Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-14 / 293. szám

A vadak terített asztala A növényzet jótékony vé­dőburkolata. a vastag hóta­karó nehéz helyzet elé állít­ja majd az erdők-mezők négylábú lakóit és azok gaz­dáit. A hó és a jég az álla­tok számára hozzáférhetet­lenné - teszi az amúgy is fogytán levő természetes táplálékot, de mozgásukat, helyzetváltozásukat, önvédel­mi szempontból való cso­portosulásukat is megnehe­zíti. Az állatok gazdái szá­mára jókora felelősséggel jár a hatalmas értékű vadállo­mány sikeres átteleltetése. Folyamatosan tisztítaniuk kell a fontosabb erdei uta­kat és ösvényeket, s gondos­kodniuk kell róla, hogy még a legnagyobb hóviharban is találjanak a vadak élelmet. A gondos vadgazdák már szelte az országban hozzá­láttak az özek, szarvasok, dámvadak, muflonok, vad­disznók etetéséhez, s nem hagyják éhezni a nyulakat, fácánokat és egyéb apróva­dakat sem. Szép példák van­nak erre Borsodban is. Ország­szerte sok száz etetőt látnak el folyamatosan szénával és más takarmánnyal. A házak udvarába is bemennek Kétezer vaddisznó Ä bőséges makktermés el­lenére is az erdőszélekre hú­zódtak az utóbbi hetekben a viddisznók Borsodban. Szá­muk a korábbi éveknél is magasabb: a legutóbbi vad­számlálás alapján mintegy kétezerre becsülik a dúvad- állományt. Hogy számukat csökkentsék, vasárnap szá­mos vadásztársaság tartott kilövést. Különösen a zemp­léni részeken, továbbá a bükkaljai községek határá­ban, így például Cserépfalu, Bükkzsérc, kóborolnak való­ságos kondákba verődve a vadak. Csapatosan járják a Tisza-menti részeket is, Ti- szalúc,’ Ároktő környékét, ahol már a falu szélén levő házak udvarába is bemerész­kednek, s feltúrják a téli etetésre elvermelt takar­mánykészleteket. A borsodi vadászok eddig már több, mint félezer vaddisznót kap­tak puskavégre. Szöveg nétküi AM&lsak a lakóklnM Egy már sikeres exportter­mék, a krémíehérsajt után két újabb, arab piacra szánt sajt receptúráját, gyártási el­járását dolgozták ki a szak­emberek a Magyar Tejgaz­dasági Kísérleti Intézetben Mosonmagyaróváron. Az egyik, a keményebb, téglatest alakúra formált Akavi, -i puhább. a kalácsszerűen megfőni Hallum. Mindkettő az intézet által kikísérlete- zett, s a krémfehérsajtnál már nagyüzemileg sikerrel alkalmazott eljárással készül. Az újszerű gyártási eljá­rás lényege, hogy nagyobb hányadban hasznosítja a tej alkotórészeit, rnjnt a hagvn- mányos sajtkészítési módok, A sajt zsírmentes száraz­anyaga a fehérje, amelynek a tradicionális eljárásnál csu­pán az egyik része, a kaze­in kerül a sajtba, míg a ki­sebb, ám értékesebb hánya­dot képviselő savóféhérje kü­lönválik és savó lesz belőle. Ä múlt év decemberében | meghirdetett lakóklub pá- j lyázat legfontosabb tanulsá- ga: a lakótelepeken élők ké­szek tenni környezetük ala­kításáért. Az Országos Köz- művelődési Tanács, a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsa és a Művelődési Mi­nisztérium által kiírt orszá­gos pályázatra — amely a lakótelepi házak kihaszná­latlan helyiségeinek közmű­velődési hasznosítását szor­galmazta — mintegy kétszáz lakóhelyi közösség jelentke­zett lakóklubok, vagy más közösségi formák alakításá­ra vállalkozva. A pályamun­kákból százhuszonhetet tar­tottak támogatásra érdemes­nek, s a közművelődési al ap- ból több mint tízmillió fo­rintot utaltak át az Öntevé­keny csoportoknak. A jelentkezők többsége barkácsműhelyt, kondicionáló szobát, játszóhelyiséget ho­zott létre, de a tervekben szerepelt fotólabor, kerámia­műhely, varrószoba építése is. Sokan szeretnének sport­pályát, játszóteret létrehozni lakóhelyük környékén. Hogy nem kampányszerű jelenség­ről van szó, azt az újabb és újabb pályázatok bizonyít­ják. A kazincbarcikai „Kame­ra” fotókör kapott támoga­tással olyan fotólabort ren­dez be, amelyben bárki elő­hívhatja, nagyíthatja saját felvételeit; lesz klubhelyisé­gük is, ahol szakköri fog­lalkozásokat^ tanfolyamokat tartanak. Ötvenezer sítóhelyein a lucfenyő méte­rét 28, az ezüstfenyőét 200 forintért kínálják. A többi eladóhelyen már nem eny- nyire konkrétak az árak, melyeket legtöbbször a ke­reslet-kínálat, no meg az al­ku szabályoz. A Borsodi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság erdőségei­ből az ezüstvasárnapon sok teherkocsi szállította a fris­sen vágott fákat Miskolcra, Kazincbarcikára, Özdra, de a távolabbi hajdúsági, nyír­ségi területekre is. Az igé­nyekhez igazodva a legtöb­bet másfél-kétméteres fákból vágtak ki, de jut bőven az üzemekhez, vállalatokhoz a négy-öt méteres fákból is. Akavi és Kálium - új sajtok Több ezres tömeg gyűlt össze a brazíliai Guajira városkában, hogy meggyászolja a vi­lág egyik legismertebb vízesésének, a Sete Quedas-nak „halálát”. Az Itaipu folyón fel­épített vízi erőmű üzembe helyezése után ugyanis eltűnt — a vízhozamot tekintve — Földünk egyik legnagyobb vízesése. A zuha­tagos a helyi indián temetési szertartások szerint gyászolták meg, indián törzsfőnöknek kijáró gyászszertartással búcsúztatták el. A ceremónia egyben a környezetvédők tiltako­zó megmozdulása is volt, akik évek óta — végül is sikertelenül - próbálták megakadá­lyozni a szintén világelsőségre számot tartó vizi erőmű (képünkön) felépítését és átadását. íszfilii, vigyázz... Karácsonyfa­vásár Á karácsony közeledtének csalhatatlan jeleként megje­lentek az utcákon a fenyő­fák. Sokféle eladó — válto­zatos árak: a Zöldért eláru­ffvertte csaknem 50 ezren keresik fel az Állami Bizto­sító ügyfélszolgálati irodá­ját Itt felvilágosítást kémek és kapnak a biztosítással kapcsolatos ügyes-bajos dol­gaikra. Az ötnapos munka­hét általánossá válásával egy időben bevezették a szom­bati ügyeleti rendszert, ki­építették az üzenetrögzítő automaták hálózatát. Évek óta felvetik az ügyfelek, hogy nem köthető jégbiztosítás a családi házalt, a nyaralók telkén levő gyümölcsösre. Sürgetik a ház körül tartott haszonállatokra is a biztosí­tási lehetőség kidolgozását. Sok ügyfél nem érti, hogyha a megrokkanás nem a bal­eset következménye, miéri nem fizet a biztosító? Ezért felülvizsgálják a balesetbiz­tosításokat/ ...rajt! A DVTK úszószakosztályának tagjai naponta edzenek, és olykor háziversenyeket is rendeznek, s ezeken mérik le pillanatnyi tudásukat, felkészültségüket. Képünk — Diósgyőrött — egyik gya­korlásukon készült. Fotó: Fojtán László Kétmilliárdos bevétel A Győri Áfész az idén több mint 2 milliárd forint bevételt forgalmazott. Az ország legnagyobb szövetke­zete dinamikusan fejlődött. Száz kereskedelmi létesít­ményt korszerűsítettek. Szor­galmazták a kishatármenti árucserét KÍNAI éttermek A világszerte népszerű szecsuáni konyha „nagykö­vetei”, mintegy negyven szecsuáni konyhafőnök in­dult útnak, hogy művésze­tével megismertesse újabb külföldi országok lakóit. Szecsuáni éttermek eddig is működtek már, külföl­dön, így többi között New Yorkban, Bangkokban és Újvidéken. Most kínai konyhák nyílnak Japán­ban. Nagy-Britanniában és Egyiptomban. RABLÄS Pezsgőt és szőrmebunriá- kat loptak el az éj leple alatt álarcos banditák az észak-olaszországi Galliate- ban. A rablók — miután behatoltak egy szállító vál­lalat. raktárába — megkö­tözték az éjjeliőrt., teher­autóra pakolták a 750 ezer dollár értékű árut, majd elhajtottak. REPÜLŐ „FENYŐI1'A DÍSZEK" Repülő „fenyőfadíszek”, élénkpiros tollazatú, ke­resztcsőrű madarak tűntek fel Székesfehérvár határá­ban, a sárpentelei fenyves­ben. A gyors, hullámzó röp­tű madarakat gyakran látják az erdőben járók, amint az ágakon fejjel lefelé kapasz­kodva. papagáj módra sze­degetik a fenyőtobozok magvait. Vonulási útjukat, tanyahelyüket a lehullott üres tobozok tucatjai jel­zik. A keresztcsőrűelc ne­vüket egymást keresztező csőrkáváikról kapták.. Tol­lazatuk igen feltűnő, a hí­mek tollruhája sötétpiros, a tojók háta zöldesszürke, farcsíkja és testálja sárgás. Csapatosan. 50—100-as cso­portokban járnak. Hazánk­ban csak ritkán fészkelnek, de telente rendszeresen ta­nyát ütnek a számukra te­rített asztalt kínáló feny­vesekben. SZÁZTIZÉN« A rom BALESET A hói végén az ország­ban 118 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési bal­eset történt. Ebből 7 halá­los, 61 súlyos és 45 könnyű sérüléses kimenetelű volt. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRT« LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pí 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049, levelezési rovat, pa­naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf. 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magy r Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hirlapkézbesítőknél. Az előfize­tés díja egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft, Index: 25 655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents