Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-30 / 305. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. december 30., csütörtök Akik állják a sarat... Most ők kérhetnek Nézőtéri meditáció Várlak nálad vacsorára Vannak telefonszámok, amelyeket legmélyebb álmomból ébredezve azonnal citálok és behunyt szemmel is feltárcsázok. Kérem, ne vegyék ezt dicsekvésnek — a „tudomány” mögött a majdnem mindennapi gyakorlás rejlik. E telefonszámokkal ugyanis olyan embereket lehet felhívni, akik a legnagyobb bajban is kötelesek állni a sarat, elviselni, hogy olyasmiért száll fejükre a miskolciak „áldása”, amiről az adott pillanatban nem tehetnek; s mindezek tetejébe még az újságíró olykor kellemetlen kérdéseire is felelniük kell. A vízművek főmérnöke, a lakásosztály vezetője, a táv- hőszolgáltató vállalat igazgatója — akik az alábbiakban szót kapnak — a legzűrösebb napokon is készséggel válaszolnak kérdéseinkre. Most, így év végén arra gondoltunk, hogy vajon mi lenne, ha ezúttal ők mondhatnák el, mit kémek a miskolciaktól, s mit gondolnak azok a „másik félről”, akik naponta állják a sarat? Ök persze máshoz szoktak hozzá, kérdéseinken mindhárman ugyancsak meglepődtek... Több türelmet Piukovics József, a Miskol- feolci Vízművek főmérnöke szeretheti a szakmáját. Mert másképpen aligha tudna ilyen hévvel, lelkesedéssel, vagy máskor éppen elkeseredéssel beszélni a vízszolgáltatásról, a források vízhozamáról a tározó medencék és a vezetékrendszer átbocsátó képességéről. — Huszonkét éve vagyok a vízművek főmérnöke. Nem önmagámról, hanem azokról az emberekről szeretnék beszélni, akik a szó szoros értelmében állják a sarat, a hibaelhárító csoportúink munkásairól. Ezek az emberek a legnehezebb körülmények között kötelesek kiásni a vezeték környékét és kicserélni, vagy megjavítani a hibás szakaszt. Képzeljék el, hogy milyen érzés lehet .mínusz húszfokos hidegben, mondjuk Szilveszter éjszakáján elvégezni ezt a munkát... — Mi volt a legnehezebb •pillanata az eltelt húsz év során? — Tíz évvel ezelőtt, így tél derekán eltörött a sajóecsegi vízműből érkező fővezeték. Akkor még mínusz húsz foknál is hidegebb volt. A városban egy-kettőre elfogyott a víz, a csapokban csak a levegő „köhögött”. Nemcsak a vállalat ügyeletén, hanem a lakásomon is percenként csörgött a telefon. Hiába próbáltam magyarázkodni, bármit mondani, az emberek engem tettek felelőssé a vízhiányért. Én tudtam, hogy az ÉRV munkásai a legnehezebb körülmények között, amikor a vezetékből folyó víz már dermedt volt, megállják helyüket. Mégsem hitt nekem senki ... Aztán persze minden rendben lett, s már nem csörgött tovább a telefon. Éppen ezért kérnék türelmet a fogyasztóktól. A vízszolgáltatás nem olyan, mintha áramot küldenénk a vezetéken. Az ivóvíznek idő kell, amíg a forrásokból eljut a lakásokba. Ne hozzanak ajándékot! Dr. Grim Gyula, Miskolc város Tanácsa vb. lakás- és helyiséggazdálkodási osztályának vezetője soknak tartotta a kért beszélgetés 30 percesre tervezett időtartamát — Itt, a lakásosztályon a napi munkaidő minden perce be van osztva. Aid szívvel és lélekkel végzi feladatát az az előírt kezdés előtt korábban jön be a hivatalba és későbben megy haza. Jelenleg 19 ezer lakásigénylőt tartunk nyilván. Ez a szám jövőre, amikorra majd meg kell újítani az igényléseket, várhatóan 12—13 ezerre csökken. Ennyi család sorsával kell majd itt megbirkóznunk. Mivel a lakás- igényléseket egy 17 tagú társadalmi bizottság segítségével bíráljuk el. egyszerűen nincs rá lehetőségünk, hogy bárkit is előnyben részesítsünk. Így hát kérem az ügyfeleket, hogy semmiféle ajándékot, vagy pénzt ne hozzanak osztályunkra. Mint már mondtam, senkit sem tudunk előnyben részesíteni, és az „ajándékozás” törvénybe ütközik — előfordulhat, hogy bírósági tárgyalás lesz a vesztegetési kísérletből... Ne ingben, glóriában! Hónig Mihály, a Borsod megyei Távhőszolgáltató Vállalat igazgatója dicséri az idei esztendő időjárását. — Eddig még nem érkezett túl sok panasz a munkánkra, s ez annak is köszönhető, hogy ez ideig a szokásosnál jóval enyhébb a tél. Hiszen ha odakint mínusz tiz, tizenöt fok lenne, ami könnyen elképzelhető, akkor a szigeteletlen lakótelepi otthonokban jobban fáznának a lakók. Olyan esetekben pedig jó néhány keresetlen szót kell végighallgatnom. A magyar ember a lakásában körülbelül plusz huszonöt foknyi hőmérsékletet tart ideálisnak. A távhőszolgáltató vállalatot pedig kormányrendeletek kötelezik a húsz Celsius-fok tartására, s ezt a meleget is csak a lakószobákban, reggel 8 és este 20 óra között biztosíthatjuk. Ha a lakásokban nem „ingben, glóriában” laknának az emberek, nem éreznék hidegnek ezt a hőfokot. — A távhőszolgáltató vállalat igazgatójának mikor íróit a legnagyobb melege? — Az emlékezetes miskolci csőtörésünknél, pedig akkor mínusz húsz fok körül járt a hőmérő higanyszála... Udvardy József Pokolhegyiek Gergely Mihály huszonöt elbeszélése Huszonegynéhányadik kötetével jelentkezett a téli könyvvásáron szűkebb pátriánk szülötte, Gergely Mihály. Űj kötetének címe: Pokolhegyiek; három fejezetben huszonöt elbeszélést tartalmaz az író, mintegy húsz esztendejének terméséből válogatva. A legkorábbi 1957-ből való, a legkésőbbi 1977-ből, a többség a hatvanas évek végén, a hetvenesek elején született. Az egyes írások születési idejére azért figyeltem fel, mert jó néhány olyan téma, amely az író gyerekkorát idézi, a hatvanas évek elejéről való, a történés és a megírás között húsz-huszonöt esztendő, olykor még több is eltelt, az elbeszélések a már beérett és igen sok művet maga mögött tudó író számvetésének mozaikdarabjai. Gergely Mihály szépirodalmi miinkás- sága mellett igen sokat foglalkozik' társadalompolitikával, a társadalom közérzetével; „Szakmám a lelkiismeret” — vallotta legutóbbi kötetének már a címében is, hogy a „tűzvigyázó ember felelősségével” vizsgálja és láttatja a mai társadalmi környezetet, ám a jelen valósága mellett nem tud és nem is akar — egyébként nagyon helyesen — elszakadni a messzi múlttól, a varból; parasznyai gyerekkortól, Diósgyőr-Vasgyártól, ahol született és emberré érett és ahol azok az emberek is születtek, éltek, munkálkodtak, meghaltak, akiknek életét ő az utódoknak tanulságként elbeszéléseikbe fogalmazza, s akik tulajdonképpen az 5 életét is formálták, őt emberré nevelték. Pokolhegyiek, így nevezi a környezetében élt és ma is Diósgyőrött és Varbó környékén élő embereket, akik közül származik és akik a huszonöt elbeszélésben e környék utolsó hatvan-het- ven esztendejét, de főleg az utolsó évtizedeket tükrözte- tik. Akik Gergely Mihály munkásságát figyelemmel kísérik, a kötet írásainak legtöbbjét ismerősnek találják. Olvashatták egyedi megjelenésekor lapokban, vagy korábbi gyűjteményes kötetben, de most, egymás láncolatában másként hatnak: a már említett évtizedek története mozaikdarabjaiként. A kötet élére, a Prológus című fejezetbe két novellát választott a szerző: a Katlanban című írásában egy öregedő, beteges öntödei munkás csaknem áldozatul esik az üzemben néhány huligán segédmunkás kegyetlen tréfájának, s ebben már módja van az írónak .két eltérő emberi tartás, az örökkön becsülettel dolgozó öreg szaki és a lumpen elemek ütköztetésére. A másik, az Ucula című kisebb igényű, ám igen sok melegséggel ábrázolt rajz egy szegény asszonyról és kisfiáról, meg annak macskájáról. E két novella már jelzi prológusként, kiknek az oldalán áll az író, kik mellett kíván tollával állást foglalni. A következő hat elbeszélés fejezetcíme: A reménység kora, s ebben a gyermekkorát idézi fel. A nagyszülőket, a falusi parasztból bányásszá lett ősöket, a forradalmisága miatt a bányából kizárt és erdőmunkássá lett apa életét, egy emlékezetes májusi kirándulást, ahol csendőrök vigyáztak a munkásokra, a Bámevóna névre leeresztett földdel való küszködést, meg egy találkozást egy hajdani ismerős katona fiával, ami ugyancsak a múltban gyökerező történet. E történetek — kivéve az utolsóként említett, A katona emléke címűt — önéletrajzi töredékeknek is felfoghatók, roppant sok átsütő szeretettel és igen olvasmányosan megírt emlékezések, s az íróval egykorú, a hasonló környezetet jól ismerő, olvasó tanúsága szerint hiteles történetek, irodalmi adalékok egy reményteli várakozás időszakának krónikájához. A legnagyobb fejezet, a kötetnek is cimet adó Pokolhegyiek tizenhét elbeszélése többségben szinte kulcsGlenda Jackson, a film női főszereplője. Az év utolsó premierhetének kezdetén két új film látható a premiermozikban Miskolcon. Az egyik tulajdonképpen nem új, hanem felújítás: Leonyid Gajdaj szovjet rendező három kis epizódot magébafogl aló, Az „V’-akció című, 1965-ben készült ‘ filmje, a Surik nevű diák három érdekes kalandja ma is kellemes időtöltés, de erről már szükségtelen újra bővebb méltatást vagy ismertetést adnunk. Üj film viszont a Várlak nálad vacsorára című amerikai film, Howard Zieff rendezése, amelyet két kitűnő és nálunk is igen jól ismert színész — Glenda Jackson és Walter Matthau — visz majd diadalra, legalábbis a közönségsiker nem lebecsülendő pódiumfokára. E vígjátékban ugyanis semmi olyan nem adódik, ami különösebb szellemi együttműködést kívánna a nézőtől, meseszövése fordulatos, kellemes szórakozást biztosító, szereplői jól szituált embereit, akiknél egzisztenciális, vagy egyéb gondok szóba sem jöhetnek, humora ugyan nem harsogó, de mindvégig je- lenvaló, a jó másfél órányi kikapcsolódó időtöltés biztosított. A két főszereplő pedig elragadó. Sajátos alaphelyzetböl indul a film. Egy sebész főorvos, aki néhány hónapja vesztette el feleségét, s már bizony nem 'gyerekember, beleveti magát az életbe, gyönyörű nők dongják körül. megpróbálja világfiként élni további éveit, ám egy csinos betegével — annak gyógyulása után — összetalálkozva, fel kell adnia ezt az életelvet és be kell érnie egy szelidebb, főleg pedig monogám szerelmi élettel, a munkahelyén, a bolondos igazgatót nyögő kórházban meg gerincesebbnek kell lennie. Valójában nem egészen újszerű, semmitmondó történetke, de érdekes, a két főszereplője révén különös figyelmet érdemlő, s bár szórakoztat, de hamar elfelejthető. (benedek) Erdélyi János-díjakat adtak át Kiváló pedagógiai munkáért A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén döntött az Erdélyi János Pedagógiai Díj odaítéléséről. A megtisztelő elismerést jelentő plakettet és a díjjal járó oklevelet és pénzjutalmat tegnap, december 29-én adta át Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese Kanesütz Lajosnénak, a Sárospataki városi Tanács V. B. művelődésügyi osznovella, a Miskolc és Diósgyőr környékén nyitott szemmel és füllel élő olvasó a történetek nagy részébe be túdja helyettesíteni a szereplőket, felismerni a íőportást csakúgy, mint a vezérigazgatót, a munkásból lett gyáregységvezetőt és másokat, és felismeri a helyszíneket, a környezetet, a fontos történéseket. Többségben igen kemény emberek e novellák hősei, akik igazukért mernek is kiállni, s vannak köztük elesettek is, például a fizetés napján rossz vonatra szállt ingázó, akit .ellenkező irányba vitt el az éjszakai szerelvény. Gergely szenvedélyes igazságkereséssel gombolyítja e történetek szálait. Minden íráson érződik a kitűnő helyismeret, a nagy jártasság a két diósgyőri gyárban, az itt élők mái és tegnapi életének belülről ismerése. Kisregénynek is elfogadható elbeszélés és szűkszavúbb portré, vagy rövid villanás egyaránt megtalálható e tizenhét írás között, alig akad közöttük nem diósgyőri — Dalol egy ember, Lötyögök —, s bár a szereplők változók, az írások láncolata szinte a cselekményt is egybefűzi, amit az azonos helyszínek még inkább aláhúznak. Emberi életek, sorsok, gondok sorjáznak az elbeszélésekben, munkáséletek rajzolódnak fel az olvasó előtt, mögöttük meg Diósgyőr és környéke nagy társadalmi hátterének jó néhány fontos vonása. Ezért jó, hogy a már ismert Gergely-élbeszé- lések most ebben — a Népszava Könyvtárban közreadott — kötetben együtt olvashatók. Benedek Miklós tálj’vezetőjének, dr. Kazaró- czy Gyulánénak, a tiszake- szi általános iskola igazgatójának és Liptovszky Józsefnek, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium biológia— földrajz szakos, tanárának. A kitüntetések átadásakor Porkoláb Albert hangsúlyozta, a megyei tanács ezzel a díjjal azoknak a munkáját, eredményeit ismeri el, akik hosszú időn át áldozatosan, lelkiismeretesen és színvonalasan dolgoznak a megye oktatásügyének irányításában, szervezésében és az oktatásügyi feladatok gyakorlati megvalósításában. Ahhoz, hogy e területen eredményes munkát végezzenek, kell egyfajta megszállottság is, hiszen lépésről lépésre csalk így lehet eredményeket is elérni. Kanesütz Lajosné olyan városban irányítja az oktatásügyet, amelyre nemcsak a megye, hanem az ország, sőt egy kicsit a nagyvilág is odafigyel. Sárospatak nem egy városunk a megye városai közül. Kiemelt figyelmet kap. Több éves irányító munkáját értékelte a végrehajtó bizottság ezzel a díjjal. Pia megszállottság kell az oktatásügy irányításához a szakmai tudás mellett, akkor különösen igaz ma ez az általános iskolában. Dr. Ka- zaróczy Gyuláné több éves, évtizedes oktató-nevelő munkáját és igazgatói tevékenységét értékelte kitüntetésre érdemesnek a végrehajtó bizottság. A gyakorló pedagógusok közül idén a Földes F’erenc Gimnázium biológia— földrajz szakos tanára, Liptovszky József kapta meg az Erdélyi János-díjat. Többek között azért az áldozatos munkájáért, amellyel az elmúlt években több tanítványát is hozzásegítette ahhoz, hogy sikerrel álljanak helyt az országos tanulmányi versenyeken. De nagyon sokat tett azért is, hogy a gimnáziumban megszervezzék a biológia szakosított tantervű osztályokat is. A kitüntetettek nevében Kanesütz Lajosné mondott köszönetét az elismerésért. Hangsúlyozta: a mindennapokban az vezérli a pedagógusokat és az oktatásügy irányításában dolgozókat is, hogy hatékonyabban, jobb eredményekkel dolgozzanak. Vele beszélgettünk a díjátadás után is. — Régen tölt be vezetői posztot? — Osztályvezetőként öt éve dolgozom, előtte hat évig a Petőfi Általános Iskola igazgatóhelyettese voltam. — Sárospataki? — Nem ott születtem, de valamennyi iskolámat ott végeztem. Ott jártam általános iskolába, gimnáziumba, a felsőfokú tanítóképzőbe, s a gyakorló iskolában kezdtem tanítani. Az volt a legboldogabb két évem, amikor első osztályosokat tanítottam ... — Ezek szerint patakinak tartja magát? — Annak. És ez jó is, meg felelősséget is rak az ember vállára. _ Hiszen tanítanak azok a pedagógusok, akik még engem tanítottak, de pedagógus lett nem egy tanítványomból is. Ibolya nénit — így hívnak ma is itt sokan — ismerik, és én is na- gyon-nagyon sok embert ismerek. Ez feltétlenül több felelősséget rak az ember vállára. Arról nem is beszélve, hogy nemzetközi kapcsolataink révén egy kicsit Patak ma is a világ szeme előtt van. — Például a gimnázium .., — Például a gimnázium. Sokat beszélnek róla. Hogy nem jó, ha a pataki gimnázium egy a sok közül. Egyetértek. De azt tartom ma is a legnagyobb erényének, hogy segíti, felkarolja a Bodrogköz tehetséges munkásgyerekeit. S hogy ezt tiszta szívvel, természetesen teszik. — örül az elismerésnek? — Nem tagadom, nagyon. És nem szégyellem, elsírtam magam, amikor megtudtam. Mert az ember 'bem a kitüntetésért dolgozik, úgy tartom, de jólesik, ha észreveszik a munkáját. De biztos vagyok abban, hogy nagvon sokan vannak úgy, mint én, akik egyszerűen csak azt szeretnék, ha a gyerekekkel több, jobb és szebb eredményeket érnénk el az iskolákban. Velük együtt ... (cs. a.)
