Észak-Magyarország, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-06 / 156. szám
ÉSZAK-MAG YAROR5ZAG 4 1982. július 6., kedd A képernyő előtt IciweízÉliY - Színház - Telerán Tele volt az elmúlt hét műsora mindenféle elfuserált házasságokról szóló históriákkal. Mintha az ilyen témájú darabok randevút adtak volna egymásnak, mondván, ne csak a futballrajongó tévénézőknek legyen bosszúsága június 28-a és július 4-e között. Itt volt mindjárt kedden este a Bélyeggyűjtő-történet című csehszlovák film a második műsorban az érzelmileg elhidegült férj visszahódításáról, szerdán délután meg a Kakas a kosárban című NDK tévéfilm, amelyben egy kakas állítólagos elgázolása, meg egy autó eladása bonyodalmai között ugyancsak felbukkant a kérdés: ki ült a férj mellett a kocsiban? Még aznap este két világsztár — Sophia Loren és Richard Burton — közreműködésével láttuk a Késői találkozás című, egy késői találkozást bemutató filmet. külön-küJön házasságban élő emberek kilátástalan szerelméről, és ezzel párhuzamosan fakuló házassági kapcsolatairól. És láttuk szombaton este a Szerelmem, segíts! című olasz történetet, Monica Vitti második férjet is kívánó nyüglődését, miközben meglevő férje — Alberto Sordi — támogatását kéri mind sikeresebb félrelépéséhez; meg láttuk a francia Állhatatos férjet, amelyben egy öregedő ügyvéd egykori kliense, a börtöniakó bűnöző tanácsai alapján próbálja eltenni láb alól fiatal feleségét. És végül, de nem utolsósorban láttuk a magyar produkcióban, magyar rendező irányításával, magyar színészekkel, lengyel alapműből készült Kényszerzubbonyt, amely szervesen beillett az említett sorba. A Kényszerzubbony hetven percig untatott. Az elhunyt nagy író titkait kutató levéltári hivatalnok és az özvegy beszélgetése során, részben az asszony elbeszéléstöredékeiből, részben a visszajátszott jelenetsorokból kitűnt, hogy a nagy író korántsem volt olyan nagyszerű ember, mint hitték róla, májzsugorját a sok vodka okozta, s az asszony sem volt annyira múzsaszerű, odaadó hitves, mint vélték, hanem maga is szabados életvitelű teremtés, s a két gyenge jellemű ember kettőse rettenetes házastársi kapcsolattá fajult, amelyben a kielégíttetlen feleség nemcsak kényszerzubbonyt húzat férjére, hanem végül is megmérgezi. Még mindig tart a televízió önjubilálása a képernyőn. Bizonyára még tart is egy ideig, hiszen a televízió egészének létrejötte után sorra-rendre megszülettek egyes műsor- fajták, sorozatok, egyebek, s előbb-utóbb mindegyik valamilyen évfordulóhoz érkezik. Most Színház a dobozban címmel azt ünnepeltük, hogy negyedszázados a színházi közvetítés. Dr. Váradi György szerint negyedszázad alatt mintegy egymilliúrd néző látta a színházi közvetítéseket. Nehéz lenne ellenőrizni, nem is lényeges. Ami bizonyos: olyan falvak lakói, akik még a megyeszékhelyen levő színházba sem juthatnak el egykönnyen, negyedszázad óta az egész ország színházművészetének élvezői lehettek; a televízió ki- tágíti'tta a színházak nézőtereit, a széksorokba ültette az egész ország érdeklődőit, hidat épített a produkciók és potenciálisan az egész ország lakossága közé. Hatása ma még felmérhetetlen, de máris felbecsülhetetlen. Ezért érdemli meg a jubileumi műsort, amelyben igen érdekesek voltak a visszaemlékezések, de igazi értékét mégis elsősorban néhány felidézett régi közvetítésrészlet — például Tímár József felejthetetlen Willy Dohmanja Az ügynök halálából, vagy Bústi Lajos Strindberg-beli kapitánya — jelentette. Harmadik alkalommal jelentkezett a Teleráma, Vitray Tamás új műsora, hogy a nézőt beavassa a kamerák mögötti élet titkaiba. Ebből az adásból elsősorban az tűnt ki, hogy a nézők kívánságai roppant megoszlók mind tematikai, mind színvonaltekintetben. Egészen bizarr észrevételeket hallhattunk a meghívott nézők némelyikétől: például, hogy: „Szinetár úr gondoskodjon róla, ne követeljenek az átlagemberektől túlzott mélységeket’, de ennek ellenkezőjét is lehetett tapasztalni. A Teleráma tehát megmutatta, milyen nehéz a műsorszerkesztésben a nézők igényeinek figyelembevétele. Tudjuk, negyedszázad alatt technikailag mit fejlődött a televízió, de ha a maiak — okkal — keveslik a technikai szintet, azon kevéssé segít, ha valakit előhúzunk a hőskorból, s az elmondja, hajdan milyen nehézségek között dolgoztak. Érdekes volt Hajdú János és Chrudinák Alajos tájékoztatása arról, hogy miként készülnek fel államfők, egyéb hasonlók interjúira. Most jó lenne látni, milyen előzményei vannak egy hazai középüzem, egy tanácsi hivatal vezetője szórabírásának, ha előreláthatóan negatívumokról is szó eshet. Benedek Miklós « Könyvtárosok továbbképzése Közel 70 borsodi könyvtáros vesz részt azon a nyári továbbképzésen, amelyet a Rákóczi Ferenc megyei Könyvtár szervezett. A tegnapi megnyitón dr. Környey Lászlóné, a megyei könyvtár igazgatója elmondta, aggasztóan magas a képesítés nélküli könyvtárosok száma a megyében — elsősorban persze a tiszteletdíjasok körében. Éppen ezért érthetetlen, hogy mindössze 26-an jelentkeztek a nyári alapfokú könyvtárosi tanfolyamra, amelyen a gyakorlati könyvtárosi munkához kaphatnak hasznos ismereteket a résztvevők. A továbbképző tanfolyamon részt vevők száma magasabb — ezen főleg a könyvtárak közötti együttműködésről, az olvasómozgalmakról hallanak a résztvevők. A július 10-ig tartó tanfolyam első napján egyébként időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót Kövér Árpád, a megyei. pártbizottság osztályvezetője. Délután a közművelődés és a könyvtárügy időszerű feladatairól tartott előadást Csáki Imre, a megyei tanács csoportvezetője. Ma este a képernyőn: elmegyek” Komlós Alodórra emlékezik ma este 21.15-kor az első műsorban jelentkező „Mielőtt elmegyek” című adás. A költőre és irodalomtudósra emlékeznek báró tai, rolt tanítványai: Czine Mihály, Gyertyán Ervin, Németh G. Béla, Pomogáts Béla és Vészi Endre (őt látjuk a képen szemben, balról Komlós Aladár szoborportréja), a verseket pedig Palotai Erzsi, Juhász Jácint és Kézdy György mondja el. Az emlékműsort Kútvölgyi Katalin rendezte. Miskolci nyár Színházi zongora Szélsőségek nélkül r Milyen is egy színházi zongora? — fogalmazódott meg a kérdés Selmeczi György műsora kapcsán, melynek címéül és apropójaként a Színházi zongora elnevezést adta. Miért lehet más, mint a koncerttermek hangszere, tekinthetjük-e valamiféle száműzetésnek, ha „csak" a zenekari árokból kíséri az énekes szólistát, vagyis nem látható módon feláldozza hangját a színpadi látvány érdekében? Ebből a kulisszaszerepkör- böl emelte ki hangszerét Selmeczi György — számos színpadi mű zeneszerzője. Tette ezt nem csupán egy rendezési ötlet segítségével, amely megszüntette a színpad és a zenekari árok valós és jelképes különbségét — a június 30-án megtartott estre a Miskolci Galéria falai között, és kávéházivá kialakított nézőtérrel körülövezve került sor —, hanem, és elsősorban azzal az előadói-szerzői meggyőződéssel, ami a szöveg és dallam, a vers és zene szövetségében bízik. Ha úgy tetszik, Selmeczi hisz a már egyszer megfogalmazott gondolatok, érzelmek — a világ — megzenésít het.őségében , hiszi, hogy a valóságból épp a muzsika segítségével építhető fel az a „másik” valóság, amely szoros kölcsönhatásban van létrehozójával, ábrázolja és kifejezi azt. Ehhez a művészi alapálláshoz rendelte hozzá instrumentumát, a „színházi zongorát”, s nyilvánvaló, hogy ebben az ösz- szefüggésben a hangszer maga is szereplővé válik, artisz- tikus pózt vesz fel: díszes terítő borítja, megfér rajta egy háromkarú gyertyatartó is, és a gyertyák fénye körül egyforma „jogon” keringhet Gershwin, Kálmán Imre. Brecht, Orbán György, Szilágyi Domokos és Selmeczi György műve: nem zavaró, ha az előadók cigarettázva nekidűlnek, vagy épp cigánykereket vetnek előtte. Jobba Gabt, Tgó Éva és Tarján Györgyi voltak Selmeczi előadópartnerei a forró hangulatú esten — interpretációjuk varázsát szerencsésen egészítette ki a rutin és a rögtönzőképesség. A zongoráknál — s ez is hozzá tartozik a „színházi” jelzőhöz — egyszerre hárman ültek, tehát Selmeczi Györgyön kívül még Orbán György és Jávori Ferenc kitűnő játékának tapsolhatott a fellelkesült közönség. Az évről évre visszatérő rendezvények vagy spontán módon, egy kulturális közeg önmozgásából alakíthatják ki a saját karakterüket, vagy pedig egy kidolgozott koncepció segítségével — az addig esetleg fehér foltnak számító területen — hoznak létre művelődési-szórakozási formációt. Kétségtelen tény, hogy a népzene, a népművészeti tárgyak, a népi iparművészet iránti érdeklődés, a pávakörök, a táncházak keretei között, vagy épp a televízió nyilvánossága előtt, továbbá a lakberendezési és öltözködési szokások bizonyos (szűk) területein pontosan lemérhető. Mindezek viszont csak olyan általánosságok, amelyekre ugyan biztosan számíthat egy új (és a népművészetre támaszkodó) rendezvénytípus, de az egyéni arculat, a mélységében is kidolgozott önálló karakter megteremtéséhez ennyi kevés. A Miskolci Városi Művelődési Központ kollektívájának is szembe kellett nézni az Vasárnap délután tartották meg a kazincbarcikai Egres- sy Béni Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében a hatodik alkalommal megrendezett if j. * Horváth István országos színjátszó fesztivál záróünnepségét. Debreczeni Tibor, a zsűri elnöke. a Népművelési Intézet osztályvezetője először Is a mindenkinek kijáró dicséretet „osztotta ki” azért a fizikai és szellemi kondícióért, amivel a négynapos (éjszakás) fesztiválprogramot végigcsinálták: játszók, rendezők, szervezők, hivatalosan, meg érdeklődésből jelenlevő szakemberek. A továbbiakban a fesztivál és amatőr szinjátszómozgalom viszonyáról, a Kazincbarcikáin bemutatkozott csoportok előadásairól beszélt Debreczeni Tibor; értékeléséből, fesztivált záró beszédéből idézzük fel az alábbi gondolatokat: — Az idei fesztivál egyik jellemzője az volt, hogy bár kevesebb hazai csoportot hívtunk meg, mint korábban, a műsoridő mégis ' megnövekedett, az együttesek többsége másfél és közel kétórás előadásokkal jött Kazincbarcikára. Ez tehát azt jelzi, hogy megnőtt az érdeklődés a szöveges dráma iránt. Azt is tudjuk azonban, hogy a kazincbarcikai fesztiválon részt vevő együttesek nem mindenben tükrözik a mozgalom helyzetét; felméréseink arról tanúskodnak, hogy dolgozó csoportjaink többsége inkább szerkesztett műsorokat, novellaadaptációkat játszik. Hasonlóan „csalóka” a kép a komédiát és az abszurdot játszók arányát illetően is; itt Kazincbarcikán az utóbbiak vo)tak többségben, míg a „hétköznapokon” inkább a komédiát vállalók vannak többen. E két megjegyzéssel kívántam utalni arra, hogy a fesztiválon megjelenő együttesek és produkcióik nem mindenben tükrözik a mozgalom egészének helyzetét. általánosság (itt: kulturális jellegtelenség) veszélyével, mikor elhatározta, hogy Kaláka folknapok néven programot indít Ennek harmadik éve; 1980-ban nagyon sok szólista és együttes jelentkezett, igényes, de egymáshoz nem túlságosan kapcsolható műsorszámok gazdagsága jellemezte az indulást, 1981-ben viszont már jóval kevesebben vállalkoztak a fellépésre, elmaradt a közönség érdeklődése is. Ügy tűnt, nem érde/nes erőltetni a dolgot — a Kaláka folknapok kudarcba fulladt. A művelődési központ azonban nem hagyta annyiban, az idén harmadszorra is nekifutott, a szervezésben és a lebonyolításban az Űj Tükör is segített. Az eredmény: július 3-án és 4-én mintegy húrom és fél ezren váltottak iegyet, ennyien voltak kíváncsiak, vajon mi történik a diósgyőri var falai között. A helyszín ugyanis változatlanul a szép fekvésű és kedvez.ő adottságú vár. amely azonban mindeddig — — Ügy láttuk, hogy ez a fesztivál szakmai szempontból fejlődést jelez. Kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint két éve. Kirívó bukás nem volt, viszont találkoztunk egy-két teremtő erejű előadással, olyannal, amelyből meríthetnek mások is. Igaz, hogy sok esetben a célok es szándékok, meg a megvalósítás azinkrona nem jött létre, ám így is több élményt, töp- renkedésre Késztető előadást láttunk, mint két éve. Ezek alapján mondom és kérdezem egyszerre: talán felfelé ívelő a mozgalom'!! örülünk a csoportok munkájából kiolvasható társadalmi érzékenységnek; a rólunk szólás igényének. A zsűri elnökének értékelése után osztották ki az idei fesztivál díjait. Ezeket a következők kapták: Különdijat Gaál Erzsébet és Székely B. Miklós (SZKÉNÉ Színház, Budapest); Margarita Cset- verikova (Ifjúsági Színház, Kaluga); Színészi díjat: Horváth Olnna (Dunakeszi Pinceszínház), Mikuli János (Pécsi Nyitott Színpad); Szerkesztői díjat: Szegi László (Tóth Árpán Gimnázium és a KPVDSZ Diákszinpada, Debrecen); Rendezői dijat: Vincze János (Pécsi Nyitott Színpad); Kollektívadíjat: Térszínház (Budapest) és Videoton Színjátszó Csoport (Székesfehérvár); Közönségdíjat: SZKÉNÉ Színház (Budapest). • A díjkiosztást követően M. Clark professzor (New York), az Amatőr Színhazak Nemzetközi Szövetségének elnökségi tagja és Georg Malvius színházigazgató (Svédország), a szövetség alelnöke összegezték tapasztalataikat. Mindketten örömüknek adtak hangot, mondván: „Magyar- országon magas szintű az amatőr színjátszás”; „Ez egy erős mozgalom, itt fontos amatőr színházat csinálnak” ... épp az adottságok kiaknázat- lansága miatt — csak elmerevítette a kezdeményezést. Ezúttal azonban benépesültek a történelmi becsű, ám kissé tartózkodó épülelma- radványok, a várárok zöld füvén kézművesek, népi iparművészek, fazekasok, bőrművesek, szűcsök, fafaragók verték fel sátraikat, s egyszerre két-három színpadon is folyt előadás. Az egész vár megélénkült, érdemes volt sétálni, nézelődni, a közönség nem volt egy szék és egyetlen színpad szűk adottságaihoz lekötve. A művelődési központ tehát igyekezett széthúzni es komplexebbé tenni a szórakozási lehetőségeket, megpróbált nagyobb felületen Kapcsolatot találni a közönséggel. Ezzel a kicsit rotnanti-* kusabb és populárisabb értelmezéssel kimozdítottak a rendezvényt a korábbi holtpontról. A zenés produkciók mellett — hallhattuk, többek között a Kaláka, a Vujicsics és az osztrák Liederlich Spieleut együttest, a hollókői asszonykórust. Sárközi Gergely lantművészt — bábműsor, gyermekcirkusz, pantomiméi őadások szóra kozta ttá k az érdeklődőket Ügy tűnik, a jövőben végül is ez lesz a járható és sikeres út a Kaláka folktia- pok előtt. D. Szabó Ede D. Sz. K. A harmadik nekifutás Kaláka folknapok (t. n. j.) Az Észak-magyarországi (Méta) Nyersanyag-hasznosító Vállalat Borsod megye területén önálló kiskereskedői tevékenység keretén belül szerződést köt vas, színesfém, textil, papírhulladék és nyersbőrök felvásárlására, Feltétel: gyűjtőkereskedői kisipar kiváltása. Részletes tájékoztatás: a vállalat miskolci, kazincbarcikai, lenlnvárosi, edelényi, mezőcsáti, mezőkövesdi, ózdi, szerencsi és sárospataki telepén, valamint a központban 3501 Miskolc - Sajó-part
