivét melegítő, ha biztonságot érez az ember, ha tudja, a szerettei a bajban .sem lesznek egyedül. u. a. !
