Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-30 / 229. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 f982. szeptember 30., csQt5rt5k Filmlevél Suli-buli ■ v »sämiZíííWA Ketten a íV/A-bó! Több mint három évvel ezelőtt, az akkori miskolci filmíesztiválon díjat kapott az animációs filmek kategóriájában egy szokatlan eljárással készült kisíilm. Irka- iirka volt a címe és élő szereplőkkel játszották, de azok úgy mozogtak, mintha bábok lettek volna. Pixillációs eljárással készült ez a film, amelyben valóban a bábfilmekhez hasonlóan, mozzanatról mozzanatra külön vettek fel minden pillanatot, s ez keltette az újszerű, groteszk hatást. Alkotója Varsányi Ferenc. Ezt a módszert haszr ' -\ fel később a tele, yíziói ___ több folytatásban ; sugárzott Suli-buli című filmjéhez, amelyet most a MOKÉP megrendelésére kicsit ,tótszabtak’ és egy szűk 70 perces mozifilmmé változtatták. Mától látható a premiermozikban. A Suli-buli forgatókönyvéit maga a rendező írta Bere- ményi Géza, Sipos Áron, Kertész Mihály és Népp József ötletei alapján, a kitűnő zenét Mericske Zoltán szerzetté, az operatőri munkát Mertz Dóránd és Bacsó Zoltán végezte. A film a némafilmek módszerével él, legalábbis olyan vonatkozásban, hogy érthető beszédszövege nincsen, részben a mozgások, részben a magyarázó feliratok segítik a jobb értést, meg az ugyancsak a némafilmekben szokásos „alcímek”. Mindezek roppant mulatságosak, igen ötletesek a rajzok, de a film értéke nem elsődlegesen ezekben van, hanem abban, hogy a maga nagyon sajátos és ez ideig társ nélküli kifejezési eszközeivel nagyon érzékletesen tudta megmutatni, miként látják a serdülő korú 17—18 évesek maguk körül az életet, önmagukat, az iskolát, egyáltalán a világot. Azzal kezdődik a film, megjelenik egy felirat, • közli, hogy először és talán utoljára amatörfilmet mutat be a MOKÉP. Erről persze szó sincs, mert ez a film nagyon is profi, hanem van egy keretjátéka, amely szerint az egykori IV/A osztály immár felnőtt diákjai érettségi találkozóra gyűlnek össze és ott levetítik azt az amatőrfilmet, amit hajdan maguk készítettek iskolai életükről. Ez a filmbeli amatőrfilm maga a Suli-buli.. De nagyon profi! Amikor a televízióbeli sorozat mozivászonra átplán- tálásának hírét vettem, kevés lelkesedéssel néztem elébe, ám a folytatásokban látott, s ezzel kicsit szét is töredezett Suli-buli így egységesebbé lett, a rövidítések során tömörebb, üresjárat nélküli és bizonyos mértékig szórakoztatóbb, mint a képernyőn volt. Lehetetlen lenne felsorolni a poénoknak csalt egy kis hányadát is, de minden bizonnyal megközelítőleg sem lehet írásban érzékeltetni azt a groteszk humort, ami éppen a pixillációs eljárással készült felvételek segítségével, látványban megteremtődött. De ha a történeti száltól el is tekintünk, a poénokat nem meséljük el, azt mégis el kell mondanunk, hogy ritka felszabadult jókedv árad a filmvászonról, és minden bizonnyal hangos kacagás tölti be a nézőteret,/ pedig a burleszkszerű kacagtató képsorok mögött igen elgondolkodtató tartalom húzódik meg, hiszen a diákok szemével láttatott és görbe tükörben láttatott világ nagyon sok tekintetben diákok és tanárok, diákok és diákok, iskola és környezet egymás közötti kapcsolatának kritikai bemutatása is. S ez nem kevés tanulságot hordoz magábán. De szó sincs ift valamiféle tantörténetről, hanem egy óránál hosszabb derűs szórakozást kap, aki megtekinti a Sulibuli című új magyar film- burleszket. Szépen magyarul — szépen emberül Hová ti! Ma Cirisfie? Agatha Christie-t, a detektívregények íróinak koronázatlan királynőjét elsősorban mint szerzőt ismerjük. Most szereplőként áll előttünk a Michael Apted rendezte, Hová tűnt Agatha Christie? című angol filmdrámában. A film arra épül, hogy 1926-ban Agatha Christie váratlanul eltűnt és csak tíz nap múlva került elő. Találgatások folytak, mi történt vele addig. A most bemutatott film egy elképzelhető feltételezést dolgoz fel, amely szerint a híres írónő, bár imádta férjét, az megcsalta őt, sőt válni készült tőle, hogy szerelmesét elve- hesse. Agatha Christie egy autókarambol után tűnt el, sokáig halottnalc is vélték, holott álnéven élt egy távoli városka szállodájában, ahol nagyon furfangos módon meg akarta ölni riválisát. A részleteket itt nem szabad elbeszélni, hisz oda akkor a későbbi nézők gún- den izgalma. A film végén minden jóra fordul, ám megjelenik a felirat, hogy az eset után két évvel Agatha Christie mégis elvált a férjétől. A film meglehetősen elnyújtott melodráma, nyoma sincs benne az Agatha Chris- tie-vel kapcsolatban megszokott izgalmaknak, s bár a rendező két olyan világhíres- séget, mint Venessa Redgrave és Dustin Hoffman szerződtetett a legfőbb szerepekre — akik mindent meg is tesznek a történet drámai hiteléért —, a film megtekintése után leginkább az unalomba fulladó terjengősség emléke marad meg. Benedek Miklós anyanyelvűnk „Szióka” — hallhatjuk úton-útfélen a köszönési divatnak ezt a hirtelen kifes- lett szóvirágát. Olyan, mintha egy kisgyerek' csokoládés- maszatos kézzel ölelne meg bennünket. Gyengéd szeretettel szól, de szirupos, ragacsos érzelmességgel. Nem szeretem ezt a divatvirágot. Majmoskodó bizalmassága ellenszenves, hangalakjában is van valami taszító: kígyósziszegés hallatszik vele, vagy talán a pióca hangzásrokonsága. Jó szándéka azonban, mint a maszatos kezű kisgyereké, vitathatatlan: a találkozás örömét pajtáskodó játékossággal, bizalmas közvetlenséggel akarja kifejezni. Bizonyára úgy született ez a szióka, hogy a csevegő kevesellte a sziát, s előbb (a csaó biztatására) szió-ra formálta, majd egy kedveskedő kicsinyítő képzőt is hozzágügyögött. Mentségére mondjuk el, hogy még mindig rokonszenvesebb, mint az ugyancsak selypegő pusz-pusz, vagy önmaga paródiája, a nyegleségében utolérhetetlen pusszantalak. Ez utóbbi a valamikori csókdosom a kacsóját szömyalaknak a kísérlete. S ebbe a famíliába tartozik a csocsi-cso is, amelyet a szószaporító telefonfecsegéssel együtt egy remek rádiótréfa, egy szilveszteri paródia csúfolt ki szellemesen. A példák szemléletesen mutatják, hogy ez a gügyögő, édeskedő beszédmód a gyermeknyelvvel tart erős rokon.- ságot. A becézés, a kicsinyítés egyébként is hódító szokása onnan sugárzott át társalgási nyelvünkbe. Az egyik szülője az egyszerűsítő szándék, a másik a családias kedveskedés igyekezete. De ami a beszélni tanuló gyermeknek artikulációs köny- nyebbség, a diáknyelvben (suli, diri, töri) játékos fölényeskedés, az az érett felnőttek beszédében könnyen válik stílustalan modorossággá. Testvér helyett tesó, influenza helyett infiú, diszkó helyett dizsi, autó helyett avcsi, szerkesztőség helyett szerki — ruha helyett ruci nem vehető föl minden alkalomra. Egy minisztériumi dolgozó mini-nek nevezte munkahelyét —, talán egy kisebbfajta minisztériumban dolgozik, ahol az elvtársat eävtinek szólítják. „Óriási nyámnyám csemege: 10 forint!” — olvassuk egy kirakatban. A sok becézéstől ilyen nyámnyám lesz a beszédünk. Nem akarom senkinek a játékos kedvét elvénni, csak a szertelenség, a túlzás, a modorosság ellen beszélek. A kicsinyítés nyelvteremtő erő is lehet, a meghonosodott egyszerűsített szavak (mozi, krimi stb.) hasznos polgárai nyelvünknek. A módjával használt becézés a tárgyakhoz, fogalmakhoz fűződő családias kapcsolatunkat fejezi ki. Farkas László A 22. KPVDSZ kulturális iapsk A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Borsod megyei Kulturális Bizottsága huszonkettedszer rendezi meg őszi kulturális napjait. Borsod megyében közel 32 ezer tagja van a KPVDSZ-nek, s azok nagy várakozással tekintenek a KPVDSZ kulturális napok rendezvényei elé Az ünnepi megnyitót október 7-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartják, ahol bevezetőt Tóth Ferencné megyei titkár mond, majd Pilisy Sándor, a KPVDSZ közgáz dasági és bérosztályának vezetője tart szakmai előadást. A megnyitó színhelye az SZMT székháza. Az október 7-től 27-ig tér jedő háromhetes időszakra igen gazdag programot dolgoztak ki. A kulturális napok fogalmát szélesen értelmezik, és ebben a szakszervezeti időszerű kérdések megvitatásától a külpolitikán át a művészetekig sok minden szerepel. Például külpolitikai fórumot rendeznek október 25-én. A háromhetes időre a szakszervezethez tartozó vállalatok elkészítették a maguk külön programját. Igen tanulságos a műsorfüzet áttekintése, amely azt is tükrözi, mi iránt érdeklődnek a KPVDSZ tagjai, mit tartanak szükségesnek a szakszervezet kulturális munkát végző munkatársai, mit kínálnak ez időszakban a dolgozóknak. Lesz például szellemi vetélkedő történelmi, irodalmi, kulturális, művészeti témákból és lesz általános műveltségi verseny. Lesz hobbikiállítás, kismamák fóruma, irodalmi műsor, könyvkiállítás, több külpolitikai fórum, útibeszámoló, irodalmi est. ismerkedés a színházzal, képzőművészeti kiállítás, szép magyar kiejtési verseny, múzeumlátogatás, rejtvényverseny, brigádvetélkedő, ma- gyarnóta-est, nyugdíjastalálkozó, többféle szakmai verseny, kirándulás, sportvetélkedő, egészségügyi előadás, ismerkedés a levéltárral, a szomszéd megye múzeumával, író—olvasó találkozó, szovjet témájú kiállítás, pávaköri bemutató, filmvetítés és sok egyéb. Idős pedagógusok köszöntése ötven, hatvan, hatvanöt, sőt hetven éve végzett pedagógusokat köszöntöttek tegnap Miskolcon. Szép hagyomány már. hogy a Pedagógusok Szakszervezete Miskolc városi Bizottsága a tisztes munkában tisztes kort megélt kollégáknak ilyen családias, meghitt ünnepségen adja át az arany-, gyé- mánt-f vas- és rubindiplomákat. A város területén élő nyugdíjas pedagógusok — óvónők, tanítók és tanárok — közül 29-en vehették át a sárospataki Comenius Tanítóképző Intézet által kiállított. az egy élet munkájával kiérdemelt másoddiplomát. Az MSZMP miskolci körzeti alapszervezetének Korvin utcai heiyiségébe nem mindegyik meghívott tudott eljönni. Egyikük-másikuk nemcsak a korral, a betegséggel is küszködik. De a miskolci 6. számú Általános Iskola énekkarosainak és szavaiéinak alkalomhoz illő műsora nemcsak a jelenlevőkhöz, a távollevőkhöz is szólt. Az apák, az anyák kedves tanító nénijeit, tanárait köszöntötték a mai gyerekek, azokat a pedagógusokat, akik — Balogh Ákosnak, a Pedagógusok Szakszervezete Miskolc városi titkárának szavaival élve — akkor fogták kézen a gyerekeket, amikor a magyar oktatásügy tailán — sőt, egészen biztosan! — legforradalmibb változását élte át. A felszabadulás után, az iskolák államosításának idején az 6 lelkesedésük, hivatás- szeretetük, tudásuk segített abban, hogy az általános iskola valóban „köztulajdonná” váljon, mai szóhasználatunkkal élve, valóban általános legyen. Évtizede vagy még régebben elköszöntek már ők a katedrától, elköszöntek a gyerekektől, hiszen ma már az iskolapadban tanítványaiknak gyerekei, vagy a gyerekek gyerekei ülnek. Dolgukat elvégezték. S az arany-, gyémánt-, vas- és rubindiplomák bizonyítják, tisztességgel helytálltak pedagógusként és emberként is. Pedig nem volt könnyű pedagógusnak lenni akkor sem, amikor még az ő hajuk is fekete volt, s biztos a járásuk. Mai észjárásunkkal szinte fed foghatatlan, a vasdiplomás dr. Balogh Gézáné fiatal tanítónő korában 90 nebuló sorsáért felelt egy időben. Es ez akkor sem lehetett könnyű dolog, ha mások voltak a tantervi követelmények. A mai iskoláról alighanem kevés szó esett tegnap. Egymás között — hiszen sokan ismerősként köszöntötték egymást — inkább a „voltat” említették fel. Azt, aminek ők maguk is részesei voltak. Cselekvői, alakítói. Ami az életük volt. Ügy gondolom, ez a természetes. Mint ahogyan természetes az is, hogy köszöntésükre nemcsak a szakszervezet és az oktatásügyért felelős szervek képviselői jöttek el, hanem a fiatal, KISZ-koro„ztályú pedagógusok képviselői is. Bármennyit változzon is az iskola, bármennyire mások is a mai követelmények, más a tanterv, s változnak a tanítás módszerei is, van mit tanulni az előttünk járóktól. Megélt tapasztalataikat, hiva- tásszeretetüket már csak okulásként is érdemes összegyűjteni, továbbadni. A tegnapi kis ünnepségen az újonnan kiállított diploma, a jelvény mellé egy szál szegfű is járt. Jó azért tudni, nemcsak az ilyen ritka, eseményszámba menő alkalmakkor teszik fel nekik a kérdést: „Hogy érzi magát?” Az ötven, hatvan, hatvanöt és a hetven évet meg kell élni. S úgy lenne szép, ha velük, akik száz vagy ezer — ugyan melyikük tudná számon tartani?! — gyerek sorsát igazgatták, míg bírták erővel, szóval velük is törődnének azok, akik átvették a stafétabotot... S hogy ez nem birkózás a lehetetlennel; mindig akadt valaki, aki a távollevőről tudta a „hogy van?"-t. Ki dolgát elvégezte — át-' adja a stafétabotot. Ez az élet rendje. Miképpen az élet rendje diktálja legbelsőbb törvényként, hogy tiszteljük meg azt, aki becsülettel állta a sarat, amikor állnia kellett. Abból is gyarapodhatunk, ha nem feledkezünk meg sem az elért eredményekről, sem azokról, akik elérték... Csutoráé Annamária Bállá Ödön: Grand Hotel Hungária (5) Nagy érdeklődést keltett egy bűnügy, amelyről azóta is sok szó esett, különböző verziókban. A valós történetet — miután hétről hétre írtam az esetről — jól ismerem, annak hátterével együtt. EGY BICEGŐ SENKI 1938 tavaszán — amikor már háborús szelek fújdo- gáltak — az egyik este a Duna-parti Hungária-szálló recepciójában középkorú, alacsony. angolbaj uszos, egyik lábára bicegő, jelentéktelen kinézésű férfi jelent meg. — Mivel szolgálhatok? — üdvözölte a pult mögött álló portás. A férfi angolul válaszolt, szobát kért. A szálló portása megkérdezte, hogy hol vannak a csomagjai, hogy a londinert érte küldje. — Nincs csomagom, Bécs- ben hagytam, lehet, hogy csak néhány napig maradok itt. Mindössze ezt a kiskéziA titokzatos miszter X... táskát hoztam magammal — hangzott a felelet. — Sorry — mondta bizalmatlanul a portás. — Csak egyetlen, udvarra néző szobánk van pillanatnyilag a negyedik emeleten. Ha megfelel... Az angol bólintott, és miután átadta az útlevelét, töltötte is ki a bejelentőlapját, amely szerint az új vendég Ernest Hampton londoni lakos. Felment a szobájába, amely talán a szálló legigénytelenebb szobája volt. Három napig Hampton úgyszólván csak aludni tért haza a Hungáriába. A negyedik napon este megállt a recepció előtt és a portásnak átadott egy újságpapírba csomagolt csomagot. — Tegye a rekeszembe — szólt. — Vacsora után maid felviszem. Ezzel bevonult a szálló pálmákkal díszített elegáns éttermébe. Vacsorát rendelt, bort hozatott, később pedig pezsgőt bontatott. Francia pezsgőt. A pincérek összesúgtak, nem ismerték az idegen férfit. A Hungária-szálló éttermének, akárcsak a szállodának. megvoltak a patinás vendégei: arisztokraták, dzsentrik, vidékről felruccant földbirtokosok. Az idegen férfi odaintette a cigányt, aki egy-két dalt a fülébe húzott. Ezután a főpincért kérte, aki összeállította a tetemes számlát. — Kérem, menjen ki a portára — utasította a vendég. — A 424-és szoba rekeszében van újságpapírban egy csomag. Vegven ki belőle egy köteget. DÚSGAZDAG EMBER? így is történt. A portás szétbontotta a csomagot; amelyben kereken tíz köleg
