Észak-Magyarország, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-20 / 246. szám

1982. október 20., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Telő a fejünk Pái/el Rozsnyatovszkij unokájával, Okszanával Pável Rozsnyatovszkij 100 éves kora, ellenére megőrizte munkaképességét és jókedélyét. Százéves Pável Rozsnyatovszkij ukrán népi dalszerző betöl­tötte 100. életévét. A neves dátumot szülőfalujában, Za- vadkában adott szerzői kon­certtel ünnepelte úgy, hogy hegedűn kísérte a 100 ro­konából álló kórust, majd énekeket adott elő. Ezek földijeinek, egy kis etnikai csoportra hegylakó bojkok sorsáról szólt Hosszú életének titkairól Pável Rozsnyatovszkij ezt mondja: — Sokan úgy vélik, hogy a hosszú élet titka a tiszta hegyi levegő, a forrásvíz .,. De hisz mindez a burzsoá rendszerben is megvolt, a parasztok mégsem éltek még 50 évet sem. Életüket megrövidítette az uraság érdekében végzett nehéz munka, az éhség, a külön­böző járványok, a nékülö- zés. Akkor úgy vélték, hogy a falu, ahol most lakom csakúgy, mint sok más kör­nyező település, kihalásra van ítélve. Az egészségére vigy 'zó or­vosok csodálkoznak jó ke­délyén és munkaképességén. Egyetlen percig sem tud dolog nélkül ülni. Mind a mai napig nehéz, paraszti munkát végez. Ezenkívül hegedűket és más zeneszer­számokat készít. Az Ukrán-Kárpátok az idős emberek számát te­kintve komoly vetélytársai a Kaukázusnak A geronto­lógusok megállapították, hogy az őslakosság élettar­tama az utóbbi évtizedek­ben csaknem kétszeresére emelkedett. Gyorsuljon az ügyintézés Tanácsrendelet 2 lakásokról Mezőkövesden Lakás, lakás, lakás... A tizenöt éves lakásépítési prog­ram és a felépített, csaknem másfél millió új lakás elle­nére még mindig hányán mondják, s mondhatják kép­letesen szólva: „legalábbte­tő lenne a fejünk felett”. Az elmúlt évtizedekben óriási tömegek életét, munkáját, közlekedését, vásárlását, szó­rakozását, gyógyulását szer­veztük meg és láttuk el ezek­hez szükséges épületekkel. Igaz, a tömeges igény miatt többségében viszonylag szé­les körű felhasználást biz­tosító építőipari iparosítás­sal és sajnos — az ezzel óhatatlanul együttjáró tipi­zálással. A TETŐTÉR-BEÉPÍTÉS FORMAI Most újabb, jó hírről szá­molhatunk be azoknak, akik lakás után vágyódnak. — A Miskolci városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban határozatot ho­zott, amelyben módosította, illetve bővítette azt a cím­sort amely az emeletráépí­tés, vagy tetőtér-beépítés konkrét lehetőségét biztosít­ja Miskolcon — ezt tudtuk meg Balogh Károlytól, a vá­rosi tanács építési és közle­kedési osztályának főelőadó­jától. A VI. ötéves terv idősza­kában ráépítésekre kerülhet sor: a lakóház-felújítással egy időben, magánszemély kezdeményezésére, és a mun­káltató által kezdeményezve, illetve végezve. Mindhárom lehetőség a speciális előnyö­kön kívül azzal a kétségte­len haszonnal jár, hogy több száz család számára újabb otthonteremtési lehetőséget biztosít. A felújítással egy időben végzett emeletráéof- tési, illetve tetőtér-beépítési munkálatokat a tanács kez­deményezi. s ezt a felújítás­sal egy időben kell végrehaj­tani. A tervek szerint ezek a munkák évente 60 újabb la­kást jelentenek. 1983-as át­adással. Az így kialakított lakások — a tanács lakás­gazdálkodási rendszerébe — kerülnek be. A magánerőből történő rá-, illetve beépítés­re akkor kerülhet sor, ha legfeljebb két lakás kialakí­tása biztosítható. Ennek „bo­nyolítási rendje” — bonyo­lultabb. A KÖLTSÉG LELAKHATÓ Lényege: az igénylő a cím­sor alapján kiválasztja a szá­mára legkedvezőbbnek lát- szót és bejelenti igényét a Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalatnál. vagy a tanácsi szer­veknél. Ezt követően a MIK tájékoztatja a jelentkezőket a ráépítés feltételeiről — például igényjogosultság, a kivitelezés feltételei stb. — és elkészíti a kiválasztott épülethez szükséges tervezé­si programot. Ebben már meghatározzák az építési Kövérség A Bolgár Tudományos Akadémia szülészeti és nő- gyógyászati intézetében azt tanulmányozták, hogy mi­képpen hat a kóros elhízás a terhes nők és az újszülöt­tek egészségi állapotára. A súlyfölösleges nők körében a szokottnál gyorsabban fi­gyelhető meg terhességi mér­gezés, magasabb vérnyomás és cukorbetegség. Az ilyen nők többnyiie nagy gyer­meket hoznak a világra, módot és a ráépítés várható költségeit is. Az elvi építési engedély birtokában, azután a jelent­kező — a lakásügyi hatóság­tól — előzetes lakáskiutalást kap, ha egyébként érvényes lakásigény léssel rendelkezik. Ezt követően, az igénylőnek már „csupán” annyi a dol­ga, hogy megfelelően elké­szíti, vagy elkészítteti a rá­építés, illetve beépítés ter­veit. Végül, az érvényes jog­szabályok alapján megálla­podik az ingatlankezelő vál­lalattal a költségmegosztás­ról, a fedezet biztosításáról, a kapcsolódó munkák elvég­zéséről, a műszaki ellenőrzés és elszámolás módjairól. A hosszadalmasnak látszó ügyintézés ellenére e megol­dásnak az a nagy előnye, hogy az ingatlankezelő vál­lalat fedezi, illetve végzi az esetleg szükségessé váló fö­démmegerősítést, a hang- és hőszigetelést és az úgyneve­zett felszálló vezetékeket, csöveket stb. Az ilyen típusú lakás sem válik saját tulajdonúvá, vi­szont a kivitelezés költsége — lelakható. További előnye, hogy az országos tapasztala­tok alapján — egy-egy ilyen lakás kivitelezési költsége mindössze 350—40C ezer fo­rint, amihez 150 ezer forint OTP-hitel vehető igénybe. A tanácsnál azzal is szá­molnak, hogy egyes vállala­tok. dolgozóik számára eset­leg további hitelt is nyújta­nak. ami együttesen már je­lentős mértékben lecsökkent- hetl az úgynevezett saját erő nagyságát. FŐKÉNT FIATALOKNAK A harmadik lehetőség: a munkáltatók által kezdemé­nyezett rá-, illetve beépítés, amire akkor kerülhet sor, ha kettőnél több lakás kialakí­tásáról van szó. Ha figye­lembe vesszük, hogy a vál­lalat tervezéssel, építőipari kivitelező kapacitással, gép­pel anyaggal is segítheti dolgozóját, akkor ez a leg­el esóbb. ez a legkedvezőbb, úgynevezett munkáslakás­építési forma. Tegyük hoz­zá : elsősorban a fiatalok szá­mára kedvező és előnyös. Amíg ugyanis az egy négy-, zetméterre jutó mai lakásár 7—10 ezer forint körül mo­zog, addig a rá-, illetve be­építés egy négyzetméterének költsége csak 3—4 ezer fo­rintot tesz ki. Arról, hogy melyik az előnyösebb, illetve olcsóbb, nem érdemes vitat­kozni. Mégis, a Miskolci In­gatlankezelő Vállalathoz, ok­tóber 11-ig a 204 kialakítha­tó lakás iránt csak 21 kére­lem érkezett be. Azok (is) magánszemélyektől. Vállalat­tól egy sem... I Pedig a módosított cím­sor. az emeletráépítés és te­tőtér-beépítés címjegyzéke ott van minden házkezelő- ségen, a tanács vb-hivatalai- ban és azok kirendeltségein. és szülés ezek pedig fokozottabban ki vannak téve a szülési sérü­léseknek. A túlsúlyos anyák gyermekei között a gyermek­halandóság kétségtelenül na­gyobb. Azoknál a nőknél, akik első ízben terhesek, át­lagosan 19,5 óra alatt megy végbe a szülés, azoknak pe­dig, akik már több gyerme­ket hoztak a világra, 13 órá­ig tart, ellenben a rendes súlyú nők 'körében 15, .ille­tőleg 10 óra. Hl eszi Gsíícsforplom sikeréért A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának titkársá- ■ga a közelmúltban felhívással fordult a gazdálkodó szer­vekhez. vezetőkhöz, szocialis­ta brigádokhoz, megyénk va­lamennyi dolgozójához, hogy adjanak segítséget a MÁV- nak és a Volánnak az őszi csúcsforgalom sikeres lebo­nyolításához. Közismert a fu­vareszköz-kapacitás szűkös volta, a fuvaroztatók igényeit pedig az idő sürgeti. Csakis az erő., nagyfokú koncentrá­lásával, jó együttműködéssel és munkaszervezéssel való­síthatók meg ezek a felada­tok. Nagyon fontos, hogy a vállalatok reális és konkrét fuvarozási igényt jelentsenek be a nemzetközi és belföldi szállításoknál. A hét minden napján gondoskodni kell az egyenletes szállításról és ra­kodásról. Szükséges meg­szervezni a szállítmányok éj­jel-nappal történő, fogadását. Különösen nagy gondot kell fordítani a nem folyamato­san üzemelő munkahelyeken a hétvégi árufogadásra és ra­kodásra. Minden vállalatnál szervezzék meg a Volán által házhoz fuvarozott küldemé­nyek folyamatos kirakodását. A szállíttatok tanúsítsanak türelmet, mert a MÁV nép- gazdasági érdekből a szállí­tási igények rangsorolására kényszerül. Ta ’aly sok segítséget ka­pott a MÁV és a Volán az őszi csúcsforgalom idején. Közös munkával ez a munka bizonyára az idén is zavar­mentes lesz. A közelmúltban elfogadták azt a tanulmánytervet, amelynek alapján felújítják oly sok emlékezetes művé­szi est színhelyét, a Margit­szigeti Szabadtéri Színpadot. Az időjárás viszontagságaitól „meggyötört”. 50 esztendeje épült színház annyira elöre­gedett, hogy a szokásos éven­kénti javítások már kevés­nek bizonyultak, az intéz­mény megérett a teljes fel­újításra. Hídavatás rolt nemrégi­ben Vizsolyban, jóllehet en­nek az eseménynek a vissz­hangja nem járta be a kör­nyező települések határait sem. Pedig mindenképpen megérdemelte volna. Az új, szép ívű betonhíd, amelyik nemcsak a Hernád vize fö­lött hajlik át egyik part­tól a másikig, de pillérei kö­zé fogja a nagy, lapos ár­teret is, fontos útvonalakat, településeket köthet össze a jövőben. Miért beszélünk feltételes módban, amikor a híd elkészült és azt hiány­talanul át is adták? Azért, mert a nyúlfarknyi utak, amelyek a két hídfőtől ve­zetnek majd, most ősszel, il­letve tavasszal készülnek el. Persze, ha tartott a türelem­ből eddig, futja még tava­szig is a várakozásból. Visszatérve a hídavatás visszhangjához, elég csak egyetlen pillantást vetni a közúti térképre, nyilvánvaló­vá válik, hogy a 3-as főút­tal csaknem párhuzamosan futó, Encsen. Abaújkéren, Gibárton át vezető belső út csak az ország északi hatá­rán, Hidasnémetiben talál­kozik ismét a főúttal. Köz­ben sok kisebb, nagyobb te­lepülés sorakozik fel a belső Mezőkövesden idén 48 ta­nácsi értékesítésű lakást építenek. A lakáselosztási terv szerint a 48 lakásból negyvenhatot adnak át az igénylőknek, a megmaradó két lakást pedig lépcsőzetes lakáscserékhez tartalékolják. A lakásépítéssel párhuza­mosan gondoskodik Mezőkö­vesden a városi tanács végre­hajtó bizottsága az építésre alkalmas telkek kialakításá­ról. Ezen a területen 22 lakás építésére — a helyi lakás­építő szövetkezet keretein be­lül — a városi KlSZ-bizott­út mellett, és ezek nagy ré­sze távol esik a vasúttól is. Az új híd a Hernádon ép­pen felezi ezt a nagy távol­ságot és ha jövőre Vizso­lyon át Novajidrányig lehet közlekedni, egy csapásra kö­zelebb kerülnek a nagyobb települések, vasútállomások. Ezért is érdemelt volna na­gyobb visszhangot az új híd átadása, ami nyilván nem is maradt volna el, ha ez a forgalom megindulását is je- 1 lentette volna egyúttal. A forgalom alatt itt új távol­sági autóbuszjáratok is ér­tendők, amelyek beállítása magától értetődő természe­tességgel várható el. Kikopott, sáros út vezet az új hídhoz Vizsoly felől, olyan, hogy a kátyúkon át­vergődve duplájának érző­dik a másfél kilométer. Az utolsó szakaszon rázzák le a feltapadt sarat a kerekek, közvetlen a híd előtt Odaát egy teherkocsin érkezett lánctalpas gépre erőltetik fel a „cipőjét” a Miskolci Köz­úti Építő Vállalat útépítői. A beton útalap már csak asz­faltozásra vár. Baráz Zol­tán öttagú brigádja számá­ra a géplánc összeállítása után rutinmunka lesz az aszfaltszőnyeg le terítése. Ba­ság szervezett építőközössé­get, mellette pedig egy négy­lakásos sorház magánszerve­zésű társasházként épül meg. A kisajátított lakótelkeken — tanácsi, beruházásban — gyermek- és egészségügyi in­tézmény, valamint hozzájuk kapcsolódó 4 lakás is helyet kap. A lakók az építésre ki­jelölt telket tartós használat­ba vételre kapják a tanács­tól, melynek díja négyzetmé­terenként 182 forint lesz. A lakásépítéssel kapcsola­tos konkrét intézkedések mellett elkészült a városban ráz és Szőke József, a „he­lyettese” erösítgeti, ez a szárny november hetedikére forgalomképes lesz. Aki szemlélője a kis munkacsa­pat erőfeszítéseinek a szi­táló esőben, aligha kétel­kedhet az ígerét tartásában. Csakhogy hiába áll készen a híd, a hídtól Novajidrány- ba, a 3-as főútra kivezető három kilométeres szakasz, ha a másik oldalon a Her- nádtól nincs tovább. Vagyis csak a rázós, kátyús. tengely­törő út Vizsolyig. — Eredetileg is így szere­pelt a felvezető szakaszok megépítésének sorrendje — tárja fel a helyzetet Dévé- nyiné Hartyáni Julianna, a vizsolyi tanács elnöke, aki az út állapota miatt inkább gyalogszerrel javasolta a sé­tát az új hídhoz, a jármű­vet kímélendő. — A KEV Metró szép munkát végzett, úgy érezzük sokkal gazdagabbak lettünk és nemcsak mi vizsolyiak, a környékbeliek is. Már az építés előtt kijelentették az építők: a Novajidrány fe­lőli szakaszt kell mielőbb elkészíteni, mivel a súlyos pillérek csak így szállíthatók a helyükre. Nos, az útsza­kasz odaát még csak most az új tanácsi rendelet, mely többek között a lakások el­osztásáról. lakásépítési hoz­zájárulásokról. lakáshaszná­latbavételi díjakról, lakbérek­ről intézkedik. Az új rende­let célja, hogy a ’akók joga­it és érdekeit védő intézke­dések fenntartása mellett,' gyorsuljon és egyszerűsödjön a lakáshoz jutás ügyintézése,1 s egyes emberek másokat in­dokolatlanul megelőzve, ne juthassanak lakáshoz. készül el, a pilléreket pedig innen. Vizsoly felől tették végleges helyükre, végtére is innen csak tel. vagy annyi sem volt az út. Csakhogy a következő lé­pések sem látszanak köny- nyebbeknek. most ugyanis a helybéliek társadalmi össze­fogással igyekeznek a költ­ségek zsugorítását elérni. A helyi termelőszövetkezet már sokszor tanújelét adta hogy a község gondjaiból erejé­hez mérten részt vállal, és erre most is számítani lehet. Elismerést érdemlő a no- vajidrányiak segítő szándé­ka is, hiszen a hídtól feléjük vezető szakasz már készen lesz egy-két hét alatt, de ér­zik, a teljes átvezető sza­kasz nélkül a hozzájuk ve­zető sem sokat ér. A föld­munkák végzéséből, ugyan­csak kiveszik a részüket egy előzetes ígéret alapján. Lehet, hogy még fél évet kell várni a terv valóra vál­tásához és fontos utakat ösz- szekötő, településeket egy­máshoz közelebb hozó mun­ka fejeződik be Vizsoly ha­tárában. Közelebb lesz a vasút, a nagyobb települé­sek bőségesebb árut kínáló sok áruháza és szaküzlete, amiért eddig fél napokat áldozva kényszerültek utaz­ni a hármas főúttal párhu­zamosan futó. települések fü­zérét egybefogó belső út men­tén lakók ezrei. Ezért volt jelentősebb a vizsolyi híd- avafás egy szép betonléte­sítmény ünnepi átadásáról. Nagy Józsit Buchcrt Mikló« (esi Új híd a Hernád fölött Utakat, falvakat kőt egymáshoz

Next

/
Thumbnails
Contents