Észak-Magyarország, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
VTLAG PROLETÁRJAI. EGYESOLJETE" XXXVIII. évfolyam, 255. szám Ara: 1,80 Ft Szombat, 1982. október 39. VEGYI GYÁR ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM (3. o.) HATTÉR - DÖNTÉS UTÁN (5. o.) MÜEMLÉKBEJÁRÁSON: SZÁDVÁR (10. p.) Kesu csak a nőkről van szó A legutóbbi országos nőkonferencia óta eltelt öt esztendő alatt a Magyar Nők Országos Tanácsának is több nehézséggel kellett szembenéznie, mint a korábbi időszakokban. A feszültebb nemzetközi helyzet, a gazdálkodós romló feltételei nálunk is nehezítették azt a fontos tevékenységet: amit a nők teljes egyenjogúsitásának megvalósításáért folytatunk. Ha sok minden hátráltatta is ezt, de háttérbe nem szorulhatott. A magyar nőmozgalom az utóbbi öt esztendőben is jól példázta a világnak a nőkérdés szocialista értelmezését és gyakorlatát. Azért is, mert nálunk a nőmozgalom szükségessége — Leninnél szólva — „nem platói szólam"; e mozgalom valóban „fontos része a párt tevékenységének, mondhatnj, a fele az általános pártmunká- nak'1. A nők teljes egyenjogúsítása a Magyar Szocialista Munkáspártnak is „állandó gondja és köteles munkája". A XII. pártkongresszusunk ennek szellemében foglalta határozatba, hogy „a Magyar Nők Országos Tanácsa ... kísérje figyelemmel a nők társadalmi helyzetének alakulását, egyenjogúságának érvényesülését, vegyen részt a munkahelyi, lakóterületi szociális, kulturális, gyermek- és családvédelmi feladatok megoldásában". És ezért kérte a párt a Magyar Nők Országos Tanácsát, hogy „bátrabban éljen javaslattevő és véleményező jogával". i Most, a hónap utolsó napjaiban tanácskozó III. országos nőkonferención voltaképpen erről o tevékenységről ad számot az országos tanács; a konferencia résztvevői pedig e munka értékelésére hivatottak. A résztvevők felelősségteljes feladata lesz egyben mérlegelni a nők mai magyarországi helyzetét, megítélni a magyar nőmozgalom hazai és nemzetközi szerepét s megszabni e mozgalom teendőit. De bármiről essék is szó ezen a tanácskozáson, ami itt elhangzik, az ' nemcsak a nőkre, hanem valamennyiünkre tartozik. Az úgynevezett nőkérdésnek ugyanis nincs olyan eleme, amely elválasztható lenne az egész társadalomtól. Nem mellékes tényező, hogy a nők milyen mértékben és milyen arányban vesznek részt a társadalmilag szervezett munka különféle területein. Mint ahogyan a személyi törekvéseken túl népgazdasági és társadalmi igény, hogy a munkavállalók, s köztük a nők, mind képzettebbek legyenek. Sajnos o jelenlegi érdekeltségi rendszer még mindig nem minden esetben ösztönöz kvalifikáltabb munkára, márpedig ez egyaránt hátráltatja az egyenjogúsítás és a gazdasági fejlődés folyamatát. Sok-sok témakör szelepei majd e fontos tanácskozáson, mint ahogyan napi életünkben is élő problémákról vbn szó. Egyebek között változatlanul igen fontos kérdés, hogy a nők relatív bérhányadát sikerült ugyan az elmúlt években csökkenteni, de az abszolút különbségek változatlanok maradtak. Márpedig gazdaságunk nehezedő helyzete csakis a szubjektív eredetű bérkülönbségek megszüntetését teszi lehetővé. Mór amennyiben sikerül egyáltalán felderíteni. Vagy egy másik gond a sok közül, ami látszólag speciálisan nőprobléma, mégis kihat az egész társadalomra. Ez pedig a több műszakban dolgozó nők helyzete. Ami azért is megkülönböztetett fontosságú, mivel az újszülöttek 90 százalékát munkát vállaló/mya hozza a világra, s bár a kormányintézkedések hatására csökkent a több műszakban foglalkoztatott nők aránya, éppen a fizikai munkásnők csaknem fele még mindig több rhűszakos munkarendben dolgozik. Az idén január elsejétől éjszakai munkakört már nem vállalhatnak a 18 éven aluli lányok, de sok terhes nő dolgozik még mindig éjszaka. Az ilyen jellegű problémák mellett változatlanul és folyamatosan előtérben áll, hogy miként tehető még szélesebb körűvé a nők közéleti aktivitása, művelődése, részvétele az állami és gazdasági vezetésben, hogyan növelhető számuk érdemlegesen a különféle választott testületekben, miként segíthető elő a családon belüli helyzetük javítása, mert az egyenjogúság gyakran a legszűkebb körben talán még lassabban érvényesül, mint a társadalom más színterein. Ám éppen ez a lassú változás nehezíti a családon kívül is a nők helyzetét . . . Minden témakörben egyetlen mondatban megfogalmazható politikai feladata lesz a nőkonferenciónak; segíteni, még jobban feltárni a társadalom, a család és a lányok, asszonyok közös érdekét. Mindannyiunk harmonikus emberi életének igénye követeli meg ezt. És ez már csak ezért sem csupán nőpolitikái feladat.— Lenivel kcrmánynyilatkezat Reagan amerikai elnöknek azzal a döntésével kapcsolatban. hogy, megvonja a legnagyobb kedvezményt Lengyelországtól, a PAP lengyel hírügynökséget felhatalmazták a lengyel kormány alábbi nyilatkozatának közzétételére. — Reagan akciója újabb olyan lépés, amely korlátozza a lengyel—amerikai kapcsolatokat és sérti Lengyel- ország gazdasági érdekeit — mutat rá a varsói állásfoglalás. Akárcsak a korábbi gazdasági korlátozások — így a halászati engedély visszavonása. a légi közlekedési szerződés megszegése, a hitelfeltételek megnehezítése —, a mostani döntés is közvetlenül a lengyel társadalom élet- színvonalának rosszabbodását célozza. Egyben azt jelenti, hogy az USA úiubb. a kétoldalú kapcsol icban mindeddig érvényes szerződést szegett meg. (Folytatás a 2. oldalon) ß kohászat jelene és jövője A pártbizottságok titkárai találkoztak Diósgyőrben ß Spanyol SZMP elsöprő választási győzelme Felipe Gonzalez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt vezetője a választási győzelmet bejelenti az utcán várakozó híveinek. A spanyol belügyminisztérium pénteken délután nyilvánosságra hozta a csütörtöki választás — nem hivatalos — végeredményét. Eszerint a választásra jogosult 26 837 212 állampolgár közül 21 353 996 élt szavazati jogával (79.5 százalék). A leadott szavazatok alapján a november végén megalakuló új parlament összetétele a következő lesz (zárójelben az 1979-es eredmények) : Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 201 (121) képviselő: Népi Szövetség (AP) 105 (9); Katalán Konvergencia és Unió (C1U) 12 (8); Demokratikus Centrum Unió (UCD) 11 (168); Baszk Nacionalista Párt (PNV) 8 (7); Spanyol Kommunista Párt (PCE) 5 (23); Demokratikus Szociális Centrum (CDS) 2 (0)... A szocialisták fölényes győzelme uj erőviszonyokat teremtett az Ibériai-félszigeten. A Franco halála után létrehozott, több áramlatot képviselő centrista párt megsemmisítő vereséget szenvedett, a jobboldal váratlan arányú előretörése pedig lényegében kétpólusúvá tette a politikai harcot. A kommunista párt nagy visszaesését több tényező befolyásolta. Az esélyesebb jelöltre leadott szavazatok a szocialistáknak jutottak. Ugyanakkor a párt belső vitája kivetítődön a szavazatokra is: az „eurokommunis- ta” vonal erőltetése a tömeg- befolyás csökkenésével járt. A pénteki spanyol lapok szinte egyöntetűen állapítják meg: a szocialisták abszolút győzelme a változást igénylő tömegek óhajának leghübb kifejezője. (Folytatás a 2. oldalon) A hazai vaskohászati vállalatok pártbizottságainak titkárai kétnapos látogatásra jöttek el Diósgyőrbe, a Lenin Kohászati Művekbe. A házigazda szerepét betöltő LKM képviseletében tegnap délelőtt a vállalat vendégházában Rábai István, az LKM pártbizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket, köztük Varga Imrét, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársát. Soltész István ipari miniszterhelyettest, Major Sándort, az Ipari Minisztérium pártbizottságának titkárát, dr. Kovács Lászlót, a Miskolc városi Pártbizottság titkárát. Bevezetőjében Rábai István elmondta; a találkozónak az a célja, hogy a párt- bizottságok titkárai áttekintsék a magyar vaskohászat helyzetét, véleményt cseréljenek a leglényegesebb gazdaságpolitikai kérdésekben, s megvitassák az ágazat előtt álló legfontosabb tennivalókat. A tanácskozáson elsőként Soltész István miniszterhelyettes ‘adott tájékoztatást a kohászat jelenéről és jövőjéről. A miniszterhelyettes utalt rá, hogy manapság szélsőséges vélemények hangzanak el a kohászattal kapcsolatban. Ilyen szélsőséges megnyilvánulás, amikor túlbecsülik a kohászatnak a népgazdaság egészében betöltött helyét, szerepét. A másik véglet, amikor elmarasztalják az ágazatot, annak visz- szafejlesztését tartják szükségesnek. Mindkettő rossz útra terelhet bennünket. Arra van szükség, hogy az objektív helyzet alapján, a realitások talaján foglaljunk állást és cselekedjünk ebben a fontos kérdésben. — Az kétségtelen — hangsúlyozta —, hogy a kohászat igen nagy energia- és anyagfelhasználó ágazata a gazdaságnak. Így hát az is nyilvánvaló, hogy a kohászatot fokozottabban sújtják a világpiacon bekövetkezett kedvezőtlen változások. Soltész István a továbbiakban hangsúlyozta; a külgazdasági körülmények, a szocialista országokkal kialakult együttműködés és a kohászati termékek felhasználásában várható változások fontos következtetések levonását teszik lehetővé, sőt kötelezővé. így például a jelenlegi világméretű versenyben a technikai színvonalnak sokkal nagyobb a jelentősége, mint eddig bármikor. A kohászati termékek verseny- képessége döntően a fajlagos anyag-, energia- és élőmunka-ráfordítástól függ. A magyar kohászat termékeinek magas anyag- és energiaráfordítása, alacsony termelékenysége, jelenlegi minőségi színvonala még rövid távon sem viselhető el. Vagyis, a termékek versenyképességének fokozása, amely magában foglalja a piaci igényekhez való rugalmasabb alkalmazkodást, a megfelelő választékot és minőséget, valamint a kisebb önköltséggel (Folytatás a 2. oldalon) Körülnéztünk Hejőcsabán idei fatskoisi Milyen az Megyénk legnagyobb szaporítóanyag-forgalmazó telepén, Hejőcsabán ezekben a napokban mind gyakrabban cseng a telefon, mind többen jönnek személyesen érdeklődni: milyen kínálat várható gyümölcsfacseme- tékböl az idei őszön? Mi az, ami már kapható, illetve a közeli napokban, hetekben még milyen csemeték érkezésére lehet számítani? Az érdeklődés indokolt, hiszen október vége van, a telepítések. faültetések optimális ideje. Hogy kielégítsük a sok- ezer miskolci és Borsod megyei kiskerttulajdonos kertbarát kíváncsiságát, s informáljuk őket az idei ellátásról, e héten mi is felkerestük Hejőcsabán a bekecsj Hegyalja Tsz által üzemeltetett lerakatot. Kisfalusi Lászióné lerakat- vezető: — A gyümölcsfákat a tavalyi évhez hasonlóan a békéscsabai Lenin Tsz-től, míg a bogyósokat Debrecenből kapjuk. A kapott előrejelzések alapján valamennyi gyümölcsfajtából érkezik Miskolcra szaporítóanyag. Ez évben rendkívül jó minőségűek az oltványok, a gond legfeljebb az, hogy az enyhe ősz miatt a facsemeték vegetációja a szokásosnál jobban elhúzódik, így a felszedésük is késik néhány napot, sőt hetet. — Mi az, ami már kapható itt a Szputnyik utcában? — Az első szállítmányok az előbb elmondottak ellenére már megérkeztek. És itt örömmel számolhatok be arról, hogy az évek óta hiánycikknek számító meggy nagy választékban kapható. Szilvából is gazdag a készletünk, s van bőven málnánk, magas törzsű és bokor, piros, valamint feketeribiszkénk, illetve köszméténk. Cseresznyéből jelenleg egy fajtát, a germersdorfit forgalmazzuk, de itt még bővül a fajtaválaszték. Az alma, körte, kajszi- és őszibarack, valamint szőlő érkezése a közeli napokban várható. Szétnézve a telepen, valóban meglepő a meggy bőséges választéka. A hagyományos Pándy és cigánymeggy mellett kapható a slágernek számító újfehértói fürtös, az érdi bötermő, érdi jubileum, Favorit és parasztmeggy. A szilvakínálatból kiemelésre kívánkozik a besztercei, a mindmáig legjobb szilvafajta, és a legkitűnőbb ringló, az Althán. Piros ribiszkéből a jól ismert Jonkheer van Test, valamint a viszonylag újnak nevezhető fajta, a fertődi hosszú fürtű kapható. A feketeribiszke- válasZtékot a nyersen is fogyasztható Altajszkaja desz- szertnaja. valamint a nagy reményű fertődi 1 képviseli. Málnából Mailing Exploit, köszmétéből pallagi óriás kapható. Befejezésül tanács a telepíteni szándékozóknak; senki ne várjon a vásárlással, abban a reményben, hogy majd egyszerre kap minden fajtát Elképzelhető, hogy amire a körte- vagy őszibarackfák befutnak, addigra már elfogy a meggy, a szilva. Célszerű tehát — mée ha több fáradtsággal is jár — többször kijönni Hejőcsabá- ra. Ebben az esetben nejjg; szalaszt el az ember egyetlen új fajtát sem. Meggyből, szilvából, ribiszkéből, köszmétéből jelenleg már gazdag készlet várja a vásáriákat.