Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-26 / 226. szám

' 1982. szeptember 26., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Egészségvédelem ■ Múcsonyban r----------------------------■ ----------------­i j © EMELKEDETT A TÁPPÉNZESEK SZÁMA ! ® ROSSZ FOGTOL A VESEBETEGSÉGIG I ! © MEGELŐZÉS MINDEN TÉREN I © „ELMEX-PROGRAM” KEZDŐDÖTT ■ Múcsony nagyközség terü­letén, az ott lakók egészség- ügyi ellátása két orvosi ren­delőben, egy fogászati szak­rendelőben és egy üzemorvo­si rendelés keretén belül tör­ténik. A nagyközségben ez év februárjától vezették be a központi orvosi ügyeletet, amely az egészség" syi ellá­tás színvonalában lényeges javulást jelent, noha az or­vosok leterheltsége ezzel ugyancsak megnövekedő tt. Annál is inkább, mivel e te­rületen meglehetősen magas a táppénzesek száma. Hogy miért? Ennek okairól készí­tett vizsgálatot a közelmúlt­ban dr. Duzsej Miklós ügy­vezető körzeti orvos. A ta­pasztalatokat megtárgyalta a Múcsony nagyközségi Közös Tanács Végx'ehajtó Bizottsá­ga is. Az elmúlt esztendőben je­lentősen növekedett a táp­pénzes állományban lévők száma. Múcsonyban 1980-ban 8004-en, 1981-ben pedig már 10 60B-an voltak táppénzen. A közigazgatásilag idetartozó Szuhakállóban.1980-ban 13 762 dolgozó, 1981-ben 11 531 dol­gozó volt táppénzen. Jóllehet, ez utóbbi községben javulás tapasztalható az elmúlt esz­tendőhöz viszonyítva, ám a két községet együttesen vizs­gálva, meglehetősen magas növekedés tapasztalható. En­nek okát a vizsgálatot vég­zők abban látják, hogy Mú­csony nagyközségben kiala­kult egy új lakónegyed, aho­vá túlnyomórészt Rudolfte- lepről és Szuhakálló Winter- telepről költöztek be. A be­költözők olyan családok, akik évék óta rossz szociális kö­rülmények között éltek. Ezek­nél a családoknál a meglévő krónikus betegségek és az újabb betegségek is, növelik a táppénzes napok számát a múcsonyi körzetben. Az üze­mi rendelő átszervezésével párhuzamosan, több lett azoknak a dolgozóknak a szá­ma is, akiknek táppénzen tartása ezt a területet érinti. Mindemellett növelik a lét­számot azok a dolgozók is, akik hosszú ideig, évről évre ismétlődően vannak táppén­zen. A számok csökkentése ér­dekében- az egészségügyi dol­gozók azon fáradoznak, hogy javítsák a felvilágosító mun­kát, és igyekeznek meggyőz­ni az embereket arról, hogy az egészséget könnyebb meg­őrizni, mint a betegséget meggyógyítani. Hogy mindez eredményes legyen, talán cél­szerű lenne a nagyközség te­rületén egy harmadik körzet, kialakítása is. Ezzel ugyanis több idő jutna betegségekre, illetve a megelőzésre fordít­ható felvilágosító munkára. A fő cél az, hogy csak a be­teg ember legyen táppénzen, A közlekedési vállalatoknál ezekben a hetekben zajlanak a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, a Fáklya és a Lányok, Asszonyok szerkesztősége, valamint u Lapkiadó Vállalat magyar nyelvű szovjet lapok és az otthoni pihenés való­ban segítse elő a mielőbbi gyógyulást. Az egészségügyi ellátásban a feltételek adottak. Múcsony­ban jól felszerelt műszerek, modem rendelők vannak, így például a fogászaton is, amely korántsem elhanyagol­ható, hiszen az utóbbi évek­ben egyre inkább terjednek a fog- és szájbetegségek. A fogszúvasodás szinte népbe­tegséggé vált. A rágási funk­ció megszűnése, illetőleg csök­kenése viszont idült gyomor- betegségeket okozhat, a rossz fogak gócfertőzést idézhetnek elő, szív-, ízületi és vesebe­tegségek okozói lehetnek. Ép­pen ezért manapság a fog- és szájbetegség már nem is any- nyira az egyén magánügye, hanem inkább — a táppénz­re jogosultság figyelembevé­telével — bonyolult »szociális és népgazdasági kérdés. Ezért annyira fontos a betegségek megelőzése, az időbeni kezelés, az elvesztett fogak pótlása. Természetesen ehhez nélkü­lözhetetlen az egészségügyi felvilágosító munka, amely a fogászat terén az egyéni és iskolafogászati kezelések kap­csán történik. Egyik eredmé­nye, hogy megindult az úgy­nevezett „Elmex-program”. Az iskolások Elmex nevű gyógyfogkrémet kapnak — térítésmentesen —, amely megfelelő használattal nagy­mértékben óvja a fogállo­mányt * (monos) olvasószolgálata által közösen meghirdetett „A Szovjetunió ma” című vetélkedő vállalati döntői. A vetélkedősorozaton csaknem 2000 brigád vesz részt. Az országos döntőre a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában december 15-én ke­rül sor. Országos döntő: december 15-én Vállalati vetélkedők a Szovjetunióról zattak neki, és miután jólla­kott. öt pengőt nyomlak a ke- -zebe. Akadt közöttük, aki havonként vagy hetenként megismételte ezt a nem ép- pen veszélytelen produkciót, hogy vacsorához és némi pénzhez- jusson. LELEPLEZŐ RIPORTOK Nem igv Lovas Sándor. Amikor a tűzoltók levették a hídról, majd bekísérték a rendőrségre, ott megjátszot­ta a bolondot. Mégpedig olyan ügyesen, hogy végül is abba az elmegyógyintézetbe vitték, ahol a visszaélések történtek. Lovas álnevet használt. Jó ideig volt megfigyelésen az elmegyógyintézetben, ahol időnként felkereste a húga. Lovas addigru megírta lelep­lező riportjait, amelyeket testvére egyenesen a szer­kesztőségbe vitt. Egymás után jelentek meg ezek a le­leplező írások, akiket táma­dott, azoknak halvány sej­telme sem volt arról, ki lát bele ilyen pontosan az üzel- meikbe. A vétkeseket csak­hamar le is váltották, és el­járás indult ellenük. Lovas pedig, mint aki jól végezte dolgát, kivonult az elme­gyógyintézetből. A Nemzetnél az egyik nap megbízták azzal, hogy Diny- Htfés Lajos kisgazdapárti képviselővel (a felszabadulás utáni honvédelmi miniszter­rel, majd miniszterelnökkel) hajnalban menjek ki a csar­nokokba, mert Dinnyés azt ott előforduló különböző visszaélésekről tudomást szerzett. Két hajnalban jár­tuk a csarnokokat, és így született meg a két folytatás­ban megjelenő cikk, amely a csarnokokban tapasztalható anomáliákról szólt. Dinnyés Lajossal való ismeretségem a felszabadulás után is folyta­tódott, kedves, közvetlen em­ber maradt, akit a magas po­zíció nem szédített meg. B. Ú. É. K. A BÍRÓSÁGNAK! Olvasószerkesztőm és ked­ves barátom volt Kolozs Je­nő. Púpos, gonoszkodó kis ember volt, de cinizmusa emberséget takart. A koráb­bi években cikkeiben kissé felületes volt és emiatt gyak­ran állt rágalmazás miatt a bíróság előtt. Híres esete volt, amikor egy cikk miatt éppen szilveszter napján a törvény elé került. A bíró, szigorúságáról hírhedt em­ber volt. Már jóval elmúlt dél, amikor a bíró a vádlot­tat az utolsó szó jogán meg­kérdezte, akar-e valamit mondani? Kolozs igennel fe­lelt és vidáman megjegyezte: — Boldog új évet kívánok a bíróságnak! Négyhónapi fogházra ítél­ték és be is kellett vonulnia a Markó utcába. Egy hét múlva azonban ott is ottho­nos lett, a fogház könyvtá­rában dolgozott, ahová a má­sodik vasárnap uzsonnára telefonon hívta meg kollé­gáit. Szegény Kolozs az ost­rom alatt éhen halt. Amikor Lovas Sándor mellett rendőri rovatvezető- helyettes lettem, bekerültem a Rendőri Sajtóirodába, amely némileg állam volt az államban. A sajtóiroda két helyisége párnázott telefon- fülkékkel az akkori főkapi­tányság épületében volt a földszinten. És hogy megis­merkedjünk ennek az iro­dának bizonyos fokig zárt és némi túlzással kissé maffia­szerű szabályaival, ahhoz is­merni kell az akkori világ szenzációkat hajszoló, gyak­ran magánéletekbe gázoló életét. Bekerülni egy szerkesztő­ségbe — különösen napilap szerkesztőségbe — akkoriban nagy dolog volt, de még ne­hezebb volt megtartani ezt az állást. A lapokat el kellett adni, s ehhez szenzáció kel­lett, s különösen a rendőri riporter élethalálharcot foly­tatott, nehogy „lemaradjon” egy-egy érdekesebb esetről. (Folytatjuk) Hazafelé tartó emberek - ha nem is madártávlatból, de három emelet magasságból- Műszakváltá (DÉLBEN) Lassan már októbert írunk, de az időjárás meg a nyarat idézi. A miskolci Lenin té­ren nyüzsgő tömeg is még nyári öltözéket visel; köny- nyű ruhát, rövidujjú inget, világos színű nadrágot Kö­zeledik a műszakváltás, a Lenin Kohászati Művek I-es kapujában elfoglalja őrhelyét a második portás, Búdi Fe- rencné is. A munka zaja bent, a gyárban mintha csen­desedne. Csak az állandó, a nap minden percében hall­ható mély mormolás szűrő­dik ki az üzemből, a gyors, rövid csattanások most nem bántják a dobhártyát. Az autóbusz- és a személy­gépkocsi-parkoló zsúfolt, a pár négyzetméternyi szabad területen idősebb és fiata­labb asszonyok várnak fér­jükre. A másik oldal, a gyár „főutcája” még üres. Jófor­mán senki sincs ott, ahol pár éve, szinte ugrásra készen több százan „nézelődtek” ... — Az már jó néhány éve volt — mondja Lassú József, az üzembiztonsági osztályve­zetője. — Ma már más a helyzet. Javult a munkafe­gyelem. Jobban ellenőrzik az embereket, és véleményem szerint növekedett a kohá­szat dolgozóinak öntudata. De talán jobb, ha úgy fogal­mazunk: ma már inkább szégyen itt álldogálni a mú- szakváltás előtt negyed órá­val, mint bocsánatos bűn. A gyárkapu képzeletbeli küszöbének átlépésére csak­is megfelelő szabályok betar­tásával lehetséges. A rendé- szek, portások szakzsargona a ki- és beléptetés idejének nevezi a műszakváltásokhoz kapcsolódó időszakot. A sze­mélyforgalmi kapukon a munkakezdés ideje előtt egy órával már be lehet menni. Természetesen csak az léphet be, akinek érvényes gyári be­lépője van, s akin nincsenek látható jelei annak, hogy nem képes elvégezni munkáját. A gyár területét már a vál­tás pillanatában a duda jel­zésekor el lehet hagyni. Rosszindulatot feltételez, ha azt gondoljuk, hogy aki pont­ban kettőkor kilép a kapun, az ellógta munkaidejének egy részét A kohászatban, különösen a melegüzemek­ben, fél órával előbb kezdő­dik és fejeződik be a munka­idő. Az „ablézt” megszólják, ha nem érkezik meg időben. Ez itt afféle íratlan szabály. (ESTE) öt perc múlva tíz óra, a tér kihalt, alig egy-két elké­sett éjszakás lépte hangzik puhán a gyárkapu közelében. A higanygőzlámpák erős fé­nye megvilágítja a tér min­den részletét; a már alvó fodrászüzletet, a bezárt új­ságos pavilont, a húsbolt élettelen, ásító bejáratát, a helyközi járatok autóbuszait, mellettük a várakozó sofőrö­ket, akik a mai nap utolsó útjára készülődnek. Tíz óra után néhány perc­cel a délutános műszak jó része hazafelé siet. Az erős fény kíméletlenül kirajzolja a munkásarcok fáradtságát, a néhol karikás szemeket, mélvülő ráncokat. „Végig­néz” a fény a kilépő embe­rek ruházatán, amelyről ma már aligha állapítható meg. milyen munkát végez viselő­je. Csak a táskák árulkod­nak, a vászon-, műbőr- és bőrtáskák; meg-megvillanó fémcsatjukkal. Nem mintha nem telne a divatosabb dip­lomata-kazettára, csak a csa- tos táska praktikusabb, job­ban idomul a kézhez... Az Árnyaskertben már fél óráia készülődnek a műszak­váltásra. A sör az asztalok közötti utcán áll, a tálcákon előre megtöltött féldecis po­harak. A sör persze gyorsab­ban fogy. és csak úgv, üvee- ből isszák. Hozzátartozik ugyan a kohászok, martiná­szok, hengerészek életéhez, de nem válik annak réliává. Az üvegek worsen kiürül­nek, visszaváltódnalc, azután a délutános műszak fogja a kalapját. Aki itt az asztalra borulva alszik, vagy a kerí­tésbe kapaszkodva támolyog valamerre, az nem a mun­kások közül való. Így hang­zik Bagosi Géza, az „Árnyas” vezetőjének véleménye. (REGGEL) Hajnali ötkor először a Lenin Kohászati Művek gőz­dudája szólal meg. Aztán, úgy húsz másodperc múlva — mintha csak egy kimon­datlan kérdésre válaszolna —■ megérkezik a dudaszó a Di­ósgyőri Gépgyárból is. Az előbbi mélyebb, öblösebb, testvérbátyja lehetne a ma­gasabb hangú gépgyári hang­jelzésnek. Azért mégis van már fo­ga az időnek. A rövidülő időközönként érkező kék és drapp autóbuszok ablaka már párásodili, az emberek többségén kabát, pulóver. És már itt az ősz — a tér fái­ról csendes megadással hul­lanak a levelek; sötét van, az égen még mindig látha­tók az elszórt csillagpontok. Az élelmiszerüzlet, a tej­ivó, a húsbolt már kinyitott, és dolgoznak a fodrászatban. Idősebb, ősz hajú férfi ül az egyik székben, arcán már vastag a borotvahab. Vajon ki lehet? ... A csodálkozásra persze nincs sok idő. A karórák nagymutatója ilyenkor nyúj­tott léptekkel halad, ahogy közeledik a második duda­szó, úgy gyorsul a gyárba siető emberek lépte, úgy lesz egyre teszültebb a boltokban sort állók arca. — Mindennap két konté­ner hentesárut kapunk — halljuk Barna Bélát, a hús­bolt vezetőjét. — Ilyenkor reggel legnagyobb a forgal­munk. A legtöbb vásárló három-négyféle árut kér, ke­nyeret, felvágottat, savanyú­ságot, természetesen kis té­telekben. Tudatában vagyunk annak, hogy egy rossz emlé­kű reggeli bevásárlás nyo­mot hagy az egész napi munkán, ezért igyekszünk gyorsan, pontosan kiszolgál­ni. Az áruellátásra nem le­het panasz. Mennyiségi problémák nincsenek, eseten­ként előfordul, hogy hiány­zik a szárazáru, a gyulai kolbász, a téliszalámi. . Sötétkékre vált. majd las­san világosodni kezd keleten az ég. Már egy perc sincs hátra: tizenéves lány fut ló­halálában a kapu felé. Szan­dáljának fémsarka metro­nómként koppan az aszfal­ton. Az autóbuszra várakozunk, amikor elsőt üt a nagyko- vácsműhely kalapácsa. Az aszfalt enyhén, alig érezhető­en megremeg. Mintha a föld szíve dobbant volna egyet... Ezen a napon is megkez­dődött a munka. Udvardy József Az újságárus Is műsxakváltáskor bonyolítja le a legnagyobb for- na|maí " Fotók: Laczó József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents