Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1982. szeptember 1S., szombat A kiállításon. Előtérben a Szt. István-szobor Kossuth-emlékek Torinóban Száznyolcvan esztendeje, hogy Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én — ahogy visszaemlékezéseiben maga írta — „amott a szerencsi hegy tövében” — Monokon született. Megyénk szeretettel - ápolja a nagy magyar államférfi emlékét. Elsősorban természetesen a szülőfalu, Monok, de 'ezenkívül különösen Sárospatak, ahol jogi tanulmányait végezte, és Sátoraljaújhely, ahol a szülei hosszabb ideig laktak, így a nevét viselő gimnázium diákja volt, és ahol közéleti pályafutását is kezdte. A zempléni Kossuth-emlékek eléggé ismertek, ezért most inkább azokat idézzük fel, amelyeket Kossuth Lajos „turini remeteségével” kapcsolatosan egy torinói látogatásunk alkalmával gyűjtöttünk össze. A francia határ közelében fekvő Torino gyönyörű város. Míg a közép- és délolaszországi városokra a szűk latin utcák jellemzők, addig Torinói széles sugárutak, nagy ívű körutak szelik át, geometrikus kimértséggel, szinte sakktáblasze- rűen, közben sok-sok piazzá- val, azaz térrel, és szebbnél szebb palazzóval, vagyis a letűnt századokat idéző reneszánsz és barokk palotával. Emellett hatalmas, modem lakóházak, külső kerületeiben végeláthatatlan ipartelepek láthatók, hiszen Torino Milánó után Itália második legnagyobb ipari centruma, s a Fiat Művek révén az autógyártás világhírű fellegvára. Ha magyar turista látogat el Torinóba, nem hagyhatja ki programjából, hogy fel ne keresse az itt található Kos- suth-emlékeket. Kossuth Lajos ugyanis 1865-től az 1894. március 20-án bekövetkezett haláláig Torinóban élt. Eleinte ennek egyik kerületében, az azóta önálló köz- igazgatási egységgé lett Col- leenóban lakott, amellyel — époen Kossuthnak köszönhetően — Sárospatak mind szorosabbá váló testvérváro- • si kapcsolatot tart fenn. Az egykori collegnói Kossuth- ház egy kétemeletes, manzárdtetős épület volt, amelyet a közelmúltban vásárolt meg és bontatott le egy olasz gyáros. Collegno csak rövid ideig volt Kossuth lakóhelye. Innen Torinónak egy Pó-parti negyedébe költözött, és a Via dei Mille nevű utca 22. számú házának erkélves lakrészében lakott haláláig. A Via dei Mille, azaz az „Ezerek utcája” azokról a hősökről kapta' a nevét, akikkel Ga ribaldi Szicíliát a spanyol Bourbonok uralma alól fel. szabadította. A ház falán emléktábla, a Marconiról elnevezett iskola előtti közeli parkban pedig Kossuth-szobor látható, Kovács Ferenc művészi alkotása, amelyet a Risorgimento, tehát az Olaszország egyesítéséért folytatott szabadságharc századik évfordulója alkalmából, 1961-ben a szülőfalu, Monok ajándékozott Torinónak. Gránitkövén magyarul és olaszul a következő szöveg olvasható: „Ez a szobor a magyar nép ajándéka az olasz népnek, a közös harc emlékére.” Nem messze innen, a Tu-i dományos Akadémia palotája mögött találjuk az ötemeletes Palazzo Carignanót. Ez és az akadémia épületével együtt a nyolcszögletű, csillag alakú San Lorenzo templom kupolája az itáliai barokk építészet híres mesterének, Guaríni atyának a remekműve. A Palazzo Ca- rignano ma Kossuth-emlé- keket is őrző múzeum. Arról nevezetes, hogy amikor a Risorgimento idején: 18611 és 1865 között Torino volt Olaszország fővárosa, ebben a palotában tartotta üléseit az olasz parlament. Belépve a Palazzo Cari- gnano épületébe, elsőnek Holló Barnabás alkotása, egy Kossuth-mellszobor tűnik a szemünkbe. A Risorgimento szellemének megfelelően a palota múzeumi termeit az európai forradalmakat idéző festmények, írásos és tárgyi emlékek: kardok, fegyverek, ruhák, jakobinus sapkák, jeles államférfiak. hadvezérek személye: eszközei, velük foglalkozó könyvek, kéziratok tölti! meg. Az egyik terem teljes égé szében Kossuth-emlékekke van berendezve. A falakoi olaj portrék, rézkarcok, fény képek Kossuthról, torinó életéről, haláláról, temetésé ről. Itt vannak a könyvei, to rinói lakásának bútorai: szé kék, asztalok, tintatartójí sétapálcája. Aztán a vitri nekben az arcképével nyo mott pénzek, Kossuth-ban kők, érmék, s itt látható a Itáliába szóló útlevele és hozzá intézett sok-sok lévé A fiumei hajógyár mun kasai megírják neki, hog elkészült eddigi legnagyob > hajójuk, és azt Kossuth ne • vére kívánják keresztelő H. A. Liszt Ferenc „Portré” címmel nyílt meg Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész kiállítása a Vigadó Galériában. Tizenhat, többségében már ismert mű tekinthető meg a kiállításon, amelynek célja, hogy áttekintést adjon Varga Imre portrészobrász munkásságáról. Magyar írnek Aiaerikábai A Mephisto sikere után egyre több magyar film pereg Amerikában, a washingtoni Kennedy-centrumban. Az Amerikai Filmművészeti Intézet és a Hungarofilm közös rendezvénysorozata kontinentális léptékű vállalkozás. A washingtoni bemutatók előtt a nyolc magyar film — köztük A bizalom, a Szindbád, Fábián Bálint találkozás istennel, az Egy erkölcsös éjszaka — Minnea- polisban, Clevelandben, Chi cagóban, Kalifórniában, a denveri filmfesztiválon, a seattlei filmfesztiválon, Mi amiban, az Üjvilág fesztiválon mutatkozott be. Washington után New Orleans, Los Angeles, Portland, Santa Barbara következik. További nyolc város filmklubjai műsorára kerülnek a magyar filmek. ZELK ZOLTÁN: Dal Özicbú, csöpDnyi szél szalad, olykor megáll s liheg. Nem táncol már, aludni kész o zöldszoknyás liget. Bezzeg, déltájt, mutatta még nagy vaskos lábait, szájtátva nézték a szelek szerelmes táncait. Aludjon hát! Borulj reá te ég! s ti fellegek! Tudok is néki altatót, egy régi éneket. Egy régi-régi éneket, kurta kis dal csupán s bolondos is: egy szép legény meghalt egy lány után . l: Három másik siratta őt három nap — három éj. Kalapja a parton maradt, vitte vad téli szél. «5 Aludj, liget! A dal megül fáidnak ágbogán — egy kora-csillag bú elő az alkony hajlatán . (1936) *A költő kötetben még meg nem jelent verse Egész éjjel nyögdé0 cselt. Zsibbadt a keze, lába. Annyi ereje sem volt, hogy felkattintsa a villanyt. Pedig csak az ágyból kellett volna kinyújtani a kezét. Meg aztán, ha felgyújtja a lámpát, attól sem lesz jobban. A sötétség hirtelen forogni kezdett. Örült körben forgott. Azt mondta magában: most fog meghalni. Pont most van rosz- szul, amikor reggel programja van. Tulajdonképpen nincs komoly baja, vérkeringési zavarai vannak, gyakran zsibbad, és fázik a keze meg a lába. De szédülni nem szokott, ettől ijedt most meg, mitől forog vele az ágy. Reggel, amikor az ébresztőóra kirángatta az ágyból, valamivel jobban érezte magát. Sietve magára kapkodta ruháját, és sietett a sarki eszpresszóba. A sok üres asztal zavarba hozta, botjára támaszkodva próbálta eldönteni, hová üljön le. Végül választott egyet az ablak mellett. Re- tiküljéből műanyag pipere- táskát szedett elő, a púderpamaccsal végighúzott az orrán, csak úgy, tükör nélkül. A felszolgálónő a távolból várta, amíg végez a művelettel, majd kifejezéstelen arccal sétált oda. — Mit parancsol? — Egy kávét kérek. — Majd a felszolgálónő elégedetlen arcát látva még hozzátette: — Habbal... A kávéban semmi más jó nincs, mint az, hogy forró. De még így is élvezettel szürcsölte. Az aljából még kikanalazta a maradék cukrot, a pineémő idegesen kapta fel fejét a csikorgó hangra. — Kérem szépen — próbált szólni, de nem nagyon figyeltek rá. — Legyen szíves .... — és még a kezét Borsányi Vera Eltartók a kávéházban is felemelte, hogy észreve; gyek. — Fizetni akar? — Még nem. Legyen szíves megmondani, hány óra van. — Negyed kilenc — jött a válasz a pult felől, és még hallotta, amint a felszolgálónő odaszólt a kávéfőzőnek: — Itt fog ülni tízig, azzal az egy kávéval. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Gondterhelten tenyerébe támaszkodott, igy bámult ki az ablakon. A barátnőjét várja. Jeneiné megígérte neki, hogy segít eltartókat keresni. Nem a pénz miatt lenne szüksége valakire, hanem, mert any- nyira egyedül van. Meg néha beteges, ilyenkor megijed, kellene mellé valaki, alti egy pohár vizet hoz, vagy orvost hív, mikor, mire lenne szüksége. És nem lesz már fiatalabb. A nyugdíja igaz, hogy nem sok, de ami kell, arra futja. A fiától is kap havonta öt- ven-száz márkát, mikor mennyit szánnak rá ö még ennyit sem akar elfogadni, mert őszintén szólva nem hiszi el, hogy azok Münchenben olyan jól élnek. Olyanokat írnak neki, hogy minden évben máshol töltik a szabadságukat. Egyszer Egyiptomban, máskor Spanyolországban., Most legutóbb a karácsonyt New Yorkban töltötték. Igaz, fényképeket is küldözgetnek, szép színes fotókat, de hát őneki is van lánykorából egy fényképe, mintha Velencében lenne, még a háttérben a gondolák is látszanak. Senki nem mondaná, hogy az Angol Parkban készült... — Jó napot, Feketénél — riadt fel a köszönésre. — Jeneiné vézna kis anyóka, de a tartásán, az öltözködésén látszik, valaha jobb napokat látott. Csalt neki nem voltak jobb napjai sohasem. Férjhez ment, gyereke született. A férje odaveszett a háborúban. Mostohaapát viszont nem akart a fiának. Dolgozott látástól vakulásig. Egy áruházban volt eladó, este pedig takarítást és mosást vállalt, hogy a gyereket rendesen nevelhesse, eltarthassa. A fiú pedig hálából külföldre szökött. Tíz éve él egyedül abban a nagy lakásban. Két szoba, személyzeti. Kisebbre nem akarja cserélni, pénz nem kell neki. És a kis lakásban is csak egyedül lenne. — Na. mi van? Tud nekem mondani valami biztatót? — tette fel izgatottan a kérdést, miután barátnője ki fecsegte magát az időjárásról. Jeneiné fekete jersey kesztyűjét óvatosan lehúzta. Ki látott már ilyet, nyáron kesztyűben? — Tudok, aranyom, tudok. — Csúnya és nevetséges kalapját gondosan letette az asztalra. — Egy olyan házaspárt találtam magának, de olyat! Csupa- szív emberek. Mindjárt ők is itt lesznek. Középkorú, gyermektelen házaspár. Gyermektelenek? Az nagy kár. Ö mindig vágyott arra, hogy nagymama legyen. rossz, csintalan gyerekek vegyék körül, még akkor is, ha nem a saját unokái. De talán lesz majd gyermekáldás, meg is mondja majd ennek a házaspárnak, hogy az ő részéről ennek semmi akadálya. — Elmeséltem nekik, hogy milyen a lakás, hogy nem éppen nagyméretű, de mégis két szoba... És ne haragudjon. de felajánlottam, hogy maga a személyzeti szobában fo'g lakni. — Szó sem lehet róla, hogy én a kis szobában ... — Ne tiltakozzon, aranyom! — csattant fel Jeneiné hangja, majd suttogva folytatta: — Ha átengedi nekik a két szobát, természetesen többet kérhet tőlük. — Legalább az egyik szoba maradjon az enyém. Hiszen különbejáratúak. Nem zavarnánk egymást. És nekem nem pénz kell, hanem szeretet. Nem érti? Jeneiné duzzogva vono- gatta vállát. — Miért olyan nehézkes maga, meg élhetetlen Pszt! Itt vannak. Es dugja el azt az átkozott botját, még azt hiszik, ápolni kell magát. .. Erre, erre. ide tessék! — integetett Jeneiné a házaspár felé. Ö szemügyre vette őket. Először a férfit. Szemüveges, negyven körüli. Zakóiát lezseren kigombolta, mielőtt leült. — Doktor Ágoston — fogta meg Feketéné durva nagy kezét. — A feleségem — mutatott a mellette ál 1c nőre, aki úgy látszik, nem is akar leülni. — Ágostonná — biccentett a nő, de nem nyújtott kezet.
