Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-27 / 200. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 2 1932. augusztus 27., péntek fwnyt dr. Haményi László Augusztus 19-én, hosszú szenvedés után, életének 75. évében elhunyt dr. Naményi László, a megyei rendelőin­tézet nyugalmazott igazgató­ja. Naményi doktor az elsők között volt, aki a felszabadu­lás első napjaiban megkezd­te az alakuló új rend egész­ségügyének orvosi megala­pozását, szervezését. Vezető feladatot vállalt a szakszer­vezet és az MKP helyi meg­alakításában, szervezeti ke­reteinek és működésének megindításában. Cselekvő közreműködésével indult meg városunkban és megyénkben a körzeti orvosi ellátás, majd a szakorvosi járóbeteg-ellá­tás. Ennek további fejleszté­sében mindig aktív szerepet töltött be. 1950-től vezette a megyei rendelőintézetet. Alkotó­munkája nyomán a régi OT1- rendelésekből korszerű szak­orvosi járóbeteg-ellátó háló­zat épült ki. Elsők között volt, aki a gyógyító-megelő­ző ellátás egységesítését fel­ismerte, a kórház-rendelőin­tézet és az alapellátás integ­rációját a gyakorlatban meg­valósította. Szakmai munkájának pél­damutató, magas szintű ellá­tása mellett mindvégig aktív munkát vállalt a párt helyi szerveinek különböző testü­letéiben; propagandistaként és vezetőként nemzedékeket nevelt a szocialista egészség­ügy alapelveinek szellemé­ben. Dr. Naményi László egész életének munkájával valósította meg azt az esz­ményt, amelyet társadalmunk a kommunista orvos elé ál­lít. Értékes tevékenységének elismeréseként az elsők kö­zött kapta meg az érdemes orvosi címet, ezenkívül álla­munk számos kitüntetéssel ismerte el munkásságát. Dr. Naményi László halálával pártunk értékes tagját veszí­tettük el. MSZMP Miskolc városi egészségügyi bizottsága, B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. egészségügyi osztálya fi kuvaiti purfauieuli delegáció tárivalásai Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az Országházban fogadta Kuvait nemzetgyűlésének küldöttségét. A megbeszéléseken részt vett Péter János, az országgyűlés alelnöke is. sápi! izraeli kivonulás Az izraeli tankok kivonulnak Kelet-Bejrútból, hogy helyüket a nemzetközi ellenőrző erők olasz egységei foglalják el. A lakos­ság megkezdte visszatelepülését Kelet-Bejrútba. (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországi benyomásai­ról szólva a nemzetgyűlés el­nöke hangsúlyozta: — Őszin­tén meg kell mondanom, meglepett mindaz, amit or­szágukban tapasztaltam. Megítélésem szerint koráb­ban nem volt hiteles képünk Magyarországról; ezt az or­szágot, az itt élő népet, meg­ismerni csak a személyes lá­togatás alkalmával sikerült. Azok a benyomások, ame­lyek a magyar mezőgazda­ságról, az iparról — s a kor­mányzat képviselőivel foly­tatott megbeszéléseink is ezt erősítették meg — kialakul­tak bennünk, azt jelzik, hogy a magyar nép együtt halad a korral, mindent megtesz azért, hogy az ország fejlőd­jön, s az életkörülmények napról napra javuljanak. Al­kalmunk volt meggyőződni arról, hogy a magyar való­ban vendégszerető nép, ven­déglátóink őszinte tárgyaló- partnerek. Végezetül Mohammad You­suf al-Adasani a két tör­vényhozó testület kapcsola­tairól szólva kiemelte; — Mi éppúgy, mint magyar kollé­gáink, tagjai vagyunk az In­terparlamentáris Uniónak. Az IPU tanácskozásain ál­láspontjaink mindig azono­sak — és ez nagyon fontos tényező kapcsolatainkban. A magyar országgyűlés Európa egyik legrégebbi parlament­je, így együttműködésünk során számos tapasztalatot hasznosíthatunk a jogalko­tással és a különböző, tör­vényhozással kapcsolatos kér­dések területéről. A legfon­tosabbnak azonban azt tart­juk, hogy a népképviseleti szerveink közötti közvetlen kapcsolat létesítése előmoz­díthatja — és elő is fogja mozdítani — az állami intéz­mények, kormányszervek jobb együttműködését. Fiit: síié gázvezetMa (Folytatás az 1. oldalról) lap is vezércikket szentelt. Mindkettő — a jobboldali The Daily Telegraph és a konzervatív The Times — az Egyesült Államokat marasz­talta el. A The Times sze­rint az ügy egyik tanulsága, hogy a nyugat-európai válla­latok a jövőben óvakodni fognak az amerikai licencvá­sárlásoktól, hiszen azzal, hogy függővé teszik magukat ame­rikai cégektől, „túlságosan is sebezhetővé válhatnak az amerikai politika kanyarjai­val szemben”. Az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium csütörtökön es­te „feketelistára helyezte” a Dresser Industries nevű ame­rikai céget, amelynek fran­ciaországi leányvállalata, a Dresser-France, kompresszo­rokat adott el á Szovjetunió­nak, valamint a Creusot— ' re francia vállalatot, amely . nlén részt vesz a szállítá­sokban. Az intézkedés meg­akadályozza, hogy a Dresser Industries a jövőben alkat­részeket kapjon dallasi anya- vállalatától. Washingtoni források sze­rint a szankciókat mind­azon amerikai vállalatok el­len érvényesíteni fogják, amelyek megszegik a Reagan- kormány embargóját. A kereskedelmi minisztéri­um szerdán pénzügyi bünte­tőintézkedéseket helyezett ki­látásba négy nyugat-európai ország — Belgium, Francia- ország, Olaszország és Nagy- Britannia — ellen, amiért ezek az országok acéláruikat 2—26 százalék közötti állami szubvencióval szállítják az amerikai piacra, miközben az Egyesült Államok acélipara messze kapacitása alatt ter­mel. Az NSZK-ra és Luxem­burgra a büntetőintézkedé­sek csak azért nem terjednek ki, mert ezekben az orszá­gokban az állami szubvenció két százalék alatt van és az Egyesült Államokba irányuló acélexportjuk nem jelentős. A gázvezeték-berendezé­sekkel kapcsolatos szankciók várhatóan tovább növelik a feszültséget az amerikai és a francia kormány között. Az NSZK kormánya szerdán hi­vatalosan közölte, hogy tá­mogatja az érdekelt nyugat­német, vagy nyugat-németor­szági cégeket a gázvezeték­kel kapcsolatos szerződéses' kötelezettségeik teljesítésé­ben. ■I Sajtóértekezletet tartottak szerdán késő este a Szaljut—7 űrállomás lakói a Moszk­va melletti földi irányító­központban összegyűlt szov­jet újságíróknak. Az újságírók első kérdése természetesen Szvetlána Sza- vickajához szólt, akitől köz­érzete iránt érdeklődtek. A világ második űrhajósnője elmondta, hogy a súlytalan­ság nem okozott számára kü­lönösebb meglepetést, szer­vezete jól és hamar alkal­mazkodott hozzá. Közérzete változatlanul jó, élvezi az űrállomáson végzett munkát. Véleménye szerint semmi akadálya, hogy a jövő űr­hajósnői sikerrel végrehajt­sák a rájuk bízott feladato­kat, s a távolabbi jövőben akár egész családok is tar­tózkodjanak az űrállomáso­kon. Leonyid Popov, Szavicka- ja parancsnoka, aki Valerij Rjuminnal 185 napot töltött a Szaljut—6 űrállomáson, di­csérte az elődjénél jóval ké­nyelmesebb Szaljut 7-et. El­ismeréssel szólt a tervezők­ről, mérnökökről, akik a ko­rábbinál sokkal kellemesebb körülményeket teremtettek a hosszú ideig tartó űrrepülé­sek résztvevői számára mun­kájukhoz és szabad idejük eltöltéséhez. Az Anatolij Berezovojjal 105 napja a világűrben tar­tózkodó Valentyin Lebegye- vet arról faggatták az újság­írók, hogy .nem .fáradtaidé el a több, mint háromhónanos munkától. A fedélzeti mér­nök elmondta, hogy időn­ként természetesen éreznek fáradtságot, de a földi irá­nyítás rendszeresen lehetővé teszi számukra, hogy kipi­henjék magukat. A Veréb-akció résztvevői 1944. március 16-án, hajnal­ban, két óra tájban poty- tyantak magyar földre. A Halifax — amely, miután elvégezte dolgát, visszafoi-- dult, és Jugoszlávián át visszarepült Brindisibe — mindössze körülbelül 200 méterre repült a föld felett, amikor elsőként a 49 éves Duke ezredes kiugrott be­lőle. Mivel még sohasem ejtőernyőzött, ő maga cso­dálkozott a legjobban, ami­kor sértetlenül a földön ta­lálta magát. Két társa, aki előzőleg Algírban gyorsí­tott kiképzésen vett részt, és így gyakorlott volt, kö­vette. Majd a holdvilágos éjszakában máris felettük lebegett a negyedik ernyő. A rádióval. Ha Duke me­móriája jobb, s nem Kádár Gyuláé, aki váltig állította, hogy rádió nem volt az ér­kezők felszerelésében, el­lenkezőleg: ő bocsátotta rendelkezésükre a már elő­zőleg Törökországból be- csemoészett készüléket. Idáig minden a terv sze­rint történt. Azaz mégsem. Mert nem várta az érkező­ket senki, márpedig a meg­beszélés szerint, a magyar hírszerzés embereinek a környéken kellett volna tartózkodniuk. Duke ezredes és társai elásták az ejtőernyőket és más felszerelési tárgyaikat. A cserjésben elrejtették' a rádiót. Amikor világosodni kezdett, néhány kilométer­nyire felfedeztek egy temp­lomtornyot. Amerikai egyen­ruhában indultak arra. A falura — egy negyedszázad múltán — Duke ezredes úgy emlékezett vissza, hogy Potourinnak hívták. Ennek alapján bizony nem lehet azonosítani sem a magyar, sem a jugoszláv térképen. A falu lakóinak segítsé­gével próbáltak kapcsolatot keresni a magyar katona­sággal. Nem nagy sikerrel. Többen ijedten faképnél hagyták őket, de aztán ta­láltak valakit, aki beszélt valamit franciául, állítólag a háború előtt Párizsban volt pincér. Duke ezredes az előre elkészített mesével traktálta, vagyis azzal, hogy Titóhoz készültek, és rossz helyen értek földet, s most meg akarják adni magukat a magyar hadse­regnek. A faluban azonban ezt nem tehették meg, mert semmiféle hatóság, még jegyző sem akadt. A volt párizsi pincér minden­esetre nagyon szívélyes volt a jövevényekhez. A falu lakói megvendégelték az amerikai egyenruhás tiszteket, bár alighanem senkinek nem volt fogalma arról, kiket kínál. A bősé­ges reggeli után Duke te­lefon után érdeklődött, hogy kapcsolatot teremt­hessen a legközelebbi ma­gyar helyőrséggel. A .fa­lucskában nem volt telefon. Akkor autót keresett, hogy behajthassanak a legköze­lebbi laktanyába. A faluban nem volt autó. Azt már tudták, hogy Nagykanizsa 12 kilométer’' re van. Ott van magyar helyőrség. S az OSS Balkán­osztályának volt vezetője, az amerikai hírszerzés ez­redese meglehetősen egy­szerű megoldást választott, hogy a magyar hírszerző- koHágákkal kapcsolatba ke­rülhessen. Kitépett egy la­pot a noteszából, néhány Pintér István dokumentumriportja: A Veréb is akció (4) sort írt rá: „A nagykanizsai helyőrség parancsokságá­nak ! Alulírott amerikai tisztek, elhibázott ejtőer­nyős ugrással magyar terű-' leien értek földet. Tisztelet­tel jelentkeznek a magyar hadseregnél és a genfi nemzetközi hadifogoly­egyezmény szellemében, a rendelkezésére bocsátják magukat.” A cédulát nevük, rangjuk és számuk feltün­tetésével mindhárman alá­írták, és egy biciklis pa­rasztfiúval beküldték Nagy­kanizsára. Az eredmény ezúttal nem maradt el. Igaz, hogy még nem a magyar VKF/2 em­berei érkeztek, hanem egy szakasz katona, egy száza­dos parancsnoksága alatt. A katonák körülvették azt az épületet, amelyben az amerikaiak vendégeskedtek, s a parancsnok pisztollyal a kezében rontott az ame­rikaiakra. Az amerikai tisztek felugrottak, tiszte­legtek. Erre a magyar szá­zados zavarba jött, áttette a fegyvert a bal kezébe, jobbját pedig tisztelgésre emelte. Nunn kapitány né­metül tudott vele beszélni. Ö tolmácsolta az ezredes szavait: csak egyenlő ran­gú tisztnek hajlandó meg­adni magát. Ahhoz is ragaszkodik, hogy angol tolmáccsal érintkezhessék Az érkezés vele. Szegény százados nem tudta, hogy mitévő legyen, de szerencsére nem is rá várt a dilemma megoldása. Üjabb egységek és maga­sabb rangú tisztek érkeztek Nagykanizsáról. Mindenek­előtt átkutatták azt a terü­letet, ahol az amerikaiak' földet értek. Nagy örömük­re, megtalálták az elásott felszerelést. Többek között azokat a tartályokat is, amelyekben Duke-ék a szük­ség esetén vesztegetési aján­déknak szánt, s akkor még Magyarországon ismeretlen nylonharisnyákat, valamint töltőtollakat, karórákat, konzervkülönlegességeket tárolták. „Természetesen” az utolsó szálig mindennek lába kelt. Most már elérkezett vol­na az ideje annak, hogy a jelenlevő legmagasabb ran­gú magyar tiszt, egy alez­redes intézkedhessék. Ek­kor azonban váratlanul megjelent egy átlagnál ma­gasabb termetű, civilruhás férfi. Sportkocsival hajtott a helyszínre, azonnal kiug­rott a kocsiból, átfurako­dott a bámészkodók töme­gén és Duke ezredeshez lé­pett — Király repülőőrnagy vagyok — mondta kifogás­talan angolsággal —, ttj- szászy tábornok küldött, tu­dunk érkezésükről. A hiva­talos procedúrán, nyilván­tartásba vételükön át kell esniük, nehogy valaki gya­nút fogjon. Utána Buda­pestre megyünk, ott már minden rendben lesz. A civilruhás sportkocsi­ján vitte az amerikaiakat Nagykanizsára. Útközben közölte, hogy a VKF/2-nél szolgál, ő kapott parancsot az amerikai misszió foga­dására. Egyébként Kanadá­ban volt pilóta, onnan tud jól angolul. — Én vártam önöket, de aztán, mert két órát kés­tek, gondoltam, hogy már egyáltalán nem jönnek — mondta —, ezért mentem be Nagykanizsára, aludni. Ahogy felkeltem és megbo­rotválkoztam, hallottam, milyen nagy riadalom van a laktanyában, mindjárt rájöttem, hogy csak önök­ről lehet szó. Most már mindegy, a fő az, hogy ta­lálkoztunk. Persze, most már, mert ennyien tudomást szereztek az érkezésükről, úgy csinálunk, mintha va­lóban hadifoglyok volná­nak. Ez az egy-két nap már nem számít. Duke közölte Királlyal, hogy rádió adóvevőt is hoz­tak magukkal, kint hagy­ták a répaföldön egy bo­korban, s azt a kutatók szerencsére nem találták meg. Király erre beültette Suarez őrnagyot a sportko­csijába és behozták a ké­szüléket. A Veréb-akció parancsnoka azonnal meg akarta hívatni Algírt, hogy jelentést tegyen sikeres megérkezésükről, de Király őrnagy lebeszélte. Azt mondta, hogy az adást le­hallgatnák a németek. Majd később, alkalmasabb helyről és időpontban. A derék őrnagy egy szót sem szólt az amerikaiaknak arról, hogy milyen nagy iz­galomban van egész Ma­gyarország. Már lépten-nyo- mon arról beszélnek az em­berek, hogy Magyarország hitlerista megszállás küszö­bén áll. A VKF/2-nek na­gyon pontos értesülései van­nak a német megszállási tervekről. Éppen a nagy ria­dalom miatt készítették ilyen felületesen elő Du­ke-ék fogadtatását is. Ami azt illeti, az egész Veréb- akciót talán legjobb lett volna lemondani. Fel is ve­tődött a gondolat, de aztán elvetették. Kállay Miklós Szombathelyi Ferenc még mindig bizott abban, hogy a megszállás elkerülhető. S különben sem akartak rossz pontot szerezni az amerikaiaknál. Allen Dul- lesék még félreérthetik a dolgot, s úgy tűnhet sze­mükben. mintha nem akar­nának együttműködni. Ab­ban az esetben pedig, hogy­ha a Veréb-akciót lemond­ják. de a német megszállás mégsem következik be, egyenesen kinos lenne az ügv. (Következik: Érthetetlen dolyok.)< \

Next

/
Thumbnails
Contents