Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1982. szeptember 18., szombat Hyílt kirnáiyvslsái az NSZK-baii Megnyílt az őszi E31SIIV A megnyitás után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Képünkön: Havasi Ferenc, ar MSZMP KB titkára. (Folytatás az 1. oldalról) Schmidt és az SPD javaslatát mind Helmut Kohl, a CDU elnöke, mind Hans- Dietrich Genscher, az FDP elnöke elutasította. Az új választás megtartása elől Kohl személyes érdek, az FDP pedig pártérdek miatt zárkózik el. Űj választás előtt össze kellene hívni a CDU rendkívüli kongresszusát, és Kohl nem lehet biztos benne, hogy itt őt jelölnék kancellárjelöltnek. A szabaddemokrata párt pedig joggal tarthat attól, hogy 1900-as 10,6 százalékos eredménye után ezúttal esetleg még az 5 százalékot sem éri el, és kibukik a parlamentből. Pénteki parlamenti beszédében Kohl azonnali visszalépésre szólította fel Schmidt kancellárt, és közölte: pártja nem járul hozzá a kisebbségi szociáldemokrata kormány hatalmon maradásához. Kohl és Genscher is megerősítette: előbb új kormányt akarnak létrehozni, és csak azután — immár a hatalom birtokában — kívánnak dönteni esetleges új választásokról. * A Német Szövetségi Köztársaság alkotmánya szerint a szövetségi kormány a szövetségi kancellárból és a szövetségi miniszterekből áll. A szövetségi kancellárt a szövetségi gyűlés (Bundestag) választja meg abszolút többséggel a szövetségi elnök A Szovjetunió és a szovjet nép, illetve a szovjet filmművészet jobb megismerése, valamint az ifjúság és 'a film egymáshoz közelítése, a fiatalok értő mozinézőkké nevelése végett a Borsod me-, gyei Tanács V. B. művelődés- ügyi osztálya, a KISZ Borsod megyei Bizottsága, a megyei úttörőelnökség, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, valamint a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat az elmúlt tanév utolsó négy hónapjában „Ismerd meg a szovjet filmművészetet’’ címmel ifjúsági látogatói versenyt rendezett Borsod megye tanintézetei között, amelynek értékelését tegnap délután tartották Miskolcon. Az ünnepi értékelésen és díjkiosztáson részt vettek a megye és a város párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői, ott volt többek közölt Kövér Árpád, az MSZMP megyei bizottsága propaganda- és művelődés- ügyi osztályának vezetője, ott voltak a legjobb eredményt elért tanintézetek és a moziüzemi vállalat képviselői. Lengyel Ágoston, mozivállalati igazgató értékeléséből kitűnt, hogy hatvanhét iskola vett részt a versenyben és négy hónap alatt százharmincötezer látogatást eredményezett ez a részvétel. A legjobb eredményt elért huszonhárom jutalmazott tanintézet 66 ezer ifjúsági nézőt biztosított négy hőnap alatt. Természetesen nemcsak filmet néztek, hanem komplex kísérő programok is segítették a verseny célkitűzéseinek megvalósítását. javaslata alapján. A szövetségi minisztereket a szövetségi elnök nevezd ki, vagy menti fel — a szövetségi kancellár javaslata alapján. A kormány általános politikai irányvonalát a' szövetségi kancellár határozza meg — és azért ő viseli a teljes felelősséget. A Bundestag csak olyan módon vonhatja meg a bizalmát a kancellártól, ha — abszolút többséggel — nyomban meg is választja utódát („konstruktív bizalmatlansági indítvány”). Ha ez megtörténik, akkor a szövetségi elnöknek ki kell neveznie az így megválasztott kancellárt. A szövetségi kancellár maga is kezdeményezhet bizalmi szavazást. Ebben az esetben, ha a Bundestag nem szavaz neki ahszolút többséggel bizalmat, a szövetségi elnök a kancellár javaslatára 21 napon belül feloszlathatja a Bundestagot — ha az időközben nem választ új kancellárt. Schmidt kancellár pénteken a Bundestagban ez utóbbi lehetőséggel élt: azt javasolta az ellenzéknek, hogy ő maga kezdeményezi a bizalmi szavazást; és amennyiben az számára kedvezőtlen eredménnyel jár, feloszlatják a Bundestagod és idő előtti választásokat írnak ki. Az ellenzék ezt elutasította — nyilvánvalóan bízik abban, hogy élhet a „konstruktív bizalmatlansági indítvány” adta lehetőséggel, és ez esetben maga szabhatja meg a választások időpontját. Az ünnepségen adták át a kiíró szervek díjait, amely pénzjutalomból, ajándékutalványokból és tárgyjutalomból állt. öt kategóriában adtak díjat, valamennyi kategória első helyezettje elnyerte a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának oklevelét is. ' Az óvodák kategóriájában sorrendben a miskolci Vászonfehérítő úti, Hoffmann Ottó úti', bolgárföldi, Tátra üti és Marx Károly úti, a legkisebb általános iskolák kategóriájában az edelényi 1-es sz., a mérai, a cserépváraljái és a dámóci, a középnagyságú általános iskolák között a mezőkövesdi 3-as sz., a borsod- bótai, a mezőkövesdi 1-es sz., a berentei, a mezőkövesdi 2- es sz., a nagyobb általános iskoláknál a miskolci 2-es. számit, 1-es számú, 18-as számú, a szendrői és a miskolci 30-as számú, a középfokú tanintézetek közül a 101-es számú Ipari Szakmunkásképző, a 3-as számú Miskolci Ipari Szakközépiskola, a 103- as számú ipari'Szakmunkásképző Sajószentpéterről és az abaújszániói Mezőgazdasági Szakközépiskola nyert díjat. A megyei úttörőelnökség két különdíját a miskolci 2-es számú Általános Iskola és a miskolci 3-as számú Ipari Szakközépiskola nyerte el. A díjátadás után a nyertes intézeteket Borsos Árpád, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője köszöntötte, egyben megköszönte a mozidolgozók munkáját és további sikeres, eredményes munkát kívánt minden résztvevőnek. (Folytatás az 1. oldalról) — A Budapesti Nemzetközi Vásáron részt vevő külföldi kiállítók is tanúsíthatják — mondotta —, hogy a magyar kereskedők és ipar- vállalatok megbízható, jó partnerek. A fokozódó nemzetközi versenyben termelő vállalatainknak azonban az eddigieknél is nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a meglevő piacok megtartásáért és újabbak megszerzéséért. A termékek magas színvonalával, jó minőségével, a választék állandó gazdagításával, a pontos szállításokkal kell megnyerni, illetve megtartani a hazai és külföldi vásárlót. — A bizalom, a bemutatkozás és a kapcsolatok bővítésének szándéka a magyarázata annak is, hogy az idei őszi vásárra minden eddiginél többen jelentkeztek. Hazánkkal együtt több mint negyven Ország, valamint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet kiállítói mutatják be fogyasztásicikk-újdonsá- gaikat. — A több mint 64 000 négyzetméternyi területen a kiállítók száma meghaladja az 1600-at. A legnagyobb külföldi kiállítók a Szovjetunió, Jugoszlávia és a Német Szövetségi Köztársaság. Örömünkre szolgál, hogy a BNV-n, hosszabb szünet után ismét megjelent Vietnam, Algéria, Görögország, Kenya és Kuvait, valamint új kiállítóként üdvözölhetjük Costa Ricát, Ecuadort és Hon- durast. Mindezek alapján mondhatjuk, hogy az idei BNV is a békés és mindenki számára előnyös bemutatkozás színhelye lesz. — A magyar kiállítók Célja, hogy széles körű tájékoztatást adjanak a lakosságnak és a kereskedelem képviselőinek fogyasztási cikkeket gyártó iparunk fejlődéséről, legújabb eredményeiről és a várható árukí-“ nálatról. Egyidejűleg megismertessék a külkereskedelemmel és külföldi partnereinkkel a hazai exportkínálatot. S hogy ez mennyire sikerült, a vásárlátogatók rövidesen személyesen is megítélhetik. Végül elismerését és köszönetét fejezte ki a vásár rendezőinek és szervezőinek eredményes munkájukért, a külföldi vendégeknek pedig azt javasolta, hogy a szakmai tárgyalások szüneteiben ismerkedjenek meg fővárosunkkal. Ezzel az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt megnyitotta. A megnyitás után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Elsőként a B pavilonban ismerkedtek a hazai vegyipar eredményeivel. A vegyipari termékeket exportáló Chemolimpex standja mellett elhaladva a vendégek a Protenvita-kiállításhoz érkeztek, ahol Gonda György államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke kalauzolásával ismerkedtek meg az emberi környezet védelmében elért hazai és külföldi eredményekkel. A körséta a 16-os pavilonban, a Lengyel Népköztársaság bemutatójának megtekintésével folytatódott. A vendégek tetszését megnyerték a lengyel textil-, bőr- és játékipar legújabb termékei, amelyeket a Textilimpex Külkereskedelmi Vállalat egyesülése mutatott be. Ezután a D pavilonban a külföldi országok> nemzeti termékbemutatóit tele in tették meg. Ezután a különösen gazdag szovjet bemutatóra látogattak, ahol Rudolf Ottovics Verro, a Lett SZSZK miniszterelnökének első helyettese fogadta a vendégeket. Megtekintették a látványos lett divatbemutatót, majd a 12 szovjet külkereskedelmi vállalat által forgalomba hozott fogyasztási- cikk-ájdonságokat — egyebek közt televíziókat, fényképezőgépeket, hangszereket és szőrmeárukat —, valamint a KGST-együttműködés eredményeit bemutató, tablókat. A körséta résztvevői vendégkönyvi beírással fejezték ki elismerésüket. Délben megnyitották a vásár-város kapuit a nagyközönség előtt is. Tanácskozott a SZÍ elnöksége A Minisztertanácsnak áss 1963. évi népgazdasági terv elkészítéséhez kiadott irányelveit véleményezve a SZOT elnöksége, pénteki ülésén megállapította, hogy az reálisan veszi figyelembe a nemzetközi és hazai gazdasági lehetőségeket, követelményeket, igényeket. A fő célkitűzés továbbra js nemzetközi fizetési mérlegünk javítása. Az életszínvonal megőrzésére tett erőfeszítéseinknek is összhangban kell lenniök a gazdaság teljesítményével, lehetőségeinkkel. Az elnökség kérte a kormányt, hogy fokozott gondot fordítson az áruellátás biztonságának fenntartására. A szakszervezetek továbbra is szükségesnek tartják a teljes és hatékony foglalkoztatás megtartását — a munkaérőgazdálkodásban rejlő tartalékok 'jobb hasznosításával. Fontos, hogy az év hátralevő időszakában a gazdasági vezetés, a szakszervezetek, a dolgozó kollektívák hatékony munkája biztosítsa a hazai ellátás folyamatosságát, az export — ezen belül különösen a nem rubelelszámolású export — fokozását, az anyag és energia ésszerű, takarékos felhasználását, a termékek, és szolgáltatások magasabb minőségi színvonalát. A szakszervezetek meg vannak győződve arról, hogy csak a minél magasabb ez évi teljesítményekkel lehet jól megalapozni az 1983-as tervben várhatóan megfogalmazandó feszítettebb feladatok megvalósítását. A szakszervezetek — a dolgozók körében szerzett tapasztalatok birtokában — készek közreműködni az 1983. évi népgazdasági terv végleges kimunkálásával a társadalom fejlődését legjobban szolgáló változatának kidolgozásában és a feladatok hatékony végrehajtásában. Felmentés, kinevezés A Minisztertanács Sarlós Istvánt, az Országos Közművelődési Tanács elnöki tisztsége alól felmentette, s egyidejűleg Győri Imrét az Országos Közművelődési Tanács elnökévé kinevezte. ' Elhunyt Mikns Siller Mikus Sándor, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, a XX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja, pénteken, 79 éves korában váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Tajvan V f fc-r'A, f Új helyzeth «..., rn I - y- * ;! (/: :■ : j L, Csöng Csing-kuo elnök, a Kuo mingtang vezetője Az amerikai Kína-politika vLji.ww. j.ii’.v. ■w.vzv-J-. ól úA-AÍiiWliVirtr«'' „A kétértelműség remekműve” — e nem éppen dicsérő jelzővel illette az International Herald Tribune a tajvani fegyverszállítás miatt majd egy évig húzódó vitában nemrég elért amerikai—kínai megállapodást. A kompromisszum, emlékezhetünk, tartalmazott ugyan egy amerikai ígéretet a szigetország katonai ellátásának korlátozásáról, sőt hosszabb távon csökkentéséről, ám Washington elérte célját: Peking hivatalosan vállalta, hogy békés eszközökkel törekszik az újraegyesítésre. A diplomáciai kapcsolatok 1979-es megszakítása után katonailag is cserbenhagyta tehát az USA Tajvant? Milyenek a 17 milliós sziget kilátásai az új helyzetben? S egyáltalán: beszélhetünk-e új helyzetről? ILLÚZIÓK RABJAI * Tajpeji megfigyelők távolról sem látják egész sötéten a kilátásokat. Változatlanul visszautasítják Peking minden közeledési kísérletét. A Csang Csing-kuo elnök — a hajdani Csang Kaj-sek fia — által vezetett Kuoming- tang-párt változatlanul abban az illúzióban él, hogy ..egyszer sor kerül az anyaország visszafoglalására” Bíznak a félmilliós, korsze rűen felszerelt hadseregben a tőkés világgal fenntartón kiterjedt üzleti kapcsolatokban, s gazdasági erei ül:ben: abban, hogy Tajvanon az egy főre eső nemzeti jövedelem körülbelül négy-ötszöröse az anyaországbelinek. „NEM” VAGY „KÉSŐBB”? Peking az elmúlt időben sorozatos javaslatokat tett az újraegyesítés érdekében. Hangsúlyozottan megígérték, hogy Tajvan szigete a „különleges közigazgatási körzet” státusát élvezheti Megmaradhatna a kapitalista gazdasági berendezkedés a külkapcsolatok rendszere sőt a saját hadsereg is, Tajvannak mindössze szuverenitás-igényéről és saját zászlajáról kellene lemondani. A Kínai Népköztársaság első lépésként a postai, közlekedési és kereskedelmi kapcsolat helyreállítását javasolta, s egyben magak rangú állásokat ajánlott fel a tajpeji vezetőknek. Tajpej mindezzel hármas követelést szegez szembe. Peking mondjon le a marxizmus—leninizmusról, mint állami doktrínáról; állítsák vissza az állami és a magáncégek közti szabad versengést; s oszlassák fel a népi kommunákat. A feltételek Kína számára természetesen tárgyalási alapot sem jelenthetnek. A szakértők azonban joggal figyelmeztetnek; a közeledési vitábnn mondott heves és egyértelmű „nem” idővel változhat! sőt — mint a diplomáciában olv sokszor —• inkább jelentheti ezt: „majd később”. Utalnak például a Hongkongon és a Japánon keresztül bonyolódó, s az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt kínai—tajvani kereskedelemre. A STRATÉGIAI ÉRDEK Végső soron úgy tűnik, hogy a nemzetközileg elszigetelődött tajpeji vezetés lehetőségeit az Egyesült Államok támogatása szabja meg. Washington számára kétségtelenül fontosak az itteni tőkebefektetések. A jobboldali körök megnyugtatására Reagan elnök többször kijelentette, hogy a jövőben is teljesítik a Tajvannal szemben vállalt kötelezettségeket, azaz veszélyhelyzetben bővíthetik a fegyverszállítást. Hosszabb távon azonban a széles körű stratégiai, szovjetellenes indíttatású kínai—amerikai együttműködés az elsődleges. A Fehér Ház legfeliebb arra számíthat, hogv ez Pekinget is a tajvani kérdés megoldásának elhalasztására készteti. „Ismerd meg a szovjet filmművészetet” SzázharmiBcötezer borsodi diák a mozikba