Észak-Magyarország, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-28 / 175. szám

1982. jQTjws 28., szerda PSZAK-MAGYARORSZAG 3 A népi ellenőrzés megvizsgálta re ösztönöz a fizetés? Némely dologról nem szí­vesen beszélünk. Például a fizetésünkről, vagy ami ez­zel rokon téma: a munkahe­lyi vezetőkről, az anyagi ér­dekeltségről, a munka sze­rinti elosztás elvének érvé­nyesüléséről. Pedig erről is kejlene beszélni, talán töb­bet is, mint eddig. A Bács- Kiskun megyei népi ellen­őrök egy vizsgálatuk ' során arra kerestek feleletet: mi­ként alakulnak az anyagi ér­dekeltségi rendszerek az ipa­ri üzemekben? Egyetlen megye tapaszta­latai ugyan nem alkalmasak az általánosításra, mégis, a Bács-Kiskun megyei társa­dalmi aktivisták megállapí­tásain érdemes elgondolkod­ni. Mint a vizsgáiat megál­lapítja, a vállalatok és szö­vetkezetek számos intézke­dést tettek a termelékenység növelése érdekében, élnek a teljesítmény szerinti bérezés lehetőségével. Ennyit általánosságban. A bérezés és az ösztönzés gya­korlatában azonban találko­zunk fogyatékosságokkal. Nézzünk meg néhányat kö­zelebbről. Az önálló vállala­tok és szövetkezetek terme­lési és értékesítési terveik ismeretében határozzák meg bérfejlesztésük mértékét, nem így a vidéki ipar jelen­tős hányadát képviselő gyár­egységek. Igaz ugyan, hogy az ott dolgozók bérfejleszté­sének megállapításakor a vál­lalati központokban meghall­gatják a gyáregységek kül­dötteinek véleményét is. Ám a bérfej leszlést gyakran nem a teljesítmény, mégcsak nem is az anyagi lehetőségek ha­tározzák meg, hanem a szom­széd, vagyis az, hogy meny­nyit keresnek a környező üzemek hasonló besorolású munkavállalói. A népi ellenőrök készítette táblázat szerint a vizsgált vállalatok és szövetkezetek árbevétele 97—147 százalék között váltakozott, ugyanak­kor a bérszínvonal emelke­dése 107—115 százalék kö­zötti értéket mulat. Ez az összeállítás azt is elárulja, hogy nem annál a vállalatnál emelkedtek legnagyobb mér­tékben a bérelt, amelynek árbevétele leginkább emelke­dett. Ez különösebben senkit sem ösztönöz jobb munkára, márosak azért sem, mert a gyáregységek vezetői a leg­ritkább esetben tudják, hogy milyen teljesítményért, meny­nyi bért lehet fizetni. Nem azért, mert nem akarják, hanem azért, mert többnyire ők sincsenek tisztában a bér- fejlesztés kiszámításához szükséges adatokkal, olykor még annak forrásaival és le­hetőségeivel sem. így aztán mást aligha le­hetnek, mint buzdítják doJ- gozóikat a többletteljesít­ményre. Az elismerésre mél­tó példák között tartjuk nyil­ván azokat a vállalatokat, ahol 2—3 millió forint ér­tékű többleleredmény fejen­ként 160 forinttal növeli a dolgozók havi jövedelmét. Az ötmillió forintot meghaladó tervtúlteljesítés után pedig kilencszáz forint a munka- vállaló jutalma. Kérdés per­sze, hogy a dolgozónak meg­éri-e ez? Hisz ma ezt az összeget néhány nap alatt megkeres­heti napszámban, kőműves mellett segédkezve. Azt is tudjuk, hogy a munkahelyi teljesítmény és kereset nem csupán a dolgozó akaratán, szorgalmán múlik, hanem gyakran az improduktív munkakörben dolgozók tevé­kenységétől függ. Mert jó­részt tőlük függ, lesz-e idő­ben anyag, meddig kell vá­rakoznia a munkavégzéshez nélkülözhetetlen alkatrészre, hogyan szervezték meg az üzemben a munkát. Vagyis: megteremtették-e számára a munkavégzés feltételeit? Ta­lán ez is közrejátszott ab­ban, hogy a vizsgált vállala­toknál alig-alig változott a teljesítményért és az eltöltött időért kifizetett bérek ará­nya. Mint a népi ellenőrök is megállapították, ez az arány általában a ld nem használt tartalékokra ntal. Az pedig, hogy a vizsgált időszakban több vállalatnál indokolatlanul csökkent »tel­jesítmény bérbe*» dolgozók aránya, a vezetők kényel­mességét jelzi. Ezek a jelzé­sek — amikor nap, mint nap a teljesitményközpontúság fontosságáról és szükségessé­géről, valamint az érdekelt­ségi rendszer kidolgozásáról beszélünk — egy ellentmon­dásra hívják fel a figyelmet. Ezt csak úgy iellet feloldani, ha a jól képzett szakmun­kás az üzemben végzett mun­kájával, és nem a munka­időn kívül, szakképzettséget sem igénylő tevékenységgel teremti meg boldogulásának feltételeit. Mert az üzemben végzett jó munkája közös céljaink valóra váltását szol­gálja. És — elvileg — az ott végzett több és jobb munká­ért prémium is fizethető. Csakhogy — mint az emlí­tett vizsgálat is leszögezi — prémium- és jutalomfizeté­sünk gyakorlata még nem tökéletes. Néhány vállalatnál mái- a prémiumfeltételek megfogalmazásakor kezdőd­nek a gondok. Megesik, hogy prémiumfeladatként számsza­kilag nem értékelhető, csu­pán szubjektív megítélés alapján minősíthető, jobb esetben pedig a munkaköri kötelesség teljesítését fogal­mazzák meg. Olykor az ér­tékelést egyéni elbírálás alapján végzik, s előfordul, hogy az el nem végzett mun­káért. is kifizetik a célpré­miumot vagy a jutalmat. De tudunk olyan prómó- ■mfeladatokról is, amelyek a prémium kifizetésének felté­teleként az anyag- vagy energiatakarékosság eredmé­nyességét, vagy éppen a mun­ka jobb megszervezését fo­galmazzák meg. Lehet, hogy ezekben az üzemekben je­lenleg kevesebb munkaválla­ló nevére számfejtenek pré­miumot és a jutalom kifize­tésében sem döntenek rekor­dokat. De aligha kétséges, hogy ha a vállalatok meg­ítélésében a termelés gazda­ságossága lesz az első számú szempont és a munka sze­rinti elosztás elve érvénye­sül, ezek a vállalatok előny­ben lesznek. Cs. K. k Lesz elegendő pntnoki tégla Ä Putnoki Téglagyárban 112 millió forint értékű kis méretű, illetve B 30-as tég­la előállítását irányozták elő erre az esztendőre. Közis­mert, hogy mindkét típust elsősorban a kislakásépítők igénylik — a téglagyár, ha többet termel, a magánerős építkezést segíti. Az álta­luk gyártott téglára igen sok a vevő, kérdés: Hogyan tud­ják az igényeket kielégíte­ni, milyen eredménnyel zár­ták az első fél évet?, Susányi László igazgató: — Sajnos, túl jó eredmé­nyekkel nem dicsekedhe­tünk. Az időarányos tervek­nek nem tudtunk eleget ten­ni, öt százalékkal kevesebb téglát állítattunk elő, mint amennyit terveztünk. A nyá­ri kánikulában furcsa dolog a télről beszélni, de tény, hogy az év eleji rendkívül hideg időjárás az egyik oka az alagútüzem lemaradásá­nak. Ez a munkahely még nem téliesített, a kinti sza­laggal meglehetősen nehezen tudtuk az anyagot a feldol­gozás helyére szállítani. Így az első negyedévben ötszáz­ezer darab téglával keveseb­bet gyártottunk. Az ötna­pos munkahétre való átál­lás miatt el kellett végez­nünk a rakodópálya bővíté­sét is. A mintegy hét he­tet igénybe vevő építéssel egyidejűleg jelentős villany­szerelési munkálatok is foly­tak az üzemben. Az átadás határideje három hetet ké­sett — ez újabb négy-öt­százezer darabos lemaradást eredményezett. — Behozható-e az év vé­géig a lemaradás? — Ügy véljük: a lemara­dást már nem tudjuk pótol­ni — mondja az igazgató. Az üzem dolgozóit most in­kább az foglalkoztatja, hogy további lemaradás ne le­gyen. Ennek egyik módszere a túlórás műszakok szerve­zése, a másik lehetőség plé­dig az állományon kívüli lét­szám felfuttatása. Mindkét módszert alkalmazzuk, az igényeknek azonban még így is csak a kis részét tud­juk kielégíteni. — A keresettség fő oka a jó minőségben rejlik ... — A minőséggel válto­zatlanul elégedettek a vásár­lók. Igaz, nagyon munka- igényes az alapanyag, amely- lyel dolgoznunk kell, ám sok régi, a munkában jár­tas szakemberünk van. A régiek azok, akikre min­denkor számíthatunk, ám ők lassanként nyugdíjba men­nek. Ami pedig az utánpót­lást illeti: sajnos, kevés a jelentkező, s az újfelvétele­sek legtöbbjét sem a szak­maszeretet vezeti hozzánk. Bizonyára változtatna ezen, ha végre megvalósulna a sok év óta dédelgetett álom, a kapacitásbővítő beruházás, amely egyben korszerűbb munkakörülményt is jelen­tene. — A fejlesztést valóban régóta áhítjuk. Létjogosult­ságát számos érvvel bizo­nyítottuk már. Joggal hivat­koztunk például a környé­ken meglevő, rendkívül gaz­dag agyagvagyonra. Másik érvünk, hogy a kis méretű téglára igen nagy az igény, mivel ez a fajta többféle fa- laaóeleromel is >61 „házasít. ható”. A kis méretű t&glánafc nemcsak múltja, hanem jö­vője is van, előállításához azonban egyre kevesebb em­ber áll rendelkezésünkre. A csökkenő létszámot csak egy megfelelően gépesített, modern üzem létrehozásá­val pótolhatjuk. — Ügy tudjuk: megszüle­tett végié a kedvező döntés, amely az említett szempon­tok figyelembevételével a beruházás megvalósítását sürgeti. — Az eredeti beruházási programot — bizonyos mó­dosításokkal — valóban jó­váhagyták — mondja Susá­nyi László. — A tervek sze­rint a jövő év márciusában kezdhetjük meg a nagy munkát. A hatszázmilliós költségvetési program sok mindent lehetővé tesz. A legfontosabb, hogy létrehoz­zuk az új szalagrendszert a bánya és a gyár között. Meg kell építenünk ebből a pénzből egy korszerű agyag­tárolót is. E mellett új gyár­tócsarnok létesítését is ter­vezzük, korszerű gépsorok­kal. Alagútrendszerű kemen­cét. új műhelyeket és kor­szerű szociális létesítménye­ket szeretnénk még kialakí­tani. Az idei esztendő rész­ben a beruházásra való fel­készülés jegyében zajlik. Azt hiszem, ez érthető is. hiszen munkások, vezetők egyaránt régóta várták már ennek a nagyon nehéz fizikai mun­kának a könnyítését. Mind­nyájan valljuk: nem elég meghódítani a piacot, a po­zíciókat meg is fceH őriz­nünk. A szentistváni ember Portrétöredék Antal Simonról Az ember a lek or tartja így a kezét, ami­kor számvetést készít és az ujjain szá­molja a szúmolnivalót Volt ez, volt az... De hát rátér-e á tíz ujjra egy életút számvetése? Korántsem. Az ujjakon csu­pán a legfontosabbakat számolhatjuk. Amikor Antal Simonnak, a szentistváni VII. Pártkongresszus Tsz közelmúltban nyugdíjba ment, s a Szocialista Magyar- ország Érdemrenddel kitüntetett elnöké­vel ilyenfajta életút összegzésre leültem, az idő rövidsége miatt csak a legfonto­sabbakat kívántam jegyezni. De hat mit nevezhetek, nevezhetünk legfontosabbnak? Egyáltalán lehetséges-e megtörténtek, át­éltek, emlékezetben megőrzöttek fontossá­gi sorrendjét felállítani? Mert a 12 éves gazdasági cselédnek egy új nadrágnál, p>ár cipőnél volt-e lontosabb? Az Erdélybe is elkubikoló fiatalembernek, hogy kétheten­ként vagy havonta újra lássa a szentist- váni templom tornyát? A frontszolgálatos katonának, hogy élve hazakerüljön? Vagy az újonnan földhöz jui.tatottnak volt-e lé­nyegesebb, mint az a kiszakított kél. hold? Gyerekkoromban színes üvegcserepekből próbáltunk egészet, érthető formációkat ki­rakni. Sok cserépből válogatva, elhagyva és felhasználva. Most, amikor a jegyzetei­met lapozgatom, valahogy ilyen cserépvá­logatónak érzem magam. A „mű” talán egy portrétöredék lesz. Nem teljes kép egy emberről, de talán mégis jellemző. Ami elsősorban megragadott benne az, ahogyan a szülőföldjét szereti. A falujá­tól tulajdonképpen soha nem szakadt el. Visszajött Erdélyből, a frontról, később Miskolcról, amikor már a megyénél dol­gozott. Kövesdi évei alatt pedig szó sze­rint bejárónak számított. S végül végleg h,12ajött dolgozni. Furdal a kíváncsiság : miért ez a nagy­fokú ragaszkodás? — Fiatal koromban a távoliét volt az oka. Hiszen 12 éves koromtól huszonhét évesig mint cseléd, kubikos legfeljebb csak haza járhattam, aztán pedig katona­ként, hadifogolyként még azt sem tehet­tem. Később örültem a földnek, amit a földosztásból kaptam, mert éreztem, ezzel végleg leragadhatok. Igaz, a mozgalmi munka újra elszólitott, a várost azonban én nem tudtam megszokni. Így maradtam örökre szentistváninak. Illetve ezt az örök­re | szót az 1970-os esztendő mondatta k-i velem. Akkor jöttem haza a járási tanács­tól tsz-elnöknek, s mindjárt egy kataszt­rofális évbe kerültem. Ár- és belvíz mi­att elúszott minden tartalékunk, sőt még hitelt is fel kellett venni. Én azt vártam, azt mondják majd az emberek: no ide­jött ez a nagyokos a járásból és az első évben tönkretett bennünket. De ők nem ezt tették. Azonosultak a bajjal és nagy el­szántsággal vágtunk neki a következő év­nek. Ekkor kötődtem én véglegesen ide. Bevallón», megható, ahogy az övéiről be­szél. Őszintén, nyíltan, ugyanakkor nagy- nagy szeretettel: — A szentistváni nép érzékeny, köny- nyen sértődik. Ezt kifejezésre is juttatja, olykor elég élesen. De nem haragtartó és a hibáért meg tud bocsátani. Emellett szorgalmas, szeret dolgozni, fogékony az újra és a jó példát követik. Közöttük az érzi jól magút, aki azonosul velük... Azonosulni velük. Jóban, rosszban. Élet­célnak sem kevés. Neki sikerült. De miért ne sikerült volna? Antal Simon is szent- istuárn ember. A kitüntetésekor készült cikkünknek azt a címet adtuk: Három és fél évtized a mezőgazdaság szolgálatában. Ez az állítás kétszeresen igaz, hiszen egész életében a mezőgazdaság vonalán tevékenykedett, s munkája, odaadása valóban szolgálat volt Meséli, hogy járási tanács elnökhelyet­tesként is tartott teheneit és saját maga kaszálta neki a takarmányt. Sőt, amíg kombájnok nem voltak, a szabadságát ara­táskor vette ki és beállt a tsz aratói közé. — Én gyerekkoromban hozzánőttem a földhöz, a jószághoz, és szerencsére soha nem kellett elszakadni tőle... Elnöksége alatt ötször volt lóváló ter­melőszövetkezet a VII. Pártkongresszus Tsz, de az elégedettség soha nem vett erőt rajtuk. Minden évben fejlesztettek: 1971- ben készült el a kisébb forrólevegős lu- cernaliszt-üzem, két évre rá a nagyobbik. És építettek szőlőfeldolgozót, a vörösbor­programban pedig nagyarányú szőlőtelepí­tésbe fogtak. Vagy említsem a juhásza­iét? A létszáma csaknem megháromszoro­zódott. Emellett megoldották a tagközsé­gek élelmiszer-ellátását, kenyérből, húsból, tejből, zöldségbőL A közelmúltban készült el a 300 vagonos tranzitraktáruk, s mel­lette már egy másik épül... Amikor a kitüntetést átvette, a kö­szönő szavak között ezeket is mondotta: — A bővített újratermelést szorgalmaz­tuk és ezzel párhuzamosan az edért élet­színvonal emelését... Azt tették, ami jó mindenkinek. — Miért ment nyugdíjba? Igaz, korban elérte az időt, de mindenki marasztalta... — A vezetés idegölő munka, s őrli az embert. Kezdtem érezni, hogy fáradok. Es ebből adódóan lehet, hogy rövid idő múl­va az ember már gátlóvá válik. Én pedig ezt nem akartam! Most emberien eresz­tettek el, és ez nagyon jólesett Egyébként sem félek attól, hogy esetleg nem került jó kezekbe a gazdaság. Stabil fiúk, jó szakemberek az új vezetők. Tartani fog­juk a szintet... ! Nem azt mondta: tartani fogják... Tar­tani fogjuk! Igazi szentistváni. Hajdú Imre Sátoraljaújhelyen Építkezik az Már a város elején hatal­mas építkezés látványa fo­gadja a Sátoraljaújhelybe érkezőt. Az évek óta folyó, mintegy 140 millió forintba kerülő, két kilométernyi át­kelési szakasz teljes felújí­tását végzik a kánikula tü- zétől verejtékező munkások. A széphalmi úttól a Kazin­czy úton, a Kossuth és a Széchenyi téren már elké­szültek a munkával. így itt megindulhatott a gyalogos és a közúti közlekedés. Most az Árpád utca és a Pataki út közti utolsó sza­kasz korszerűsítésén dolgoz­nak. ami együtt jár a víz­vezeték. a csatornahálózat, a telefon- és villanykábelek rekonstrukciójával. Olyan lendülettel dolgoznak, hogy a tervnek megfelelően a tél beáWtával a 37-es műút sá­toraljaújhelyi átkelési sza­egész város kaszát teljes egészében át­adhassák a forgalomnak. De hasonló „lázas” épít­kezés jellemzi Sátoraljaúj­hely többi részét is. Az utol­só simításokat végzik a gyö­nyörűen felújított és pom­pás díszudvarral bővített szakközépiskola épületén. Hamarosan megkezdhetik a beköltözést. Egy új. úgyne­vezett északi pavilon építé­sével és a III. sz. régi épü­let felújításával tovább nö­velik az ágyak számát és korszerűbbé, kényelmesebbé teszik a gyógyító munka kö­rülményeit a városi kórház­ban. Ha lassan is, de ugyan­csak befejezéshez közeledik egy másik nagyszabású vál­lalkozás: a század elején épüK, neoromán stílusú mű­velődési központ rekonstruk­ciója. Ebben külön színhá­zat hoznak létre öltözőkkel, szociális helyiségekkel, pró­batermekkel, amit a régi épület jelentős bővítése tesz lehetővé. A legégetőbb szükséget mégis a mind több lakás építésével igyekszik kielégí­teni Sátoraljaújhely város Tanácsa. Ezért az idei fej­lesztési alapból a legnagyobb összeget, 58.6 millió forintot lakásépítésre irányzott elő. Alig van ezekben a hetek­ben a városnak olyan része, ahol új lakások építésével, vagy a régiek felújításával, komfortosításával ne talál­koznánk. Különösen a Kos­suth. Vasvári. Bajcsy-Zsi- linszky utcákban, leginkább pedig a Somogyi-lakótelepen folyik nagyarányú lakásépí­tés. Minden remény megvan rá, hogy még ebben az év­ben 171 tanácsi bér-, illetve tanácsi értékesítésű, vala­mint szövetkezeti és OTP- lakásba költözhetnek be az erre várakozó újhelyi csa­ládok. 0». j.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents