Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-21 / 299. szám

ESZAMffAGYARORSZAG 4 1982. december 21., kedd A képernyő előtt Liszt - Kazal - Pina!» Befejeződött az elmúlt héten egy hosszú sorozat, amelyet kezdése előtt úgy emlegettek, mint a Magyar Televízió eddigi legnagyobb koprodukciós vállalkozását, (öt külföldi partner volt érdekelt a produkcióban és talán fel sem lehet sorolni, hány külföldi helyszínen forgattak, hány külföldi színész mű­ködött közre.) Sajnálatos módon a forgatókönyvet író Maróti Lajos nem érhette meg a sorozat bemutatóját. Váratlan és korai halála bizonyos mértékig meg is nehezíti a film alap­jául szolgáló forgatókönyv bírálatát, pedig bizonyára igen nagy része volt a szövegkönyvnek abban, hogy a film ilyen lett, amiként láttuk. Szinetár Miklós vállalkozott e hatalmas sorozat megrendezésére. Szinte a lehetetlenre. Tizenhatszor huszonöt perc, azaz hat óra és negyven perc kevés ahhoz, hogy ilyen részletező módon egyforma drámaisággal jelentkezzen előttünk egy olyan hatalmas és fordulatokban gazdag élet, mint Liszt Ferencé volt Liszt körül legendák éltek és élnek, nem kevés megalapozatlan pletyka is. Egész életében nyug­talan volt, állandóan úton volt, szinte útközben telt el sok­sok évtizede, s közben alkotott, komponált, zongorázott, vitá­zott, tanított, szervezett, rajongott, szeretett és szerették, ba­rátokat és ellenfeleket, sőt ellenségeket mondhatott magáé­nak. — Igen nagy várakozással néztünk e sorozat elé. Termé­szetesen nem olyan fogadtatást vártunk, mint például Az One- din családnál, vagy más hasonló sorozatoknál, amelyek tö­megfogyasztási cikként jelentkeztek kedden, esténként. De joggal várhattuk: olyan saját tévésorozatot látunk majd, ami­ről másnap beszélni fognak az emberek és érdeklődéssel vár­ják a folytatásokat. Nos, a tömegkommunikációs közvéle­mény-kutatás előzetes ismerete nélkül is vélelmezhető: az ér­deklődés fokozatosan sorvadt, az emberek nézték, de nem azo­nosultak úgy a szereplőkkel, mint mondjuk Szóvá, vagy Strossmayer doktorral a korábbi csehszlovák sorozatban, bár az ezzel való összevetés is erősen sántít. Az ok valószínűleg ez, hogy Szinetár a hatalmas forgatókönyvi anyagot, a sok év­tizeden átívelő történetet nagyrészt rövid jelzésekkel, utalá­sokkal jelenítette meg, kevesebb volt az igazán drámai cso­mópont, sokkal inkább képek — mozgóképsorok — sorjáztak egy zseni életéből, aprólékos gondossággal mutatva be Liszt életének sok-sok lényeges mozzanatát, filmdráma helyett ki­tűnő életrajzi képeskönyvet teremtve. Ami igen jó sokféle be­mutatásra, de a folytatásos tévésorozatoktól általában mást várnak a nézők. A film így is tele volt olyan mozzanatokkal- fordulatokkal, amelyeknek mélyebb és részletezőbb kibontását «zívesebben fogadtuk volna, s amelyek továbbgondolva, mesz- nze túlnőnek egyetlen életrajzi mozzanaton. Például érdemes elgondolkozni azon a jelenete«, amikor Pesten hálából szob­rot ajánlanak fel Lisztnek, de zeneakadémiát nem létesíte­nek, mert a szoborral egyszer s mindenkorra le lehet tudni a tiszteletet, egy tanintézettel meg mindig adódhat ilyen-olyan baj. Ez a gondolkodás nemcsak erre az esetre jellemző. Még egy gondolat: Liszt művei igen töredékesen hangzottak fel a filmben. Jó lenne tudni, vajon hányán kapcsoltak át adás után a másik programra, ahol a folytatáshoz kapcsolódó l^axtmúvefcct hallhattak ___ * A Kasai. így, határozott névelővel. Ezzel a címmel láttuk a népszerű komikus színész, Kasai László portréfilmjét. Kolozsi Béla riporter csikorgó kérdései olykor döccenőkkel vitték előbbre Kazal László emlékezését Érdekes volt látni pár régi felvételt meg felújított jelenetet fél évszázad nevettető mű­vészét®, néhány kitűnő színész közreműködésével, kár volt viszont beleszerkeszteni a szerepálmokat, mert túlontúl ide- genül hatottak Kazal életművében. (Szombaton egy más mű­sorban hangzott el, hogy nem jó egy színésznek szerepálmo­kat dédelgetni, mert az mindig csalódások veszélyét rejti ma­gában. Kazal műsora est igazolta. És nemcsak ő csalódott e szerepekben.) ♦ Nehéz lenne hirtelenjében összeszámlálni, hány alkalommal szerepelt a Magyar Televízió műsorában a Pygmalion, G. B. Shaw színműve, különböző színházi előadások közvetítéseként fa My Fair Lady című musical-változatról most ne essék szó). Vasárnap este Mészöly Dezső fordításában és televízióra al­kalmazásában, Ádám Ottó rendezésében a színmű televízió­változatát láthattuk, minden bizonnyal több százezernyi néző­vel együtt Jóllehet, a színmű a képernyőn százpercnyire tö­mörült, egészében igen korrekt színpadi előadásnak érződött, ám a nagyszerű színészek közreműködése ellenére, nagyrészt adós maradt Shaw sziporkázásával. Benedek Miklós Egy magyar Gibraltárnál K napokban az érdeklődés középpontjába került Európa- szerte Gibraltár. A különös figyelemre az adott okot, hogy az új spanyol kormány egyik első intézkedéséneik te­kintette az országból Gibral­tárba vezető kapu megnyitá­sát. Gibraltár félsziget, és 429 méter magas sziklafok. Fon­tos tengerészeti és légitá­maszpont. Mindig is a Föld­közi-tenger nyugati bejáratá­nak a kulcsa volt s az ma is. Az ókori görög-római mi­tológia szerint itt képzelték el Hercules oszlopait, s Gib­raltárt ezek egyikének tar­tották. Évszázadokon át ró­mai, majd arab, 1462-től spa­nyol uralom alatt volt. A spanyol örökösödési háború­ban, 1704-ben Anglia elfog­lalta, s azóta mindmáig ko­ronagyarmatként birtokolja. A spanyolok azonban eb­be sohasem nyugodtak bele, s Gibraltár visszaszerzéséért nemcsak diplomáciai, hanem fegyveres harcokat is vívtak. Ez történt nao-ban is, amint arról az első magyar nyelvű Újság, a Magyar Hírmondó 1780. évi 15. számában ol­vashatunk. Megtudhatjuk a cikkből, hogy a gibraltári kérdésben az európai orszá­gok többsége a spanyolokkal volt szolidáris, annyira, hogy egyes nemzetek fiai fegyver­rel is részt vettek Gibraltár ostromában — a spanyolok oldalán. Magyar vitéz is harcolt a spanyol seregben Gibraltár bevételéért. Erről a szerkesz­tő, korának kiváló tudósa, Rát Mátyás így emlékezik meg lapjában: „A Spanyolok a Gibraltári erősséget, me­lyet az Ánglusok a közép tenger partján, Spanyol or­szág szélin mintegy 70 esz­tendőktől fogva bírnak, csak mind víjják, de amint lát­szik, még eddig nem sokra mentek ...” Végül tudósítását ezzel fejezi be Rát Mátyás: „A Gibraltár várát szárazon vívó Spanyol vitézek között Magyar is vagyon, még pe­dig mint Fő Hadi Vezér: ez pediglen Hávor László Űr Ö Excellentziája, a Spanyol Ki­rály Hadainak Fő Vezér Hadnagya.. A legifjabb gyertyaöntő műhelyében Velence galambjai tr • «fr «fr Bényi László rajza Avatás és ankét Tokaj új mozija A szovjet filmek idei fesz­tiválja megyei eseménysoro­zatának jeles programjára került sor tegnap, december 20-án, délután Tokajban. Az Ősszel a tengernél című szovjet film díszelőadásával avatták fel a nagyközség új moziját. Hogy Tokaj új mozit tud­hat most magáénak, annak egy közel két évvel ezelőtti szomorú esemény az oka: 1981 januárjában ugyanis a régi moziépület a tűz marta­léka lett. Ennek helyén újult fel a mai mozi, aminek ün­nepélyes átadásán dr. Zborai Gábor, a nagyközségi tanács elnöke köszöntötte a mozilá­togatókat és a vendégeket, majd Kőhalmi Ferenc, a Mű­velődési Minisztérium film­főigazgatójának helyettese ad­ta át a tokajiaknak a Petőfi nevét viselő, szépre felújított filmszínházat. Befejező sza­vaiban azt kívánta, hogy tud­janak a helyiek ebből a lét­rejött szép házból közösségi otthont teremteni. Olyat, amelynek falai között a film az értékek, a szép gondola­tok és érzések szülője lesz. A megnyitó és avató ün­nepség után a 250 személyt befogadó moziban díszelőadás keretében vetítették le az Ősszel a tengernél című fil­met Az új filmszínház szín­padrészt is kapott. A tervek szerint itt a művelődési ház­zal közösen pódiumműsoro­kat is bemutatnak majd. A tegnapi tokaji eseményeket a nagyközségi tanács épüle­tében tartott ankét zárta, en­nek témája: A szovjet film­művészet szerepe, hatása a filmklubmozgalomban. A faggyúból készült gyer­tyát a második századtól már a rómaiak is használták vi­lágítási célokra. A középkor­ban inkább a fejedelmi ud­varokban volt használatos, majd a XV. századtól általá­nosan elterjedt. A fényforrá­sok közül véglegesen csak a villanyvilágítás szorította ki. De nem tűnt el életünkből, csupán a funkciója változott meg. A mai gyertyák, ame­lyek paraffinból, sztearinból készülnek néhány más ada­lékanyag felhasználásával, főként az ünnepi asztalok, a születésnapi torták díszei, de szintén lobognak a templo­mokban és halottak napján a temetőkben. Ma is űzik hát a gyertya ön tés ősi mesterségét. Az ország legifjabb gyer­tyaöntője, Oláh Zoltán Jász­berényben él és dolgozik. Kézműves oklevelét a közel­múltban kapta meg. Műhe­lyében négyféle adalék­anyagból, tízféle, különböző méretű és formájú gyertyát készít. A gyertyaöntő elneve­zés tulajdonképpen csak részben alkalmazható rá, mert csak a gömb- és osz- lopgyertyákat önti, míg a fi­nomabb, színes díszgyertyá­kat sajátos mártási technoló­giával készíti. Az ifjú mestertől érdeke« ismereteket szerezhetünk a hajdani és a mai gyertyaké­szítési módszerekről. Régen a gyertyaöntő műhelyekben ko­csikerékhez " hasonló, fából készült alkalmatosságot hasz­náltak, amelyről kampókra erősített gyertyabelek lógtak le. Ezt forgatták a kerék át­mérőjének megfelelő méretű edény fölött, amelyben a gyertya alapanyaga fortyo­gott Az anyagból minden forgatáskor egy vékony ré­teg rakódott az edénybe lógó zsinórra, ötven-hatvan for­gatás után érték el a gyer­tya kívánt vastagságát. A mai gyertyakészítők egysze­rűbb technológiát alkalmaz­nak: négyszög alakú keretre erősített beleket mártogatnak a négyféle adalékból álló for­ró masszába, majd finom ér­zékkel, ügyességgel formálják a változatos alakú díszgyer­tyákat. Oláh Zoltán ünnepi gyer­tyái közül a legkeresettebb a Méda fantázianevet viselő karcsú, szép formájú piros díszgyertya. A vékony szal­magyertyákból, amely főleg a születésnapi torták dísze, évente 15—20 ezer darabot készít. A közelmúltban az NSZK-ban és Ausztriában szerepeltek termékei magyar árubemutatókon. Ezekben a napokban természetesen a fi­nom mívű karácsonyfagyer­tya a „sláger”, amely vilá­goskék műanyag tasakokba csomagolva kerül az üzletek­be a legifjabb hazai gyertya­öntő műhelyéből. K. S. mőlcs, fóliás termesztés, mé­hészet stb.). Ezekhez jó tan­anyagaink, jó tematikáink vannak. — A lakosság egyötöde idős, nyugdíjas. Eljut-e hoz­zájuk a TIT? Másrészt a fia­talok — gondolom — első­sorban az utánpótlás-nevelés szempontjából érdekesek. Si- került-e utat építeni hozzá­juk? — A TIT — 30 évvel az újjászervezés után — nem tekinti már magát kizárólag felnőttoktatási intézménynek. A fő profilunk persze ma is ez. De főleg az utolsó évti­zedben bebizonyosodott, hogy az óvodás kortól a nyugdíjas korig minden életkorú réteg­gel foglalkozunk. Fontos pél­dául a TIT iskolakiegészítő szerepe, mert nincs a világ­nak olyan iskolája, amelyik az oktatási időn belül a fel­duzzadt tudományos ismeret­anyagnak az alapjainál töb­bet tudna adni. Ezt ki kell egészíteni. Erre jók például a kis matematikus baráti kö­rök, az idegen nyelvi tanfo­lyamok stb. — A kimondottan csak időseknek szóló tevékenysé­günket javítani kell, hiszen az öregek otthona, a szociá­lis otthonok közművelődési ellátottsága ma még elég gyenge. Náluk már az olva­sás se megy könnyen. Fontos tehát, hogy ott legyünk kö­zöttük vitákkal, konzultáci­ókkal. Nagyon jó kezdeme- nyezések vannak e téren. Sajnos, az említett intézmé­nyeknek nincs ilyen célra komolyabb pénzalapja. Ezért szükséges az egész társada­lom segítése, gondolok a Ha­zafias Népfrontra, a szak- szervezetekre, a Magyar Vö­röskeresztre, az MTESZ-re es más társadalmi szervekre. Alapigazság: egy társadalom milyenségét meghatározza, hogyan becsüli meg az öre­geket. Másrészt az öregek neu nagy hatásuk van az uno­kákra, nem mindegy tehát, hogy korszerűen, vagy kon­zerválván gondolkoznak. A kétmilliót kitevő nyugdíjas korú rétegben tehát sokkal aktívabban kell dolgoznunk a .lövőben Most u felismerés stádiumában vagyunk, de ez is nagy dolog! „Tudománnyal a népért” Beszélgetés a TIT főtitkárával A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat, népszerű és ismert rövidítéssel a TIT, 30 éve, 1953-ban alakult újjá. Jogelődje a csaknem 150 éve, 1841-ben létesült Ter­mészettudományi Társulat volt, amely alapítása idején abból a felismerésből fakadt, hogy az országnak egyre több „kiművelt emberfőre” van szüksége — és ez valóban jól megfelelt a 19. század második fele történelmi, gaz­dasági helyzetének. Az újjá­alakulás után választotta ma­gának a Társulat ezt a jel­mondatot: „Tudománnyal a népért”. Hogyan tudja a TIT konkrét tartalommal megtöl­teni ezt a gyönyörű jelmon­datot, valóban eljut-e a TIT tevékenysége a nép legszé­lesebb rétegeihez is? A TIT- et sokan valamiféle értelmi­ségi rétegszervezetnek tart­ják, és ez bizonyos értelem­ben igaz is, de sokkal szé­lesebb bázisra kell támasz­kodnia ahhoz, hogy e jel­mondatban megfogalmazott cél megvalósulhasson. A TIT- nek a társadalom különböző rétegeiben, csoportjaiban vég­zett tevékenységéről beszél­gettünk dr. Kurucz Imrével, a TIT főtitkárával. — Az újjászervezett Tár­sulat profilja elődjééhez ké­pest szélesedett. Már nem­csak a természettudományok­kal foglalkozik, hanem a tár­sadalomtudományi, politikai, művészeti stb. ismeretek ter­jesztését is magára vállalta. De bővült tevékenysége olyan értelemben is, hogy nemcsak a magas, elvi stúdiumokat tűzte napirendre, hanem a gyakorlati, hétköznapi isme­retek átadását is, vagyis az ismeretterjesztést a nép kö­rében. Természetes — már csak a nagy számok törvé­nye szerint is —, hogy a TIT fő tevékeny séfje az aktív ke­resők hetvenkét százalékát kitevő fizikai dolgozók köré­ben folyik. Az is természetes, hogy amíg el nem fog tűnni a szellemi és fizikai munka közötti lényeges különbség, a nagyobb ismeretanyag hor­dozója az értelmiség. Egy olyan rendszerben pedig, amelynek alapja a munkás­paraszt .szövetség és vezetője a munkásosztály, a nagyobb ismeretanyag birtoklása kü­lönösen kötelez, hogy azt to­vábbadjuk. — Közismert, hogy az ipar területén már egy ideje na­pirenden van a termékszer­kezet-váltás, a termelés ha­tékonyabbá tétele, ezekkel kapcsolatban a jövőben je­lentősebb munkaerő-átcsopor­tosítások is elképzelhetők, amelyek a munkások szak­mai továbbképzését, esetleg új szakmunkás-képesítés szükségességét is felvetik. Tud-e ebben valami felada­tot találni magának a TIT? — Igen. A TIT régen fel­ismerte, hogy a termelés hadseregére is jellemző az, ami az igazi hadseregre: nemcsak a tisztikar tudása fontos, hanem ' a közkatoná­ké is. . A termelésben sem nélkülözhető, hogy a nagy tömeg általánosan művelt, szakmailag kvalifikált, világ­nézetileg tisztafejű, elkötele­zett legyen, különösen a mai nehéz világgazdasági és vi­lágpolitikai helyzetben, ami­kor a belső gondok is egyre feszítőbbek. Nehéz helyzet­ben a legfőbb kapaszkodónk mindig is az emberi ténye­ző volt. Közgazdászok, szo­ciológusok, műszakiak meg­állapították, hogy a meglevő műszaki-technikai bázison nagyobb szakismerettel, jobb munkaszervezéssel és szigo­rúbb fegyelemmel 'még 20— 25—30 százalékos tartalékkal rendelkezünk. — Korábban Is segítettül: a munkások általános műve­lését előadás-sorozatokkal, tanfolyamokkal, a munkás- akadémiánknak nagy hagyo­mányai vannak. Az elmúlt évektől viszont foglalkoznak a szakmai átképzéssel is. A nagyüzemek ezt a feladatot általában önállóan megold­ják, de egy-egy tantárgy előadásával mi is besegítünk. Van azonban egy terület, ahol hézagpótlók vagyunk: a kisüzemekben, szövetkezetek­ben — ahol csak néhány embert kell átképezni —, fel­vállaljuk a képzés egészét, így egy tanulmányi csoport­ba esetleg tíz üzem is küld résztvevőt — Űj kezdeményezésünk a szabad szombati munkásisko­la is, ennek egyik úttörője Zala megye volt. A segéd- és betanított munkások szá­mára indított munkásiskolák a szakmai képesítés meg­szerzését teszik lehetővé, a hallgatók a szakmunkáskép­ző intézetben vizsgát tehet­nek. A TIT-nek itt tehát is­kolakiegészítő szerepe van: elvégzi a képzést, a tanfo­lyam elvégzése után pedig a megfelelő állami bizottság előtt vizsgát tehetnek a hall­gatók és megszerezhetik a végbizonyítványt. — Űjabban egyre több szó esik a magyar falvak hely­zetéről. önkritikusan meg­állapították, hogy az utóbbi évtizedekben anyagilag, kom­munálisán keveset fejlődtek, így van ez valószínűleg kul­turális téren is. Pedig a nem­zeti jövedelem jelentős há­nyadát falun állítják elő. Van-e terve a TIT-nek a fa­lusi ismeretterjesztés javítá­sára? — Jól tudjuk, hogy az 1,5 millió háztáji és kisegítő gazdaságnak — a magyar népgazdaság szocialista tar­tópillérei mellett — milyen nagy szerepe van életszínvo­nalunk fenntartásában. Ha szakismeretet akarnak gya­rapítani, akár a nagyüzemi, akár a háztáji munkákhoz, y TIT-nek ebben segítenie keli Eddig is sok ilyen jellegű tanfolyamot szerveztünk (kis­állattenyésztő, zöldség-gyü­<h. J.) H. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents