Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-23 / 223. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. szeptember 23., csütörtSk Filmjévé! Vörös föld A botijátcrt találó bányász, Szántó László összetűzése a falu kocsmájában. A képen baloldalt a Szántót alakító Németh Imre. Két és fél évvel a Békeidő után Viíézy László újabb dokumentum-játékfilmmel jelentkezik a mozikban. Olyan dokumentum-játékfilmmel, amely nagyon is napjaink valóságából merített és amely cselekménysorával, s az abból levonható következtetésekkel okkal háborít Jel. (S mert a filmet hamarosan a televízió is bemutatja, feltehetően milliókat fog jó értelemben felháborítani.) Indulatokat kelt ez a film a kisembert kihasználó, félrelökő „hatalmasságok”, a más tollával ékeskedő és így erkölcsi és anyagi hasznot húzók ellen, fölháborít bizonyos bürokratikus intézkedések ellen és igen kegyetlenül mutatja meg némely intézkedéseink mechanizmusát. A MAFILM Társulás Stúdió és a Magyar Televízió koprodukciójában készült filmet Dárday István írta, operatőrei Pap Ferenc és Darvas Máté, nagyszámú szereplőgárdája civilekből áll, egyetlen mellékszerepet játszik hivatásos színész —Fekete András —, meg néhány televíziós bukkan fel egy tévériport-betétben. Vitézy László filmjei mindenkor rendkívül fontos társadalmi kérdésekről szólnak. Ebben a filmben a címbeli vörös jöld a bauxitot jelenti, azt a bauxitot, ami az alumínium alapanyaga, s mint ilyen, népgazdasági fontosságú, túlzás nélkül mondhatjuk: nemzeti kincs. A történet könnyen összefoglalható. Szántó László bauxitbányász egy dunántúli faluban észreveszi, hogy a faluja fölötti domboldalon, a malacai által kitúrt földben bauxit lelhető. Felfedezésével hiába fordul feletteseihez, elutasítják, lehetetlennek tartják, hogy ott bauxit legyen, és csak később, amikor a bányavállalatnál rákényszerülnek újabb lelőhelyek keresésére, akkor kezdenek foglalkozni az üggyel, de már akkor nem Szántó a felfedező, hanem azok a geológusok és kutatóintézeti emberek, akik korábban elutasították, fantasztikumnak minősítették Szántó bejelentését. A megindult bauxit- termelés viszont veszélyezteti a falut, ki kell onnan az embereknek költözniük, ami szintén nem megy megrázkódtatások nélkül. Végül az új üzem beindulása után nagy kitüntetéseket osztogatnak éppen azoknak, akik mindenképpen akadályozták a termelést, Szántónak pedig szerény pénzjutalommal szúrják ki a szemét. Az új üzem termel, Szántó pedig visszamegy újra a föld alá bányásznak, illetve folytatja munkáját ott, mintha semmi köze se lett volna az új lelőhely felfedezéséhez, legfeljebb most már neki sincs otthona A film roppant élesen, sarkítva mutatja be a bauxitot megtaláló bányászt és a vállalat, meg a kutatóintézet embereinek egyenlőtlen küzdelmét, a már az ő kizárásával folytatott machinációkat, a falu szembenállását a kiürítési rendelettel, a roppant kegyetlenül végrehajtott kitelepítést, Szántónak a magáramaradását, sőt munkatársai, lakótársai szemében „ellenséggé” válását De bemutatja a televízió riportjaival való manipulálás lehetőségét is, miként fordul bizonyos csoportérdekeket követve visszájára az igazság egy tévéripont ilyen, olyan vágása Boriin. Bevezetőben arról bzjóL tam, hogy felháborít a film. Igen. Felháborít és jól teszi, ha felháborít. Nem tudni, Dárday forgatókönyve milyen valóságos tényekre épül és konkrétan ez a történet így esett-e meg valahol, de részleteiben is igaz, nemcsak valódi, és nagyon sok mozzanata, jelenetsora, vagy akár a történet váza egészében a néző környezetében tapasztalt esetekkel behelyettesíthető. Vitákat fog provokálni ez a film, de ezeknek a vitáknak csak egy lehet az eredménye: a filmben feltárt visszásságok, ösz- szefonódottságok, adott esetben azok helyi jelentkezéseinek feltárása és leleplezése. Rendkívül izgalmas, jó sodró. a film. Nagyszerűen válogatta meg a civil szereplőket a rendező, egy-két mellékfigura kivételével valamennyien tökéletes illúziót adtak, hiteles embereket for- j máltak. A két operatőr munkája nagyon jól hangsúlyozta a film mondandóját, a falu fölé magasodó fenyegető bulldózerek látványa például beszédesebben fenyegető volt bármilyen szövegnél. Az elgondolkoztató, magvas filmek kedvelőinek, azoknak a nézőknek, akik szeretik a látottakat tovább gondolni, szívesen ajánljuk. A könnyű szórakozást keresőknek már kevésbé. S ismét megemlítjük, hogy a közeljövőben, pontosabban szeptember 29-én, szerdán este a televízió első műsorában is látható. De moziban, színes, nagy képen mégis más. Benedek Miklós Kinek szól a. dal? A' gondos rendezői kezek vagy kilencven széket készítettek be szeptember 20-án a Miskolci Galéria termébe, remélve, hogy legalább eny- nyien kíváncsiak lesznek az NDK-ból érkezett sanzonénekesnő, Lunit Riebel hangversenyére, melyet a városi művelődési központ rendezett. De — mint azt oly sokan, s számos fórumon megállapították — a közönség igénye, kedve és bátorsága szinte kifürkészhetetlen. Restelkedve írom le a számot: tizennégyen ültünk le végül is, hogy meghallgassuk Luhit Riebelt A rutinos újságolvasó talán már sejti, hogy most amolyan szónoki fogással, s némi dorgáló szándékkal az a bizonyos „pedig” szócskának kell következni. Mert hogy megszokta, — hiszen elég gyakran olvashatta —, erre vagy arra a rendezvényre kevesen váltottak jegyet, néhány embert érdekéit csupán, pedig... Nos, igesn, erre az esetre is illik ez a formula, ugyanis a fiatal énekesnő kitűnően énekelt, repertoárján reneszánsz kompozícióktól és középkori német dallamoktól kezdve spanyol és japán népdalokon át egész Bob Dylan szerzeményéig, művek hosszú sora szerepelt. Valamennyit eredeti nyelven tolmácsolta, még a magyar népdalokat is. Körülbelül egy félórát énekelhetett, mikor hárman felálltak — mint később kiderült, ők vidékiek voltak és az utolsó buszhoz siettek —, ebből Lu- nit Riebel azt a következtetést vonta le, hogy a maroknyi közönséget végképp nem érdekli a műsora Meghajolt és kiment. Néhányan maradtunk, a tolmács segítségével rábírtuk, hogy énekeljen még, hiszen félreértés történt, nekünk igazán tetszik a program — azonnal visszajött, s kaptunk egy félórás ráadást, amit örömmel és kicsit mégis pirulva hallgattunk. Pedig erre nekünk, akik ott voltunk, semmi okunk sem volt... D. Szabó Ede Tudod-e mi a művészet? Végvári Lajos új könyve ■ • i Sajátos megközelítéssel, igien olvasmányos, az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára érthető formában adja meg a választ a Képzőművészeti Kiadó gondozásában megjelent új kötete címében feltett kérdésre — Tudod-e mi a művészet? — a Miskolcon élő dr. Végvári Lajos művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Főiskola professzora, a Herman Ottó Múzeum képző- művészeti osztályának vezetője. Nem vállalkozott köny- nyű feladatira, amikor olyan fogalmakat kívánt tisztázná — a gyermekek életkori sajátosságait, gondolkodásmódját figyelembe véve —, mint a jel, a kép, a fénykép közti különbség, a színek kifejezőereje, térhatása, a térábrázolás különböző módjai. Azt a formát választotta, mintha egy meghatározott gyermekhez beszélne, így az egész könyv tulajdonképpen egy olyan sajátos dialógus, amelyben a másik partner, a gyermek csak hallgatja tanítóját, legfeljebb némán követi egy-két tanácsát, útmutatását a friss ismeretek demonstrálására, de nem szól közbe. Mindenesetre ez a forma oldottá, csevegővé teszi a mondandót, megköny- nyíti annak a gyermekek részéről történő befogadását. Főleg festészetről beszél a szerző kis hallgatóinak, olvasóinak, illetve együtt játszik velük .úgy,, hogy a játékos beszélgetés során a jelek felismerésétől a kompozíció fogalmáig, illetve annak megértéséig eljussanak. Írói és költői példákkal világítja meg Végvári Lajos a jelek „olvashatóságát”, leggyakrabban Arany János Toldijának sorait elemzi és veti egybe az írásos jelzést a művészetben, illetve a képzőművészeti ábrázolásban jelentkező jelzésekkel, beszél a színek „beszédéről”, azok tórábrázo- lő erejéről, a művészi sűrítésről, a valóság átigazításá- ról, a látszat és a lényeg viszonyáról, a legfontosabb alapfogalmakról, mindenkor a játékos példáknál maradva, azokkal értetve meg mondandóját a fiatal olvasókkal. Igen sok reprodukció és a szöveget kiegészítő számos rajz — Máger Ágnes miskolci festőművész munkái — segíti a gyermekolvasók számára a könnyebb megértést. Végvári Lajos ezzel a gondolattal fejezi be könyvét: „Ezzel a könyvvel csupán az volt a célom, hogy megismerj néhány fontos alapelvet, s ezeken keresztül közelebb kerülj a műhöz. És rádöbbenj arra, hogy a művészet nélkülözhetetlen, a művészet alkotásai gazdagítják, színesítik az ember érzelmeit és képzeletét. Szeresd tehát a művészetet, járj múzeumba, kiállításokra, lapozgassál reprodukciós albumokban és keresd az alkalmai arra, hogy te is behatoljál az alkotás furfangjai- ba." A könyv címében feltett kérdésre a választ én ifgy fogalmaznám: nem biztos, hogy minden gyermekolvasó pontosan megtudja, ml a művészet, de a könyv elolvasása után mindenképpen többet tudhat róla, közelebb kerül a megismeréshez,- érdeklőén nyitott szemmel nézheti a műalkotásokat. A kiadó a kötetet a tíz éven felülieknek ajánlja. Hozzáteendő: ajánlható azon felnőtteknek is, akik ezekkel a gyermekekkel foglalkoznak, akik ezeket nevelik, tanítják. (bcnedck) Napirenden, Putnokon A művelődés és lehetőségei A közelmúltban — mint arról már beszámoltunk — Kelemér községben rendezték meg a TIT megyei szervezete néprajzi szakosztályának tájértekezletét. Amíg az összegyülekező emberekre várakoztunk, adódott alkalom megnézni belülről is a falu szemmel láthatóan „nagy házát”. Kicsit tétovázva is kérdeztem a helyiektől, valóban úgy van-e, ahogyan a homlokzat hatalmas táblája hirdeti:„Tompa Mihály Művelődési Ház”? Szóval úgy van-e, hogy ez az egész nagy épület a művelődésé itt, ebben a kicsinyke faluban? A válasz természetesen nem késett1- egy percig sem, legfeljebb nem értették, mi csodálkoznivaló van ezen. A további beszélgetésekből és szemlélődésből azért jól előrajzolódott a szokásos kép: van ugye egy nagyterem, kicsinyke színpaddal... A többi azonban eltérő a szokásos sirámainktól: nagyon jól hasznosítható kistermek is ott vannak ... Hirtelen nem is találhattam jobb elismerést, mint azt: „Milyen jó lenne ez az egész, úgy ahogy van, mondjuk, Putnokon” ... És akkor kiderült az is, hogy Kelemér társközség, közigazgatásilag Putnokhoz tartozik. És ezzel együtt tudja mindenki: Putnok lakói bizony megirigyelnék ezt a közművelődési létesítményt. Nem először adunk már hírt arról, hogy magát kínálóan „kifigurázandó” a Putnok nagyközségi (s talán jogilag-formailag ma is járási) művelődési központ állapota, kinézete, állaga, vagy ahogyan tetszik ... Méltatlan ehhez a hajdani mezővároshoz, a mával nőtt nagy településhez... Nem csupán az arra járó újságíró vagy idegen tudja ilyen siralmasnak a helyzetet. Helyben is megfogalmazódott már a gondolat: valami jobb és méltóbb kellene. Ehhez meg persze pénz kellene. És az utóbbi nincs. Ebben az ötéves tervben nem is lesz, legfeljebb továbbra is tervezni lehet... Nem mondhatnánk, hogy a nagyközség vezetői, felelős jövőépítői kihagynák emlékezetükből ezt a témát, ahogyan nem felejtődött mindennek a tárgyi környezetnek a bajos felvetése a nagyközségi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi üléséh sem. Nem ünnepi alkalom, hanem a folyamatos és rendszeres figyelem fordította a hivatott emberek figyelmét ezúttal is a közművelődés dolgaira. .......*'■ ......... T ermészetesen’ az a tájékoztató, ami a testület elé került, teljes-általános képeit igyekezett adni arról, hogy az emlegetett szegényes küllemű intézményben, hogyan lehetséges tartalmas, művelődésre inspiráló rendezvényeket tartani. A felnőttek elmaradott iskolai végzettségétől (a nyolc osztály hiányáról van szó) a szociálisul brigádok megannyi hajtóerejű megmozdulásáig széles skálán tárták fel a közművelődési tevékenységet. Elismerte az írásos anyag megfogalmazása is, hogy az eredmények kimutathatósága mellett ott vannak a kérdőjelek, a hiányok, a gondok is. Egy röpke idézetet az általánosból hadd idézzünk: „... a mostoha körülmények ellenére is a közművelődési párthatározat megjelenése óta területünkön sokat fejlődött a munka. A lakosság nagy részét sikerült megnyerni vagy érdeklődését felkelteni a művelődésre, az önművelésre. A műveltség növekedésével kulturáltabb az emberek közötti kapcsolat, a társas élet szabályait jobban betartják. Sajnos, propagandánk ellenére is, még sok embernél nincs meg a művelődési igény...” Ha jól meggondoljuk a fenti „hivatalos” megfogalmazást, azt tapasztaljuk, hogy bárhonnan kaphattuk volna az információt, a tájékoztatást És ebben nincs is semmi tévesztés. Ugyanazok a gondjai a közművelődés tartalmi munkájának Putnokon — amik kicsiben vagy nagyobban máshol is megtalálhatók. Az a tény, hogy ebben a nagyközségben még a tárgyi és épületi feltételek sem az „elfogadható” kategóriájában vannak, tovább nehezíti a helyzetet ezen a, településen. Hiszen — erre is vannak utalások a végrehajtó bizottság elé került anyagban — amikor a lakáskultúra, az emberi legközelebbi környezet már kezd hozzáidomulni, vagy, ha úgy tetszik, hozzásimulni a mához, akkor nehéz azt elkívánni, hogy ennél jóval mélyebbre süly- lyedve kínálja magát egy közművelődési intézmény . .. Vigasztalhatjuk magunkat azzal, amivel a putnokiak is: talán lehetséges lesz a változtatás. Ennek a vigasztalásnak azonban csak akkor van értelme: ha nem marad papírra vetett sorok re- ményeltető megjelenésében. Ha — a cselekvés által lesz minden „Tamásnak” megtapintható ... • (t. n. j.) Véradaíék A vérhez adott — például kukoricából, nyerscukorból, vagy állati fehérjéből készített — adalékoknak százszor ritkábban vannak káros mellékhatásai, mint a természetes vérplazmának — állapították meg nyugatnémet kutatók több mint 200 000 beteg vizsgálata során. Ezek az adalékok azonban a vérnek csak egyharmadát pótolhatják. mert oxigént szállítani nem tudnak A velük . hígított” vér azonban eljut a legkisebb véredényekbe is. Alkalmazásuknál nem áll fenn a fertőzés veszélye, ritkábbak az összeférhetetlenségi reakciók, amelyek a baleseti sokkot súlyosbítva nemritkán halált okoznak. Miskolc (Vándor S. u. 11. sz.) ŐSZI AJÁNLATA BÚTORSZÖVETEK, PAMUT- ÉS NYLONJERSEY ANYAGOK, EGYÉB KILÓS MÉTERÁRUK, NŐI CSIZMÁK, HARISNYANADRAGOK nagy választékban, olcsó áronl I
