Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1982. szeptember .11., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 P3 Eredményekről és kudarcokról — r Munkában a silókombájn A csobádi határban 200 hektáros területen van silókukorica. A halmaji Aranykalási Tsz dolgozója, Mező István egy E—280-as típusú silókombájnnal vágja az értékes takaimánynövényt. , Fotó: laczó József Jó néhány üzemben, vál- minden eddiginél jobban betalálnál . felettébb kesereg- " folyásolja a vállalati gazdálkodás eredményességét, a jövedelmezőséget. Emberi tulajdonság, hogy a *véglelekre jobban felfigyelünk, mint a középszerűségre. Következésképpen egy vállalat munkája akkor igazi „téma”, ha nagyszerűen mennek a dolgok, vagy ha összecsapnak a hullámok. Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat 32 esztendős léte alatt úgy tűnik, az elmúlt év végén meglehetősen mélypontra jutott. Ahogy mondani szokták, a külső körülmények romlása összetalálkozott a vállalat belső gondjaival. A milliárdos nagyberuházásokról át kellett váltani úgynevezett aprómunkákra — keresve a teljesítmények és a gazdaságosság között azt a fajta összhangot, amely egybeesik az ott dolgozók érdekeltségi rendszerével. Jóllehet, a legnehezebb napokon már túljutott az ÉÁÉV, azonban a tegnap kudarcaiból megfelelő következtetések levonása elengedhetetlen. így hát Joósz Gábor igazgatótól a múltról csupán annyit kérdezek, ami szükséges a jelen értéséhez és a holnap elképzeléseinek megvalósításához. — Kudarcnak tekinti ön, személy szerint azt a helyzetet, ami az elmúlt év vé,gén kialakult a vállalatnál? — Készben... Mégpedig azért, mert egy igen erős vállalat is nehezen tudta elviselni azt, amit a termelési és nyereségtervében okozott a szerkezetváltás. Hajtunk kívül álló okok miatt, szinte 'egyik napról a másikra megszűntek a nagy gyárépítési munkák és mi erre voltunk felkészülve. Helyettük szétszórt, apró feladatokat kellett, megoldani, szerte a megyében, sőt Budapesten, Dunaújvárosban és külföldön is. Ez volt az egyik ok. A másik : 300 milliós beruházással elkészült az új üzemünk, ahová át kellett telepíteni a gyártó, az előkészítő és a szakipari részleget. Ez törvényszerű visszaesést okozott. — Miért tekinthető ez törvényszerűnek? — Azért, mert amíg a gépeket, a technikát áttelepítettük, hónapok teltek el. És hurcoJkodás közben nem lehet teljes kapacitással termelni. Ez a telepünk tavaly csak 30 millió értéket termelt, az idén viszont. 100 milliót tervezünk. Ennek a fele az év első felére megvolt. Ráadásul ezzel egyidőben az ÉKM-ben a várttól több hiánypótló munkát kellett elvégeznünk. — Ez utóbbit tekinthetjük saját, munkájuk kritikájának? — Ez velejárója egy ilyen nagy beruházásnak. Bizonyos technológiai munkáknál, szerelés és üzemindítás közben olyan elkerülhetetlen rongálódások történnek, amelyeket ki kell javítani. Meg azután a különféle bizottságok utólagos igényeit is teljesíteni kell. Sajnos, ezeket a munkákat nem lehet gépesíteni és nyereséget sem hoznak. — Ezek nagyjából külső okai a kudarcnak — hogy az alapkifejezésnél maradjak ... — Voltak belső okok is. Viszonylag jól működő vállalat a külső körülményekhez nem tudott igazodni. Nem volt önálló építés- és művezetés. Ez átszervezéseket igényeit és kisebb egységekben történő gondolkodást. A nagyberuházások csökkenése miatt a kiemelt pótlékok máról holnapra megszűntek. Ez 10—15 százalékos jövedelemcsökkenést okozott a vállalatnál. Az emberek keresték a pénzt... 1378-ban 15 millió forint volt .a kiemelt pótlék, két év alatt 3 és fél millióra csökkent. jelenleg csupán a töredék. Ezt béremeléssel nem tudtuk korrigálni. — Ez a múlt, amelyből nyilván megfelelő következtetéseket vonlaié a vállalat- atczelcs. — A helyzet adott, a vállalat élni akar. Így hát átfogó, komplex intézkedési tervet készítettünk, konkrét szervezési, pénzügyi, gazdálkodási feladatokkal. Nagyobb önállóságot kaptak a termelőegységek, gondolok itt a döntések előkészítésétől a felelősség-decentralizálásig sok mindenre. Egy-egy építésvezetőség önállóan szerződhet, vállalhat és végezhet különféle munkát. A központ beavatkozása minimális. És ennek az eredménye már az első fél évben meglátszott, hiszen jobb szerződéseket kötöttek, keresték a munkát, köztük a szabadáras feladatokat. Erre egyébként a rendelkezések is lehetőséget ad. nak. Eddig ugyanis !)5 százalékban maximált áras feladataink voltak, ami minimális nyereséget hozott. Szigorú költséggazdálkodást vezettünk be, szinte személyre bontott felelősséggel. Az ipari üzem termelésére a korábbitól nagyobb figyelmet fordítottunk, bővítettük acél- szerkezeti, gyártó-, asztalos- ipari és bet onelemgyártó kapacitásunkat. És minden vonatkozásban erősítettük a gazdasági gondolkodásmódot. Átértékeltük, ösztönzőbbé (ettük a premizálási feltételeket is. — Ez elég volt a fordulathoz? Ugyanis az első fél év végén 36 millió körül volt a veszteség. — A legutóbbi adatok szerint már csak 2,7 millió az adósság, ami hiba, de az év eleji helyzethez és az építőipar állapotához képest kivezető utat jelent. — Milyen reális feltételei vannak a. kivezető út folytatásának., hiszen a kővetkező időszakban sem várhaló nagyberuházás, meg azután a szabályozók sem változnak lényegesen és a bérszínvonal sem emelkedhet ugrásszerűen. — A javulás mindenképpen folytatódik, de mivel nincs és belátható időn belül nem is kezdődik nagy- beruházás, helyzetünk továbbra sem mondható rózsásnak. Szétszórtan kell dolgoznunk és a megyén kívül, főleg Budapesten is vállalunk munkát. — A megyén kívüli munkát gyakran a szemükre vetik az ÉÁÉV-esőknek ... — Az exporttevékenységünket,' ami dollárelszámolásban idén eléri a 25 millió forintot, kétségtelen, egyrészt a nyereség miatt végezzük. De erre ösztönöz a központi akarat is. — És a megye érdeke? — Nem ütközik borsodi teendőinkkel, mert olyan nagy létesítmény kivitelezésénél, amire az ÉÁÉV képes, nincs lemaradás és igény sincs. 50—100 millió forintos munkákra van igény elszórtan és főleg maximált árakon. Erre pedig rajiunk kívül is sok kivitelező van a megyében. Jelenleg nagy munkánk van, a kombinált acélműnél, Özdon, a Borsodi Ércelőkészítőnél és Í5ajó- bábonyban. Ezek azonban hamaros.in befejeződnek. így ismét ki kell mozdulni a megyéből. Szerencsére a Ganz-MAVAG-nól a távolság ellenére is bőven van gyár- építési rryunka és az is exportfokozó célokat szolgál. — Tehát bocsánatos bűnnek tekintik, hogy kilépnek a megyéből...? — Ez nem bűn, hanem az egyedül járható út, mert a gépesítettségünk is olyan, hogy termelékenyen csak ilyen munkákon tudunk dolgozni. — De itt Korsódban milliárdos nagyságrendű építőipari munkák' maradnak elvégezel lenül. őszintén — Ezek olyan jellegűek, amit mi nem csinálunk, vagy legfeljebb minimálisan. Egyébként sem volna helyes csupán tőlünk számonkérni mindezt, hiszen a 30 ezer építőmunkásból az ÉÁÉV alig több, mint 3 ezret tesz ki. És mi többségében maximált áras munkát vállalunk, a többi pedig, főleg a kisebb egységek, rácsapnak a szabadáras feladatokra. — Elnézést, de a nyereség nagyobb része megyén kívüli munkákból van. — A legnagyobb nyereséggel az exportfeladatoknál és a Ganz-MÁVAG beruházásánál számolunk. — Korábban azt mondtuk, a beruházás csökkenésével nagy kapacitásfelesleg lesz az építőiparban. Ilyen gond nincs? — Gond van, de nem a munka csökkenésével, hanem azzal, hogy a létszám gyorsabban csökken. Egy év alatt például 477-en mentek el a vállalattól. Elsősorban a fizikai létszám helyzete aggasztó. — Miért mennek cl? A pénz■ kevés, a munkakörülmény rossz, vagy valami más az oka? — Az biztos, hogy a mezőgazdaságban, a szövetkezeti szektorban és a magán- kisiparban jobbak a kereseti lehetőségek. A mi szakembereinket azonnal fogadják, mert ácsra, kőművesre, festőre, fűtésszerelőre mindenütt szükség* van. És ezek a szakiparosok általában több pénzt kapnak. — Miért tudnak az iménti helyeken többet fizetni, mint önöknél? 1— Szakszerű választ nem tudnék adni, de azt tapasztalom, amíg mi egy maximált áras szerződésnél 20 ezer forintot keresünk, ha ugyanezt a munkát szövetkezettel vagy kisiparossal végeztetjük el, ők 50—60 ezret keresnek rajta, éppen a tőlünk elcsábított szakemberekkel. De a határidő érdekében akkor is megrendeljük náluk, ha a- saját nyereségünket viszik el. — A helyzet tartósnak Ígérkezik. Miként akar talpon maradni ilyen körülmények közölt az ÉÁÉV? — Ma nem vonzó az építőipar. Mégis ami a vállalatot összetartja és az életképességet biztosítja, az a dolgozók szakmaszeretete, a törzsgárda kitartása és az, hogy bízik a kollektíva saját erejében. A javuló tendencia a nehézségek, ellenére is ezt bizonyítja. — Az útkeresés és a ten- ntakarás' ma rövid átfutási időt feltételez — vetem közbe. — Így' igaz, és máris vannak szép példák arra, hogy kikerülünk a hullámvölgyből. De megfelelő garancia rá, a műszaki, gazdasági és fizikai dolgozók tenniákará- sa, a társadalmi szervek se- gitőkészsége. Azok a tények, hogy a kombinált acélmű kettes ütemének gépei és egyáltalán az ottani munka 4—5 hónapos előretarlásban van, hogy egy iskolát az Avason 5 hónap alatt építettünk fel, hogy Ózdon is felgyorsult a beruházási munka, erre utal. Persze gondjaink is vannak, például Kazincbarcikán. — Mit vár ön az év végére? — A termelőegységek teljes önállósulását, több gazdasági munkaközösség beindulását, a szakipari munkák leányvállalattá válását, a termelékenység növekedését és kimondom: 30 millió forintos nyereséget. ■— Ez így túl szép ... — Nem szép, mert ennél több nyereség kellene ilyen munka után, de a jelenlegi árképzésnél ennyire vagyunk kéjesek. Ebben maradtunk! Paulovils Agoslon nek a meglevő gazdasági gondok miatt. Gyakran eltúlozzák s csakis a külső nehézségek következményeként tüntetik fel azokat. Arról viszont nem esik szó, hogy a gazdálkodóst nehezítő gondok egyáltalán nem mai keletűek. Megvoltak már korábban, évekkel ezelőtt is, csak éppen nem éreztették hatásukat, mert akkoriban lényegesen kedvezőbbek voltak a gazdálkodás külső és belső feltételei. A világgazdaságban végbemenő válság azután egyszeriben a felszínre hozta mindazokat a gyengéinket, hiányosságainkat, amelyek a gazdaságban, a gazdálkodásban jelenleg fellelhetők. Vajon a kohászat fénykorában, amikor úgymond, mindent el lehetett adni, gondoltunk-e rá, hogy bővíteni kellene az értékesebb, magasabb fel- dolgozottságú termékek gyártását. Nem eléggé, hiszen számos példa bizonyítja az értékesítéssel kapcsolatos mai gondjainkat. Ugyanez mondható el a vegyipar egynémely ágazatáról is, ahol döntően alapanyagtermelés folyik, ám bizonyos alapanyagok egy idő óla alig eladhatóak a külföldi piacokon, vagy ha mégis akad vevő. áron alul, ráfizetéssel kell értékesíteni. Mindannyian emlékezhetünk azokra az időkre, amikor az energiahordozók óra olyan alacsony volt, olyan mennyiségű kőolaj, földgáz állt. rendelkezésre, hogy valósággal dúskáltunk felhasználásukban. A pazarlás nálunk szinte éveken ót gyakorlattá vált. Hasonló volt a helyzet az anyagfelhasználásban is. Azok az országok, amelyekben hosszú éveken, évtizedeken át hagyomány, természetes volt a minimális a nya gf el ha szn ál ás, időben és igen radikálisan alkalmazkodtak a nyersanyagpiac változásához. Mi viszont —, bár köztudottan az anyagpazarló ország hírében álltunk — csak sokkal később, a piaci pozíciók romlását tapasztalva kezdtünk takarékoskodni. Nehéz megszokni. hogy ma merőben más idők járnak, mint öt, vagy tíz évvel ezelőtt, s hogy a takarékosság egyre inkább nélkülözhetetlen elemévé válik a gazdálkodásnak. Olyannyira, hogy ahol mindezt figyelmen kívül hagyják, ott komoly gondok keletkeznek, mert a költségek alakulása Szerencsére mind több jel mulat arra. hogy vállalataink, üzemeink tekintélyes része felismerte a takarékos anyag- és energiagazdálkodásban rejlő lehetőségeket. Az Ózdi Kohászati Üzemekben például az egyik legfőbb feladatnak a költségek további csökkentését tekintik. Ennek elérését segítik a mór megvalósult és folyamatban levő fejlesztések és mindazok a tervbe vett műszaki-gazdasági intézkedések, amelyeket, az energia- és kokszfelhasználás számottevő mérséklése érdekében foganatosítanak a vállalatnál. Ennek a magatartásnak egyenes következménye, hogy például az első fel évben mintegy kilencvenmillió forinttal tudták csökkenteni a termeléshez felhasznált anyag- és energiamennyiség költségét. A fenti problémakörhöz szorosan kapcsolódik egy másik, sokat vitatott kérdés: milyen legyen a készletállomány? A népgazdaság ösz- szes készletállománya tavaly például megközelítette az évi nettó nemzeti termelés értéket. A bekövetkezett készletnövekedés több tíz- milliárd forintra tehető. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a készletnövekedés — az elmúlt évek gyakorlatából ítélve — általában együtt járt a behozatal, az import emelkedésével. Sajnos nálunk még elég gyakori, hogy a készletváltozást nem elsősorban a termelés alakulása befolyásolja. Ez pedig óhatatlanul oda vezet, hogy mi- utáp figyelmen kívül hagyjuk a konjunkturális hullámok bekövetkezésének lehetőségét. számottevő árveszteségek érhetnek bennünket, mint ahogyan az nem egy esetben előfordult. Ezen túlmenően, a Celhalmazott készlet — előfordult, hogy három hónapra vagy ennél is hosszabb időre halmozták fel készletet • egyes vállalatok különböző anyagokból és alkatrészekből — jelentős vállalati pénzeszközöket köt le, növeli a termelési költségeket, csökkenti a fejlesztési lehetőségeket. A népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása gazdaságpolitikánk kulcskérdése hiszen ettől függ a jövő terveinek valóra váltása. Éppen ezért igen ieientős eredménynek számít, hogy meglevő gazdasági nehézségeink ellenére sikerült megállítani a gazdasági egyensúly romlását. Ezt döntően a behozatal mérséklésével, a beruházások és a fogyasztás visszafogásával, s az exportra való ösztönzéssel értük el. A kényszerű intézkedések, mint például a beruházási célú felhasználás központi rendelkezésekkel történt szabályozása, vágy a tőkés import erőteljes csökkentése ez ideig célravezető eszköznek bizonyult országos gondjaink enyhítésében. Ám. csupán visszaio- gással aligha tudunk hosz- szabb távon megfelelő eredményeket biztosítani. A jövőben csakis a termelés, a vállalati gazdálkodás minőségének erőteljes javításával, a többletteljesítmény elérésével, az ösztönzés és a kényszer helyes arányú alkalmazásával képes a gazdaság talpon maradni. Külön fejezetet érdemel a nagyobb teljesítmények elérésének gondolata. A differenciálásnak, a végzett munka elismerésének — vállalatok, kollektívák és egyének között egyaránt — soha nem volt olyan fontos szerepe, mint napjainkban. Ezt azért hangsúlyozzuk külön is, hogy a gyengén dolgozó gazdasági egységek, az alacsony teljesítményt nyújtó kollektívák és egyének, ne jussanak többletjövedelemhez, a jól. működő vállalatok, üzemek rovására. Azokat illesse meg a nagyot) kereset, a több nyereség, akik a legtöbbet nyújtották a népgazdaság előtt álló feladatok teljesítésében. Az elmondottakkal kapcsolatban idézünk Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének Pécsett, a bányásznap központi ünnepségén elmondott beszédéből: ...... Elengedhetetlen, hogy a vállalati jövedelemszaba- lyozás, a bér- és keresetszabályozás összhangban legyen a lehetőségekkel, a tényleges, értékesíthető, hasznosít h a tó többletteljesítménnyel. Nagyobb mértékben kell a differenciálást erősíteni az irányító, a gazdasági szervező munkában és a szabályozókon keresztül. Jobban meg kell fizetnünk azok«', akik ténylegesen többet teljesítenek, nagyobb hasznot hoznak a közösségnek, azokat az egyéneket és’ kollektívákat. akik többre képesek, és nagyobb lehetőségeket kell biztosítanunk azok számá- ra, akik tartósan többre képesek ...” É. U
