Észak-Magyarország, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-29 / 176. szám

1982. júfius 29., csütörtök ÉSZAK MAGYARORSZAG 5 r Emberöltőkben mérhető az az -időszak, amikor egy vá­rosban új temetőt hoznak létre. Joggal hihettük, hogy ilyen évszázadokra szóló fel­adat tervezése és kivitelezé­se, mint a miskolci városi temetőé, gondos, körültekin­tő munkának számít. A vá­ros összes működő, vagy már lezárt temetőjének sa­ját arculata, hangulata van. Az új városi temető — amely tervasztalon készült, tehát a legtökéletesebbnek kellene lennie — most, hét­éves működése után is si­vár, kopár. Hol vannak a tak? 1 Amikor a hatvanas évek­ben kijelölték a temető he­lyét, a város lakói nem re­pestek az örömtől. A józa­nul előrelátók azonban nem kifogásolták a helyet, hiszen itt távlatokban kell gondol­kodni. A 35 hektárnyi kisa­játított szántón évtizedek alatt lehet ligetes temető- kertet létrehozni; olyat, amely jól illeszkedik a nagy városhoz. A területből az el­ső ütemben 12 hektárnyit építettek ki. Ezt kellett vol­na először iákkal beültetni. A parcellákat kialakították, az utak is megvannak, a közmű is úgy-ahogy, némi toldozgatással. De a fák!? Nemhogy a rendes élőfásí­tás nem történt meg, de ha a hétéves működést néz­zük, egy ilyen korú új lakó­telep is lombosabb, dúsabb bokrokkal, fákkal, mint a vá­ros legnagyobb, „legmoder­nebb” temetője. Csenevész virgácsok ácsingóznak, húsz­harminc centis fenyők küsz­ködnek életben maradásu­kért. Azt mondták, nem lehet a belvárosi sok évtizedes öreg fákkal beárnyékolt temetők­höz hasonlítani. Jó. Akkor azokhoz a parkokhoz viszo­' nyítsunk, ahová sokéves nagy fákat telepítettek, gyorsan lombosodó fajtákat ültettek. Most már itt az ideje a kö­vetkező terület előfásításá- Itak. Hogy abból mi lesz? Rendelet, az már van! Ami állami, azt ha fa nem fc, de rendelet dúsan övezi... A temetők rendjét a 10/1970. EVM—EüM együttes rendele­té szabályozza. Ennek figye­lembevételével alakították ki a miskolci temetőt is. Ez részletesen leírja, milyen parcellákat kell létrehozni, s a végrehajtási utasításban b méreteket is megadják. A rendelet külön területet jelöl ki a 10 éven aluli el­halt gyermekek részére. Ha már van a családnak a te­metőben felnőtt halottja, ah­hoz lehet gyermeket temet­ni, de ha még nincs, csak a kijelölt helyre temetkezhet. A megoldás? Ha majd meg­hal valaki, oda lehet exhu­málni a gyereket is. Kötelező... kötelező... Maradjunk még az el­hunyt gyermekek részére ki­jelölt területnél. Aki még nem járt ott, azt hihetné, hogy egy gyermekparcella olyan, mint a legszebb virá­goskert. Hát nem olyan. A legsivárabb, a legelhanyagol­tabb. A néhány órát, vagy néhány napot élt csecsemők sírja is itt van, s bizony eb­ből van a legtöbb, a ezzel nem törődnek tovább a hoz­zátartozók. Eddig 832, hely foglalt, harminckettőn van sírkeret, s az összesből hat­vankettőt gondoznak rend­szeresen. El lehet képzelni, milyen képet nyújt az a par­cella. Ezért kell megkérdőjelez­ni, van-e értelme annak, hogy kötelező ide temetkez­ni? Mi az indok? Talán va­lamilyen takarékosság? Mert nem vitás, a helyet igen szűkre szabja a rendelet. Egy gyermeksírhely hossza 130, szélessége 60 centimé­ter, s a két sír közti távol­ság 30 centiméter. Ezt a mé­retet csak csecsemőknél le­het tartani, tehát a rendelet csak arra jó, hogy keserű vitákat szüljön. Legyen gyer­mekparcella, de ne legyen kötelező. Ügy emberséges. Akkor nem kell olyan var­gabetűket kieszelni, hogy át­hozzák a város egyik teme­tőjéből a nagymama ham­vait —, mert neki lehet itt sírhelyet venni —, s hozzá temetik a gyereket. Közlekedési gondok Több helyen halomnyi ak­tája van már a bejárathoz kért zebrának. Egyébként jó a közlekedés a temetőhöz, a repülőtéri végállomásra sű­rűn futnak be a buszok. De onnan hogyan tovább? Az emberek vagy vissza­mennek néhány száz métert a laktanya előtti utolsó zeb­rához. s ott átmennek az igen nagy forgalmú 26-os úton. Ha ezt megteszik, ak­kor — járda hiányában — végiggyalogolnak az autó­tanpályán a kapuig. Ha jobb oldalon az árok tetején le­fektetett betonkockákon egyensúlyoznak, akkor a te­mető kapujával szemben kell átmenni az úton. Ide kérték és kérik a gyalogátkelőhe­lyet, de az illetékesek nem tartják indokoltnak. Eddig két baleset történt itt. Az a csoda, hogy csak kettő. Megvárják, amíg lesz Mit kelt tudni Magyarországiéi? A közeli hetekben a köny­vesboltokba kerül a Mit kell tudni Magyarországról? című kötet. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő munkában Ádám Antal, Ba­logh János, Bassa László, Bu­gát Péter, Császtvay István, Kulcsár Kálmán, Nyitrai Fe- rencné. Pécsi Márton. Unger Mátyás mutatja be Magyar- ország földrajzi adottságait, történelmét, gazdaságát, « múlt és a jelen kulturális és művészeti értékeit, s ismerte­ti az egészségügy és a sport­élet főbb tudnivalóit. A Mit kell tudni sorozat már foglalkozott a környező szocialista országokkal, kü­lönböző pártokkal, szólt az Egyesült Államok, Kína, La- tin-Amerika, India népeiről, államairól, gazdaságáról, is­mertette a magyar népgazda­sági terveket, a KGST intéz­ményrendszerét. a Közös Pia­cot, a világ szakszervezeteit Nyelvtanárok továbbképzése Szerdán Debrecenben, a Ta­nítóképző Főiskolán megnyi­tónak a külföldön magyar nyelvet tanító pedagógusok továbbképző tanfolyamát. A Magyarok Világszövetsége és ez anyanyelvi kohferehcia védnöksége által szervezett tíznapos továbbképzésen Angliából, Ausztriából, Bel­giumból, Dániából, Finnor­szágból, Hollandiából, Kana­dából. az NSZK-ból. Olasz­országból, Svédországból és ez USA-ból 54 tanító vesz részt. egy halálos végű is? Az a tapasztalat, hogy utána haj­lamosabbak rá, hogy azt a szerencsétlen zebrát engedé­lyezzék. Egy nagyobb teme­tés előtt és után — és ha­lottak napján — rengeteg ember megfordul itt, s akár az úttesten mennek, akár a rutinpályán, egyik sem sza­bályos és főleg nem bizton­ságos. Hét év után Hét év alatt több, mint hétezer temetés volt a vá­rosi temetőben. Ahogy las­san lezárják a belvárosi te­metőket, úgy nő majd évről évre az itteni igény. Az már most látszik, hogy az egé­szet kisebbre méretezték, mint ahogyan Miskolc város lakosságnövekedése indokolt­tá tette volna. Ha ehhez hoz­zászámítjuk a kapcsolódó gondokat, akkor csak szé­gyenkezni lehet a városi te­metőnk miatt. Az évi több, mint ezer te­metés mindenképpen indo­kolja, hogy normálisán meg­közelíthető legyen, s ne el­hanyagolt országúti árok dí­szelegjen előtte, hanem kül­ső megjelenésében is illesz­kedjék végre a városhoz. Három ravatalozót építet­tek, abból egyet használnak, mert nincs hangszigetelés. Az az egy is beázik jelen­leg. Az ott dolgozókat érintő szociális létesítmények szű­kös voltának ügyében nem kívánunk állást foglalni, mivel a városi tanács és a teme­tőt üzemeltető vállalat egy sor kérdésben egymásra mu­togat. A sírhely ára a ta­nácsé, de ehhez még több, mint egymillió forintot kell adnia évente a fenntartás biztosításához. Ezzel szem­ben a temetkezési vállalat gazdálkodik a szolgáltatásért járó árbevétellel, s ebből nem kell a tanácsnak hasz­nálati díjat fizetnie. Bonyo­lult ez a kapcsolat, különö­sen akkor, ha megkérdezi az ember, miért nincs egységes öltönye a 27 tagú kórusnak. Senki sem illetékes rá, nogy felöltöztesse őket. Kiállnak színes ingben, tarka kabát­ban, lábuknál aktatáska, ny­lonzacskó, szatyor, ahogy ép­pen odaérnek a munkából. Teljesen érthetetlen, hogy a vállalatvezetés miért tartja ezt a kérdést pillanatnyilag teljesen megoldhatatlannak. Mert annak tartja. Ha a MÁV, vagy a Vasas kórus jelenik meg, annak tagjai tisztességesen fel vannak öl­tözve. A vállalaté pedig... Hét év alatt nemcsak a fák nem nőttek, hanem úgy tűnik, a város legnagyobb temetőjét működtető szervek sem voltak képesek felnőni feladatukhoz, a gondokhoz, amelyeknek csak egy töre­dékét említettük a fentiek­ben. Adamovics Ilona KislilísrÉ - exportra Az idén 6,5 millió forint értékű kisbútort exportál az NSZK-ba a miskolci bútor­gyár. A fél évre vállalt meg­rendeléseket sikeresen telje­sítették. Az Avas Bútorgyár rendszeresen szerepel kiállí­tásokon, jelenleg a szegedi ipari vásáron állít ki kü­lönböző szekrénysorokat, ezt követően augusztus elején Ausztriában nemzetközi bú­torkiállításon mutatja be leg­újabb szekrénysorát a gyár. Ugyanezt a típusú bútort a miskolci helyiipari kiállítás és vásár látogatói is megte­kinthetik, ahol a bútorgyár pavilonrészében hálószoba- és kiegészítő bútorok is a közön­ség elé kerülnek. M. K. 30 tonna vízkő Sósavval „tisztítják” Lyukóbányán új eljárás­sal tisztították meg a vízkő­től az Adriány-szinti fő víz­mentesítő telep két, 200 milliméter átmérőjű nyomó­csövét. Harkányi Elek, a függőleges akna művezető­je erről a következőket mondta el: — A bányavizet mintegy 300 méter mélységből nyo­mócsöveken távolítjuk • el. A nagy vízköfelrakódás miatt azonban csak jóval kisebb keresztmetszeten áramolhatott a víz. és ez tetemesen lerontotta a szi­vattyúk teljesítményét. A napi üzemidő a „beavatko­zás” előtt . 1500—1600 perc volt a 4 szivattyúnál, ami a tisztítás után a felére csök­kent. Mondanom sem kell, hogy ez milyen jelentős vil- lamosenergia-megtakarítást jelent az üzemnek, és még a csőcserével járó hatalmas költségeket is megspórol­hatja. — Mi az eljárás lényege? — Tulajdonképpen sósa­vas maratásról van szó — válaszolta Harkányi Elek —, amelyet a bányászatban először Recsken végeztek a budapesti KIPSZER Válla­lat szakemberei a közel­múltban. Erről tudomást szerezve, rendeltük meg á munkát a fővárosi cégtől. Az eljárást egy kicsit „át­dolgoztuk” a helyi sajátos­ságoknak megfelelően, és türelmes, kitartó munkával sikeresen be is fejeztük né­hány nap alatt a csövek vízkőtlenítését. — Mennyi vízkövet ol­dottak fel? — Magunk is meglepőd­tünk, amikor a munka vé­gén kiszámoltuk. Csaknem 30 tonna (!) vízkövet oldot­tunk fel a több, mint 700 méteres csőrendszerben. T. L. NE CSAK A TULAJDONOSNAK LEGYEN SÜRGŐS!!! Miskolcon a Vologda utca 8. számú, tízemeletes ház földszintjén lakom 1976 óta. Ez idő alatt nagyon sokszor voltam kénytelen jelenteni a házfelügyelőnek, vagy a Her­man Ottó Lakásszövetkezet­nek, — ahová tartozom —, hogy dugulás történt, elön­tött a szennyvíz. A hiha ki­javítása sajnos, mindig na­pokig elhúzódik és én tehe­tetlen vagyok. Legutóbb jú­lius 18-án jelentettem az újabb dugulást, s bár más­nap két hivatalos személy el is jött, de szerszám he­lyett csak aktatáska volt ná­luk. Négy nap múlva, 22-én már nemcsak az én helyisé­geimet, hanem a folyosót is elöntötte a viz, így a ház- felügyelő ismét segítségért telefonált. Másnap, 23-án az­tán megint kijött újabb két férfi, megpiszkálták a lefo­lyót, s kijelentették, hogy pár nap múlva majd szerez­nek oxigénpalackot, mert ne­kik nincs, s altkor elhárítják a hibát. Arra természetesen nincsenek tekintettel, hogy az a pár nap, mit jelent ne­kem, hiszen én élek a bűzös szennyvízben. A kórházban dolgozom, nyugdíj előtt, álló takarítónő vagyok, de a munkahelyemen sem vagyok nyugodt, mert nem tudom, hogy a nehéz munkával megszerzett kis bútorom mi­itor megy tönkre. Nagyon el vagyok keseredve, hogy a drága, szép lakásomban sem élhetek nyugodtan, mert az illetékesek nem tartják sür­gésnek elvégeztetni a javí­tást, megszüntetni a hibát. Török Jánosné Miskolc, Vologda u. 8. fszt. 3. A MISKOLCIAK MIÉRT NEM HASZNÁLJÁK? Elnézem a lapkihord ókat, a posta alkalmazottait — amint a kertes házak között viszik az újságokat. Sok, gyenge testalkatú nő, akik­nek a vállát lehúzza a vá­szonszatyor. Ezeket még jel­emelni is nehéz, nemhogy hosszú útvonalon cipelni. Már arról is beszélgettünk, hogy társadalmi összefogással ven­ni kellene részükre bevásár­lószatyrot. A napokban azon­ban Pesten jártam, s a kora reggeli órákban láttam az új­ságkihordót ilyen kerekes al­kalmatossággal. Kérdeztem, hol lehet ilyet kapni, mert igen ügyes dolognak látszott. Csodálkozva nézett rám: hát a posta adja — mondta — és mutatta is rajta a posta tulajdonjelzését. Vajon a miskolci újságki­hordók nem érdemelnek meg a postától annyi megbecsü­lést, mint a pestiek? dr. Balás László Miskolc, Gépész u. 10. * Dr. Balogh János, a Mis­kolci Postaigazgatóság hír­laposztályának vezetője vála­szol: „Nincs különbség a pos­tai dolgozók között, akár budapesti, akár miskolci az. A hírlapkézbesítők részére Miskolcon is rendszeresítve van ilyen kocsi, s azt a 10. sz. postahivatalnak minden hírlapkézbesítő részére biz­tosítani kell. Arra viszont nem kötelezhetjük dolgozó­inkat, hogy használják is. Nincs szükség tehát arra, hogy közadakozásból a nagy- közönség lássa el ilyen kocsi­val dolgozóinkat, hiszen azok rendelkezésre állnak. Köszönjük a levélíró ész­revételét, s felhívjuk a fi­gyelmet arra, hogy a hír­lapkézbesítés céljára rendsze­resített kiskocsikat a jövőben vegyék igénybe dolgozóink.” ÉPÍTÜNK, AZTÁN TÖNKRETESSZÜK...? Segítséget kérek a magam és mindazok nevében, akik a Major utcán, a mentesítő úttal párhuzamosan haladó járdán közlekedünk nap mint. nap. Az nagy örömünkre szolgált, hogy végre elkészült a járda és nem kellett az országúton (a jelenlegi men­tesítő út) közlekedni, ami nemcsak balesetveszélyes, de a kocsik átal felvert porban és sárban is kellemetlen volt járni. Az öröm azonban nem tartott sokáig. A járdát szin­te teljesen összetörik és fel­hordják sárral a rajtuk ke­resztülhaladó tehergépkocsik és személyautók. Az állat- kórház mellett, illetve a Ké­ményseprő Vállalat előtt le­vő járda a sártól, szeméttől már inkább kocsiút jellegű, arról nem is beszélve, hogy a drága pénzen megépített járda repedezett, besüllyedt. Nem tudom kinek, vagy kik­nek a kötelessége lenne az ellenőrzés, illetve ezek taka­rítása, mert az országutat másodnaponként mossák, ugyanakkor a gyalogos köz­lekedésre szolgáló járdával senki sem törődik. Több hónapos bosszúság után ma reggel, miután szan­dálomat és lábamat a sártól letisztítottam, elhatároztam, hogy írok az Eszak-Magyar­országnak, s kérem, hívják fel az illetékesek figyelmét e tarthatatlan állapotra. K. I.-né Miskolc, Szabó Lajos u. 40. PESTRŐL NEM STOCKHOLMBÓL IGEN? Ismerősöm mesélte: Svéd­országból vártunk vendége­ket, egy kedves fiatal há­zaspárt, Szikszóra. Hosszú utazásuk után meg is érkez­tek Budapestre, 's a Blaha Lujza téri Nemzeti Szállóban szálltak meg. Mivel érkezé­süket későbbre vártuk, a fia­talember szeretett volna ér­tesíteni minket: már másnap délelőtt Szikszóra érnek. Mi sem egyszerűbb ettől, — gondolta — annak rendje- módja szerint lement a szál­loda portájára, megkérni a portásnőt, legyen kedves te­lefonon megkérni a szikszói számot. Este fél 7 volt... A portásnő igen udvaria­san közölte a svéd fiatalem­berrel, ilyen „késő esti” órá­ban már biztosan nincs te­lefonközpontos szolgálat eb­ben a helységben. Dehogyis nincs, — válaszolta a vendég —, hiszen máskor is beszel­tünk már ez idő tájt ezen a telefonszámon. Ám a „kész­séges” portásnő hajthatatlan maradt Nem és nem, ilyen­kor már nem lehet Szikszóra telefonálni! A fiatalembernek —• mér­gében — mentőötlete tá­madt: „Hát akkor hívja meg nekem kérem Stockholmot, ezt és ezt a számot!” „Oh, kérem, azonnal — válaszolta a portásnő —, csakhamar je­lentkezett is a szám.” „Apa, kérlelt, hívd fel a szikszói barátodat, hogy itt vagyunk Pesten, a reggeli órákban ér­kezünk Szikszóra!” — mond­ta a telefonba a fiatal svéd. Este fél 10-kor csöngött a telefon a szikszói lakáson, s Pestről — Stockholmon át — megérkezett a rövid üze­net ... Idegenforgalom, óh! Kis hazánkban ennyire nem is­merik a „járást”? S, ha ez így van, egy szállodai alkal­mazottnak nem lett volna-e kötelessége, figyelmességből, udvariasságból is. megkér­dezni a postán, van-e még telefonközpont ilyentájt az említett nagyközségben?? Ügy tűnik, bár igyekezünk mindent megtenni a külföldi vendégekért, még mindig van mit tanulni a vendéglá­tással hivatalból foglalkozók­nak. N. Gy. Miskolc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents