Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

9* *■> 6S2AK-MAGYÄRORSZÄG T2 1982. december 24., péntek "BBf? 9* Karácsony r' (Függőleges 17.) versének négy sorát rejti a függőleges 19., vízszintes 75„ 2. és a füg­gőleges 1. A sarokkockák betűi: L, S, T. D. VÍZSZINTES: 2. (Bekülden­dő.) 13. A Szovjetunió egyik köztársasága. 14. Fegyveres karhatalmi alakulat. 15. A magyar kártya egyik figurá­ja (—’). 16. Mesterkélt test­tartás. 18. Téli nyakravaló. 20. Európai nép. 21. EEE. 22. Sé­rülés. 24. Felesége van. 26. KY. 27. Gépkocsi röv. 28. Sű­rített gyümölcslé. 29. Több karú tengeri állat. 31. Cin. 32. Ilyen nagy. 35. Konyhakerti növény. 37. Morzehang. 38. A szobába. 39. Kérdőszó. 41. Azonos betűk. 42. Indíték. 43. Mátka. 45. Különszoba szóra­kozóhelyen. 46. Heréit kos. 47. Markol. 48. Magyar Állam­vasutak. 49. Nagy tengeri hal. 50. Kertet művel. 51. Lépdel. 53. Palánk. 55. Kalauz nélküli. 56. Déligyümölcs. 57. Letaszít. 58. Kicsinyítő képző. 66. Eo­rópai állam betűjele. 62. Ma­gyar Optikai Művek. 63. Sér­tetlen. 64. összevissza tör! 66. Kukucskál. 68. Erre a helyre. 69. Puska része. 71. Jóllehet. 73. Magához tér. 75. (Bekül­dendő.) 76. Kábítószer. FÜGGŐLEGES: 1. (Bekül­dendő.) 2. Megrázkódtatást követő állapot, névelővel. 3. Egyforma mássalhangzók. 4. Keresztül. 5. Építőanyag. 6. Férfinév. 7. Göngyöleg. 8. Év­szak. 9. Kilogramm. 10. Hely­rag. 11. Magasztal. 12, Huszár- föveg. 17. (Beküldendő.) 19. (Beküldendő.) 22. Határátke­lőhelyünk. 23. Rab betűi, ke­verve. 24. Kérdőszó. 25. Sap­kaellenző. 28. Salát kezével. 30. Köszönés. 33. Ártalmas. 34. Kietlen, dísztelen. 36. Gége. 39. Tagadószó. 40. Maró folya­dék. 44. Az ezüst vegyjele. 46. Ver. 51. Hónapnév röv. 52. Ollós állat. 53. Iratkapocs. 54. Gyömöszöl. 59. A vidék. 61. Leromlott ló. 63. íz. 65. Vár Hz ÁBI-reitvéfly nyertesei Lapunk dec. 11—i számában közölt „ÁBI”-rejtvény helyes megfejtői közül az Állami Biztosító Borsod megyei Igaz­gatóságán tartott sorsolás út­ján a következők nyertek könyvjutalmat: Kónya József Sajóbábony, Vörösmarty u. 25. — Kozma Sándor Novajidrány, Jókai u. 47. — Seszlák Katalin Put- nok, Jókai u. 53. — özv. Asz­talos Józsefné Miskolc, Ré­gi posta u. 14. — Füreder Ti-' bőmé Özd, Zrínyi u. 8. 3/3. — Földessy Béla Kazincbarcika, Pincesor 26. — Haár Gabri­ella Tolcsva, Kossuth u. 99. — Csetneki Károlyné Tisza­lúc, Gyöngyvirág u. 11. — Mé­száros né Arantics Gizella, Le- ninváros, Bajcsy-Zs. u. 58. — Rusznyák Erika Bánszállás, 3604. — Draskóczi Ágnes Miskolc, Kiss tábornok u. 6., fszt. 3. — Juhász Istvánné, Al- berttelep, Bartók u. 18. — Agócs Józsefné Ároktő, Pe­tőfi u. 26. — Búzás Tibomé Mezőkövesd, Szemere Berta­lan u. 1. — Kovács István Miskolc, Iván u. 18. 1/4. A nyereménykönyveket az Állami Biztosító elküldte a szerencsés nyertesek címére. TÁJÉKOZTATÁS Értesítjük kedves Vendégeinket, hogy Mezőkövesdi Hőfürdőnkben 1983. január 1-től kezdődően a felnőtt belépőjegyek árát 15 forintról 20 forintra, a félnapos jegyekét 10 forintról 15 forintra emeljük. Valamennyi más szolgáltatásunk ára változatlan. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vízművek Vállalat betűi. 66. Házikó. 67. Latyak. 68. Illetve. 70. Hegyes szer­szám. 71. Csapadék. 72. Zo­kog. 73. Lángol. 74. Azonos római számok. G. Gy. Beküldendő: a függőleges 17., a függőleges 19., vízszin­tes 75., vízszintes 2. és függő­leges 1. számú sorok megfej­tése december 29-ig. Kérjük olvasóinkat, hogy megfejté­seiket levelezőlapon juttassák el szerkesztőségünkhöz. A hi­bátlanul megfejtettek között könyveiket sorsolunk ki. A rejtvényben az o, ó, ö, ő, ille­tőleg az u, ú között nem te­szünk különbséget. A korábban közölt rejtvény helyes megfejtése: Szomorú fűzfának, Háry János, Karádi nóták, Psalmus Hungaricus, A közelítő tél. Könyveket nyertek: Bánszky Miklós, Zádoríal- va, Dózsa Gy. u. 4.; Polonkai Imréné, Miskolc, Bajcsy-Zs. út 19.; Zsuffa Tibor, Monok; Sápi János, Mezőkövesd, Al­bert köz 8.; Kiss Izabella, Sze­rencs, Kandó Kálmán utca 1. A könyveket postán küld­jük eL CENTRUM­HÉTFŐ AJÁNLATUNK 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL bőrdíszmű áruk női papucs és kardijáé fl cserép pscesmn Eső szitál, holott már hó kellene! Itt Cserépfaluban, a Be- rezdalja tetején ázott, árva verébként fagyoskodva al­szanak a csupasz som- és mogyoróbokrok, és a jövő ta­vaszon talán erdővé előlépő akácos. Alattuk az egymás­hoz bújt pincék ajtaja is — megannyi periszkóp — ál­mosan pislog a december kö­zepi szürkületben. Ezzel szem­bei él a szél! Itt bóklászik a pincesoron, olykor-olykor furcsa muzsikára bírva egy- egy csupasz ágat. E zenét leszámítva, csend és nyuga­lom van. A szélső ház felől — itt a pincék egészen a falu szé­léig behúzódnak — egy asz- szony közeledik, ö mondja: fehér karácsonyunk lesz. Nyilván észreveszi, hogy hisz- szük is meg nem is az állí­tását, hozzáteszi: Katalin lo­csogott az idén, szóval a ka­rácsony kopogni fog. Ügy lesz-e vagy sem, nincs kedvünk róla polemizálni. Praktikusabb most az első nyitott pince ajtajánál me­nedéket keresni a december ereje ellen. Mert a decem­ber — hó nélkül is — erős ám! A szele csíp, s a leg­melegebb kabáton is átpré­selve magát, kellemetlenül borzongtat. Jó hát a pince melege! Bizony jó! De milyen furcsa! Ugyan­ezt a meleget nyáron kelle­mesen hűsnek érezzük. A magyarázat természetesen egyszerű: itt a kőporba vájt félhomályban télen-nyáron állandó a hőmérséklet. Ügy 10—12 fok körüli. Ezt saccol- juk, mert a hőmérő azért luxus ide. Ennek ellenére nem hiszem, hogy sokat té­vednénk. — Jöjjenek csakl Kerül­jenek beljebb! — invitál egy hang a mélyből. Nem kéret­jük magunkat, s megyünk a hang után. Botorkálva, sze­münket szoktatva a félho­mályhoz. — Hozta isten magukat! — halljuk közvetlenül az or­runk előtt Kalapos, bőrmel- lényes férfi nyújtja a kezét: — Zs. Jakab András va­gyok ... A bemutatkozás ceremóni­áján hamar túlesünk. Sőt, egy-két perc múlva mintha csak régi ismerősök lennénk, úgy kérdezi András gazda: — Melyikkel kezdjük? Már­mint a kóstolást. Utólag be­vallva, még szerencse, hogy csak kétféle bora van, egy vörös és egy fehér, mert el­lenkező esetben nem biztos, hogy egyhamar szabadultunk volna. — Gyakran itt van a pin­cében? ■— kérdezzük az opor­tó, otelló, Izabella egyvelegű vörös kóstolgatása közben. — Hogyne lennék! A bort ellenőrizni kell. Ez kérem, munka, ide szinte minden­nap jönni kell — válaszolja nagy-nagy komolysággal. — Aztán az asszony mit szól ehhez a mindennapi „meózáshoz”? — Mit szólna! — fortyan fel. — Ö nekem nem paran­csol. Én adom a házhoz a pénzt. Tapasztalva András gazda „ügybuzgalmát”, drukkolunk, hogy a bor, az a 10 hektó, ami az idei őszön termett, az új szüretig kitartson. — Tudják, itt az a szokás, hogy az ember, ha már itt van, átmegy az egyik szom­szédhoz is, a másikhoz is, el­végre meg kell kóstolni egy­más borát. Közben persze el- politizálgatunk, mi is történt a világban, idehaza. No, de csak én beszélek! És maguk még azt sem mondták, mit szólnak a boromhoz? — Ez a vörös jó bor, az a kevés Izabella, ami benne van, különleges zamatot ad neki. A fehér pedig? Arról az a véleményünk, hogy ha megkóstoljuk, többet tudunk róla mondani. Észbe kap. — Látják, köz­ben elfelejtettem abból hoz­ni I De már hozom is! És siet a pince végébe, hogy a hét hordó egyikében eltűnjön a lopó. Hozza ne­vetve: — Látom, huncut em­berek maguk! Finoman tud­ják figyelmeztetni a gazdát a kínálásra ... A vegyesfehér szintén kel­lemes, jó zamatú. De amikor bejöttünk, mintha nem lett volna ilyen meleg! Csak nem váltotta fel odakint, a be­vezetőben vázolt hideget, va­lami tavaszi kellem? Nem, nem. Odakint rendületlenül szitál az eső, legfeljebb a szürkeség tűnik fényesebbnek a pincehomály után. A soron most is csend és nyugalom van. A melegséget úgy lát­szik más okozta. Kucsmás öreg ballag lefe­lé az alsó soron. Egyik ke­zében szatyor, a másikban görbe bot. Gumicsizmás lábát óvatosan rakosgatja előre, egészen aprókat lépdel, sőt még a földet figyelő szemé­vel is vigyázza minden moz­dulatát. Szerencsére a föld issza a szitáló esőt, az út nem csúszik. — Én már csak ilyen óva­tosan tudok közlekedni — mentegeti és egyben magya­rázza a 81 esztendőt Gacsó Károly. — De hát „kénytelen”, vagyok kijönni ide, ha el­fogy otthon a bor! Ez utóbbit a szája szögle­tében megjelenő huncut mo­sollyal sorolja. — Ezek szerint szereti!? — félig kérdezzük, félig meg­állapítjuk. — Hogyne szeretném! Ea tart már engem, nem az en­nivaló. Mert enni már alig eszem valamit. Képzelje, ma reggel is, mielőtt átmentem volna a busszal Bogácsra, egy csepp kocsonyát ettem. Aztán el vagyok vele szinte estig. — Bogácson minek volt? — Hát a borbélynál! Oda­járok Győri Imréhez, mert itt Cserépben már borbély sincs. Nagy volt már a ha­jam, gondoltam karácsonyra csak illendőség megnyirat- kozni. Leveszi a kucsmáját. Sza­baddá tett jobb kezével vé­gigsimítja fején a hófehér, ritka hajat. — Csak jobban nézek ki így! Hát nem? — Akár a lányokhoz is elmehet! — bizonygatjuk. — Tudják — s rámutat a szatyrában lapuló üvegre — ebben a korban már ez a legnagyobb „szerelem”. S hálát adok a sorsnak, hogy még így 81 évesen is jólesik. Persze, nehogy azt gondol­ják, hogy én iszákos vagyok. A parasztember, a jó gazda szereti a bort, de csak addig, amíg az egészségére válik. Kábítószernek nem való ... Visszaérünk Zs. Jakab András pincéjéhez. András gazdához időközben új ven­dég érkezett. Ott beszélget­nek a pinceajtóban Lovász Lajossal. Kezükben ott a po­hár. Harmadik is hamar ke­rül, s Károly bátyónak meg kell állnia. Ä pohárba jóféle vöröset spriccel a lopó. — Kóstolják csak! — Int a fejével András gazda. — Hát akkor igyunk a ka­rácsonyra meg az új eszten­dőre! No, isten-isten! — s összeütik a poharat. Felhajt­ják egyből. A nyelés után még a tekintetük is az ér­zett ízekre koncentrál. Sz.á- jukkal —, amelynek szélét kézfejükkel törlik le'— alig hallhatóan cuppantanak egyet. — Kom'ni, ez nem rossz bor! — mondja ki az elis­merést Lovász. András gazda tekintetében egv pillanatra villan az öröm, aztán önéizetesen kijelenti: — Nem volt nekem rossz borom soha!- Arra igyunk, hogy jövőre se legyen rosszabb! Hajdú Imre Fotó: fajtán László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents